A palotai piócás tavak

Talán senki nem tudja, az orvostudomány történetével foglalkozókat és a palotai helytörténészeket leszámítva, hogy micsoda exportcikk volt az 1830-as évektől a magyar nadály. Sok-sok millió darabot szállítottak Nyugat-Európába akkortájt, nagyon felkapott volt a piócák orvosi céllal történő felhasználása. Vérnyomás, érszűkület, visszér, gyulladások kezelésére használták, használják.

Két helyen is tartottak a XIX. században piócákat a községen kívül. Ezek az állatok a jó minőségű, de lassú folyású vagy állóvizeket kedvelik, úgy, mint mocsár, tó, nagy pocsolyák. Erre szakosodott emberek gyűjtötték őket, mindaddig, míg árendába nem adták a piócakereskedelmet. Az 1830-as évektől (lásd: az 1834-es helytartótanácsi rendeletet) már csak a több évre szerződött kereskedőké volt a gyűjtési és értékesítési jog, így a napszámosok már nem, csak a kereskedő gazdagodott a Franciaországba és más európai országokba szállított állatokon. Óriási vagyonokra tettek szert páran.

Biztos mindenkinek ismerős a VII. kerületben a Rottenbiller utca. Rottenbiller Lipótról kapta a nevét, ki 1848-tól Pest főpolgármestere volt. Az ő apja R. Fülöp volt a pesti halászok céhmestere és a piócakereskedő cégüket másik két fiával Károllyal és Péterrel 1832-ben alapította. Ő előttük pár évvel vágott bele a pióca kereskedelembe Lichtl Károly.

A képen az 1830-as Pest-Buda beépített területéről készült térkép részlete látható. A több ágú Rákos-patak két ága között (a mai: Röppentyű és Tahi utcák metszésénél) feküdt a Lichtl piócása. Az ágak egyesülése után feküdt az Ördögmalom (a Váci út és Madarász V. u. között a Tahi utca magasságában), melytől indult Észak-kelet felé a Palotára vezető út (ezt az utat ma már nem lehet megfeleltetni egyetlen meglévő útnak sem).

Ez a piócás tó (“blutigeley” annyi mint: piócás) került aztán Rottenbillerék kezébe. A Rottenbiller-család egészen az 1870-es évekig kereskedett piócákkal. A 1878-as Budapestről készült méterrendszerben készült kataszteri jellegű térképen nevén nevezve már nincs a piócás, de a két tavacska árka fel van tüntetve. Ezután Angyalföld ezen részét is felparcellázták és a piócás megszűnt létezni.

Még utoljára 1872-ből kapunk híradást (Fővárosi Lapok 1872.12.10 283. szám 1235. oldal) a piócásról:

Ahogy azt alábbi cikkben olvashatjuk idővel a “Palotára vezető út”-ból rákospalotai lett a Rottenbiller-féle piócás, de láthatjuk, hogy hivatalosan Angyalföldön feküdt. Mivel a palotai határtól kb 1,2 km-re feküdt a terület, így a XIX. század közepén sokkal inkább palotainak is gondolhatták a területet, sem mint pestinek, hiszen Angyalföld a mai Hungária körút feletti része ekkor még nagyon gyéren lakott volt (A Természet 1931.08.15 27. évf. 15-16. szám 183. o.)

Volt azonban rákospalotának egy “saját” palotai piócása is. Ez a piócás a Liva malom előtt feküdt a községtől keleti irányban a Szilas-patak mentén. 1852 előtt hozhatta létre egy Spiller S. nevű vállalkozó. Ő csakhamar csődbe ment, utoljára 1860-ban találkozhatunk a nevével. A piócás helyét a Néprajzi Értesítő 14. évf. 1913 Novák József Lajos: Rákospalota néprajzi leírása) tartalmazza, a 9-es számmal van jelölve a helye. A nem méretarányos térkép alapján a Nevesincs-tó helyén lehetett a piócás. A patak mellett futó Aporháza utca 1903-ban még a Nadály utca nevet viselte. Elképzelhető, hogy Rottenbiller ezt a tavat is átvette. Ellentétben a lápvidékekkel, ahol keresni és szedni kellett a piócákat, az ilyen mesterséges tavakban kereskedelmi mennyiséget tenyésztettek az állatokból.

Az 1913-es Néprajzi Értesítő egy 1884-es térképmásolatról dolgozott.

Az 1852-es Pest-Buda térkép a Blutegel Anlage (piócás beruházás) felirattal. A piócás a “g” betű feletti, 4 részre osztott hasábbal jelzett terület jelentette.

A Rákospalota belsősége elnevezésű 1860-ban készült térképen mint urasági piócás van feltüntetve. Eszerint a becsődölt Spillertől gr. Károlyihoz került a terület (vissza).

A Második Katonai felmérés térképrészlete (1866-69), itt már piócás tóként aposztrofálva. A község nevének kezdőbetűje alatt van a csillaggal jelzett Liva-malom. A képen látszik a “piócás ház” és a 4 medence is.

A Harmadik Katonai felmérés (1884-87) térképrészletén, már nincs nevén nevezve a piócás, a területet azonban még feltüntették. Ekkortájt már nem voltak tenyésztésre fogva a tavak.

A Néprajzi Értesítő (15. évf. 1914 Novák József Lajos: Rákospalota néprajzi leírása) megadja a választ, hogy mi történhetett a palotai piócással:

Az Új idők 1936. 42. évfolyamában Pásztor Mihály: Magyar pióca Párizsban címmel írt cikket. Ebből kiderül, hogy mekkora üzlet volt a nadálykereskedelem:

A piócás tavak is már a múlté, emlékük a távolba vész. Talán a Nevesincs-tónál kaphatna a nadályipar egy kis emléktáblát, amely tavacska idén 07.01-i nappal fővárosi védelem alá került.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük