Tartalom

A honlap elnevezése: Rákospalota Anno … azaz Rákospalota a … – évben. Persze általánosságban: régen. De mikor régen?

Azok az idők érdekelnek, amelyekből sokszor csak történet morzsák, mendemondák állnak rendelkezésre. Ezeket a mozaikokat igyekszem összekalapálni egy egész és kerek történetté. A kutatások középpontja a XIX. és a XX. század első fele. Szeretném a sokszor még mindig előkerülő félinformációkat és tévhiteken alapuló meséket a helyükre tenni, a korábbi évtizedekben megjelent művekben rálelni a különféle, hallomásokon alapuló történetekre, majd ezek után menni és a lehető leghűbb és – már amennyire tőlem telik – szakszerű történetet megírni. Szeretnék rávilágítani, hogy a Pest melletti kis község milyen helyi “intelligenciával” bírt, kik voltak az itt élő, dolgozó és nyaraló ismert emberek és milyen történetek kapcsolódnak hozzájuk. Sok esetben Palota megelőzte a korát, még többször azonban a tipikus magyar sors jutott neki. Ez a kettősség az, amit szeretnék a cikkek révén illusztrálni: Az utca egyik végén a birkát terelő paraszt ballag, a másik végén pedig elnyargal grófok és agarak között Erzsébet királyné. Az utcában dagonyázni lehet a sárban, mikor az európai szemnek is még oly szokatlan lóvasút befordul a sarkon. Egyik nap a jó magyar széthúzásról ír a sajtó, a másik nap pedig a szorgos hívők már öt egyházi épülettel bírnak ugyanazon a téren.

Barangoljanak velem településünk múltjában…

Ajánlom figyelmükbe az alábbi Rákospalota (illetve az egész XV. kerület) múltjával foglalkozó oldalakat is:

A Budapest, XV. kerületi blogot: http://bpxv.blog.hu

A Rákospalotai Múzeum honlapját: http://www.rakospalotaimuzeum.hu

A Rákospalota Anno Képei oldalt, ahova én is folyamatosan írok bejegyzéseket: https://www.facebook.com/groups/rakospalotaanno/

A BEJEGYEZÉSEK HAVI BONTÁSBAN:

Az utolsó 100 bejegyzés időrendben (legfelül a legújabb):