Zelk Zoltán: Mikor felnőtt lettem

Az Újmajor Palota felett közvetlen helyezkedik el (a Károlyi Sándor út legeslegvégén). E versében említi meg a palotai palánkot is. Zelk 1934-től lakott jó 20 éven át Zuglóban, a 30-as években ismerte meg Palotát is.

            Mikor először mentem éjszaka haza     
és elhagyva a várost,
már lenn az Ujmajorban,
mert elkapott hozzá a kedv,
letéptem néhány csillagot,
de aztán hagytam visszaszállni őket:
csak egyszer óriás az ember,
ne éljen vissza erejével,
beértem annyival
– csodálkozzanak reggel majd a népek –,
csokorba kötöttem az eperfákat.
(S hogy mit nem tudnak a kutyák
a máskor acsarkodva deszkarágók!
most gödröt ásva a palánk alatt,
lábamhoz bújtak, csapatban kísértek,
hazáig el nem hagyva lépteim.)
Visszanéztem a kapuból:
minden a helyén: a vagongyár,
a gőzmalom, a bakterház, a lankák,
a Szamos és a Homoród,
s a házak is. Egyetlen lámpa égett:
a degesz tárcájú kupecnél
csapkodták ásszal, tizessel az asztalt.
Aztán mi még? A konyha.
Az asztalon a lábas és a tányér.
Anyám takart szomorúsága:
tudta, felnőtt ember ül asztalánál,
az kanalazza a krumplilevest.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük