Hírlapi érdekességek Rákospalotáról #6 – 1903.03.22: Tüntetés az Andrássy úton a véderőtörvény módosítása miatt

Az újoncok nagyobb létszáma, többletszolgálata, német nyelvű vizsgatétele és hasonló törvényi szigorítások miatt utcára mentek az emberek. Pár hónapra rá Széll Kálmán miniszterelnök megbukott. Utódja Tisza Kálmán is csak másfél évig szolgált: 1904-ben országos vasúti sztrájk robbant ki, Tisza az ellenzéki képviselők mozgásterét szűkítve, politikai gyűlést fegyverrel leverve olyan mérvű haragot vívott ki, hogy a baloldal egységbe tömörülve buktatta meg 1905-ben. 1906-ban a Szabadelvű Párt megszűnésével lezárult a kiegyezést követő 30 évnyi kormányzásuk és a “boldog békeidők” utolsó évei következtek.

A palotai nők és férfiak népviseletben vonulnak az Operánál. A községekben a kétkezi munkáknál rendkívüli mód hiányoztak a besorozott fiatalemberek, nem volt mindegy, hogy mennyi ideig lesz távol a legény.

Kalap és fejkötő, pántlika a lovakon és kitűző a kabáton. Nem voltak restek kiállni, nem akart senki sem több katonai szolgálatot a legszebb békeévek idején.

Vasúti építkezések fotói 1910-ből

A nagyközönség által még sosem látott két építkezési fotó! Az 1910.06.25-én felvett két kép egyike a villamos aluljáró építkezéséről készült, a másik pedig az akkor még HÉV-ként funkcionáló veresegyházi vonal, a vasút felett épített hídjának építéséről. Ez a híd már nincs meg, szintbeli váltó és vágány biztosítja a 70-es és 71-es vonalak kapcsolódását, Rákospalota-Újpest és Rákospalota-Kertváros között. Levéltári jelzet: HU BFL – VII.173.a – 1910 – 1786 (Forrás: Hungaricana.hu).

A kép jobboldalán talán az 1918 körül leégett Park Vendéglő látható, előttünk a kép közepétől jobbra az idén bontásra ítélt állomás-raktárépület. A képen keresztben már mélyítik az aluljáró munkagödrét. A “Lukács” feliratú reklám a Batthyány u 56. melléképületének falán díszeleg. A hirdetéstől balra a plébánia tornya kandikál ki a fák felett.

Alul látható a Vác felé tartó vágányzat. Palota-Kertváros ekkor még nem létezett, a híd mögött csak rétet látunk.

A szalámigyártás kezdetei – a Piazzoni – Dozzi, Meduna, Merluzzi, Braida – Paul, Del Medico, Molinari és Guglielmini szalámikészítők családfái

Régóta érdekelt, hogy mikor működött a Dembinszky, illetve ma már Wysocki u. 1. szám alatt álló (állott) szalámigyár és hogy kik is voltak Dozziék. Beleástam magam a kutatásba, aminek eredményeit most megosztom Önökkel.

A szalámit Észak-Olaszországban már sok évszázada disznóhúsból készítették, a lényege, hogy hosszan eltartható a hús, a füstölési és kiszárítási eljárásnak köszönhetően. Olaszkolbásznak vagy veronai szaláminak hívták idehaza. Az első említése – melyre ráleltem, az – 1795-ből való (Magyar Hírmondó 47. évf. 772. oldal 1795.12.11).

Az első fűszerkereskedők egyike, aki hozatott be a pesti ínyenceknek szalámit Deiller Antal volt (1807-ben lett pesti polgár, Asslingban (Tirol) született). A pesti Városház tér 2. szám alatt a Sárkány nevű boltjában árult fűszert, és sok minden mást. Az 1840-es évektől legalább 1862-ig már csak lőport, salétromot árult.


Hazai ‘s Külföldi Tudósítások, 1833. 1. félév 36. szám 1833.05.04

A fűszeresek árultak csak import szalámit, őket most delikatesz-boltosoknak mondanánk, mert import holmik széles választékát kínálták, melyek közül csak egy termék volt a szalámi. Deiller Antal mellett Pentsch Gáspár és Weisz, illetve utódja Hausner árult még szalámit.

Pesti Hirlap 1845.06.08 (482. szám 378. oldal)

Pesti Hírlap 1842.03.27 (129. szám 220. oldal)

Hölgyfutár 1850.10.29 (1. évf. 100. szám 408. oldal), a pesti vastuskós ház a Kis-híd és Váci utca sarkán állott egykor, melyben a fűszeres helyén 1857-től Ráth Mór megnyitotta könyvesboltját

A Budapesti Hirlap 1859.04.01-i (74. szám 4. oldal) számában megjelent hirdetés. A bolt a mai Váci és Párizsi utcák sarkán állt.

Az 1830-es években még Pesten is csak néhány gyár üzemelt, egyedüli olaszként Valero Selyemgyára van a listán, de szerepel rajta a később rákospalotai Lichtl Károly pesti cukorfinomítója is (Forrás: Der Pesther Stadt – und Landbothe für das Königreich Ungarn 1836). Az 1840-es évek korai szalámiüzemi így jó esetben is csak nagyobb hentesüzemek voltak, ahol volt füstölő és tán szárító/hűtő helyiség és napi néhány disznót tudtak feldolgozni. Így sokáig nem voltak egymás konkurenciái, és továbbra is volt értelme a csemegeboltok importjának.

1847-ben az Életképek 1847.08.15-i száma (5. évf. 7. szám) beszámol egy rákospalotai kirándulásról, melyet Lauka Gusztáv, az első magyar vicclap készítője írt (és ezzel a legkorábbi szalámiárról is tudomást szerezhetünk):

Ez a hírlapi cikk pedig pár évre rá íródott, szintén egy palotai kirándulásról:

Ez a palotai kirándulásról szóló cikk pedig a Divatcsarnok 1853.07. hóban megjelent (1. évf. 30. szám) hasábjain olvasható

Az első magyarországi hentesek, akik nagyobb tételben kezdtek el szalámit készíteni: Oswald Florian Pakson ( Hetilap 1. évf. 29. szám 455. oldal 1845.07.08), Elischer Károly Kassán (Pesti Divatlap, 36. szám 712. oldal 1846.09.05), Torossy János Szegeden (1852-ben, Palugyay Imre: Magyarország történeti, földirati s állami legújabb leírása, Pest, 1853) és Székesfehérváron Guerra Károly és Clame Antal (Hetilap, 1. évf., 42. szám 670. oldal 1845.08.22). Nagyobb tételen évi 1-2 száz mázsa szalámit értünk. Ezekből a cégekből csak Elische üzeme maradt fenn, Netusil Vince vitte tovább az első világháborúig de inkább sonkát, mint szalámit gyártott. Ezek a próbálkozások még az eredeti veronai ízvilágot utánozták, lehetett a hentes német, magyar vagy olasz nemzetiségű, évi 100 disznó feldolgozása csak helyi igényeket tudott kielégíteni.

