A palotai emberek sem gondolnák, hogy az országban hány száz rákospalotához köthető orgona készült a régmúltban. Látni fogják alább, hogy Palota-Újfalu hány utcájában működött hosszabb-rövidebb ideig orgonakészítő műhely.
Az Országh-család
Tisztázásképpen álljon itt a család férfitagjainak életrajza. Az idősebb és fiatalabb titulus sokszor okozott keveredést ama kevés cikkben, mely eddig megjelent a mesterekről. (Forrás: Magyar Katholikus Lexikon)
I. Országh Sándor életrajza:
(Kunszentmárton, 1807. 03. 10. – Budapest, 1876. 04. 12.): orgonaépítő mester. Először apjától megtanulta az asztalos mesterséget, majd Szegeden vélhetően Kováts István (1797-1843) műhelyében orgonaépítést tanult. 1836-ban áttelepedett Kecskemétre, orgonaépítő műhelyt nyitott. Élete során mintegy 8-10 új orgonát készített.
II. Országh Sándor életrajza:
(Kecskemét, 1838. febr. 25. – Rákospalota, 1917. nov. 17.): orgonagyár-alapító. Az orgonaépítést apjától (I. Sándortól) kezdte tanulni, utolsó segédéveit Fazekas János (1806-74) pozsonyi, majd pesti orgona- és zongorakészítő műhelyében töltötte. Mestere leányát, Johannát vette feleségül. Eleinte apósával együtt Országh-Fazekas néven dolgoztak Pesten, de egy év múlva már önállóan dolgozott saját műhelyében. 1862. XI. 4-én kapott iparengedélyt, de már 1861-ben megalapította az Országh Sándor és Fia Orgonagyárat, melyet 1908-ig vezetett.
Gyermekeik (keresztelésének ideje): Sándor Károly (Kiskunmajsa *1861.08.12), Gizella Johanna (*1863.03.05), Emília Johanna (*1864.10.16), Adalbert (*1868.10.08), Emma Johanna (*1870.11.21), Imre (*1873.01.31), Aurélia Terézia (*1974.08.11), László Géza (*1878.06.23), Mária Ottilia (*1880.03.21). Sándoron kívül minden gyermek a Terézvárosban született.
III. Országh Sándor életrajza:
(Kiskunmajsa, 1861. aug. 11. – Rákospalota, 1902. ápr. 18.): orgonaépítő – Apja (II. Sándor) mellett dolgozott az orgonagyárban korai haláláig.
Országh Antal életrajza:
(Kecskemét, 1852. dec. 4. – Nagyvárad, 1922. nov. 25.): orgonaépítő – Bátyjával, Sándorral együtt folytatta apjuk mesterségét, részt vett a gyár alapításában. 1898-ban kivált bátyja pesti gyárából és Nagyváradon rendezte be műhelyét. Többnyire mechanikus és pneumatikus kúpládájú orgonákat készített. Műhelyének címe 1902-ben: Nagyvárad, Fő u. 51.
A palotai orgonaépítés története
Ahogy fentebb olvashattuk a céget 1861-ben indította apósával II. Országh Sándor. Az alábbiakban, a fellelt híradásokból állítottam össze a cég történetét és az e cégből kisarjadzott többi vállalkozást. Elmondható, hogy a XX. század első felében Rákospalota volt az ország orgonaépítő-javító központja.
Első fellelt hirdetés, ekkor a Király utcai címen (Forrás: Katholikus néplap 19. évf. 46. szám. 366. oldal – 1866.11.15)
1869.12.05-én közölték a lapok a hírt, hogy I. Országh Sándor császári és királyi orgonakészítővé lett kinevezve. A család nagyjából 1870-től használja a „h”-t a vezetékneve végén.
Hirdetés 1871-ből még mikor a Szondi utcát Steinernek hívták. (Forrás:
Protestáns egyházi és iskolai lapok – 14. évf. 7. szám. 223. oldal –
1871.02.12)
A cég alakulásától 1861-től 1871-ig székelyt a Király utcában, ezután költözött át a Szondi utcába, ahol a későbbiekben az iroda maradt, a gyártás 1898-tól Palotára került.
Hirdetés 1875-ből, már a Szondi utcából. (Forrás: Néptanítók lapja 8. évf. 19. szám. 356. oldal – 1875.10.15)
Hirdetés 1878-ból, az új Szondi utcai címről (Forrás: Protestáns egyházi
és iskolai lapok 21. évf. 38. szám 1221. oldal – 1878.09.22)
Egyes cikkek szerint az Izabella u . 83-ban is volt telephelye a cégnek. Nos ez a Szondi u 36. szám alatti ház másik címe, lévén saroktelekről, saroképületről van szó.
A Pázmány utca 31-33 szám alatt hosszú évekig maradt a gyár, az
átszámozást követően kapta a 41-es számot. (Forrás: Protestáns egyházi
és iskolai lapok 41. évf. 49. szám 783. oldal – 1898.12.04)
A cég számlája 1902-ből. A számla (Forrás: saját tulajdon) fejlécét ha
megnézik, látják a gyárépületet szemből és hátulról. Szemből a Pázmány
utca felől, hátulról a vasút felől. A két iker épület még áll, sajnos
egy telekmegosztás miatt a nagy épület homlokzata a telekhatárra került,
és emiatt 2017-ben lebontották a 120 éves épületet. Egy korábbi,
2014-es utcaképet láthatnak itt:
Ezen a 2012-es képen jobban látszik a már lebontott hátsó főépület.
1902-ben meghal a legifjabb Országh Sándor, így a 64 éves apja önállóan viszi a gyárat. Apja testvére Antal már rákospalotai költözésükkor önállósította magát és Erdélyben, Nagyváradon települt le. 1908-ban, 70 évesen fiainak Lászlónak és Imrének adja át az üzemet. Lászlóról vannak a későbbiekben információink, ő viszi tovább a mesterséget (Forrás: Központi Értesítő 1908.04.02 33. évf. 1. félév 27. szám 555. oldal). Imre 1918-ban Tobolszkban (Oroszország) hadifogságban hunyt el.
1923-tól az Eötvös u 93-ban székel a cég, a Pázmány utcai telepet 1920-ban eladták anyagi okok miatt. (Forrás: Néptanítók Lapja 56. évf. 10-11. szám 24. oldal 1923.03.15)
Az Országh Sándor és Fia cég 1927-ben szűnik meg hivatalosan (Forrás: Központi Értesítő 1927.12.29 52. évf. 52. szám 1103. oldal). László 1934-ben már a jogutód cég nevében hirdeti magát.
A Pázmány utcai telep megszűntével a kivált mesterek közül többen önálló
cégbe fogtak. Özv. Országh Sándorné a Bethlen u 58-ba költözött.
