Szerző: Hajba Károly

– Mint magyar nemes: tiltakozom! Igenis, tiltakozom! Ősi kúriám falát nem fogjátok holmi számokkal összefirkálni!

– Urambátyánknak nincsen igaza! II. József is számot íratott a bécsi Burgra!

– Ő megteheti, mert nem magyar úr! Csak kalapos király! Egy nemesembert nem lehet megszámozni, mint egy birkát! Ez nem áll az alkotmányban… Nincs a Hármaskönyvben …

– De urambátyám, 1785-öt mutat a kalendárium …

– Elég baj az! Bezzeg másképpen volt a régi szép időkben …

Így reagáltak a magyar nemesek az országgyűlésen mikor II. József 1786-ban kiadta a népszámlálással párhuzamosan a házak számozásáról szóló rendeletét először Magyarországon. II. József, mint felvilágosult uralkodó, a trónon töltött évek alatt folyamatosan azon munkálkodott, hogy birodalmát korszerűsítse. Javaslatai ugyanakkor megelőzték a korát, így nem teljesíthette be fő életművét. Halálos ágyán majdnem minden rendeletét visszavonta, beleértve a házszámok kötelező felhelyezését is.

A népszerűtlenség egyik oka az is lehetett, hogy időnként megbélyegző jellege is volt a házszámozási procedúrának: Prágában például a zsidókat vették ekképpen nyilvántartásba. A Habsburg-monarchia cseh és osztrák tartományaiban a sorozást szolgálta, Bécsben pedig a rendőrség még a koldusok és csavargók kiszűrésére is igyekezett használni. A bécsi polgárok ellenérzései miatt azonban a számozás sokáig csak a hivatalos iratokban jelent meg, a házak falán nem.

Hát akkor hogy is tájékozódtak régen az emberek a városokban számozott házak, utcanév táblák nélkül? Bizony, kissé nehézkesen: templomok vagy boltok, fogadók, vendéglők cégérei szerint igazodtak el. A cégérek még a múlt században is fontos útbaigazításul szolgáltak különösen az írni-olvasni nem tudó falusiak számára. A pesti Aranykéz utca vagy Dob utca (régen Három dob utca) még ma is őrzik a régi kocsma cégérek emlékét.

Japánban, ahol sem Tokióban, sem a többi nagyvárosban nincsenek utcanevek az eligazodás mégsem olyan bonyolult, mint az idegenek hiszik: a kerületeken belül részkerületek, azon belül házcsoportok alapján lehet behatárolni a célt, maguk a házak pedig meg vannak számozva. Igaz, aki azt szeretné, hogy könnyen megtalálják, kis térképvázlatot nyomat a névjegyére vagy üzletének reklámjára.

---

A fenti rövid kis házszámtörténeti összefoglalót, érdekességeket a netről ollóztam össze. De mi is lehetett a helyzet ezzel kapcsolatban Palotán? Nem én vagyok az első, aki Palota esetében kutakodott e tekintetben. Rátonyi Gábor Tamás 2015-ben már foglalkozott ezzel. Jelen cikkben az ő észrevételeire alapozva viszem tovább, vizsgálom felül és pontosítom a rendszert.^[1] Néhány mondatát – idézőjelek között – átemelem e cikkbe, úgyse tudnám azokat jobban megfogalmazni, s a továbbiakban csak RGT jelzéssel hivatkozok rá. Kutatásom alapja az 1928-as Rákospalota rendezett tanácsú város belsőségének térképe ill. Magyar Királyi Honvéd Térképészeti Intézet 1941-ben kiadott Rákospalota és Pestújhely térképe, melyek információt tartalmaznak a házszámozásról is, továbbá a mára kialakult rend. Ezeknek alapvetően erősíteniük kell egymást, de pár helyen ellentmondás van, amit alapvetően magyarázni szükséges. Ezek későbbi átszámozások ill. téves szerkesztésekből adódhatnak. A későbbi átszámozásoknak nyomának kellene lennie a tanácsi ill. önkormányzati jegyzőkönyvekben.

