Magyarland – Egy angol utazó benyomásai

Sok FB használó a vele történt mindennapos eseményeit egy megosztással pillanatok alatt tudatja a nagyvilággal. Jönnek a lájkok, megvan a boldogság, hisz ’együtt rezonálok a világgal’. Ezen vágy nem újkeletű, csakhogy régebben keveseknek adatott meg. Minél régebben, annál kevesebbel történt meg, s annál komolyabb esemény kellett hozzá, s ha még évekkel későbbi reakciókkal is, de olykor előfordult az is. Egy hasonló eseménybe „keveredett bele” Palota is, amúgy csak érintőleg. De lássuk mi is történt úgy bő másfél évszázada.

Az 1850-es évek közepe táján egy bizonyos Edward Dicey1 nem sokkal a Cambridge-i tanulmányai befejezése után későbbi író munkásságához tapasztalatszerző útra indult Európa felénk eső részére, s ennek során hazánkat is meglátogatta. Ez leginkább Pest-Budán eltöltött napokat jelentett halottak napja környékén, s ennek keretén belül egyszer kiruccant vidékre is. S hova máshova, mint Palotára. Legalábbis ő úgy gondolta.

Utazásairól több cikket is írt, így magyarországi kalandjáról is külön Glimpses of Magyar Land (Pillanatképek Magyarországról) címmel. A Budapest Történetének Bibliográfiája kivonata alapján a cikk először 1859. novemberében jelent meg egy mára már teljesen feledésbe merült újságban, a Geopharmacy Lodge-ban. A cikk rövid ismertetése: „angol utazó részletes ismertetése Pest-Budáról a szabadságharc után; a főváros hangulata, a fő utcák új palotái mellett elhanyagolt, ósdi házak; éjszakai élet; Rákospalota–Újpest (Károlyi-birtok) leírása”. A cikk magyar részről az örök feledés homályában maradt volna, ha Dicey később, mint már neves író a híres és Európa szerte ismert MacMillian Magazinban 1866. márciusában újból meg nem jelentette volna, s ami már el is jutott hazánkba. Erre már a Budapesti Szemle egyik 1866-os számában A. L. tollából egy karcos lapszemle jelent meg. Erről a BTB kivonata: „A cikkíró pincértől, kocsisoktól kapott felvilágosításai alapján semmi nevezeteset nem látott, felületes ítélettel mindent leszól: pesti házakat, utcákat, öltözködést, műveltséget”. Ez nem éppen egy hupikék hüvelykujj, inkább egy mélynarancs mérges fej, de reakció. Ezzel nincs vége a cikk életének, mivel Trianon után a magyarok nemzetközi megítélésének tárgyaláskor sokszor előjött még, de ennek részletezése nem tárgya jelen kis írásnak, csak egy példa arra, hogy hogyan jelenhetünk meg a nagyvilágban. A cikk itt2 olvasható angolul a Macmillian Magazin tárgyi számának digitalizált változatában a 376. oldalon.

S most nézzük a Palotát érintő részt3:

Egyik nagyváros nagyon hasonlít a másikra; és, mint mondtam, Pest nagyon kevéssé különbözik attól, hogy bármely más azonos nagyságú várostól megkülönböztethető legyen, kivéve a nép sajátos viseletét. Miután a pár nap alatt elég jól kimerültem, –  addig sétálgatva az utcán, míg már kívülről nem ismertem őket – megkértem egy ismerősömet, hogy mutasson egy olyan helyet a környéken, ahova ki tudok kocsikázni megnézni azt. Mindenekelőtt közölte, hogy nem tud olyan kirándulást ajánlani nekem, amit érdemes lenne megtennem; s miután biztosítottam afelől, hogy csak látni szeretném a környéket, és nem érdekel, hova megyek; akkor javasolta, hogy menjek el Palotára, a Károlyiak vidéki székhelyére. A tanácsot, ahogy ez történt is, jól adták; egyetlenegy félnapos kirándulás sem mutathatna meg többet a Pest környéki vidékből. A város új, szép része, mint olyan, a Duna közelében fekszik; a külvárosok messze beljebb húzódnak. Alacsony, fehérre meszelt és vörös csempés házakkal teli, hosszú, széles utcák vezetnek ki a nyílt vidékre. Útvonalunk a Bécs felé vezető főút mentén volt, amely Magyarország legfőbb postaútja; és mégis alig jutottunk túl a házakon, amikor a Csüggedés Mocsarábana találtuk magunkat. Az út helyenként térdig érő homokban és sárban futott; lazán kövek hevertek középen, nagy keréknyomok húzódtak mindkét irányban. A nyitott hintóm szerencsére könnyű volt – és majdnem végig szemetelt is az eső – különben a hintó elé fogott két erős ló aligha tudott volna minket húzni. Az út azonban a karbantartás hiánya ellenére mégsem volt használaton kívül; zsúfolásig tele volt szekerekkel és omnibuszokkal, amelyek ide-oda jártak a főváros és annak Újpest nevű külvárosa között.

Az utat nem javították meg, mivel Magyarországon valahogy nem kell rendben tartani az utakat; ez volt az egyetlen magyarázat, amit el tudtam képzelni. Utunk a nagy város temetője mellett vezetett el. Aki Németország felől érkezik, annak teljesen megdöbbentő lehet ezen temető lepusztultsága. A hely sivár kinézetéből – gazzal benőve és elbozótosodott sövényekkel körülvéve, törötten és foghíjasan — azt gondolhatta volna, hogy a temetőt már nem használják; mégis, alig néhány nappal azelőtt mintegy harmincezer ember gyűlt össze itt Halottak napján, hogy imádkozzanak a halottakért. Mindenütt ugyanaz a mozdulatlanság volt. Vásárnap volt a külvárosban, és a parasztok tolongtak a vidékről; a férfiaknak gyapjú kabátjuk és nadrágjuk volt, amelyek úgy tűnt, hogy a lábukra zsinórral átkötött szövetcsíkokból álltak; a nők többnyire rövid, kék cuccos ruhákat biztosítanak – azt hiszem, Manchesterben készültek – meztelen és térdig csupasz lábakkal. A nők voltak általában a teherhordók. A városba menve gyümölcsöt, tojást és fát vittek; hazafelé jövet, vállukon hálós zsákok voltak megrakva, hatalmas, korongszerű fekete durva kenyérrel tömve. Férfiak és nők egyaránt szép, jó megjelenésű fajták, napbarnítottak, cserzettek és csapzottak; beléjük ivódott a kosz, egyáltalán nem ismerik a vizet. Mégis, bármennyire is piszkosak voltak, a kosz – így legalábbis távoli szemlélődésből úgy tűnt – száraz, forró, egészségtelen szennyeződés volt. A tapasztalataim szerint sajnálnom kell, hogy egy fedél alatt alszom bármely ország közönséges parasztságával, amelyet láttam – kivéve talán az Egyesült Államokét; de, ha meg kell tennem, akkor a magyarral is megragadom a lehetőséget, mint bárki mással. Bármilyen vadak és vad külsejűek is voltak, bizonyos függetlenség és férfiasság látszott rajtuk, ami nem egészen látható a megfelelő osztályban a kedvezőbb helyzetű vidékeken. Ráadásul az egyetemes kosz és rendetlenség közepette a szegénység abszolút látszata sem volt. A koldusok nem voltak gyakoriak; és a rongyok ritkák voltak.

