Értelmetlen “Liwalizálás”

Az ÉLETképek folyóirat 2019/14. számában az első két oldalon a “Liwa-malom” felújításáról kapott az olvasó tájékoztatást. Amióta Palotán élek és helytörténetet kutatok csak “Liva” családnévvel találkoztam az olvasmányaimban. Írtam a szerkesztőségnek augusztus 10-én egy emailt, amire személyesen nem kaptam választ, ugyanakkor a 2019/15. számban az olvasóközönségnek válaszoltak, így akit érdekel a téma, választ kaphatott a “w” feltűnésének okára. A folyóirat válaszát ezúton is köszönöm.

A cikket elolvasván arra jutottam, hogy baj, hogy az önkormányzati képviselők a 2018.02.05-i testületi ülésükön elfogadtak egy határozatot arról – hogy mindössze 2 becsatolt irat alapján – hogy ezentúl w-vel kell írni a “Liva” nevet.

Jelen cikkem ezt a döntésüket szeretné pellengérre állítani, és bemutatni azt, miért értelmetlen dolog, ha nem szakemberek véleményeznek egy szakkérdésben és miért gondolja minden képviselő azt, hogy nála van a bölcsek köve. Nem az a gond, ha precízek akarunk lenni, hanem, hogy ez a név-kérdés, pont nem igényelt volna több precizitást. Úgy volt jó a név, ahogy volt.

Úgy gondolom, hogy egy önkormányzati testület nem jogosult (hatáskör hiányában) egy család nevének a megváltoztatására. Ha egy család neve az idők folyamán írásmódot vált – mert az élet úgy hozza – azt csak tudomásul lehet venni, az utolsó, legfrissebb írásmód létjogosultságának megkérdőjelezésére nincs lehetőség. Mert esetünkben ugye nem az történt, hogy az új tulajdonos átnevezte az ingatlant (mint ahogy pl. a plázák nevét megváltoztatják), hanem, hogy a névadó család neve túl snassz volt.

Példa: Édesanyám családneve Becságh. A kutatásaim alapján 1867-ben az egyik családtag kezdte így írni a nevét, ami korábban Becsák, még korábban Betsák írásmódú volt. Belátható, hogy nem jöhet, most elő senki egy olyan ötlettel, hogy miért nem leszünk holnap újra Betsákok? Leszögezem nem vagyok nyelvész, de talán a hasonlat akkor is érthető, ha egyébként a fenti gondolatmenet nem egy etimológiai székfoglaló.

A családfakutatásnál minden alkalommal szembesül az ember a családnevek folyamatos változásával, ha a családnév kicsit is elüt az egyszerűbb magyar nevektől és maga a név gondot okoz a környezetének a használatával. Nyilván akit “Feketének” hívtak, az évszázadokon át Fekete is maradt. Aki azonban külföldi származású, vagy neve idegen hangzású volt, a neve idővel akarata ellenére átalakult. Ezek alól csak a nemesi családok nevei a kivételek, amely családokban az írástudás sok száz éve jelen van, és így képesek voltak az eredeti írásmódot fenntartani, hiszen a családnevük volt a legnagyobb vagyontárgyuk is egyben.

Éppen ezért egy egyszerű betelepített család, vagy bevándorolt polgár az asszimilációs hatásokat kivédeni nem tudta, idővel annyiszor írták, értették félre a nevét, hogy “beletörődött” a megváltozott írásmódba.

Legidősebb Liwa József (cca. 1846 – 1910 körül) a mai Csehországból, az akkori Morvaországból érkezett. Ő vetette meg a lábát – nejével Prikovits Teréziával – Rákospalotán még a XIX. század legvégén.

Az 1895-ös közjegyzői okirat (HU BFL – VII.168.a – 1895 – 0580) legidősebb Liwa József aláírását tartalmazza. Az anyakönyvekben fellelt és 1876.01.12-én született, továbbá 1962.02.11-én elhunyt Liwa József pedig az ő fia volt. Ifjabb Liwa is 1932-ig – ahogy apja is tán élete végéig – cseh(-szlovák) állampolgár volt. Testvére Vince gyermeke az a László és Elvíra, akiknek a sírfeliratát szintén, mint “perdöntő” bizonyítékot vették figyelembe.