Ide tartozik még alapinformációként a főváros közterület-elnevezés témakörét szabályzó 94/2012. számú rendelete, s annak a házszámozási rendjét meghatározó paragrafusa, melyet egy az egyben beillesztek ide.

21. §
(1)
A sorszámozást az alábbiak szerint kell megállapítani:
a) a Dunára merőlegesen haladó utcák számai mindig a Dunához közelebb eső ponttól kezdődnek. A Dunával párhuzamosan haladó utcák számai a pesti oldalon a Rákóczi úthoz közelebb eső végüktől, a budai oldalon a Széchenyi Lánchídhoz közelebb eső pontjuktól kezdődnek,
b) a mellékútvonalakon a sorszámozást a főútvonalaktól kell kezdeni. Ha egy mellékútvonal több főútvonalhoz is kapcsolódik, akkor a helyi viszonyokat figyelembe véve kell a sorszámozás irányát megállapítani,
c) a számozás 1-gyel kezdődik és a számok kihagyás nélkül emelkednek a közterülethez csatlakozó utolsó ingatlanig, akkor is, ha a közterület több kerületet érint,
d) utcánál a számozás növekedésének irányába nézve jobb oldalon a páratlan, bal oldalon a páros számokat kell alkalmazni. Egy oldalon beépített utcánál – ha a másik oldal beépítésére belátható időn belül nem kerül sor – a számozás folyamatosan emelkedik (1, 2, 3 stb.),
e) a terek épületeinek, telkeinek számozása folyamatosan emelkedő számsorrendben az óramutató járásával ellentétes irányban történik. A számsor a Duna vagy a Rákóczi út, valamint a Széchenyi Lánchíd felől betorkolló utca jobb oldalán kezdődik, és a bal oldalon ér véget,
f) kialakult számozás után megosztott ingatlanok eredeti (alátörés nélküli) sorszáma megszűnik, s az újonnan kialakított telkek számának megfelelően, a számsor növekedésének irányában az a, b, c, d stb. alátörést kap (pl.: 19/a, 19/b, 19/c),
g) kialakult számozás után egyesített ingatlanok az eredeti sorszámukat megtartják (pl.: 13-17),
h) lakótelepi és lakóparki épületek házszámszámozását a használatbavételi eljárással egyidejűleg kell megállapítani.
(2)
Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérni csak a helyi hagyományok figyelembevételével lehet.

Az igazi kezdetekről nekem nincs kellő infóm. Ám a már többször említett 1883-as országos felmérés során adózási szempontok miatt készített birtokrészleti jegyzőkönyv már házszámokat is tartalmaz. Utcanevek nem találhatók ebben a jegyzőkönyvben, de szelvényszám és dűlő megnevezés van, így a – jelen esetben csak a hivatali – tájékozódás ez alapján történt. S nem meglepő módon az előfelvételi lapokon is megjelennek a jegyzőkönyv ház számai. A jegyzőkönyvbeli 60-as házszámhoz Hampel Antal^[2], míg a 62-eshez Fellner József^[3] földbirtokos tartozik, akikről Horváth Csaba már írt cikkeket; s a rajzon szépen meg is jelennek a hozzájuk kötött épületek, a 60-as szám a mai Énekes utca 12/a alatti irodaépület ill. a torkolat másik sarkán az Énekes utca 10/b szám alatti lakóház. Ha jobban belemélyedünk e számok rendjébe, akkor azt figyelhetjük meg, hogy ez a számozás minden dűlőben újból kezdődik, így ugyanezen jegyzőkönyv más ívein, még pl. a Nádastó dűlőbeli földterületeknek is vannak ház számai. Ez a rendszer hasonlít a feljebb említett Japánban megmaradt rendszerhez.

