A vers az Új Hang 1955. évi (4. évf. 9. szám. 25. oldal) számában jelent meg:
Karacs Ferencné Takáts Éva az első nőjogi publicista és színikritikusnő
Megjelent az Élet és Tudomány 1979.03.09-i (34. évf. 10. szám 290. o.) számában:
Takáts (Takács) Éva Karacs Teréz a leánynevelés egyik úttörőjének anyja volt (Lásd: Kalchbrenner Teréz leányneveldéjéről szóló cikkemet).
Vámbéri Gusztáv: Vers a Gyermekhez
Megjelent a Nemzeti Újság 1942.12.31-i (24. évf. 295. szám 7. o.) számában. Vámbéri Rákospalotán élt, történelemtanár volt és a Rákospalotai Múzeum első igazgatója volt.
Kodolányi János veszett ebének kalandos története
Megjelent a Magyarország 1928.11.15-i (35. évf. 259. szám. 14. oldal) számában:
Kodolányi János és az iskolatej
Megjelent a Magyarország 1930.11.06-i (37. évf. 252. szám 6. oldal) számában:
Kodolányi János legviccesebb írása a 25-ös autóbuszról
Megjelent a Magyarország 1930.04.17-i számában (33. évf. 88. szám 2. oldal):
Szalatnai Rezső: Emlékek Kodolányi Jánosról – benne az író viszontagságos palotai időszakának felelevenítése
Szalatnai Rezső az alábbiakban emlékszik Kodolányira, és hogy a rákospalotai kilátástalan helyzetében írta legszemléletesebb, megindító novelláit.
Kodolányi János: Életrajzi adatok – levél Várkonyi Nándornak
Kodolányi János író 1928-1932 között élt Palotaújfalun, 3 helyen is, utoljára a Bethlen u. 136-ban. 1928-ban levelet írt Várkonyi Nándor levéltárosnak, akivel aztán hosszú levelezést folytatott évtizedeken át. E levelében foglalja össze addigi életútját (megjelent a Hitelben, 1994, 7. évf. 9. szám 85. oldal):
Alaksza Ambrus: Dies Irae
Alaksza a Klebelsberg Kuno községi polgári fiúiskola tanára volt 1932-34-ben. E műve a Nyugat 1934. évi 17-18. számában jelent meg, tehát Rákospalotán írta, Első verseskötetét (A vándor visszanéz, 1935) Babits Mihály segítette megjelentetni.
"Dies irae, dies illa
solvet saeclum in favilla
teste David cum Sybilla."
Fakanál, só és favilla,
faszemöldök, könny és pilla,
fasikoltás, jaj és trilla.
Sóhajtana szám, de nem mer,
szívem töltve gyötrelemmel,
torkomon görcs, nyelvem nem nyel.
Bűnnek étke, borsos étek,
gyomrom reszket, hányni késztet,
csöppnyi bűn az igaz élet.
Émelygés a halál ára,
vétek s név kell a fejfára,
végzésre nincs appelláta.
Szent Ambrus, ha szónokolna,
értem kegyes szót, ha szólna,
a lelkem sem fuldokolna.
Jézus szeme rám-rámtéved,
lábom, karom mégis téved,
s ágyat vetek az erénynek.
Esős, őrült látomások
locsolnak meg, s lelkem ázott
talaján én egyre ások.
Uram! mint seb, számon épp oly
hasadozó, véres sikoly,
szánt, csak szánt a gyilkos téboly.
Örök tűzre könyved vessed,
lobbantsd lángra pergámented,
kegyes Isten! Tedd meg, tedd meg!
Nyissad füled fáradt szómnak,
ne higyj többé írott szónak,
nézd, lelkemben csupa jó mag.
Sok-sok éj húll, csillag rebben
ezért állok Veled szemben:
nincs esettebb, mint az ember.
Fényt az égre újjad hintett,
ínyemen méz, édes ihlet,
reményem már számban íz lett.
Ítéletet úgy mond rajtam
hogyha széket ülsz is majdan:
verebednek enni adtam.
Szegénykének árpát mértem,
jót akartam, jót nem értem,
bocsásd meg, hogy mégis éltem.
Zelk Zoltán: Mikor felnőtt lettem
Az Újmajor Palota felett közvetlen helyezkedik el (a Károlyi Sándor út legeslegvégén). E versében említi meg a palotai palánkot is. Zelk 1934-től lakott jó 20 éven át Zuglóban, a 30-as években ismerte meg Palotát is.
Mikor először mentem éjszaka haza
és elhagyva a várost,
már lenn az Ujmajorban,
mert elkapott hozzá a kedv,
letéptem néhány csillagot,
de aztán hagytam visszaszállni őket:
csak egyszer óriás az ember,
ne éljen vissza erejével,
beértem annyival
– csodálkozzanak reggel majd a népek –,
csokorba kötöttem az eperfákat.
(S hogy mit nem tudnak a kutyák
a máskor acsarkodva deszkarágók!
most gödröt ásva a palánk alatt,
lábamhoz bújtak, csapatban kísértek,
hazáig el nem hagyva lépteim.)
Visszanéztem a kapuból:
minden a helyén: a vagongyár,
a gőzmalom, a bakterház, a lankák,
a Szamos és a Homoród,
s a házak is. Egyetlen lámpa égett:
a degesz tárcájú kupecnél
csapkodták ásszal, tizessel az asztalt.
Aztán mi még? A konyha.
Az asztalon a lábas és a tányér.
Anyám takart szomorúsága:
tudta, felnőtt ember ül asztalánál,
az kanalazza a krumplilevest.