(Forrás: Néptanítók Lapja 67. évf. 8. szám 321. oldal 1934.04.15)
A cég 1935-ben már ismét Újvárosban lakozik a rövid Óvárosi kitérő
után. (Forrás: Néptanítók Lapja 68. évf. 19. szám 768. oldal 1935.10.01)
Váradi Miklós és Barakovits az Országh-féle műhelyben tanulták ki a
szakmát (Fővárosi Közlöny 25. évf. 27. szám 923. oldal – Erzsébetvárosi
templom orgona ügye) és kezdtek 1920-ban saját vállalkozásba (Forrás:
Néptanítók Lapja 54. évf. 42-44. szám 43. oldal 1921.11.03)
1926-ban Várady és Barakovits különvált. (Forrás: Néptanítók Lapja 59. évf. 17-18. szám 42. oldal – 1926.05.01)
Váradi Miklós pedig a Damjanich utcában talált új telephelyet. (Forrás:
Néptanítók Lapja 59. évf. 17-18. szám 44. oldal – 1926.05.01)
Pobuda József társával szintén már 1922-ben feltűnik Palotán. Pochlin
Alajos pár év múlva már mint csak zongorahangoló szerepel a
lakcímjegyzékben (Kinizsi u. 41.) (Forrás: Néptanítók Lapja 55. évf.
25-27. szám 49. oldal – 1922.07.06)
1926-ig még orgonákkal foglalkozik, 1928-ban már csak zongorákkal. Akkor
Kassai utca volt már az utca neve, ami a mai Palánk utca amúgy.
(Forrás: Néptanítók Lapja 59. évf. 33-34. szám 48. oldal – 1926.09.04)
Utolsó hirdetése 1942-ből való (Forrás: Néptanítók Lapja 75. évf. 10. szám 515. oldal – 1942.05.15)
Országh László 1945.03.27-én halt meg Budapesten. Barakovitsról sincs hír a II. világháború utáni időszakból. A tiszaroffi református templomban az ő orgonája szól (Forrás: MaNDA) 1941-ből. Váradi Miklós (1883-1962) azonban tovább üzemeltette műhelyét, igaz csak a túlélés volt a cél, lévén a kommunizmusban az orgonaépítés és általában az egyházi beruházások nem élveztek prioritást. Ismert munkája a kenderesi ref. templom 1923-as Angster orgonájának az 1949-es felújítása (Forrás: MaNDA).
Utolsó hirdetése 1960-ból. (Forrás: Új ember 16. évf. 2. szám. 4. oldal – 1960.01.10)
A tudását ő is továbbadta fiainak, a cég ma is él, jelenleg Kőbányán működik. További történetük itt olvasható: https://varadi-orgona.hu/
Az Angster gyár, mely Pécsett működött, 1942-1950 között működtetett fióküzemet Rákospalotán. Barakovits berendezéseit vették át, az államosítás után megszűnt az 1867-ben alapított cég, melynek szellemiségét a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft. viszi tovább 1992 óta. Továbbiak itt: http://pomorgona.hu
Bár Rákospalotán ma már nincs orgonakészítés, öröksége még évszázadokig meghatározó lesz, ha templomi zenét hallunk. A római katolikus Magyarok Nagyasszonya Főplébánia templom (1900), a Juhos utcai evangélikus templom (1872) és az újpesti Egek Királynéja templom (1911) is Országh-féle orgonával van felszerelve.
Jelen cikkem a Helyem Házam Palotám 2017. évi 4. számában jelent meg, alább az eredeti cikket olvashatják el.
Rákospalota elfeledett tanintézete Írta: Horváth Csaba
Alighanem kevés kerületi lakos van tisztában azzal, hogy településünk több olyan iskolának volt bölcsője, amely az országban elsőként vagy az elsők egyikeként jött létre. Ilyen volt az egyik első kertészeti iskola, amit a Lukácsy Sándor nevével fémjelzett Magyar Kertészeti társulat alapított 1860-ban. Szintén az elsők egyike a Károlyi István és az OMGE [1] által 1875-ben megnyitott Főldmíves és Kertészképző, a Frim Jakab-féle első „Hülyenevelő” – mai szóhasználattal gyógypedagógiai iskola. A hülyenevelő kifejezés bár ma bántóan hat, az intézmény nyitásának idején még természetes megnevezése volt a szellemileg visszamaradottak fejlesztőintézményének. Szintén az elsők között említhető az első magángimnáziumok egyike, amit dr. Szabó Alajos alapított 1878-ban, továbbá az első állami alapítású leányjavító intézet 1889-ben.
A felsorolt iskolák közül az első két kertészeti iskola sajnos megszűnt, Frim „hülyenevelő” intézete igen korán elköltözött Rákospalotáról, igazi hírnevet már Pesten szerzett. A Szabó-féle magángimnázium azonban Wagner Manó igazgatása alatt híressé vált, később államosították, ez a mai Dózsa Gimnázium jogelődje. Egy iskolának azonban „nyoma veszett”, jelen cikkemben ezt a hiányt igyekszem pótolni, és az olvasóval megismertetni Kalchbrenner Karolina leánytanintézetét.
1806 – a második Ratio Educationis [2] kihirdetése – előtt a lányok nem tanulhattak még elemi iskolában sem. 1849 és 1868 között ugyan már kormányrendelet szabályozta a nem felekezeti magániskolák létrehozását, ezek alapítását azonban alaposan megvizsgálták politikai, és az alapító erkölcsiségének szempontjából [3]. Az újságok hasábjairól több leányiskoláról szerezhetünk tudomást már az 1820-as évek végétől kezdve, de ezek szinte kivétel nélkül megszűntek. hogy a nyomozás során meglelt iskolát el tudjuk időben helyezni és érezhessük a leányok egyenrangúságáért folytatott küzdelmeket, röviden összefoglalom a nőnevelés magyarországi kezdeteit. [4]
József nádor második felesége Anhalt-Bernburgi Hermina hercegné – amikor férje 1815-ben Budára hozta – megkérdezte Beniczky Pálnétól Teleki Pálné és Brunszvik Teréz társaságában, hogy „vajon van-e Budán asszony-egyesület, árvaház, lelencház, vagy vakok intézete?” – nemleges választ kapott. A hercegné válasza erre így szólt: „De majd meglesz minden. Önökön áll, hogy ebben segítségemre legyenek.” A nádorné gyermekágyi lázban ezután elhunyt, a nádor 1819-ben pedig elvette harmadik feleségét az evangélikus vallású Mária Dorottya württembergi hercegnét (1797-1855), aki szintén felkarolta a gyermeknevelés kérdését.
Brunszvik Terézia (1775-1861) svájci tartózkodása alatt megismerkedett a kor nagy nevelőjével Pestalozzival, akinek hatására megszállottja lett a kisgyermek- és lánynevelésnek. 1828-ban Beniczky Pálné idősebb Kalchbrenner József (1776-1834) evangélikus lelkész segítségét kérte a kisdedóvó létrehozásához. E kérést követően maga Mária Dorottya járta ki férjénél az engedélyt, és végül 1828-ban Budán nyílt meg az első óvoda a Habsburg Birodalom területén. Brunszvik ezután a magasabb fokú leánynevelést szerette volna meghonosítani. Ismét írt Beniczky Pálnénak, akit azonban 1831-ban elvitt a kolera. 1843-ra Brunszvik új gyermekvédelmi egyesületet szervezett, de az 1848-49-es forradalom miatt végül csak 1863-ban jött létre a Kisdedóvó Egyesület.