Közel s távol, minden mi látszott Károlyi grófé volt. Ha hinni lehetett a kocsisomnak, a ház feje mesésen gazdag ember volt; és minden bizonnyal minden jele megvolt azoknak a nagy birtokoknak, amelyeket Anglia sajátosságának szoktunk tekinteni. De – s ez az a körülmény, ami minket leginkább megdöbbentett az egész kirándulás során – hogy Palotára érjünk, Pesttől néhány mérföldre elhagytuk a főutat, és átvágtunk a mezőn. Ezeket a szavakat szó szerint használom, nem metaforikusan. Mérföldeket hajtottunk egy sivár és csupasz mezőn, melyből rengeteget láttam magyarországi utam során. Nem volt út: a keréknyomokon kívül semmi sem mutatta nekünk, merre is kell mennünk. Eleinte azt hittem, hogy kocsisom eltévesztette az utat, minthogy egy rövid úton átvágott az országon. De úgy tűnt, hogy ez a rendes útvonal Palota és a metropolisz között – a távolság talán nyolc mérföld lehetett. A sivár terepet bejárva egy pompás magán lovaspályára bukkantunk, amelyet a Károlyiak használatára építettek. Rengeteg munkást alkalmaztak a parkban, eltakarították az őszi leveleket az ösvényről, és menedékbe hordták a fagy csípte virágokat. Mintha – legméltatlanabbul – a „Nagy Ház” vendége lettem volna, mindenki, akivel találkoztam, szinte alázatos tisztelettel érintette meg a kalapját. A vezetőm alig várta, hogy felkeressem a kastélyt, és kijelentette, hogy az idegeneket mindig szívesen látják; de mivel megtudtam, hogy a ház lakott, elutasítottam, hogy meglátogassam. Így hát átvittek a nagy istállóudvarhoz, ahol lovászlegények lézengtek, majd kimentem Palota mintafalujába, amelyet a gróf a munkások részére épített. A házak elég kényelmesek és hangulatosak voltak; de mindenhol koszosak. A falu közepén állt a magánkápolna, amelyet Károlyiék a maguk fajtáik pihenőhelyéül építettek. Hogy építészetileg jó ízlésű-e vagy sem, az egy másik kérdés. De pompájához kétség sem férhetett, még kevésbé a költségeihez. A kápolnát a római Teneraniból rendelt szobrok díszítették, és firenzei mozaikokkal díszítették. Költségtől függetlenül. A „költség nem számít”, voltaképpen ez volt az a jelző, amellyel valaki hajlamos volt az építmény leírására. Károlyi grófról Pesten mindenki úgy beszélt, mint a közszellemű, energikus tulajdonosok mintájáról; és minden, amit láttam, arra késztetett, hogy azt feltételezzem, hogy a dicséret jogos. Ez a nemesember, akinek városi rezidenciája Pesten, vidéki székhelye Palotán volt, és akinek százezreket kell költenie birtoka szépítésére és feljavítására, soha nem vette a fáradságot, hogy parkját összekösse Pest felé vezető úttal. A legnagyobb dicséret, amit mindenkitől hallottam a grófról, hogy igaz magyar volt; és szerintem ez jóban és rosszban egyaránt így van.

a – angol kultúra allegorikus irodalmi fogalma a reménytelenségre – https://en.wikipedia.org/wiki/Slough_of_Despond

S A. L. tollából a válaszreakció:

De most járjuk mi is végig ezt az utat, nézzük meg mit is élhetett át angol utazónk. Ehhez egy 1856-os Pestet és környezetét bemutató térképet5 használtam fel, ami gyakorlatilag az utazás idején készült.

Az útvonal-nyomozást bemutató térkép, melyre a cikk során hivatkozom.