Arról sincs infóm, hogy ezek a számok ekkor meg is jelentek-e e házak falain. Gyanúm szerint még nem. Így itt feltehetőleg még nem feltétlenül a mai – szűkebb – értelemben vett házszámokról lehet szó, habár ebből fejlődhettek ki.

„Ami biztosan tudható, hogy Rákospalotán még 1860-ban is telekszámozás volt, például a mai nevelőintézet, a volt Sommariva-kastély a 339-es számú telken állt (mai címe: Pozsony u. 36). Az utcanevek és házszámok kérdése általában akkor került egy-egy település hatósága érdeklődésének a fókuszába, amikor rendezett tanácsúvá vált, ekkortól ugyanis az utcanevek elnevezése és a házszámozás megállapítása is hatósági feladattá vált. Ez Rákospalotán 1923-ban következett be (ekkortól lett város az addigi nagyközség), 1923-tól tehát már bizonyosan a mai utcaszámozási rendszer volt érvényben (de vélhetően már korábban is élt a ma ismert szisztéma). Olyan irat, ami a rákospalotai telekszámozást felváltó házszámozási rendszer bevezetésének pontos dátumát is megadná, nem került elő egyelőre.”

Az 1860-as térképen a volt Sommariva-kastély telkén a 247½ szám látható, de mint a fenti példa is mutatja, két nyilvántartási rend futhatott együtt párhuzamosan. Az egyik a birtokrészlet száma, a mai helyrajzi szám, a telekingatlan nyilvántartási számának akkori megfelelője és a ház száma, ami a mai házszámozásnak felelhetett meg, de ekkor még inkább az épületek hatósági nyilvántartása lehetett.

Érdekességképpen ezen a térképen található ½ és ¾ kiegészítő számjellel ill. a betűjellel ellátott ‘házszámozás’ is, de mindenhol az alapszám mellett. Pl. 33, 33½ és 33¾. Ha RGT-nél ez nem elírás, akkor az általa jelzett szám a ház száma lehetett, mivel a 247-es szám az akkor szomszédos temető Szövőgyár utca kastély felőli oldali részét jelölte, míg a másik oldalit a 247a. Azaz a 247-es telkek (Sommarivai és az ótemetők) valaha egyek lehettek, s ez csak úgy logikus, ha ez a térképen látható szám a birtokrészlet száma, s nem a ház száma.

„Azt hihetnénk, hogy Palotán a házszámozás középpontja valamelyik ősi utca (Kossuth, Fő vagy Régi Fóti), vagy a központi terek valamelyike (Széchenyi, Hubay Jenő), de nem: a Pozsony utca az origó (maga a Pozsony, volt Vasút utca is régi, de nem tartozik a legelső utcák közé). A Pozsony utca mindegyik keresztutcája innen kezdődik 1-es számmal, vagyis például a Sződliget utca 1., és a Károlyi Sándor utca 1. is a Pozsony utca sarkán van. Kivétel persze itt is van: a Fő út, hiszen az folytatólagosan halad keresztül rajta. Így a Pozsony utcától Pest és Fót határa felé egyaránt nőnek a házszámok.”

Ez a kivétel zavart egy kicsit és alaposabb nyomozásba kezdtem. Nyilakkal láttam el az 1928-as térképen Palota összes utcáját, s hasonlókat tapasztaltam pl. a Fő út Kossuth utcától a Széchenyi térig tartó szakaszán, a néhai Grófi úton a patakig, ami akkor a belterület határa volt a várossá válás idején, s a Kossuth utcán. A Fő út további szakaszába futnak be a Pozsony utca felől induló házszámozású utcák.