A fentebb említett idősebb Kalchbrenner József hét gyermeke közül egyik lánya Kalchbrenner Karolina volt, aki 1808-10 körül született Petőfalván [5]. Az evangélikus egyház kötelékében szorgoskodva a nőnevelésre tette fel az életét. Mivel nem ment férjhez, gyermeke sem született és a gyászhíréről sincs információ, csak a fennmaradt kevés hírlapi közlésből tudjuk összerakni a vele és iskolájával kapcsolatos mozaikokat.
Magáról a pontos iskolaalapításról egyelőre dokumentummal nem rendelkezünk, a fentiek és a későbbi adatok alapján az 1847-es év a legvalószínűbb dátum. Az iskola Pesten indult, ahogy a legtöbb hasonló profilú iskola is, ezek némelyike évek múltán költözött el vidékre. A leányiskolák a jómódú családok lányai részére nyújtottak a népiskolai szint után emelt szintű oktatást, így jó hírűnek kellett lenniük ahhoz, hogy a beiratkozók létszáma alapján a tandíj elégséges legyen arra, hogy az iskola gazdaságosan működhessék, kellő minőségű tanerőt alkalmazhasson, így a jó hírét fenntarthassa. Német és francia nyelv, zongorázás, tánc és sok más tantárgy szerepelt a tananyagban. A gyermekek egészséges fejlődése is csakhamar előtérbe került, így az iskolaválasztásnál már az is szempontként merült fel, hogy mennyire egészséges környezetben tanulhatnak vagy élhetnek az internátus falai között. Lehetőség volt – csak nyárra – beadni a gyermekeket „megőrzésre”.
1852-ből már ismerjük az akkor még Pesten székelő iskola egyik tanulóját, Angyal Ilonát (1839 Felcsút – 1926 Kömlőd, ő később Klárné Angyal Lenke néven lett színésznő), aki 1852–54 között volt a tanintézet tanulója nagynénje Stettner Imréné, Kenessey Klára jóvoltából.
Hogyan került Kalchbrenner Karolina Palotára? Nem tudni, de megérkezése – lelkész apja révén – bizonyosan összefügg a palotai evangélikus gyülekezettel, amely a korábbi időkben a pesti és budai híveket is fogadta. 1857-ben költözött a Kalchbrenner-iskola Rákospalotára. 1858ból [6], 1859-ből [7] és 1861-ből [8] is rendelkezünk hírlapi tudósítással az iskola rózsaünnepéről. Kalchbrenner Karolina 1865-ben végrendelkezett, nem tudni mikor és hol hunyt el, valószínűleg 1877 után. Német nyelvű végrendeletében az egyházra, és Emma húgára hagyott mindent, illetve gondoskodott bátyjának, Károlynak gyermekeiről is. Felajánlást is tett a legjobb tanulók, továbbá az öreg pedagógusok számára. szerette volna, ha az iskola és a vagyon nem vész el, a későbbiekben is gondos kezekben marad és prosperál.
1877-ban veszi át az akkor rákospalotán 20 éve, összesen pedig 30 éve működő intézményt Stettnerné, Stettner István törvényszéki bíró neje. Stettner Imre (1788-1835) és neje, Kenessey Klára voltak Stettner István (1819-1884) szülei [9], így az előzmények ismeretében nem véletlen, hogy Kalchbrenner iskoláját Stettner Istvánné vette át. Stettnerné született szentgyörgyvölgyi Szabó Katalin haláláig (esetleg nyugdíjba vonulásáig, merthogy ugyan 1897-ig Stettnerné nevén „futott” az intézet, de a későbbiekben lánya már az 1894-97-es éveket is saját igazgatóként eltöltött idejeként jelölte meg), 1893-ig igazgatta az iskolát, majd utána lánya Stettner Auguszta vezette az intézményt 1908-ig. Utána Ambrus Vilma vette át az intézet irányítását és ő is egészen haláláig 1926-ig volt annak igazgatója. 1912-ben már biztosan államilag segélyezett községi iskola lett a korábban magán polgáriként működő intézmény [10].
Ambrus Vilma polgári leányiskolája. Az alsó képen látható épület ma is felfedezhető a Dózsa György Gimnázium mellett (korabeli képeslap)
De hol működött ez a tanintézet Palotán? Jelenlegi ismereteink sokszor hiányosak ahhoz, hogy megállapítsuk, a XIX. századi házszámok, helyrajzi számok [11] változatos kiosztása, gyakori változása, miatt egy-egy épület a térképen ma hol található, és ez még akkor is így van, ha több olyan térkép is fennmaradt, ahol a helyrajzi számok, telekszámok fel vannak tüntetve. Éppen ezért közvetett bizonyítékokra kellett támaszkodni a kutatás során.
A kezdeti években, Kalchbrenner vezetése idején az ő saját házában a Fő út 388. hrsz. alatt működött az intézmény. Ez a mai Fő út 65-69. szám alatti Járműszerelvényt Gyártó Zrt. telke. 1895-ben már, mint Stettner-iskola a Fő út 70. szám alatt székelt. Ez az épület ma is áll, a hosszú utcafrontú tízablakos földszintes épület a Dózsa Gimnázium mellett. Mivel az 1883-as községi térképen még nincs rajta a ház, így 1883-95 között kellett épülnie. 1914-ben Ambrus Vilma államilag segélyezett iskolája már a Károlyi (a mai Rädda Barnen) utca 12-ben található, ahol 1915-től a községi fiúiskolával összevontan működött. Mint magánintézmény tulajdonképpen 1931-ben szűnt meg, beleolvadva a községi elemi iskolába.
Az iskola legkorábbi épülete mindjárt a Rákospalotára költözéskor megépült, 1860-ban már állott [12] és valamikor az 1930-as években elbontott ikervilla volt a Fő úton, a mai Járműgyár helyén. Ezt megerősíti Kalchbrenner Karolina 1865-ös végrendelete [13], amiben az iskolaként működött két épület a 388-as számot viselte, és amely a leírás szerint két házból és kertből állott a 2400 négyszögöles telken. Az 1883-as községi térképen a cca. 36 x 67 négyszögöl méretű telken megtalálható az ikervilla, és körülötte a park. Egy gyászértesítőből [14] tudomásunk van arról, hogy még 1885-ben is a Kalchbrenner-féle villaként volt az épület számon tartva, továbbá tudjuk (szintén egy gyászjelentésből [15]), hogy 1904-ben ez a ház a Fő út 57-es számot viselte. E házban működtette Fischer Dezső a vállalkozásait, többek között kiadóvállalatát is, neki köszönhetjük a sok-sok korabeli rákospalotai képeslapot is. Az ő felesége Kalchbrenner Auguszta, aki vélhetően Kalchbrenner Karolina testvérének (Augusztnak – Ágostonnak) a lánya volt [16]. Az épületeket idővel feldarabolták lakásokká majd bérbe adták őket. Azt is tudjuk, hogy Fischer Dezső sajnos jó néhány árvereztetést kellett, hogy átéljen, mert vállalkozásaival nem tudott hosszú távon talpon maradni. A Budapesti Közlönyben megjelent árverési értesítőkben mindig a hivatalos, 57-59-es házszámok szerepeltek [17]. Fischer volt vaskereskedő, szikvizes, papírkereskedő, kiadó és nyomda, majd famegmunkáló. Telepét 1918-ban a Fortuna Cipőgyár vette meg, ekkor már „hátulról” a tavasz (ma Bácska) utca felől volt a bejárat, 1922-től pedig már az a Hajnal Miksa a tulajdonosa, akitől aztán a II. világháború után a Szarka Ferenc-féle Kismotorgépgyár hozzájut az ingatlanhoz. Ez a gépgyár nem más, mint a mai Jármű Zrt. Így tehát bizonyítható, hogy a járműgyár mai telkén állt az iskolának helyt adó két ikervilla és a park.
Fő úti látkép 1905-10 körül. A baloldali épület volt a leánynevelő internátus, majd a Fischer Dezső-féle könyvkereskedés.
Az oktatás erőteljes erősödése, a lóvasutat felváltó villamos és a megváltozott élet is hozzájárulhatott ahhoz, hogy az iskola az utca túloldalára költözött át. A Wágner-féle fiúiskolával szoros kapcsolatot ápoltak, így nem meglepő a két iskola közelsége sem. Az 1890-es évektől az ikervillák már vállalkozásoknak és lakásoknak adtak helyet.
Ambrus Vilma internátusának hirdetése 1909-ből (Forrás: Budapesti Hírlap)
A korabeli hírlapok hasábjain fellelt hirdetésekből az derül ki, hogy az újabb igazgatónők nem voltak már tisztában az intézet alapítási dátumával, mert a legtöbb hirdetés már csak a saját néven igazgatott időtartamot tüntette fel. Mivel Stettner Istvánné elhalálozása és az iskola az utca túloldalára történt költözése nagyjából egy időben történt, így vélelmezhető, hogy ezért nem is „hiányoztak” a korábbi évtizedek már senkinek. Az 1900-as évek első évtizedeiben lezajló költözések szintén nem szolgálták az emlékezetet, és az iskola múltja feledésbe merült.
Szintén a régmúlt homályába vész – egy – az iskolával kapcsolatos érdekesség: 1876 tavaszán maga Mikszáth Kálmán vállalt el nevelői-oktatói állást Karolina leányintézetében [18]. Ezekben az években a később méltán népszerű író válságban volt, mind anyagilag, mind a házassága terén és nem találta a helyét, a téblábolása hozta kis időre palotára is. Bár Pikay István újságíró maga sem tudta egzaktul, hogy Mikszáth Kalchbrenner Karolina intézetében vagy a „helyi ismétlőiskolában, ahol a földműves lakosság gyerekei mezőgazdasági oktatást kaptak” szolgált, a válasz mégiscsak kikövetkeztethető. A Nyaralótelepen működő Kertmunkásokat Képző Intézet 1864 tájékán megszűnt, az Istvántelken 1875 novemberében létrehozott Földmíves és Kertészeti iskola pedig árva, rászoruló fiúk tanítását tűzte ki célul. Mikszáth evangélikus tót volt, lelkész felmenőkkel, jogi végzettséggel, így kizárható, hogy a földműves árva fiúkat oktatta volna akár csak egy hónapig is. A jómódú leányok oktatása azonban megkövetelhette az irodalmi vagy akár az alapfokú jogi ismerteket, amiket képes lehetett e rövidke időben a diákoknak átadni. Sajnos Pikay István a cikk megjelenése után elhunyt, így Mikszáth rejtélyes éveinek alapos feldolgozása továbbra is várat magára.
Fischer Dezső könyvkereskedése 1908-ból. Az épület volt az első Kalchbrenner-intézet, ma a Járműgyártó Zrt.-t találjuk a helyén.
Végezetül, hadd fejezzem ki reményem a tekintetben, hogy Rákospalota remélhetőleg nem csak arra lesz majd büszke, hogy 170 éve indult meg a településen a mai értelemben vett, nem felekezeti alapú közoktatás, hanem majdan a XXI. századi erős és fejlődő oktatási intézményhálózatára is, amely jövőjének, fejlődésének a záloga, ahogy az volt a XIX. század második felében.
[1] OMGE = Országos Magyar Gazdasági Egyesület, a Széchenyi István alapította első gazdaságfejlesztési egyesület
[2] A Mária Terézia által hozott, a közoktatást államilag szabályozó, színvonalat egységesítő rendelkezésének I. Ferenc által kiadott korszerűsítése, amely 1848-ig meghatározta a magyar tanügyet
[3] Dr. Pukánszky Béla – Dr. Nóbik Attila: A Magyar iskoláztatástörténete a 19-20. században
[4] gróf Vay Sándor: Régi nemes Urak Úrasszonyok – históriák, legendák, virtusos cselekedetek. 1900
[5] Egyelőre az anyakönyvek átvizsgálása nem járt eredménnyel
[6] Pesti Napló IX. évf. 1858. július 15., 3. o. híradás „Kalkbrenner Karoline” palotai intézményében rendezett rózsaünnepről.
[7] Politikai Újdonságok 1859. 07. 21. 381. o. híradás a jó hírű intézetről, és hogy a vizsgákat Pesten tartják.
[8] Zoltán József Budapest történetének bibliográfiája 4. 1686-1950 Társadalom (Budapest, 1965) 430. o. 10316. tétel
[9] Csepinszky Mária: A kötcsei nemesi családok története a XVIII-XIX.században
[10] Gráberné Bősze Klára – Léces Károly: A magyarországi iskolai értesítők bibliográfiája 1850/51 -1948/49. 14. kötet (Pécska-Segesvár). A magyar neveléstörténet forrásai XXII.
[11] A mai értelemben vett házszámozás rendszere a XIX. század végén alakult ki, addig egy település házait 1-es számtól felfelé megszakítás nélkül számozták, vagyis a számok nem kezdődtek újra minden utcában.
[12] Rákospalota belsőségének térképe A Rákospalotai Múzeum gyűjteményének térképe
[13] Budapest Főváros levéltára VII.2.f – 1885 – Lv.040 – Kalchbrenner Karolina német nyelvű végrendelete. Pest, 1865 november 18.
[14] Johann Marewitz tapétázómester német nyelvű gyászértesítője: „Palota, Kalchbrenner’sche Villa Haupstrasse”. Kelt: 1885.szeptember Országos Széchenyi Könyvtár Plakát- és Kisnyomtatványtár, Gyászjelentések
[15] Wotzasik Károlyné Marewitz Karola gyászértesítője 1904.05.23 – Országos Széchenyi Könyvtár Plakát- és Kisnyomtatványtár, Gyászjelentések
[16] 1913. február 19-i házassági anyakönyvi bejegyzés Rákospalotán: a menyasszony Fischer Auguszta, édesanyja Kalchbrenner Auguszta.
[17] Csak egy példa a sok árverezés közül: Budapesti Közlöny, 1906. december. 28. (40. évfolyam. 299. szám) 7. o.: 129 korona tartozásra 5492 koronányi ingóság árverése
[18] Pikay István: ismeretlen dokumentumok Mikszáth Kálmán válságos esztendőiből (1875-1878) Megjelent: Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet 1971 3/53 évfolyam
A cikk frissítése
A cikk megjelenését követően az alábbi adatok kerültek a birtokomba, melyek, mint pontosítások ide kívánkoznak:
Kalchbrenner Karolina hírlapi hirdetése (Forrás: A Hon 1877.08.04-i száma 15. évf. 200. szám) Még ekkor is Fő út 388 volt az ikervillák számozása.