A Budapesti Viszhangban 1856.12.18-án (1. évf. 51. szám 419. o.) megjelent hír a tervbe vett palotai szalámigyárról – talán pont Lichtl vagy Schossberger lehetett ez a birtokos…

Az állam már az 1850.11.23-i rendeletébe beemelte a szalámit is, mint adóköteles terméket. Minőségi osztályonként 50, 40 illetve 25 krajcár fogyasztási adó terhelte a szalámit bécsi mázsánként. 1851.03.01-től pedig Buda-Pest és Óbuda is újabb 13 krajcár pótlékot vetett ki a szalámira, mely egy év múlva már 15 krajcárra emelkedett. 1858-ban 87 és fél újkrajcár volt a fogyasztási adó, míg 26 és fél újkrajcár a városi pótlék (ezek 52,5 és 15,9 konvenciós krajcárnak feleltek meg). A szalámiüzemek elterjedését az is gátolta, hogy megtiltották a szalámigyártóknak a nagy tételben történő sertésfelvásárlást is. A későbbiekben többek közt ezért jöttek létre olyan húsgyárak, melyek már saját sertéstenyésztést végeztek a megfelelő alapanyag rendelkezésre állásához.

A pesti szalámiipar elindulásáról több forrás is rendelkezésre áll, de gyakorlatilag mindegyik egy-két tőről fakad és csak sok évtizeddel később íródtak. Lássuk őket:

Ez a cikk a Nemzeti Újságban 1934.11.18-án (16. évf. 260. szám 8. oldal) jelent meg. Piazzoni ebben a történetben 1854-ben kerül Pestre, és a Király utcában árul gesztenyét, majd szalámit

A Természettudományi Közlönyben 1939.09.05-én (71. évf. 1099. füzet 501. oldal) is 1850-re teszi Piazzoni és Faddini megérkezését és a szalámi készítés megindulását

Ez a verzió a Honismeret 1982 (10. évf. 1. szám 46. oldal) évi számában jelent meg, a szegedi szalámisokat említi meg Piazzoni és Faddini mellett

Végül Blaskó Barbara – aki a Debreceni Egyetem Olasz Tanszékén dolgozik – 2016-os ” „… salt, onest, lavoradôr!” Friuliak Magyarországon a 19–20. század fordulóján” című tanulmányából idéznék:

A magyarországi szalámigyártás kezdetei

Magyarországon egészen a 19. század végéig a szalámikészítés kis- és kézműipari jellegű tevékenység maradt, amelyet kizárólag a téli idő – szakban, idényjelleggel folytattak. Ezt a kisüzemi gyártást is a Monarchia területére érkezett friuli emigráns vállalkozók végezték. Néhányan közülük társtulajdonosok lettek egy-egy ekkor alakuló nagyobb üzemben vagy új, immár nagyipari jellegű gyárakat alapítottak. A Magyarországon, illetve a Monarchia területén létrejött szalámigyárak tehát nagyrészt olasz tulajdonú vagy olasz munkaerőt és szaktudást felhasználó üzemek voltak, amelyek a friuli hagyomány átvételével új piacot teremtettek a szaláminak, ami egyben lehetővé tette egy egész iparág kifejlődését. A korszakban elterjedő szalámigyártás és a Magyarországon alapított gyárak létrejöttének körülményeiről Rinaldo Vidoni, a jó hírű debreceni szalámigyáros família tagja Origini friulane di un’industria ungherese című 1932-ben írt cikkében így számol be:

„A múltszázad közepén egy Grünhut nevű budapesti kereskedő százszámnyi kétkerekű kordéval indult Itáliába, Udine volt a célja. Burgonyát, babot és kukoricát hozott magával, amit később a piacon cserélt el gesztenyére, citrusfélékre és egyéb árukra. A vétel-eladásnál Giovanni Piazzoni segédkezett neki, aki 1854-ben – Grünhut termékeny magyar földről  szóló elbeszéléseitől megigézve – megrakta szekerét néhány zsák gesztenyével és Budapestre indult szerencsét próbálni.  A hosszú (jó 40–50 napig tartó) út alatt a magyar nyelv alapjait a bárdolatlan alföldi kocsisoktól sajátította el. Alighogy megérkezett, nem állván rendelkezésére elegendő  pénz, felállított egy sütödét a Király utca egyik kapuja alatt és elkezdte sütni a Friuliból hozott gesztenyéket. Télen, ahogy mindig is szokása volt, Piazzoni Budapesten is vásárolt egy  sertést és a húsából gondosan szalámit készített. A nyár beköszöntével a barátok és ismerősök ízletesnek találták ezt a számukra újdonságnak számító különlegességet és sokan közülük arra is megkérték, hogy az ő költségükre is készítsen belőle.

Egy nap tudomására jutott, hogy csemegekereskedő szomszédja azon sopánkodik, hogy tavaszra és nyárra nem tudja nagy mennyiségben tartósítani a szalonnát és a zsírt, mivel nincs lehetősége a megmaradó húst felhasználni. Ekkor Piazzoni beteljesülni látta két nagy vágyát: egyrészt, hogy befektesse a gesztenyesütéssel megtakarított pénzét, másrészt, hogy otthagyja a sütödét és olyan mesterségnek szentelje magát, amely kedvére való. Rögtön meg is egyezett a szomszédjával a sertéshús szerény áron való átvételéről. A terve  friuli szalámi előállítása volt, melyet aztán szándéka szerint, a nyár folyamán hazájába vitt volna értékesíteni. Piazzoni kis üzeme így kezdett működni. Azonban minden gondossága és erőfeszítése ellenére az előállított szalámi nem felelt meg az elképzeléseinek, mivel egyáltalán nem hasonlított a friuli szalámira; ezért fel kellett adnia azt a tervét, hogy az áruval együtt Grühnut karavánjával Friuliba induljon.