Ismerve az akkori községháza helyét, illetve innen a fóti birtokközpont felé történő grófi hazautazás feltételezhető útvonalát, össze is áll a kép, hogy mi is lehetett a rendszer. A községházáról kiinduló utcák számozása innen kezdődik, s a Fő út – Pozsony utca – Grófi út útvonalat követve, erről az útvonalról induló utcák számozása innen indulnak, s ez is a fontossági sorrend. Lásd a Fő út Újpest felé eső szakaszát. Feltehetőleg ez a rendszer nem a nagyközséggé váláskor lett kialakítva, hanem jóval korábban, amikor a grófnak még nagyobb beleszólása lehetett a település életébe, de már a néhai községháza épületének megépítése után, mivel ez a kiindulópont. Ez a rendszer jellemzően nem mond ellent RGT által megfigyelteknek. A mellékelt térképen ezeket a ‘kibocsájtó’ útszakaszokat zölddel jelöltem, s zöld pontsorral Palota akkori határát.

Palota fejlődése nem állt le a fenti rendszer kialakulása után, s ezt is kezelni kellett. Egy olyan rendszert kellett kidolgozni, ami folyamatosan és nyilvánvalóan megadja az utcák házszámozásának rendjét, s ehhez nagyon alkalmasok voltak a nagy vonalas dolgok, a vasút és a patak. A térképen a vasutat feketével, a patakot kékkel jelöltem, s Pestújhely határát kék pontsorral. A kialakuló utcarend beleilleszthető egy – kisebb torzulásokkal kialakult – derékszögű rendszerbe, így van egy ÉNy-DK irányú és egy DNy-ÉK irányú utca-nyomvonalvezetés. Az előbbiek házszámozása a váci vonaltól, az utóbbiaké a pataktól indulnak, s a házszámozások is ezzel együtt. Bizony a ma már Újpesthez tartozóterületeken is a vasúttól indultak a számozások, csak ott a Duna felé és nem attól elfelé, míg a vasúttal párhuzamos utcák a Fő út vasúton túli – már Újpesthez tartozó – szakaszától induló számozásokkal. Igaz ez a Villasorra is.

De hogy nem legyen minden egyszerű, az eddig vázolt rendszer a pataktól északra nem teljes mértékben áll fenn. Ott egy másik, s akár a gróf által (vagy ellene?) inspiráltatott rendszert alkottak meg a szabályalkotók. Itt ugyanis a DNy-ÉK irányú utcák házszámozása – az alapkoncepciónak megfelelően – a patak felől indult. Csakhogy az erre merőleges irányú utcák számozása a grófi út felé növekednek, ott érnek véget. A térképen pirossal jelöltem a ‘befogadó’ útszakaszokat. Azaz a Grófi út és a Külső Fóti út között az alaprendtől eltérően megfordult a számozás iránya. Ez a rendszer már mindenképp a várossá válás után került kialakításra, s hogy miért így, az egy nagy kérdés, az okát nem tudom.

De egy kicsit térjünk vissza a vasúton túli újpesti területre.

„Istvántelekről például (emlékszünk ugye, hogy 1950-ig az is Rákospalotához tartozott) bizonyosan tudjuk, hogy 1950-ben, mikor Újpesthez került a városrész, megfordították a házszámozást, így az Istvántelki úton is, ahol ma az 1. van, ott voltak a nagy számok. Az Istvántelki nagymozgó nevű mozi például eredetileg az Istvántelki út 4. szám alatt volt, ma ugyanez a telek az Istvántelki út 69-71. számot viseli. Újpesten ugyanis „rendesen” Pest felől számozódik minden, s mikor megkapták Istvántelket, akkor észlelték, hogy itt minden „fordítva” számozódik, így az utcák házszámozását egyszerűen megfordították.”

Itt egy kis pontosításra szorul RGT feltételezése, mert bizony az átszámozás még Palota életében megtörtént. Az 1928-as térképen még a fent vázolt – pestivel ellentétes – rendszerben volt a házszámrend, de az 1941-es térképen már fordítva.

Pestújhely és Újpalota házszámozási rendje illeszkedik a fővárosi koncepcióhoz; a további részletek RGT eredeti cikkében találhatók meg.