1878-ban 05.20-án Kalchbrenner Karolina, majd 06.22-én Kalchbrenner Ágoston is meghal. Ezek szerint 1803-ban született Karolina Ágfalván. A cikkben korábban a 13 kilométerre fekvő Petőfalvát és egy 1808-10-es vélelmezett születési dátumot jelöltem meg. (Forrás: Evangélikus anyakönyv)
Kalchbrenner József lelkész 1834-es halálozási értesítője, benne felesége Rozina és hét gyermeke felsorolásával (Forrás: OSZK)
Kalchbrenner József 1834-ben míg neje 1857-ben halt meg, vélhetően ez utóbbi volt a fordulópont, ami után Karolina Rákospalotára költözött. (Forrás: Budapesti Hírlap 1857.03.29 72. szám 3. oldal)
Kalchbrenner Emma halotti anyakönyvi bejegyzése 1888-ból, ő volt Karolina örököse. Az örökség a Fő út 345-ös épület, a későbbi Fő út 59-es ház volt.Mivel a Marewitz család a 344-es házban lakott már 1885-ben, így azt sejtem, hogy Kalchbrennerék nem egyben adták el, vagy adták ki a két ikervillát.(Forrás: Evangélikus anyakönyv)
Stettner Istvánné 1899-es halotti anyakönyvi bejegyzése, melyből kitűnik, hogy legkésőbb a valamikor az 1883-1895 között felépült Fő út 70-72. szám alatti új iskolaépületbe költözött át Stettnerné is, ahol aztán elhunyt. (Forrás: Evangélikus anyakönyv)
A villába (vagy annak egyik épületébe) 1902-ig visszaköltözik Fischer Dezső és neje Kalchbrenner Auguszta, akik aztán 1918-ig, halálukig élnek a Fő út 57-59-ben, és mely már életükben (szikvízgyár, fatelep), majd a későbbiekben is, mint üzemi telephely funkcionál – egészen napjainkig (Fortuna Cipőgyár telephelye, Hajnal Miksa fatelepe, Kismotor- és Gépgyár telephelye, Jármű Zrt. telephelye). A Fő út 70-72. szám alatti iskolaépület – miután az iskola átköltözött Újfaluba és összevonták a fiúiskolával – lakóházként működik mind a mai napig.
Előkerült az iskola pesti székhelye is. A Palotára történt kiköltözés után pár évig még a pesti címen intézték a vizsgáztatást. Forrás: Girókuti Képes Naptára 1860. A listából az is kiderül, hogy a Kalchbrenner iskola a kisebbek közé tartozott, ami a növendéklétszámot illette. Az akkori Gyapjú utca (Woll Gasse) a mai V. ker. Báthory u. Hold utca és Bajcsy-Zsilinszky utcák közti szakasza volt.
Az alábbi megjelenéskor (Budapesti Viszhang 1852.08.22 1. évf. 2. félév 8. szám) ugyan elírták Karolina nevét, de ettől még micsoda büszkeség, hogy az első bölcsőde létrejötténél segédkezett.
Jelen cikkem a Helyem Házam Palotám 2017. évi 3. számában jelent meg, alább az eredeti cikket olvashatják el. Jelképes összegért fizethető elő ez az időszaki kiadvány a Rákospalotai Múzeumnál, forgassák nagy kedvvel, sok helyi szerző remek cikke megtalálható benne.
A Sződliget utca 9. szám alatti kúria története Írta: Horváth Csaba
A Sződliget utca 9. szám alatti épület az egyetlen XV. kerületi polgári épület Budapest helyi védettségű értékei között, azonban története eddig nem volt ismert sem a helyi, sem a fővárosi építészeti irodák előtt. Senki sem tudta megmondani, hogy külcsínén kívül mi volt az indoka a védettségnek. Jelen cikk elsősorban ezt hiányosságot kívánja orvosolni, még ha minden kérdésre nem is adhat választ.
A mai Pozsony utca – Bartók Béla utca – Fő út – Sín utca által határolt terület 1848 után alakult ki, hívták Újfalunak, majd Nyaralótelepnek is. Hozzátartozott az újpesti Vécsey utca eleje is, ami akkor a Villasor névre hallgatott. A terület, majd a telkek a Károlyiak tulajdonában voltak. A környék első háza vélhetően a Püspök-villaként ismert épület volt,mely 1847-51 között épülhetett[1]. Mindjárt ezután épülhetett a Sín u. 24. szám alatti egykori ponyvagyár, majd a leánynevelő első helyszíneként ismert épület, 1855-ben[2]. A harmadik komolyabb épület Lukácsy Sándor[3] villája volt, akinek két hatalmas parcellája a szabadságharc után már megvolt és a vasút melletti telek gyümölcsfa ültetvénynek adott helyet. Ő maga 1861-től lett palotai lakossá. Ez a villa még nincs beazonosítva, a Lukácsy Sándor utca 4. és az Állomás köz 3. szám alatti épületek valamelyike lehet. Az újpesti oldalon a vasút megépülte táján (vagy nem sokkal előtte) emelték a jellegzetes kereszt alakú épületéről ismert Park Vendéglőt, amit a gróf folyamatosan haszonbérbe adott. Természetesen 1846-tól már állt az indóház is, ami egy kisebb épület volt, a vasúti raktárépület Vác felőli oldalán feküdt szemben a vendéglővel,vagyis nem a ma ismert állomásépületről van szó. A mai Villasor képülése 1869-től indult meg[4]. Ha a kiegyezés idején körülnézhettünk volna, akkor tehát néhány kúriát, a vasutat, homokbuckás területeket, gyümölcsfaültetvényt láthattunk volna Rákospalota akkor kiépülő új negyedében.
1883-as felvételi előrajz a mai Sződliget utca környékéről. (Forrás: Rákos-Palota Nagyközség Káposztás Megyer Pusztával, Felvételi előrajzai, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Térképtár S79-No. 609/3)
A nyaralónegyed parcellázásáról készült térkép. A sötétebben színezett telkeket már eladták, a világosabb árnyalatúak üresek. Az Erzsébet utca 2421 és 2420-as számú telkeket vásárolta meg Magyary-Kossa Ludovika (Forrás Rákospalota Múzeum Térképtára LTSZ.: 2010.29.1)
1892-ben Pósta Béla régész tárta fel Nyír falu feltételezett temetőjét. A feltárás helyszínének azonosításához szükséges dokumentáció azonban elveszett (a feltárt sírokból előkerült leletek részletes jegyzéke azonban fennmaradt). Pósta csak annyit említ, hogy a feltárásra a Sín (akkor: Mária) utcában került sor, ennél részletesebb helyszínjelölés azonban nem ismert. Álláspontom szerint ez az egykori temető a mai Géza fejedelem téren és annak környékén lehetett. Ez a terület – mely átnyúlt a ma már nem létezőpalotai erdő irányába – volt a Kőrakás-dűlő, mely az elképzelések szerint egy középkori épület (tán palota?) romjairól kapta a nevét. Ezek szerint a Nyaralótelep kiépülése valójában egy korábban lakott, de az évszázadok alatt nádasos, homokdűnés, legelős, lucernás lakatlan terület ismételt betelepülése,vagyis palotai belterületté válása.