Viszont miután látta, hogy Magyarországon a kóstolást követően mindenki vásárolt belőle, felkeresett egy csemegekereskedőt és megkérte, árulja szalámiját a boltjában. A kereskedő könnyűszerrel értékesítette az egész árut, ami Piazzoni rendelkezésére állt, a következő évre rögtön jóval nagyobb mennyiséget rendelve meg tőle.

Ott, ahol egy évvel azelőtt Piazzoni még a gesztenyét  sütötte, egy kis műhelyt létesített a magyar szalámi (salame ungherese) gyártására. Mivel évről-évre nőtt a termelés, arra kényszerült, hogy egy igazi üzemet nyisson. De amikor látta, hogy még ez sem tudja kielégíteni a szükségletet, egy társának, Giuseppe Medunának némi tőkét adott, hogy az Budapest környékén egy hasonló gyárat alapíthasson. Friuliban szintén érdeklődni kezdek ezen ipar után, mely kedvező jövőt ígért, így 1860 körül Magyarországon a friuli hentesek egyik gyárat a másik után nyitották meg, mint a Del Medico testvérekét, a Guglielmini, a Suberca, a Molinari és a Boschetti gyárakat, melyek mára szinte mind elenyésztek. Ennek az iparágnak a jellegzetessége az volt, hogy szinte kizárólagosan friuli munkásságot foglalkoztatott a mesterségbeli tudásuk miatt, s ez a szokás mintegy ötven éven keresztül meg is maradt, azaz egészen a világháború kitöréséig. Száz és száz friuli hentes talált itt munkát a téli hónapokban szétszóródva aztán tavasszal Közép- és Kelet-Európában mint kőműves vagy téglaégető munkás.

Követve a friuliak vállalkozó kedvét, az évek múlásával a magyarok is nyitottak új gyárakat, szinte mindig friuliakra bízva rá az irányítást és a munkát. Épp a magyar gyárak egyikének volt a vezetője a frisancói lovag Dozzi Dávid, aki mintegy negyven éven át tevékenyen járult hozzá a magyar szalámiipar fejlődéséhez. Jelenleg az egyetlen olasz szalámigyár Magyarországon a Vidoniké, mely 1886-ban alakult Debrecenben, friuli tulajdonban áll és friuli vezetéssel működik. ….”

Suberca tevékenységének említése az eddig megismert forrásanyag tükrében csak Rinaldo Vidoninál szerepel, Piazzonit és Faddinit más források a kis mennyiségben előállított, kisipari jellegű szalámigyártás képviselőiként említik, és a rendelkezésre álló adatok alapján hasonló volumenű lehetett a Molinari, a Meduna, a Guglielmini és a Forgiarini üzemek tevékenysége is. A Venturini gyárat 1904-ben a nagyobb foglalkoztatók sorában találjuk csakúgy, mint a Dozzi, a Del Medico, a Boschetti és a Vidoni családok tulajdonában álló gyárakat, amelyek esetében a korabeli dokumentumok már nagyobb mennyiségű információval szolgálnak. Pietro Del Medico Tarcentoból vándorolt Budára az 1840-es évek elején, s 1850-ben alapította meg szalámigyárát, amely fennállásának ötvenedik évfordulóján a Del Medico Péter és Fia Szalámi gyár nevet viselte. A budoiai „barbe Nane” néven ismert, korábban kőművesként dolgozó mester Budapesten hozta létre műhelyét, ahol többek között a Frisancóból érkező Dozzi fivérek is munkát vállaltak, akik hamarosan három üzemet is magukénak tudhattak.”


A szalámigyártás kezdeteiről tehát csak az 1930-as években megszületett forrásokból van tudomásunk. Van tehát egy “gesztenyeárus-vonal” Piazzonival és Faddinivel, aztán vannak Del Medicoék, majd a zsidó Grünhut, és végül a rejtélyes Barbe Nane. …”

A kutatások során – annak mérete miatt és a lehetőségeket felmérve – már csak a budapesti szalámisokra fókuszáltam, kiegészítve azt a Rákospalotát érintő tényekkel.

Ami a rendelkezésre álló – és amennyire a felkutatott és a már digitalizált, ill. egyáltalán kutatható dokumentumok teljessége engedi – adatok alapján megállapítható, hogy:

  1. Az első pesti olasz szalámimanufaktúra 1847 előtt nem sokkal alakulhatott a Vízivárosban Del Medico Jánosnak köszönhetően. A későbbiekben az 1850-es évszám terjedt el. Mind az alábbiakban közölt 1892-es iparosjegyzékben, mind az 1900-as 50. évfordulót ünnepelve már az 1850-es év volt az elfogadott.
  2. Piazzoniról az első adat 1854-es, ekkor már szalámikészítő volt ő is. Arra, hogy maroni-, azaz gesztenyeárus lett volna, nincs írásos nyom. Fadinivel együtt neve sehol sem szerepel. Ugyanakkor kapcsolatban állt (mint rokon, keresztapa, ill. egy házban élve) a Meduna, Guglielmini, Dozzi, Di Pol családokkal. Giovanni Fadini szalámiárus volt Bécsben a Práterben és 1865 körül halt meg. A Fadini Domokos nevű tabáni vállalkozó fia, Jakab 1873-1882 között volt igazolható módon szalámigyártó az Üllői út 83-ban.
  3. Valóban a Pestre érkezett észak-olaszok sokszor kőmegmunkálással, kőfaragással, festészettel is foglalkoztak, ill. azaz más volt az eredeti szakmájuk.
  4. Az olaszok a Pesten létrehozott önsegélyező egyletben ápolták az anyaországgal, illetve egymással is a kapcsolataikat 1874-től kezdve, korábban ez csak egy-egy már jól menő vállalkozó “kiváltsága” volt, aki ismeretségi és családi alapon támogatta az óhazából érkező “újoncokat”. Ilyen támogató lehetett Piazzoni is. Bay Jeromos festő és Di Pol Luigi mozaikkészítő (munkái között a Nyugati Pályaudvart is ott találjuk) is Piazzoninál lakhatott.
  5. A legtöbb manufaktúra átállt a gépi feldolgozásra, de az apáról fiúra történő cégörökítést a megfelelő utódhiány megakadályozta. Azok a cégek maradtak életben, ahol a tulajdont és a cégvezetést el tudták választani egymástól és kialakult a szalámimester (művezetői) státusz. Ahol egyfelől görcsösen ragaszkodtak a recept titkának megőrzéséhez, másrészt a gyermekeket más pályákon taníttatták, ott nem volt esély arra, hogy a gyár megmaradjon (ez sok esetbenmost sincs másképp). A Nagy Háború, majd a világválság idején csak a legnagyobb cégek maradhattak életben, ahol gondoskodtak az alapanyagot adó hússertés kiváló minőségéről, menyiségéről, olcsóságáról és folyamatos rendelkezésre állásáról. Kőbánya a szalámisoknak köszönheti kialakulását, a Ligettelek, Óhegy és a Gyárdűlő rengeteg telkét vásárolták fel, alakítottak ki sertésszállásokat, majd kitelepítették ide a gyáraikat is, mikor már a belső kerületekben helyszűke és az adók miatt lépniük kellett. A hűtőházak alapfeltételei lettek a gyártásnak, mert nem csak télen, henm már ősszel és tavasszal is képesek voltak a szalámit kellő színvonalon füstölni és hűvös helyen kiszárítani.
  6. Rottersmann Tódor (Tivadar) sajt- és csemegeboltos neve először 1882-ben jelenik meg a dokumentumokban. A halálhíréről szóló értesítést alább olvashatjuk, eszerint 1839 körül született és 1873-ban nyitotta meg a boltját. Ő tehát biztos nem volt Piazzoni felkarolója. A Király u. 58-ban majd 60. szám alatt volt a boltja.
  7. Grünhut csemege- vagy élelmiszer kereskedő a fellelhető adatok alapján az 1840-50-es években nem létezett. A Központi Értesítő az 1870-es években vált cégközlönnyé, az első években közölték le a meglévő vállalkozásokat, jelezvén azok alapítási évét is. Taub és Grünhut rőföskereskedők cége 1865-ben, Grünhut Vilmos és Bernát bőrkereskedők 1873-ban, Grünhut Henrik és Adolf rőfösök Kkt.-ja 1867-ben indult el Pesten. Ha Grünhut ekkora kordé karavánokat szervezett, valahol lett volna rá utalás az 1840-es évektől kezdődően, de nem volt. Persze nem zárható ki a léte, csak nem pesti, vagy nem Grünhut nevű volt az illető.
  8. Zsidó szalámisról egyébiránt van információ, Weil Ede 1830-ban indította el a Király u. 1. szám alatt a boltját. Halála után lánya Ilona, majd annak fia, Sonnenfeld Jakab vitte tovább a boltot. Aztán Weil Fiai, majd annak utódja nevet kapta a cég, utolsó tulajdonosa Weil Artúr volt és végül 1918-ban szűnt meg a hentescég.
  9. Piazzoni a dokumentumok alapján sosem lakott a Király utcában (ellentétben pl. Weillel, vagy Rottersmannal), így valószínűtlen, hogy ott árult is volna portékát.
  10. Egy kérdés maradt fenn: vajon ki lehetett barbe Nane, azaz a Nane bácsi? Esetleg lehetett ez gúnynév is (jelenthet akár szakállas kisnövésű bácsikát is). Bár akire jó emlékkel gondolunk, azt nem a gúnynevén szólítjuk. Ha budoai származású, akkor friuli nyelvről kell fordítani, és a bácsi, nagybácsi a helyesebb megfejtés a barbe-re. Piazzoni a Budoia község melletti Polcenigo falu szülötte. Gyermeke (tudomásom szerint) nem született. Valóban őhozzá érkeztek meg Dozziék, igaz biztosan nem egyszerre (hiszen a fiúk közt sok év korkülönbség is volt). Németül Johannes, olaszul Giovanni volt Piazzoni keresztneve. Keresztneve becézett formája lehet a Nane szó. Azt gondolom, hogy 99% százalék az esélye annak, hogy Piazzoni volt barbe Nane.

+ 1 A megállapítások végére pedig hozzákanyarítok egy gondolatmenetet, ami vagy megállja a helyét, vagy nem, mindenesetre közlöm:

Fabian Spurio 1818-től már biztosan Pesten élt a Rózsa utcában (Pest szab. kir. város’ házjegyzéke 1818), 1846.09.14-én lett pesti polgár. Tiranoból (Lombardia) származott. Címe: Rózsa u. 16 (később ez a 18 lett). Ez a ház gyakorlatilag szemben volt Piazzoni későbbi (1866-tól már biztosan meglevő) Rózsa u. 23. / 25-ös címével. Spurio, aki 1827-ben még tűzoltó volt (Forrás: Adressbuch der Stadt Pesth 1827 ), 1846-ban már mint olaszkolbász és szalámikészítő ténykedett. A Buda és Pest polgárai 1686-1848 adatbázisban összesen 51 hentest találtam, aki az évek alatt polgárjogot nyert. Szerepel a listán 1840.06.01-i bejegyzéssel Elsasser Ferenc hentes neve is, aki – milyen véletlen – a Rózsa u. 19-ben volt háztulajdonos 1852-ben (Apja, a szintén Ferenc is szerepel már az 1818-as összeírásban). 1858-ban már a Rózsa u. 21 is az övé lett (Forrás: Pester Lloyd-Kalender 1859-1868). Az anyakönyvekben 1842-től, mint húsfüstölő mester szerepel. A két házat időközben átszámozták 22-re és 25-re, így Elsasser Ferenc házában folytatta Piazzoni a szalámigyártást, amit elképzelhető, hogy Spurio és Elsasser közreműködésével tanult ki, és Spurio halála után tovább folytatott. Spurioról 1866 után nincs feljegyzés, ugyanakkor ezévben jelenik meg Piazzoni a címjegyzékekben, mint szalámikészítő. Elsasser 1879.10.09-én hal meg 63 évesen, mint polgári húsfüstölő mester, akkori címe: Aradi u. 44.