Budapest Főváros Levéltára egyetlen, a duplavét tartalmazó – a fent említett – közjegyzői iratot őrzi csak. Ellenben őriznek 12 db olyan közjegyzői, per és hagyatéki iratot, melyben a családnév szimpla v-vel íródott. Többek közt ilyen az 1910-ben készült peranyag (HU BFL – VII.2.c – 1910 – I.1125 ), amiben idősebb Liva József felesége Prikovits Terézia a rég eltűnt testvérét szeretné halottá nyilváníttatni. Liváné ekkor már özvegy volt és szimplavével írta a nevét.

A cikk végén található fájlban összeállítottam a Liva család leszármazási tábláját, melyből az is kiderül, hogy már 1900-tól számos esetben “Liva”-ként kerülnek be a családtagok az anyakönyvekbe.

A mormon egyház által működtetett familysearch.com oldalon található kereshető anyakönyvi adatbázis a duplavés névváltozatra az öreg Liva legalább hat gyermekéből összesen három gyermek esetén ad találatot (ifjabb József, Anna Mária és Vince). Szimplavé esetén 73 találatot ad a kereső országszerte. Az adatbázis közel sem teljes, de az arány jól látható. Az összes cseh/szlovák (tót) földről érkezett Liva nevét mindenhol az országban szimplavével írták.

Első állításom tehát az, hogy a szimplavés névváltozat szinte kivétel nélkül használatban volt az országban, és még a családdal kapcsolatos iratok és anyakönyvi bejegyzések (az elmúlt száz éve sajtóanyagáról meg nem is beszélve) nagyobbik felében is a szimplavés változat volt használva.

Második állításom az, hogy esetünkben csak azért nem magyarosodott el azonnal a palotai Liva család neve, mert az idősebb és ifjabb Liva József nem volt magyar állampolgár, az útlevelük pedig a duplavés családnevet tartalmazhatta. Tudjuk jól, hogy mikor intézzük a temetést, akkor a születési anyakönyvi kivonatot kell bemutatni, sosem pedig a későbbi dokumentumokat. Ezért maradt a két József “duplavés”.

Lássuk a korabeli híradásokat:

Magyarország, 1902.12.20 (9. évf. 302. szám 9. oldal):

Ahogy fentebb olvashatjuk, az öreg Liva tehát vehemens, indulatos, harapós – és ezen incidens után – haláláig féllábú is volt. Olvasható, hogy tévesen leibnitz-i származásúnak írják, de az város Ausztriában van, nem pedig Morvaországban. Az ügy további kimenetele ebből a cikkből derül ki (Pesti Napló 1904.06.28 55. évf. 178. szám 16. o.):

A fenti cikk a Független Magyarország 1905.02.21-i (4. évf. 1053. szám 12. o.) számában jelent meg. Neje Prikovits Teréz 1910-ben kérte a bíróságtól a rég eltűnt testvérének a halottá nyilvánítását, ekkor már özvegy volt, így az öreg Liva 1905-1910 közt hunyhatott el. Utána fia, ifjabb József vette át a malmot, Huszárék pedig a jeget árulták. Huszár Lajos egyébként Huszár András birtokos fia volt. Huszár Andrásé volt a Püspök villa az 1890-es években. Tőle kapta veje Jónás Emil (Huszár Mariska férje) az ingatlant és aztán őtőle vette meg az állam a területet végül a Leánynevelő Intézet részére.

Idősebb Liva Józsefné aláírása az 1910-13 között lefolytatott per egyik beadványán

A Budapest Főváros Levéltára által őrzött 12 db közjegyzői irat egyébként ifjabb József, Emma, Vince iratai, akik az önkormányzati rendeletben foglaltak szerint (József és Vince) pont a duplavés változat igazolására szolgáltak.