A Sződliget utca 9-es számú villa – ahogy a környező néhány épület is – egy kis dombon fekszik, ahogy a Kossuth utcai Szentháromság-templom is egy dombocska tetején áll. Ez a dimbes-dombos táj tűnt el aztán a vasútvonal megépültével, majd a Pozsony utca és az aluljáró kiépítésével, végül az 1926-tól felparcellázott, a vasút és a Károlyi Sándor út (Grófi út) közötti terület rendezésével. Ekkor nevezték át a Vasút utcát Pozsony utcára.[5]
A Perczel és a Kossa családok címerei (Forrás mindkettőnél: Siebmacher’s Wappenbuch – Akademische Druck – U. Veruagsanstaut Graz, Austria 1964)
Az épületet 1959-ben vették a fővárosi védelmet élvező műemléki épületek jegyzékébe[6] 18 másik kerületi épülettel együtt[7]. Ekkoriban ezek az ingatlanok ún. harmadrendű műemlékjellegű épületekként szerepeltek a jegyzékben, ami a védettség leggyengébb fokát jelentette. A rendszerváltást követően Budapest Főváros Közgyűlése új rendeletet alkotott a fővárosi védettségű épületekről[8], az ehhez csatolt jegyzékben azonban már csak egyetlen lakóház,a Sződliget utca 9. szerepelt. A többi 16 épület közül egyet lebontottak, egy az összeomlás szélén áll, a többin pedig olyan mérvű átalakításokat hajtottak végre, hogy már nem érdemesek védelemre. Ez a villa vélhetően azért nem esett át jelentős átalakításon, mert önkormányzati tulajdonba került, így lakói nem foglalkoztak vele.
A portikusz – vagyis a tornác –feletti timpanonon kopott, de még kivehető az ott domborodó dupla címerpajzsmintázata. Az egyik címer a Perczel családé[9], a másika Magyary-Kossa családé. E két család egy-egy tagjának, Perczel Pálnak és feleségének, Magyary-Kossa Ludovikának a villájaként épült tehát a ház.
Perczel Pál II. (azért második, mert született előtte is már egy Pál nevű fivére, aki azonban még az ő születése előtt elhunyt) Perczel Sándor I. és Kajdachi Kajdachy Erzsébet gyermeke, 1822. január 25-énBörzsönyben született. Alsó fokú tanulmányait követően valószínűleg jogi vagy katonai végzettséget szerzett. 1848. május elsején a bonyhádi nemzetőrség kapitányának, majd három nap múlva a Baranya megyei közgyűlés az állandóbizottmány tagjává választotta. Nem sokkal később a nádor a veszprémi 6. sz. honvédzászlóaljhoz hadnagynak nevezte ki. 1848. október elején Mészáros hadügyminiszter rendeletével ugyanazon alakulat főhadnagyává emelte. A gyors előmenetel bizonyítéka, hogy október 19-én Tolna vármegyében megalakult 41.számú honvédzászlóaljnál, Perczel Pál már kapitány. Amikor 1849 februárjában az eszéki vár Nugent tábornok előtt kapitulált, Perczel Pált a többi tiszttel és katonával együtt hazaengedték. A szabadságharc leverését követően haditörvényszék elé állították és büntetésül a cs. kir. hadseregbe, közlegénynek besorozták. 1851-ben kegyelmet kapott, leszereltették,hazatérhetett Bonyhádra. A Bach rendszer időszakában nem vállalt állást. Ő is a passzív rezisztenciát folytatók közé tartozott, mint testvére, Béla I. Amíg azonban bátyja értő kézzel irányította a gazdaságot, addig ő pazarlóan bánt bevételeivel. 1857. július 14-én Pesten feleségül vette nagysarlói Magyary-Kossa Ludovikát. Mivel utóduk nem született, továbbra sem kényszerült rá a takarékos gazdálkodásra. Amikor a neoabszolutizmus megszűnt, megtörtént a megyerendszer helyreállítása, Pál II. bekapcsolódott a közéletbe. 1861. január 8-án elfogadta a Tolna vármegyei közgyűlés döntését, amely a völgységi főszolgabírói székbe emelte (a korabeli Völgységi járás mai neve: Bonyhádi járás). A kérészéletű enyhülést követően, amikor Ferenc József elrendelte a kivételes állapotot, lemondott állásáról. 1865-ben, az ideiglenes kormányzásmegszűntével újból elfogadta a völgységi főszolgabírói kinevezést, amelyben 1867-ben ismét megerősítették. Közben azonban adósságai, kölcsönei halmozódtak.Vagyoni összeomlása teljesen elkeserítette, állásáról lemondott. Nem akarta végigélni a csődeljárást, ezért 1870. szeptember 24-én, 48 éves korában önkezével vetett véget életének[10].
A mai ismert legrégibb fotó az épületről az 1970-es évek elejéről, az eredeti kovácsoltvas lépcsőkorláttal (Forrás: Czoma László (szerk.): Tanulmányok Rákospalota-Pestújhely történetéből, Fotó: Horváth Mihály)
Perczel Pál (Forrás: Tolna Megyei Levéltár)
Magyary-Kossa Ludovikáról sokkal kevesebbet tudunk. 1828. november 8-án született nagysarlói Magyary-Kossa István és kenesei Kenessey Erzsébet házasságából Tiszaroffon[11]. A Magyary-Kossa (sokszor csak hol ezen, hol azon a néven) család régi protestánscsalád, Ludovika ükapja Magyary-Kossa Péter református püspök volt, a családnak Gyönkön található a jelenlegi leszármazottak által szépen helyreállított egyik kastélya. Ludovika miután megözvegyült kénytelen volt hosszútávon hasznosítani több ingatlant is[12][13], már amit nem kellett pénzzé tennie férje haláláig felhalmozott adósságai után,eztán költözött Rákospalotára. Több híradás is szól az adományairól, neve első ízben 1878-ban tűnik fel[14] Rákospalotával összefüggésben. Palota életében egy évvel korábban jelenik meg Stettner Istvánné szentgyörgyvölgyi Szabó Katalin is, aki egy palotai leányiskolát vesz át és lesz annak igazgatója. Stettner István anyja Kenessey Klára volt, akinek testvére az a Kenessey Erzsébet, aki Magyary-Kossa Ludovika anyja[15]. Ez lehet az a családi kapocs, mely magyarázza, hogy miért is került Ludovika pont ide Palotára, miután felszámolta bonyhádi életét.
Feltételezhetjük tehát, hogy Perczel Pál Bonyhádon történt elhunyta után az 1870-es évek közepe táján épülhetett a kúria, hiszen 1878-banmár Ludovika palotai lakos volt. Hogy ő volt az eredeti építtető, arra a címerpajzsok megléte a bizonyíték. A Rákospalotai Múzeumban őrzött, 1884-es térképen[16] is jelölik a telket: a mai Sződliget (akkori nevén Erzsébet) u. 9-11. szám alatti dupla telek volt Perczel Pálné nevén. A ház szintén szerepel egy 1883-astérképen, ahol az is látszik, hogy az utca beépítettsége még igen alacsony: a villától körülbelül a Kurta utcáig üres telkek sorakoznak[17].