Ami pedig Rákospalota és a szalámi kapcsolatát illeti: Dozziék 1908-ban kezdték el megvenni a telkeket, úgy gondolom, 1909-ben állhatott is a gyár és 1910-től megindulhatott a termelés. Az épületet Hajós Alfréd tervezte, mindenképpen jó volna megmenteni és szépen felújítani. 1947-49 közt már csak konzerveket állítottak itt elő, 1949 decemberében megszületett a döntés, bőrgyár lesz az épületben. Az 1930-as évektől kartellező Dozzi-Herz cégek összefonódtak az azonos székhely és a Dozzi fivérek vezetése révén, számomra egyelőre nem világos, mi volt a céljuk, valószínűleg Dávid 1938-as halála, az export tilalom és a II. világháború megakadályozta a tervüket és végül úgy alakult, hogy a palotai gyár megszűnt. Ettől függetlenül a magyar szalámigyártás világhírét megteremtették és a gyártási technológiát sikerült olyan szintre emelniük, mely a mai napig is garantálja a magyar téliszalámi sikerét. Amit az olasz szalámisok a kőbányai húsipar létrehozásával elértek, azt most a Bonafarm cégcsoportnak legalább akkora szorgalommal és kitartással kell tovább folytatni.

És még egy érdekesség: az utóbbi évtizedben volt hazánkban augusztus 20-i vihar, mely áldozatokat szedett és volt iszapkatasztrófa is. A kettőt egybegyúrva kapjuk meg az 1875-ben megtörtént óriási felhőszakadást, mely Budapestet sújtotta. Annyi víz ömlött a városra, hogy az Ördögárok, amit akkora még nem fedtek le, megtelt, kilépett a medréből és mindent letarolt az Attila úton majd a Tabánban. A hömpölygő ár elmosott vagy 30 házat és több, mint 100 ember fulladt meg. Köztük volt két szalámigyáros neje is: Guglielmininé Remold Anna és Molinariné Kiss Gabriella is. Ez csak azt jelentheti, hogy jó ismeretségben álltak.

A Fővárosi Lapok 1875.06.29-i (12. évf. 146. szám 661. oldal) számának cikke a katasztrófa áldozatairól.

Az elkészített családfákat innen lehet letölteni:

Megjelent az Ország-Világ 1930.04.13-i számában (51. évf. 15-16. szám 5-6. oldal)

Számolócédula cca. 1930-ból (saját tulajdon)

Másik számolócédula cca. 1930-ból (saját tulajdon)

Rottersmannról szóló cikk, mely kizárja, hogy ő lett volna Piazzoni felkarolója…

Az 1892-ben megjelent Magyarország iparosainak és kereskedőinek cím- és lakjegyzéke tájékoztat a nagyobb szalámikészítő cégekről.

Források: Adtplus.arcanum.hu, Hungaricana.hu, Macse.hu Familysearch.org és Dspace.oszk.hu

Hírlapi érdekességek Rákospalotáról #5 – Helle Antal találkozása Strasznov Ignáccal, a szélhámossal

Aki kicsit öregebb az halhatott a XX. század nagy zsiványairól. Ma közölték a hírt, hogy meghalt Repülős Gizi, a besurranó tolvajok nagyasszonya 92 éves korában. Hasonló “ász” volt a maga korában Strasznov (Srasznoff) Ignác szélhámos is. A Wikipédia hasábjain olvashatunk életéről. Maradjunk abban, hogy mindenkit “megdumált…”

Az érdekes cikk a Budapesti Hirlap 1896.03.14-i (16. évf. 73. szám 7. oldal) számában jelent meg

A fent közölt cikkből kiderült, hogy Helle Antalt is megkörnyékezte, és “le is nyúlta” ideiglenesen. Ideiglenesen, mert Helle sem “ma jött le a falvédőről” és utánanézett megrendelőjének, akit aztán csőbe is húzott, és átadott a rendőrségnek.

A cikkben Helle boltját a Podmaniczky u. 59. szám alattinak jelölik meg. Az 1896 előtti is és utáni években is a Váczi körút 43. alatt volt az iroda-raktár, több, mint 10 híradásból van erről információ, így nem tudni, hogy ez a cím miként került be a cikkbe.

Strasznov életéről 1966-ban film készült: Én Strasznov Ignác, a szélhámos címmel, Benkő Gyula főszereplésével.

Itt meg is tekinthető a kétrészes mozi, jó szórakozást hozzá!


A Helle család kötélgyára(i)

Ebben a cikkemben a palotai Helle-féle Kötélgyárról próbáltam összeszedni a fellelhető információkat, hogy képet kapjunk a gyáros és gyárának múltjáról. Végül aztán egy terjedelmesebb üzem-história kerekedett.

Helle Károly születési anyakönyvi bejegyzése (1835.11.15) a pozsonyi rk. anyakönyvben (Forrás: familysearch.org) Id. Antal és Dam Erzsébet gyermekei (Károlyon kívül) az Alojzia, Ferenc, Antal Henrik, Erzsébet Mária, Mária Erzsébet, Henrik János és Karolina nevet kapták.

A Helle-családban apáról fiúra szállt a kötélverő (funifex) mesterség. A Helle család katolikus volt, Pozsonyban éltek s dolgoztak. Kőrösi József szerkesztésében 1891-ben jelent meg a “Megyei monografiák – Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota a XIX. század végén” című kiadvány, melyben foglalkozik a Helle család üzemével is:

A következő, a gyárral kapcsolatos információk Borovszky Samu: Pozsony vármegye és Pozsony Magyarország vármegyéi és városai munkájában jelentek meg 1904-ben:

Ahogy azt sok más vállalkozás esetében megszokhattuk, volt aki számontartotta, hogy már az apja is űzte a mesterséget, volt aki nem, és csak a saját vállalkozásának kezdetétől datálta az üzem alapítást. 1826-ban az idősebb Antal kezdte el kiépíteni az üzemet, amit aztán Károly fia 1858/60 körül vett át. Azt is tudjuk, hogy régebben nem keresztelték át az egyes üzemeket, csak mert az alapítója vagy tulajdonosa elhunyt, sokszor évtizedekig megtartotta a nevet a cég (a tőlünk szerencsésebb országokban számtalan példa van arra, hogy az alapító szerepel még mindig a gyár nevében, mint pl. John Walker and Sons Ltd. vagy pl. Robert Bosch GmbH).

Ifj. Helle Antal születési anyakönyvi bejegyzése (1864.05.13) a pozsonyi rk. anyakönyvben (Forrás: familysearch.org) Helle Károlynak több gyermeke is volt nejétől, Welzel Karolinától Antalon kívül: Barbara, Eduárd, Károly, Anna Karina, Emma Karolina és Alojzia Anna.