„Hogy Budapest többi volt elővárosával mi a helyzet, nem tudom megmondani, egyáltalán nem lehet kizárni, hogy ezekben a ma már fővárosi kerületként számontartott településeken is volt házszámváltozás. Kettőnek próbáltam utánajárni, a XVI. és a XXII. kerületek ismerőit kérdeztem, hogy volt-e a városrészekben házszámváltozás, de nem tudtak ilyesmiről.”

Próbálkozások voltak, de a feltehető ‘helyi ellenállás’ miatt ez nem történt meg, s mint látható a mai – előzményeivel talán ’89 óta létező – szabályozás elismeri a helyi hagyományok figyelembevételét. A ’60-as években több fordulóval próbálták egységesíteni a házszámozás rendjét, de végül is 1967-ben, s feltehetőleg végleg, levették a napirendről. Erről lásd az alábbi 1967-es VB jegyzőkönyveket^[4]. Így érthető RGT ismerőseinek ‘nemtudása’.

Pár szót még említeni érdemes a korai térképeken megjelenő utcanevekről is.

„Nincs a birtokomban bizonyító erejű írásos emlék ennek az okáról, de nyilvánvaló: a rákospalotaiak világképének a közepén nem Pest vagy Budapest helyezkedett el, hanem a saját településük. Az utcák számozását sem a Budapest-irány határozta meg, hanem a saját városközpontjuk. Ezt alátámasztja az a tény is, hogy a Fő utat egy időben „Pestről jövő útnak” nevezték, vagyis nem ők mentek Pestre (Pestre menő út), hanem a pestiek jöttek ide, Palotára. Azt gondolom, nagyon egészséges lokálpatrióta szemlélet ez, …”

Az első utcanév jellegű felirat az 1860-as térképen jelenik meg, szám szerint három. A három kivezető út visel nevet, a Pesttel, Újpesttel és Fóttal kapcsolatot biztosító utak. Ezek megnevezése rendre ‘Pestről vezető út’, ‘Káposztás Megyeri-út’ és ‘Fótra vezető út’. Ebből egyértelműen kitűnik, hogy az elnevezés a fóti birtokközpontra fókuszál, azt tekinti a szemléletmód központjának. Pestről Fótra az irányultságot tükröz, míg Megyeri az mellérendeltséget.

1: https://bpxv.blog.hu/2015/06/20/hazszamok_hazszamozas_rakospalota_numero_telekszamok_helyrajzi_szamok

2: https://rakospalotaanno.hu/2019/09/22/a-hampel-villa/

3: https://rakospalotaanno.hu/2019/09/27/az-erkovy-villa/

4: https://library.hungaricana.hu/hu/view/HU_BFL_XXIII_102_a_1_1967-09-13/?pg=232&layout=s

Vendéglátóm „A palotai piócás tavak”¹ című írását szeretném kiegészíteni jelen kis írásommal.

Kutakodásunkban továbbra is a Palotáról készült régi térképek lesznek segítségül, hisz én alapvetően ezen a(z) – általam csak karto-topográfiának nevezett – területen tudok hozzátenni, pontosítani információkat Horváth Csaba írásához, s általában a helytörténeti kutatásokhoz. A karto előtag itt azt jelzi, hogy a hely leírásában erősen a régi térképekből nyert adatok dominálnak, szemben a régészeti topográfiával, ahol is egy helyszín leírása régebben jellemzően szöveges volt; továbbá nálam nagyobb területekre, míg máshol kisebb területekre vonatkozik. Az elemzések során a térinformatika azon részét használom, ami a terület mai alaptérképét veti össze az időben lépésről lépésre visszafelé lépkedve a korabeli kataszteri jellegű ill. a még korábbi még nem kataszteri jellegű térképekből kiolvasható információkkal; ill. sűrű helyszínelést is alkalmazok az egyes térképen nem feltétlenül látható, de még esetleg mai is meglévő apró terepi nyomok után kutatva.