Magyary-Kossa Ludovika (Forrás: Tolna Megyei Levéltár)
Ludovika már 1889-ben meghirdeti[18] az épületet eladásra, 1894-től kiadásra[19], majd 1896-ban ismét kiadásra[20]. Ezután nem sokkal el is kelhetett, mert 1897-ben a Vasút u. 39-be költözik.[21] Ludovika a Vasút utca 37. és 39-es telkeket megvásárolja és az ott állóépületeket emelteti, a díszesebb 37-est magának, a 39-be pedig id. Benkő István református lelkipásztor költözik[22].. A Vasút utcai telek cirka az egyharmada a Sződliget utcainak, tehát férje halála után 27 évvel Ludovika kisebb házba költözött. Ennek azonban már kevésbé a rossz anyagi helyzet lehetett az oka,hanem inkább az, hogy Sződliget utcai ház értékesítéséből származó és a Pozsony utcai villa felépítésére fordított összeg különbözetéből jótékonykodjon. Buza említett könyvében úgy tartja, hogy a lelkész, Benkő István szervezte és vezényelte le a vásárlást és az új villa építését, s ezért mintegy fizetséggyanánt megkaphatta a szomszédos (Pozsony utca 37.) telket. Kettejük kapcsolatának másik mozgatórugója lehetett az, hogy Magyary-Kossa ekkor már 69 éves, gondozásra szorul, amit a lelkész családja vállalt fel. Mindkét ház – a Pozsony utca 37. és 39. is – áll még mind a mai napig.
özv. bonyhádi Perczel Pálné, Magyary-Kossa Ludovika halotti értesítője (Forrás: Országos Széchenyi Könyvtár)
1928 körül a Sződliget utca házait újraszámozták, ekkor kapta a 9-es számot és az 1241-es és 1242-es helyrajzi számot. Azóta is a 9/A a hivatalos házszám, mert 1928-ban már állt a kert végében, az utca felől nézve a telek bal hátsó sarkában egy kis épület, ami a 9/B számot kapta. Ezt az épületet azóta elbontották. Az 1884-es térképen látható kéttelkes tulajdonból 1928-ban lett tehát 9-es és 11-es házszámú különálló telek.
Nem zárható ki, hogy Ludovikánál járt látogatóban a Perczel,a Magyary-Kossa család, vagy akár a Horthy família valamelyik tagja. Tudni illik Ludovika testvére, István vette el Horthy Jolánt, Horthy kormányzó nagynénjét,aki szintén tiszaroffi születésű volt.
Özvegyasszonyként haláláig fő támogatója volt a palotai református egyháznak.[23][24][25][26][27][28][29][30] Az őáltala tett pénzadománnyal indult el a gyűjtés a Rákos út – Arany János utcasarkán álló Magyar Sáfárság Templomára, sőt, a templom kisebbik harangját is ő öntette. Édesanyja 1879-ben, míg unokatestvére Stettner István bíró 1884-benhunyt el. Ludovika 1901. július 11-én szenderült örök nyugalomra. Temetése három nappal később volt, a tiszaroffi családi kriptában nyugszik.
A ház további tulajdonosai közül csekei Dr. Varjú Elemért ismerjük még, aki 1904–1908 között (illetve ebben az időszakban biztosan [31][32]) lakta a házat, s aki később a Nemzeti Múzeum Régiségtárának igazgatója, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság elnöke, a Magyar Tudományos Akadémialevelező tagja volt. Neki köszönhetjük a gyulafehérvári glosszák felfedezését,mely a harmadik legrégebbi nyelvemlékünk. A Révai lexikonokat és a Magyar Művelődéstörténetet is szerkesztette.
A Perczel és a Magyary-Kossa családok címerei az épület timpanonján (A szerző felvétele)
1909-ben Kőrösi Lajos újpesti építőmester dolgozott a házon.[33] 1919-ben Schüller Antal pénzügyminisztériumi tiszt viselő él a házban.[34] 1931-ben itt lakik Viszota Gyula[35] tanár, az MTA és a Szent István Akadémia rendes tagja, Széchenyi életrajzkutatója,vagy a fia, aki miniszteri számtiszt volt. 1933-ban ismét kiadó a ház a kiskerti házzal együtt.[36] A második világháború előtt a jómódú tulajdonosok megtehették, hogy több ingatlannal rendelkezzenek. A gyakori lakó változások alapján feltehető, hogy csak bérelték az ingatlant, a tulajdonos esetleg csak nyaranta lakott itt néhány hónapra, de az is megeshet, hogy eleve bérbeadás volt az ingatlanmegszerzésének a célja. Hogy a ház felkutatott lakói egyben tulajdonosai is voltak-e erre csak a további kutatások adhatnak majd választ.
A II. világháború után az önkormányzat birtokába került az épület és csak 1999-ben lett társasházzá nyilvánítva és magánkézbe adva. Az eddigi egyetlen korabeli fotó 1974-ben jelent meg a Czoma-féle monográfiában[37]. A jelenleg 3 albetétes ingatlan akkor nyerheti el régi fényét, ha újra egytulajdonosa lehetne, ahogy már több, egy tulajdonoshoz került környékbeli villa is ismét szép és jó állapotban vág neki a következő száz évének. Egy hatalmas kőkaspó áll az előkertben, vélhetően a házzal egyidős. A pincelépcsők fából vannak, a hatalmas darab rönkök még egy évszázaddal repítenek vissza minket az időben. A pincefödém poroszsüveg boltozatú. A teraszkorlátok, a kerítés kovácsoltvas elemeinek helyreállítása még jövőbeni feladat.
[1] Sommariva Aurél lánya 1851-ben született Fóton, ahol apja, a gróf már palotai lakosként van feltüntetve. Mivel egy 1847-es térképen (Pest Megyei Levéltár IV. 165. d. (PMU) 117) még nem szerepel a ház, s a birtok is csak utólag van rárajzolva, így ezalatt a négy év alatt kellett, hogy felépüljön villa. Sommariva Károly és Aurél is katona volt, így megkockáztatható, hogy csak az 1848-49-es szabadságharc eseményei után telepedtek le Palotán, így az építés éve jó eséllyel 1850.
[2] Rokob Tibor: A Rákospalotai Javítóintézet első évei – Helyem Házam Palotám III. évf. 2. szám 24. o.
[3] Lukácsy Sándor (1815-1880) eredeti végzettségét tekintve jogász, ekként Károlyi István uradalmi ügyészeként dolgozott, s került kapcsolatba Palotával. Érdeklődése a kertművelés és növénykultúra felé fordult, faiskolájában gyümölcsfákat nevelt, tudományos munkájával kiérdemelte a „nemzet kertésze” titulust.
[4] Híradás, arról hogy „az erdőséget magánvillákra részletezve eladja a fóti uradalom”. Vasárnapi Újság XVI. évf. 36. szám, 1869. szeptember 5. 494. o.