A családfa adatok alapján az is látható, hogy miután gépészként a pesti malmokban dolgozott (a Haggenmacherben biztosan) 1880 körül Aradra került (hiszen neje még 1880-ban eltemette Pesten az apját), és onnan érkezhetett meg Palotára az 1890-es évek közepén. Lehet, hogy a nehezen elviselhető “pokróc” természete, a hirtelen haragja miatt kellett költözniük. Elképzelhető, hogy otthon tótul, németül beszéltek és a rossz magyarsága miatt sem tudott jól beilleszkedni az öreg. Az is elképzelhető, hogy Prikovitsék vagyonosa(bba)k voltak és a nej családja finanszírozta a malmot, amit aztán az öreg magáénak érzett és emiatt perlekedett a családjával, amikor azok a saját belátásuk szerint próbáltak meg élni és gazdálkodni.

Prikovits Teréz apjának német nyelvű gyászértesítője

Érdekes mód azon meg sem ütközünk a “Prikovits”-ból végül “Prikovics” lett.

A harmadik megállapítás az, hogy valamely okból ifjabb Liva József is csak 1932-ben vette fel a magyar állampolgárságot, és csak 1930-ban vette el gyerekei anyját Varga Máriát, holott gyermekeik az 1900-as évek első évtizedében születtek. Ez a “rendezetlen jogviszony” lehetett a két névváltozat párhuzamos használatának az egyik alapja.

Liwa Elvíra sírja – benne szülei és testvére maradványaival a rákospalotai temetőben (Forrás: Billiongraves.com)

Liwa László és neje sírja a rákospalotai temetőben (Forrás: Billiongraves.com)

A negyedik megállapítás: a két sírban Liwa Vince és Neje (“Szüleim”), Liwa Ilona ? (“Testvérem”), Liwa Elvíra, továbbá Liwa László és Neje nyugszanak, tehát nem az idősebb és nem a fiatalabb Liwa, akik a malom tulajdonosai voltak az évek során. A malom nevét illető kérdésben tehát nem releváns, hogy egy közeli rokon síremlékére egyébként mennyire helyesen vésték fel a nevét. Azért mert a sírfaragó – talán az utolsóként élő Liwa Mária javaslatára – duplavével véste fel a neveket, még nem bizonyító erejű egy ilyen kérdésben.

Summázat: Az önkormányzati döntés elhamarkodott és értelmetlen volt. Annyi tény, hogy az idősebb és ifjabb Liva József a duplavés névváltozatot használta 1900 előtt. A későbbiekben azonban a családnév elmagyarosodása végbement, a hivatalos iratokban, az anyakönyvezés jelentős részében, a sajtóban és magában a köztudatban is szinte kivétel nélkül a szimplavés névváltozat volt használatban. Leszármazott – aki egyébként jogosan kérhette volna a duplavés változat használatát az önkormányzattól – kutatásaim szerint nem él.

Ez a cikk 4 napi munka árán készült el. Ha ugyanennyi időt fordított volna az önkormányzat is a kérdés körbejárására, akkor úgy gondolom, hogy nem gyakoroltak volna értelmetlen önhatalmat.

Melléklet: Liva-családfa

Palota két malma

A cikkem abból az alkalomból íródott, hogy felújításra került a Liva/Liwa-malom. Ezúton köszönöm én is palotai polgárként mindazok munkáját, akik az elmúlt 20 évben tettek a leégett, kifosztott és tönkretett malomépület helyreállításáért. Vivát!

Több forrásban, mint pl. a Múlt-Kor Magazin (mult-kor.hu) 2005.03.24-i cikke (Lukácsi Attila írása), az önkormányzati sajtó, illetve az 1974-ben Czoma László által szerkesztett “Tanulmányok Rákospalota-Pestújhely történetéből” c. könyv Dr. Nagy Lajos által írt “Palota 1541-től 1848-ig” c. fejezetében is az 1770-as évszám szerepel, amikor is a Fűzes-dűlőben felépítették az új malmot.