Csaba a cikkében a piócás helyét a Néprajzi Értesítő 14. évf. 1913 Novák József Lajos: Rákospalota néprajzi leírása alapján a Nevesincs-tó helyére gyanítja. Én ennek jártam utána a saját tudományos eszközeim felhasználásával.

A kutatás során a mai, az 1928-as és az 1860-as kataszteri jellegű, részletesebb térképi információkat is tartalmazó alaptérképeket; az 1847-es szintén kataszteri jellegű, de áttekintő jellegű ‘Rendezési Terv’-et; továbbá az első katonai felmérés térképét használtam fel. A térképek georeferálása nem erre a területre lett optimalizálva, de jelen vizsgálati szinten ennek most nincs is jelentősége. A 3 részletesebb térképnek a saját pozíciója alapján megrajzoltam az egyfajta vázát. A mai térképen a mai állapot vonalas elemeinek ‘tengelyei’-t (a szürke sáv az M3-as területe), míg a régebbieknél a területi foltokat ill. egy ott látható patakmeder tengelyt. Ezután az 5 térkép és 3 foltvázlatból egy mátrixot szerkesztettem a fent említett eleve meglévő pontatlanságok meghagyásával.

Az alábbi mátrixban az oszlopfőkben a térképek időrendben (EKF, 1847, 1860, 1928, 2022), míg a sorkezdetekben a foltvázlatok (1860, 1928, 2022) helyezkednek el. Ebből az is következik, hogy a jobb alsó sarok a mai állapot és foltja, míg tőle balra átlósan felfelé az 1928-as és 1960-as térképek a saját foltjaikkal láthatóak.

A második sor és 6. oszlop metszete (1860-as foltvázlat a mai térképen) egyből megadja a választ, hogy hol is volt a Nadály-tó. Ez az Aporháza utca és – a patak közigazgatási területét teljes mértékben magába foglalóan – a Szilas-patak közötti terület lakóépületek utáni ipari jellegű területe az M3-ig. Így a korabeli piócás nem húzódott a Nevesincs-tóig, de nem véletlenül lehetett ennyire közel hozzá.

Gyanúm szerint a korabeli Nadály-tó és a mai Nevesincs-tó a Szilas-patak egy olyan szakasza lehetett, ahol nagyon minimális volt a patak lejtése és a patak itt így gyakorlatilag egy láp volt nagyon lassú vízáramlással, mely megfelelő hely volt a piócáknak. S itt feltehetőleg a klasszikus módon gyűjthették is, amit idővel intenzívebb medencés formára alakították át. A piócázás „leáldozásával” a mai ipari jellegű terület alacsonyabb, vízzel érintett részének nagyobbik felét feltöltötték, mivel az akkori tulajdonosa (Károlyi?) így tudta jobban értékesíteni azt, s az akkor már fejlődgető nagyközségben több homokhátat hordtak el, s volt töltőanyag bőven.

A mátrixból az is kitűnik, hogy a Liva-malom megtápláló csatornája már a szabadságharc előtt is a mai Patakpart utca nyomvonalán haladt, s emiatt nem volt zavaró, nem keletkezett mocsár azzal, hogy a visszamaradó terület egy része (a mai Nevesincs-tó magja) lefolyástalanná vált vagy már az is volt, mivel ezen csatorna a víz nagy részét elvitte, s a csurgalékvíznek egy másik csatornát is ástak, melyet fent a mátrixban a zöld szaggatott vonal jelez. (Lásd az alábbi Google-térkép kék vonalát!)