A két férfi (Helle és Fellner) egyik szabadalmának hivatalos közlése (Budapesti Közlöny 1871.11.18 5. évf. 265. szám 5829. oldal)

A Budapesti Közlöny 1884.03.25-i száma (18. évf. 71. szám 5. oldala) tájékoztat arról, hogy a Helle-gyár ezentúl jogosult a magyar címert az üzleti papírjain használni

Károly fia ifj. Antal 1864-ben született szintén Pozsonyban. Anyja óbudai lány volt, így elképzelhető, hogy Pestre küldték tanulni és ittléte során jutott el Rákospalotára, így mikor a gyárát ide helyezte, az nem egy véletlenszerű döntés volt. Keresztapja Fellner Mátyás volt, aki apjával közösen sok szabadalomnál bábáskodott. Ifj. Antal a szintén pozsonyi és vele egykorú születésű Fogt Ilonát vette nőül.

Károly, a méltán kitüntetett és közismert gyáros 1889 tavaszán Pozsonyban meghal (Forrás: Fővárosi Lapok 1889.04.23 26. évf. 110. szám 816. oldal).

1890-ben már Budapesten találjuk a céget. Lerakatot (üzletet) nyit Antal (Központi Értesítő 1890.07.06 15. évf. 58. szám 751. oldal). Azt gyanítom, hogy mivel a kötélgyártás alapanyagai szinte mindenhol rendelkezésre állnak (led, kender, pamut, stb.) így a nagyobb piac – ami Budapest volt – egy közelebbi gyárat kívánt meg és ifj. Antalnak Rákospalota kaporra jött, hiszen a vasútvonal mellett feküdt, Pesttől egy kőhajításnyira.

A Pesti Napló közlése 1898.07.31-jéről (49. évf. 210. szám 10. oldal

Az 1899-es Cím- és lakjegyzékben található hirdetés. Ebből kiderül, hogy a képviselet/iroda/üzlet a mai Bajcsy-Zsilinszky úton volt, és az is, hogy a gyár Palota-Újfaluban

Az alapítási dátumokat illetően tehát leszögezhetjük, hogy Károly gyára 1858-tól, Ifj. Antalé pedig 1890-től működött (a későbbiekben látjuk még Antal gyára esetén is, hogy a hirdetésekben sokszor téves alapítási dátumról tájékoztattak).

1890-ben mikor meghalt Helle Károly, valószínűleg a fiúgyermekek közt “örökösödési” harc tört ki, és Ede (Eduárd) szerezte meg a pozsonyi gyár tulajdonjogát. Schmidt Gusztávval még az évben közkereseti társaságot hoznak létre. 1900-ban Gruber Leó és Társa a Károly körút 7 alatt a Helle Károly gyár pesti képviselete és raktára lesz. 1904-ben a kötélgyár csődöt jelent, de ekkor már Schmidt született Helle Karolina a gyár tulajdonosa. A csőd után Helle Olga folytatja/kezdi újra a termelést (Ő vélhetően Schmidték lánya lehetett).

Az 1900.05.01-i Uránia első évfolyamának első számában, majd még egy éven át több számban is megjelent hirdetés.

A Köztelek 1907.06.14-i számában megjelent hirdetés

A Molnárok Lapjában 1912.06.29-én (19. évf. 26. szám 988. o.) közölt hirdetés

Egy 1914-es hirdetés a Rendőrségi kézikönyvek – A közbiztonság almanachja 5 c. kiadványból

A Köztelekben 1915.07.10-én (25. évf. 28. szám 1020. o.) megjelent hirdetés. A gyárépület méretei eltúlzottak lehetnek. A kémény és a mellette levő épület malom része volt.

A pozsonyi gyár pesti kirendeltsége a csőd után megszűnt. Az újabb csapás 1915-ben történt:

A Molnárok Lapja 1917.08.18-i (24. évf. 33. szám 691. o.) cikke

Pár év alatt a gépeket és a malmot is az épülettel együtt eladták, a gyár elenyészett. És most kanyarodjunk vissza a pozsonyi kitérő után Rákospalotára, hogy mi is történt ifj. Antallal és cégével.

A tűz (1898) után folytatta a munkát, miközben élvezte a palotai életet. 1902-1903-ból fennmaradt hírlapi közlés, hogy terményversenyen vett részt a beküldött kelkáposztával, burgonyával, szilvával. 1904-ben sztrájk folyt le a gyárában, a munkások a Népszava hasábjain iszákos főnökként írták le.

Fogt Ilona halotti anyakönyvi bejegyzése a rákospalotai polgári anyakönyvben

1906.09.21-én meghal felesége. Új felesége Kugler Józsa (Jozefin) lesz, akitől 1908.08.20-án megszületik legifjabb Helle Antal. 1907-től a pesti iroda vezetője Dworzak Alajos lesz. 1907-ben a Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Hivatalos Lapjában közölt adatok szerint 35 munkást foglalkoztatott. 1910-ben raktárát és irodáját a Váczi körút (a mai Bajcsy-Zsilinszky út) 43-ból a Nagymező u. 51. alá helyezi át. 1911-ben 20 munkást foglalkoztató üzemként adnak hírt a cégről.

A Molnárok Lapja 1912.02.24-i (19. évf. 8. szám 274. oldal) számában megjelent reklám

Legifjabb Helle Antal István születési anyakönyvi bejegyzése a rákospalotai polgári anyakönyvben

A 2500 m2 egy durván 40 méter x 63 méteres telket jelent. Ez a terület a gyár melletti további telkek nélkül volt értendő. Megjelent Borovszky: Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye 2. kötet (Magyarország vármegyéi és városai, 1911) c. munkájában

És most foglalkozzunk kicsit azzal, hogy hol is volt a palotai gyár. Az 1899-es hirdetése alapján a gyár Újfaluban (Újfalu: Palota a Szentmihályi út alatt fekvő, 1890 után kiépült kerülete) található. 1906-ban neje halálakor a címük Bocskai u. 88. A gyermek születésekor ez már Bocskai u. 104-re majd 1926-tól Bocskai u. 124.-re módosult, szinte biztos, hogy csak a házszámozási módosítások miatt (a nagyobb telkek felosztása során létrejött új házak beszámozása történt meg). Nincs arra semmilyen utalás, hogy Helle és családja ne a gyár melletti házában lakott volna. A neje is Palotán hal meg, a fia is itt születik, nincs ok feltételezni (és írott bizonyítékot sem találtam arra), hogy bent laktak volna Budapesten, vagy Palotán egy másik utcában laktak volna. 1909-ben eladásra hirdeti telkének egy részét, ami a Bocskai-Szerencs utca sarkára esett (a mai számozás miatt a Szerencs u. 21. most egy utcasarokkal arrébb esik már). Itt kertészkedett annak idején….