Dr. Nagy Lajos tájékoztat arról is, hogy ugyanekkor “újjáépítik” a palotai tónál lévő malmot. A palotai tó a Szilas-patakon lejjebb, az olajgyár területén, majd később már csak a ma Hampel villaként nyilvántartott épület kertjében feküdt. Végül már csak egy korcsolyapálya maradt belőle a XX. század első évtizedeire. Most már mindezekből semmi sincs. A tó azért szűnt meg, mert a patakot becsatornázták a föld alá a gyár terjeszkedése folytán, és mert már magát a vizét se őrlésre, se kallózásra, se géphajtásra sem használták.

Borosy András: Pest–Pilis–Solt vármegye 1728. évi regnicoláris összeírása II. – Pest Megye Múltjából 8. (Budapest, 1997) című munkájában ezt olvashatjuk:

Tehát 1728-ban a település nem rendelkezett malommal. Az 1749.09.23-ra datált urbárium és constriptio viszont már így ír:

A két beollózott szövegrész tartalmazza azt, hogy a helyiség malommal rendelkezik, továbbá töltést építettek hozzá, jó halászóhely lenne.

A legkorábbi térkép amit leltem az 1775-ös Pest városáról és környékéről készült felvétel, mely Palotát is tartalmazza, mindjárt a két malommal (mühl) – a későbbi kalló malom előtt a patak már ekkor is ott a duzzasztott tó:

Most vessünk egy pillantást az Első Katonai Felmérés során készített Palotát ábrázoló térképrészletre (mely 1782-1785 között készült):

A község nevének kezdőbetűje alatt csillagggal jelölték a ma Liva-malomnak ismert malmot (ez volt tehát az új malom 1770-ből), továbbá a falutól észak-nyugatra a kétsoros töltéssel jelzett és tóvá duzzasztható patakszakaszon a másik csillaggal jelzett malmot, amiből a későbbiekben a kalló malom lett.

A régi malom tehát valamikor 1728-1749 között épült és első ízben 1770 táján kellett felújítani. Ezt követően 1817 körül a palotára költözött Kanitz Joachim-féle posztógyár része lett, mint kalló malom. A tó ekkor halastóként van aposztrofálva (lásd: Éble Gábor – Pettkó Béla: A nagy-károlyi gróf Károlyi család összes jószágainak birtoklási története – Budapest, 1911 – Franklin Társulat – mely az 1824-27-es időszaki állapotokat eleveníti fel.).

Az 1817-ben megjelent Tudományos Gyűjtemény első évfolyamának 9. száma 135. oldalán olvashatjuk az éppen költözés alatt álló posztógyárról történő híradást, ahol említik a tavat is. Elképzelhető tehát, hogy a gyár kiépítése már 1816-ban elkezdődött. Ekkor vélhetően a malomépület átalakításra került, ahogy aztán a gyár fejlődésével az eredeti épület el is tűnt.

A fenti, 1868-ban, William Lindley által készített térképen (BFL XV.16.b.221/10b) még az olajgyár fejlesztése előtti évek állapota látszik, megvan a tó, a patakon feljebb pedig ott a Liva-malom is.

Az 1883-ban Tunkel Hugó által készített térképen (1883 térkép (S 79 – No. 6093.) szintén az olajgyár területe látszik, alatta Hampel Antal telke, itt már a becsatornázott alsó patakszakaszt látjuk, a halastó megszűnt. Az alsó kép pedig a nagyított térképvázlat:

A nagyított ábrán szerepel a gyár épületeinek alaprajza, illetve Hampel kertje is a kis tavacskával. Ez a tó köszön vissza az Alkoholelvonó Intézetről készült képeslapokon is. A két malom sorsa tehát merőben eltérő volt, míg a régi malomból végül gyárépület, gyártelep lett, addig a Liva-malomként ismert örlőmalom egészen 1952-ig megőrizte eredeti funkcióját és magát az eredeti épülettömeget is.

Az olajgyár telepe 270-290 éves, így egyike a legrégebbi magyarországi gyártelepeknek, hiszen pl. a hollóházi porcelángyár is csak 1777 óta funkcionál. Talán egy emléktáblát megérdemelne, miután már nem műemlék és várja, hogy lebontsák és örökre megsemmisítsék…