Ebben a bejegyzésben Gyagyovszky asztalosról próbáltam meg információkat felkutatni, aki, mint a legöregebbként nősült ember, a legöregebb apa és a legöregebb palotai férfi címek tulajdonosa lett életében. Vagy mégsem?
Kis Újság 1937.08.03 (50. évf. 174. sz. 4. o.)
Halotti anyakönyvi bejegyzése, Újpest, Árpád Kórház, polgári ak. 1937.07.25.
A 30-as években Gyagyovszky sokat szerepelt az újságokban, de rengeteg alkalommal téves híradás készült. Hol a nevét írták Józsefnek, Jánosnak, hol a korát kerekítették felfelé. Hogy a korával ő „hősködött-e” vagy tényleg csak újságírói tévedés történt, ma már kideríthetetlen. Az anyakönyvi bejegyzés 96 évesnek jelöli meg, mely hiteles adat. Ettől függetlenül még lehetett ő 1937-ben a legöregebb palotai ember. Hogy tényleg 96 évesen halt meg, azt további anyakönyvi bejegyzés igazolja:
2. házasságának anyakönyvi bejegyzése 1917.03.29 Rákospalota polgári ak.
Első neje elhunyt, ahogyan a második is:
Mindkét nej Rákospalotán hunyt el. Érdekes, hogy a második nej a községházán hunyt el, aki idősebb is volt Gyagyovszkynál. Ami biztos, egy gyermeke bizonyosan volt, még a legelső házasságából:
A fia még apja halála előtt, 1934-ben Gyöngyösire változtatta a nevét. 1972-ben hunyt el 94 évesen, így hasonlóan agg kort élt meg, mint apja. Egész életében a városban ill. a kerületben élt asztalosként, a Kassa u. 102. volt az utolsó címe.
Ami tehát teljes bizonyossággal megállapítható, hogy Gyagyovszky asztalos jó géneket örökölt, volt gyermeke és eltemetett két asszonyt is, mikor az alábbi hírbomba robbant:
Kis Újság 1933.09.07 (46. évf. 203. sz. 4. o.)
A cikkben megint olvashatunk több tényállítást. Egyetlen gyermekére leltem rá, az állítólagos már megszületett 27-ből, így ez csak mese. Hogy a legújabb neje a 3. a sorban az igazolt tény. Hogy nem 94 éves volt ekkor, csak 90? Még talán elmegy, hogy rosszul emlékszik rá, bár az anyakönyvvezető kiszámolja a házasságkötéskor a korát, vagy lejegyzi a születési dátumot, így tudnia kellett volna az öregnek röviddel a házasságkötést követően a pontos korát. A cikkíró vagy 3 évnyi együttélésről ír, miközben az asztalosmester második neje csak másfél évvel korábban hunyt el, így a románc legfeljebb bő egy éves lehetett. Hogy a lányt Erdélyből kiutasították, ez nem elképzelhetetlen, már az I. világháború után Romániában sok magyar család, ember lett persona non grata. A munkákról, amelyekről ír vélhetően tényleg megtörténtek. Újpesten élt és így dolgozott is. Volt egy 1888-ban megesett tűzeset, amit egy 15 éves kisinasa okozott. Ebben az esetben 1891-ben döntött a Kúria és végül felmentették az inast, mert kiskorúként nem volt felelősségre vonható.
Címei: 1890: VII. ker. István tér 9., 1896: Újpest, Virág u. 5. 1901: Újpest, Virág u. 9. (lehet csak átszámozás), 1903: Újpest, Gyár u. 49., 1908: Újpest, Árpád út 109-111. 1909-től élt Palotán a Toldi sor 7. szám alatt.
1900-ban történt vele az alábbi (Magyar Nemzet 1900.09.19 19. évf. 257. sz. 5. o.):
Valószínűleg ezért kellett (mármint, hogy az anyagiak miatt) a Virág utcából aztán évenként ide oda költöznie, mire végül kikötött Palotán.
Ami még érdekes, hogy a házassága oly népszerű hír lett, hogy még a Délamerikai Magyarság c. folyóirat is lehozta. A Kis Újság cikkét az ismert genealógus nagybátyja Csávossy Leó, későbbi sportújságíró írta, míg az alább közölt cikket az a Bodó Béla írta, aki az ismert Brumi könyvek szerzője volt. Jelenleg az 1933-as házassági és születési adatok még nem kutathatóak, így végül nem tudok beszámolni arról, hogy vajon megszületett-e a gyermek és azt a nevére vette-e az asztalosunk. Azt gondolom, hogy megeshetett a szíve a lányon, magához vette, de, ha született gyermek, az nem tőle származott. Talán ezért is lódítottak több évnyi együttlétet, hogy igazolják a gyermek törvényes születését. Nem ez volt első és nem is az utolsó (részben) érdek házasság, mindenesetre egy érdekes színfoltja lehetett a pár gazdasági világválság után talpra álló Palotának.
Érdekes, hogy az elhalt feleségei korára jobban emlékezett e cikkben, mint a sajátjára.
A Tolnai Világlapja is közölt képet. 1933.06.14 (35. évf. 25. szám 40. o.)