Pesti Hírlap 1909.04.11 (31. évf. 86. szám 107. oldal) – a telekrész meghirdetése

A Központi Értesítő 1915.04.11-i (40. évf. 29. szám 346. oldal) számából értesülünk ifj. Antal haláláról

Helle Antal 1914-15-ben meghal (halotti bejegyzését még nem sikerült megtalálni). Legifjabb Antal örököl, de mivel kiskorú, így anyja Kugler Józsa lesz a gyámja és kezelheti a vagyont.

A Magyar Textilipar 1918.03.25 (13. évf. 6. szám 7. oldal) hasábjain jelent meg a házasságról

A pesti iroda és raktár valamikor a 20-as években a Nagymező utcából visszaköltözött újra a Vilmos császár útra (mai Bajcsy-Zsilinszky út). Zorn János sajnos az asszony kihasználása és az örökség megkaparintása céljából házasodott csak, ahogy azt az alábbi híradásból megtudhatjuk. A 20-as években Zorn is rákospalotai lakosként jelenik meg a híradásokban, sőt 1922-ben már az URAK sportegyesület elnöke lesz. Helle Antal beosztottja volt, majd az örökség kezelője lett, később pedig a Kötélgyártó Iparosszövetség elnökségi tagja lett.

A 8 Órai Újság 1926.01.03-i (12. évf. 2. szám 13. oldal) cikke arról, hogy Zorn, hogy tette tönkre a családot és a céget anyagilag. Mint olvasható a szerző pontatlan volt, ami az évszámokat illeti, mert a 120 éves cég pont 100 éves volt (ha a legkorábbi műhely beindulásától számítjuk az alapítást), Helle nem 1911-ben hanem 1914-15-ben halt meg, Zorn 1918-ban vette el Kugler Józsát….Helle Antal apja pedig Károly volt, nem József…

1928. májusában Schrenk Mátyás cégvezetőnek és Dr. Bruck Géza a kiskorú Antal vagyonkezelőjének lett hatóságilag kirendelve. Közvetlen ezután Schrenké lett a cég (legifjabb Antal nagykorúságának és a cég pénzügyeinek tisztázása után).

A Honi Ipar 1929.04.15 számában (22. évf. 8. szám 36. oldal) megjelent hirdetés – a téves alapítási dátum feltüntetése egészen 1949-ig megmaradt

Schrenk 1922-28 közt a Mária u. 12-ben, majd 1937-43 között biztosan a Mária utca 18. szám alatt lakott (megkockáztathatjuk tehát, hogy 1922-1949 közt a Sín utca lakója volt). Mindezek alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy a Helle-gyár 1890-1949 (-ig biztosan) között a Bocskai utcában volt, Helle Antal is ott lakott, és csak a cégét megvásárló Schrenk Mátyás volt az, aki a mai Sín utcában lakott. Bár páran állítják, hogy a Helle-nyaraló a Sín utcában volt, erre semmilyen bizonyíték sincs. Ilyen közel az üzeméhez a nyaralónak sok értelme nem lett volna. Schrenk esetében más a helyzet, hiszen ő nem családtagként volt tulajdonos, tehát nem lakhatott Helléék nyakán a Bocskai utcában. Hogy a II. világháború után mi lett Schrenkkel és a gyárral? Nem tudni. Ha izraelita vallású volt, lehet, hogy deportálták, vagy csak egyszerűen örökös nélkül elhunyt és a gyár elenyészett.

A Tavasz Mozgó

Kedves ismerősöm Rátonyi Gábor írt 2017-ben cikket Rákospalota két Palota mozija címmel, melyet élvezettel olvastam.

A cikk a volt Colosseum (alias Botond / József Attila / Palota) és a Lyra (alias Munkás(otthon) / Palota) mozik történetét dolgozza fel. Jelen cikkem a harmadik régi palotai mozi, a Tavasz Mozi múltját tárja az olvasó elé.

A legelső hírlapi cikk 1911.02.19-én jelent meg a Népszavában (39. évf. 43. szám. 13. oldal), mely egy vetítettképes előadásról szól, melyet a Bertók házban (Iskola, azaz a mai Palánk u. 88. szám alatt) fognak megtartani az Általános Fogyasztási Egyesület részéről. Gyakoriak voltak az eseti jelleggel különböző előadásokon megtartott vetítések, ezeknek tájékoztató-dokumentarista szerepe volt, ezek tényleg vetítések voltak s nem mozielőadások. Sokszor korábban csak diafilmek voltak, képkockákat mutattak be egymásután, nem igazi filmekről volt szó még pár évvel korábban is. A hangosfilm 1929-es elterjedése előtt pedig a mozigépész mellett zongorista, vagy menőbb helyeken zenekar kísérte a némafilmet.

1912-ben azonban már tényleg a mozgóról van híradás. Mozgófényképnek hívták a mozit Heltai Jenő 1907-es nyelvújítását megelőzőleg. 1912.03.01-jén a Népszava (40. évf. 52. szám. 13. oldal) arról számol be, hogy a március negyedikére tervezett felvonulás felhívását ingyenesen vetíti számos mozi, többek közt a rákospalotai Riha Mozgó is.

Rá két napra azonban arról értesít szintén a Népszava (40. évf. 54. szám 10. oldal), hogy nem a Riha hanem a Fortuna Mozgó fogja a tüntetésre felszólító képeket vetíteni. Június 27-én még mindig a Népszava (40. évf. 152. szám 11. oldal) ír arról, hogy gyűjtésükön a Fortuna Mozgó tulajdonosa is adakozott.

Tudni érdemes, hogy ezidőben a budapesti Fortuna a Rákóczi úton volt, a másik Fortuna pedig a városligeti Mutatványos téren. Mindkettőt özv. Fényes Mártonné szül. Fischer Rozália üzemeltette 1919-ig, gyermekeivel ő maga pedig a városligeti moziban lakott. Ezért a fenti cikkek alapján az egyértelműsíthető, hogy itt valóban egy rákospalotai Fortuna mozgószínházról van szó.