[5] S 82 – No.244. Vázrajz Rákospalotán a Grófi-út és Pozsony-utca mellett kiosztott házhelyekről (Furgyik Gy.) 1926. május
[6] Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei 1959. június 3. Budapest Főváros Levéltára XXIII.102.a.1A
[7] Csak felsorolásszerűen a 19 épület mai címükkel: Énekes utca 12/a, Fő út 33-35. és 93. (ez utóbbit már lebontották azóta), Juhos utca 28., Pozsony utca 37., 49., 51. Sín utca 13. és 15., Széchenyi téri templom, Aporháza utca: Liva-malom, Sződliget utca 3., 5., 9., 10., 16., 21. 40., 41.
[8] 54/1993.(1994. II. 1.) sz. önkormányzati rendelet
[9] A Siebmacher’s Wappenbuch – Akademische Druck- U. Veruagsanstaut Graz, Ausztria 1964 címerképei
[10] Az életrajz a Tolna Megyei Levéltár családi iratainak repertóriumai – Segédletek III. (Szekszárd, 2001) c. kiadványban jelent meg.
[11] Tiszaroffi keresztelési házassági és halotti anyakönyvi kivonatok 1736–1851 –Familisearch 91. o.
[12] A szekszárdi királyi törvényszék felhívása Perczel Pál örököseinek jelentkezésére:Budapesti Közlöny 1884/77. szám 1884. április 2. 9. oldal
[13] Özv.Perczel Pálné pusztabatonyi földbirtok haszonbéri hirdetése 1900-1906-igterjedő időszakra Köztelek VIII. évf. 1898/86. szám 1898. október 29. 1580. oldal
[14] A Fővárosi Lapok szerkesztőségének segélygyűjtése árvízkárosultak és sebesültek számára. A segélyt küldőket név szerint említették, itt olvasható „ özv. Perczel Magyary Ludvika Rákos-Palotáról”, mint aki négy kilogramm sebkötözőanyagot küldött. Fővárosi Lapok XV. évf. 223. szám, 1878. szeptember 28. 1083. oldal
[15] Csepinszky Mária: A kötcsei nemesi családok élete a XVIII-XIX. Században –megjelent: Stirling János (szerk.): Kötcse monográfiája Kötcse Község Önkormányzata 1996 707. o.
[16] „A rákospalotai határban fekvő uradalmi háztelkek”, másolta: Liskovszky(?) mérnök Rákospalotai Múzeum, leltári szám: 2010.29.1. Az ott szereplő helyrajzi számok: 2420 és 2421
[17] Rákos-palota nagyközség Káposztás-megyer pusztával Magyar Nemzeti Levéltár S 79 –No. 609/3 100. fólió, 512. helyrajzi szám
[18] Budapesti Hírlap 1889. június 9. 158. szám 16. oldal – Talán a legkorábbi palotai magáningatlan-hirdetés
[19] Budapesti Hírlap 1894. augusztus 12. 222. szám 20. oldal
[20] Budapesti Hírlap 1896. május 8. 127. szám 18. oldal
[21] Perczel Pálné Rhorer Géza közjegyzőnél tett végrendelete: kelt 1897-ben, lakcímként a Rákospalota, Vasút utca 39. van feltüntetve. Budapest Főváros Levéltára VII.192 – 1897 – 0570
[22] Buza Péter: Palotai tegnapok Csokonai Művelődési Központ, 1996 148. oldal – Buza szerint a két épület 1889-ben és 1890-ben épült.
[23] Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 1892. május 26. – 1100 forintos adomány az új paplakra és egy Wertheim szekrény
[24] Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 1901. június 30. – 20000 forintos a palotaújfalusi református imaháznak 2 harang és az új templomra adott adomány
[25] Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 1894. március 22. – a törteli egyház javára adakozik
[26] Vasárnapi Újság 1892. április 3. 14. szám 246. oldal – a felvidéki ínségesek részére adakozik
[27] Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 1902. április 27. – 1901-ben még 1000 koronát adott a Protestáns Országos Árvaegylet javára
[28] Dunamelléki Református Egyházkerület jegyzőkönyve 1886. május 26. 11. szám 36.oldal – a palotai ref. egyháznak ezüst keresztelőedényt és az úrasztal terítőre 54 forintot adott
[29] Dunamelléki Református Egyházkerület jegyzőkönyve 1888. május 26. 8. szám 36. oldal – 10 forintot adott a palotai egyháznak
[30] Dunamelléki Református Egyházkerületi jegyzőkönyv 1887. június 4. 6. szám 41. oldal – 60 forintot adott a palota egyház költségeire
[31] Varjú Elemér kölcsönszerződésének ügye, 1905. április 8. A Görgei István közjegyző által hitelesített okiratban Varjú már mint Rákospalota, Erzsébet utcai lakos szerepel. Budapest Főváros Levéltára VII.168.a – 1905 – 0160
[32] Varjú Elemér rákospalotai említése, mint adományozó – Néprajzi Értesítő 9. évfolyam 1908 149. oldal
[34] Schüller Jakab örökhagyó végrendelete, az örökösök felsorolásával. Budapest Székesfőváros Árvaszékének iratai – Budapest Főváros Levéltára IV.1411.b- 1919 – 5141
[35] Pesti Hírlap 1931. szeptember 6., 202. szám 38. oldal
[36] Budapesti Hírlap 1933. február 11. 34. szám 12. oldal
[37] Czoma László (szerk.): Tanulmányok Rákospalota-Pestújhely történetéből Budapest, 1974.
Ami a cikkben meg nem jelent, a megjelenést követően fellelt újabb adalék:
Plaschka Manó MÁV-felügyelő, osztályvezető 1898-ban hunyt el az épületben. Mivel az 1896-97-es lakcímjegyzékben még a VI. Rózsa u. 62. címen szerepel, így vagy halála előtt költözött ki Palotára, vagy csak nyári laknak használta a család a házat (Forrás: OSZK Gyászjelentések, dspace.oszk.hu)
Részlet az 1896-ban készült „Rákospalota Csatornázási Tervéből”, melyen szintén ott találjuk a kúriát. (Tulajdonos: Rákospalota, Pestújhely és Újpalota Helytörténeti Gyűjteménye – Ezúton is köszönöm a fotózási lehetőséget!)
A Rákospalotai Múzeum aktuális tárlatán a kúriáról kihelyezett kép. Ismeretlen dátum. (Tulajdonos: Rákospalota, Pestújhely és Újpalota Helytörténeti Gyűjteménye – Ezúton is köszönöm a fotózási lehetőséget!)
A „Rákospalota adóközség Káposztás Megyer pusztával” birtokrészleti jegyzőkönyv (S_79_-_No._609/1, MNL OL) a napokban került fel a Hungaricana portálra. A 45-46. oldalán a 862-864-es birtokrészek tulajdonosa Perczel Pálné, aki az 512-es számú lakóház, díszkert, gazdasági épület és szőlő tulajdonosa (a jkv. az 1883-as Tunkel Hugó-féle térképhez készült):
Üdvözlet! Ma útjára indítom ezt az oldalt, melynek célja, hogy megosszam minden érdeklődővel Rákospalota érdekes múltjának egy-egy morzsáját, célul tűzve ki, hogy a közzétett cikkek nem a palotai szájhagyományra, hanem levéltári forrásokra vannak alapozva. A régmúlt feltárása sok érdekes tudást hoz a felszínre, amire a mai világ embere nem is gondolt volna és rácsodálkozik.