Az M3-as ezen mélyebb, lefolyástalan terület ÉNy-i harmadán halad át, s néhol akár 5-8 méter feltöltésével akkora nyomást fejt ki az altalajra, hogy – függetlenül a patak vizétől – a nagyjából K-DK felől ÉNy-Ny felé haladó talajvíz áramlása lelassul, feltorlódik és megjelenik a felszínen, ezzel kialakítva a Nevesincs tavat. A ’70-es évekig egyetlen légifotón vagy topográfiai térképen nem jelenik meg, míg utána határozottan. Így bátran kijelenthető, hogy a Nevesincs-tó a mai állapotában az M3-as következménye, de erről majd egyik másik cikkben is szeretnék írni.

1: [https://rakospalotaanno.hu/2019/09/02/a-palotai-piocas-tavak/]

Ha végig sétálunk a Bartók Béla utca Fő út és Batthyány utca közötti szakaszán, akkor az elmúlt több, mint 150 év családi ház építésének majd’ minden stílusát megszemlélhetjük. Találunk itt egy modern és a ’80-as években épült épületet is, de az ún. polgári – utcával párhuzamos tetőgerincű – és parasztházas, mely mint népi építészeti kifejezés értendő – utcára merőleges gerincű – lakóépületet is. Laikusnak annyira nem tűnik fel, de szakértői szemmel a régi parasztházak helyeinek ritmusában egyfajta, mára már ’sérült’ ritmus fedezhető fel. Jelen írás ezt a témakört a fent említett utcaszakasz vasúti oldala tekintetében járja körül.

Kutakodásunkban a Palotáról készült régi térképek lesznek segítségül, melyek száma az ország többi hasonló léptékű átlagos településhez mérten szerencsénkre elég tekintélyes. Jelen kutatás során a Palotát vagy egy részét is ábrázoló térképek nagyobbik része Pest közelségének köszönhető, mivel Pest-Buda – jellemzően valamely itt lefolytatott hadgyakorlat – áttekintő térképeként a ’jobb felső sarokban’ Palota is megjelent. A másik része a kötelezően előírt országos felméréseken túl gyaníthatóan a Károlyi uradalom területhasznosítási tevékenysége és ezen belül Újpest kialakítása előkészítésének is köszönhető. Mindenképpen ide tartozhat az az 1847-ben keletkezett ’Tekintetes Pest Megyében kebelezett PALOTA Helysége Határának Rendezési Terv szerinti TÉRKÉPE’ feliratú térkép is, melyen a Bartók Béla utca Fő úti oldalának a gimnázium és Pozsony utca közötti része volt még csak az itt Helység megnevezésű és a korabeli szóhasználattal belsőségnek nevezett belterület része. (Lásd az 1-es térképet!)

A térkép még épp a szabadságharc eredményeként elért úrbéri rendszer eltörlése előtt készült, s alapvetően a külterületek területhasználatával és hasznosításával ill. ennek akkori jövőbeli tervezett változásával foglalkozott. További, már mindenképp a szabadságharc utáni bejegyzések is találhatók rajta piros színű tollfeliratként ill. még későbbi fekete ceruzás feliratként. A beillesztett térképrészletből kitűnik, hogy mai gimnázium területének legnagyobb részén a Hutiray felirat olvasható, hasonlóan a Lukácsy Sándor utca környékének területével, ahol később Lukácsy Sándor híres kertészete volt található. Hutiray Lukács Sándorról ITT¹ olvashatunk többet. Azaz egy ideig a kertészet tevékenysége itt a gimnázium területén is folyhatott. A térképkivágat még sok más érdekességet tartogat számukra, de ezekkel más tanulmányokban foglalkozom majd.

A talán legrégibb csak Palotát ábrázoló térkép után nézzük meg a mai alaptérképet is. Ezen eltérő színezéssel jelöltem a különböző karakterű épületeket. (Lásd a 2-es térképet!)