1912.07.03-án és 4-én a Pesti Hírlapban hirdetést tesznek közzé, hogy sátoros mozi eladó. Az érdeklődési cím: Tavasz u. 10. A Tavasz utca a mai Bácskai utca.

Az 1916-os és 1922/23-as budapesti lakcímjegyzékek további támpontul szolgálnak a beazonosításban:

Tehát a Riha Mozi tulajdonosa Riha Ferenc volt, aki az akkori Tavasz u. 8. szám alatt lakott. A Fischer Dezső-féle fatelep, mely becsődölt és a Tavasz utcából is volt bejárata érdekes módon a Fortuna cipőgyár kezébe került 1918-ban. Lehet csak a véletlen műve hogy Fortuna neve ismét feltűnt, de az is lehet, hogy a két egymás mellett álló telken (a 8-as illetve a 10-14-es) állt vagy működött egy-egy mozi és talán azért is keverték őket össze a Népszavánál. Ezek még sátras mozik voltak, így az épületek mellett a telkek üres részén is felállíthatóan voltak. Ezek szerint a Fortunát adhatták el 1912-ben és a Riha maradt a helyén és tovább üzemelt.

És most jöjjön két visszaemlékezés. Az egyik a Sporthírlap 1930.06.21-i (21. évf. 70. szám 4. oldal) hasábjain jelent meg.

A szerző Lengyel Miklós jó húsz évet említ, tehát az 1930-ban íródott cikk elvileg 1910-be repít vissza minket az időben, így akár még korábban is állhatott a Riha Mozi. A másik visszaemlékezés későbbi:

Fekete Tibor színművészt már nem tudjuk megkérdezni a moziról, sajnos 2014-ben elhunyt. Azonban annyi szent, hogy már az 1930-as években Tavaszra lett átkeresztelve a mozi. Ezek szerint Riha tényleg eladta a moziját, amely értékesítésről hirdetést is feladott a Pesti Hírlap 1925.07.16-i számában (47. évf. 157. szám 22. oldal).

Mivel az utcát 1925-ben még Tavasznak 1926-ban viszont már Bácskának hívták, ezért 1925-ben elkelt és az új tulajdonosa még akkor elnevezte Tavasznak. A Magyarország kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági címtára, amely 1924-ben készült már az alábbi összeírást adja a palotai mozikról:

Tehát özv. Pottyondyné vette meg a mozit, igaz itt a dátumok összecsúsznak, mert Riha nem hirdette volna a mozit 1925-ben, ha már 1924-ben Potyondinénak eladta volna. Az 1928-as Czím- és lakásjegyzék szerint még mindig Pottondy Tihamérné a tulajdonosa. Vagy Rihával párhuzamosan évekig társtulajdonosok voltak. Pottyondiné végül 1928-ban vállt meg a mozitól ( HU BFL – VII.158.a – 1928 – 0350 ) ekkor került Varsányi Andor birtokába a Tavasz. Már évekkel korábban is ismerték egymást mert (HU BFL – VII.158.a – 1926 – 0156) korábban is írtak alá közjegyző által ellenjegyzett iratot. A Belvárosi Mozivállalattól per után kapott összegből vehette meg Varsányi a mozit. Megerősítésképpen egy 1934-ből újságcikkből, ill. 1939-43 között a Budapesti Telefonkönyv hasábjain olvashatjuk, hogy Varsányi Andor a Tavasz Mozi tulajdonosa.

Varsányi 1922-ben a Belvárosi mozit vezette, 1932-ben költözhetett Palotára, és 1934-ben már mozi tulajdonos volt. (Szabadság 1934.11.04 7. évf. 44. szám 8. oldal)

Több, mint valószínű, hogy a fenti a Budapesti Közlöny 1930.12.06-i (64. évf. 280. szám 4. oldal) végrehajtott moziberendezésről szóló értesítésében megjelenő végrehajtási ügy is bizonyítja, hogy sokszor nehezen lehetett működtetni és fenntartani a mozit. A háborút követően a mozi állami tulajdonba került, de nem azonnal, mert Varsányi működtethette azt 1945 után is. Az 1953. február 12. – Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1) egyike foglalkozik a rákospalotai mozik gyenge bevételeivel és leromlott állapotával (mind a Tavasz, mind a Terv, mind a József Attila fel lett sorolva). Aztán az 1955. november 11. – Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1) egyike rögzíti, hogy a pestújhelyi Terv és a palota József Attila teljesen újjáépítették, hamarosan a pestújhelyi Széchenyi is megnyílik. A Tavasz Moziról 1958.07.09-i Népszabadság ad hírt (16. évf. 161. szám 4. oldal), hogy tatarozzák és nyár végére kész lesz. A Népszava hasábjairól derült ki a bezárás oka is (1963.02.27 91. évf. 48. szám 3. oldal): a bauxitbetonból készült épületet életveszélyesnek ítélték meg. (A bauxitbetont 1928 és az 1940-es évek vége között alkalmazták. Elképzelhető, hogy az 1930-as években építhették át vagy újjá a mozit ebből az anyagból.) Bár a pletykák szerint a Járműgyárnak kellett a terület, a megázott bauxitbeton valóban mállik. Ki tudja újabb 60 év elteltével, hogy mi is történ? A telek most parkoló, és várja jobb sorsát. A Riha / Tavasz Mozgó élt bő 50 évet, R.I.P.

A Szabadság 1945.10.05-i (1. évf. 213. szám 3. oldal) cikke

Utóirat: úgy látszik az 1912-es évben szószátyár volt a sajtó, mert ezévből van még egy híradás egy palotai mozgóról. Mivel semmilyen más információt nem leltem fel erről, így vélhetően “ideig-óráig” működhetett csak. 1912.12.01-jén jelent meg a Pesti Hírlapban (34. évf. 285. szám 57. oldal):

Az is elképzelhető, hogy ez a még pár hónappal korábban kínált Fortuna mozi volt, amivel az új tulajdonosa sem tudott aztán mit kezdeni.

Az “Elgé” gépeket a Léon Gaumont által életre hívott és azóta is működő Gaumont cég gyártotta és a 30-as évek végéig a francia gépek uralták az európai mozipiacot.