Ha áttekintjük a Bartók Béla, Batthyány, Bem és Fő utcák által körbezárt területet, akkor a Fő utcai háromszög kivételével nagyjából egyforma vagy dupla méretű és szabályos területű és kiosztású ingatlanokat látunk, de ha jobban szemügyre vesszük az apróbb eltéréseket, akkor egy érdekes mintázaton akad meg a szemünk. Több 2*2-es kiosztáson belül a telekhatárok belső sarkai nem egy pontban találkoznak, hanem egy kis eltéréssel, azaz a Bem utca és Bartók Béla utcákat összekötő telekhatárok közül minden második határozott vonalú, de a közöttük találhatók egy kis erre merőleges törésszakasszal futnak végig. Ezeket piros körrel jelöltem. Nem kell hozzá túl sok képzelőerő, hogy ezen utóbbi törésszakaszos telekhatárok későbbi megosztások eredményének feltételezzük, így képzeletben vegyük le ezeket a térképről. Ha ezután nézzük meg az így keletkezett nagyobb telkek és parasztházak mintázatát, akkor azt láthatjuk, hogy az összes ilyen nagyobb telek ‘jobb alsó’, keleti sarkában található egy parasztház, s a parasztházak legtöbbje ilyen pozícióban található.

Ezen feltételezett nagyobb telkek sarkai láthatók néhány korábbi 1949-es, 1928-as és 1884-es térképen zöld jelöléssel a fenti piros karikákkal együtt, továbbá feketével jelölve a parasztházakat. Nagyon szépen és egységesen jelennek meg sorba minden térképen, sőt az egyik azóta elbontásra került épület is látható illeszkedve a feltételezett ritmusba. Így gyakorlatilag az ezt a területet mutató legrégebbi térképig, az 1884-esig könnyen visszavezethető ez a struktúra. (Lásd a 3, 4 és 5-ös térképeket!)

Egy 1868-as ‘Sz. kir. Pest Város és környékének átnézeti térképe‘ a vasútállomás környékén található, az 1860-as térképen a kertészet kivételével még üres területeket ‘Uj Palota‘ megnevezéssel már tartalmazza és kivehető a mai Batthyány, Sződliget és Bartók utcák vonala is. Ebből az következik, hogy ezt a vasút és régi településrész közötti területet a Károlyiak az 1860-as évek elején kezdték el felparcellázni. Jelen kis tanulmányon már túlmutat, de ezt kisebb mértékben többször módosították, mire a mai úthálózat kialakult.

A telkek mérete jellemzően egyforma, így érdemes az eredeti telekméretekre is egy kis figyelmet szentelni. Mivel az eredeti kiosztás óta a legtöbb akkori telekhatár ma is létezik, s ez jól vizsgálhatóan rögzítve is van a mai digitalizált alaptérképen is, így alkalmas a méretek tekintetében a pontosabb visszatekintésre. A részletekkel nem fárasztva most a nyájas olvasómat, a telkek osztása 15 bécsi öl szélesek és 40 bécsi öl mélyek lehettek. Ez pontosan 600 négyszögöl, ami egy fél kis- v. magyar holdnak felel meg.

Rövid kutakodó utunk végéhez értünk. Megállapítható, hogy ezen telkek, mint a környéken a legtöbb, a Károlyiak telekalakításának eredménye és eleinte első elképzelésben 15/40-es 600 négyszögölös telkek lettek kimérve és erre a jobb első sarokban építették fel a házakat, majd idővel a legtöbb telek továbbosztásra került, ahova későbbi korok épületei kerülhettek; de a legtöbb eredetileg kialakított épület még a mai nap is ott áll, ahova eredetileg építették őrizve Palota itt több, mint 150 éves múltját.

Felhasznált térképek:

Az 1, 3, 4 és 5-ös térképek megtalálhatók az Arcanum.hu publikus oldalán; a 2-es térkép saját szerkesztés; 6-os térkép a Rákospalotai Múzeum tulajdona (RPM 2010.10.1)

1: [https://bpxv.blog.hu/2013/04/15/ember_varos_lukacsy_sandor]