A leírás, mint kiindulópont megemlíti az akkori Pest északi határában volt található néhai híres Váci temetőt. Emiatt rögtön kizárhatunk két útvonalat, amelyen Pestről Palotára lehetett eljutni. Ezeket a mellékelt térképen piros szakaszocskákkal jelöltem. A legdélebbi a mai Thököly út már akkor kialakuló nyomvonala Zugló állomásig, majd innen enyhén jobbra tartva az út a néhai Paskál malomnál, valahol a mai Egressy útnál keresztezte a Rákos-patakot. Innentől a korabeli földútnak nincs semmiféle mai folytatása, a mai úthálózaton átlósan haladhatott át érintve a Wesselényi Őrjárat utcai torkolatát, s onnan tovább is északra haladva a Penny környékén érhette el a Régi Fóti út akkori nyomvonalát, s ezzel Palota akkori beépített területét. A másik kizárható útvonal a Vágány utca a Róbert Károly körútig, majd átvágva az Erzsébet királyné útjára a mai körvasútig, ahol akkor még csak Pest határa volt, de nem volt még vasút. Innen a Rákos és Széchenyi kereszteződést érintve haladt tovább ez az útvonal a már említett pennys találkozási pontig.

Most térjünk vissza Pestre ahonnan néhai utazónk a mai Váci út már akkor is kialakult nyomvonalán indult el Palota felé, érintve a Váci Temetőt. A temetőről itt6 lehet tájékozódni részletesebben. Ebből kitűnik, hogy a temető katolikus részét 1847-ben lezárták, itt jól érzett valamit utazónk, így a közel egy évtized alatt egyre több sír gondozatlanná válhatott, ahogy esetleg a sírban fekvő hozzátartozói is távoztak az élők sorából. De ebben a gondozatlanságban természetesen benne volt a Petőfi által is megírt patópálos „ej, ráérünk arra még!” temperamentum is.

A váci temető Pesten. Keleti Gusztáv rajza alapján, 1868.

Az ősi váci útról nem leltem képi anyagot, de a rajta közlekedő omnibuszokról lehet némi elképzelésünk e blog tavaly év végén megjelent egyik írása alapján7. A kátyúk a mai utaknak is kötelező részei, így azt mindenki napi szinten megtapasztalhatja.

Pesttől pár mérföldre letértek a váci postaútról és a leírása alapján úgy tűnik, hogy többet mentek úttalan utakon, mint a leágazásig. Ebből az is következik, hogy útjuk során nem érintették az akkor már dinamikusan fejlődő Újpestet. Már csak azért sem, mert ha igen, akkor arról gyaníthatóan írt volna, hisz korábban nevesítette is. Így gyakorlatilag két útvonal maradt, mindkettő a Rákos-patak akkori kettős torkolatánál csatlakozott le a Váci útról. Ezeket zöld pöttyökkel jelöltem.

Most nézzük az északibb útvonalat.  Ez a letérési pont ma a Duna Plaza-val szemben a Faludi utca, majd az Újpalotai utca a vasúti kereszteződésig, ahol – átlépve az akkori Pest határát – beléptek a Károlyi birodalomba, ahonnan valami ilyesmi látvány tárulhatott a szeme elé:

Nem sok kocsikázás után elérhették a mai Árpád út nyomvonalát, amely a térkép szerint  fasorral volt szegélyezve egészen a vasúti kereszteződésig. Ez a mai felüljárótól kicsit északabbra található régi Fő úti átkelő. Innen nagyjából a Bartók Béla utca mentén érkezhettek el a Szövőgyár utcáig, majd az Énekes utcán, s a Horváth Mihály (ma már a közforgalomtól elzárt) utcán át a patak felett.

De ha jobban megszemléljük a térképet, akkor láthatjuk, hogy egy tekintélyes szakaszon bizony fákkal szegélyzet volt a mai Árpád út, így nemigen írhatta volna utazónk, hogy “a keréknyomokon kívül semmi sem mutatta nekünk, merre is kell mennünk.”

A délibb útvonal Váci útról történő letérési pontja a Rákos-patak hídja után volt, majd a mai Béke utcát, amely a térképen már kezdeményben látható, a Gyöngyösi utca kereszteződése környékén metszhette át, s a mai Angyalföld délkeleti vége környékén léphették át Pest határát, s léphettek be ténylegesen a Károlyi birodalomba. Ez az útvonal már akkor sem lehetett ‘nagyon legális’, mert ez a terület ekkora már ki lehetett parcellázva, s az eredeti térképen is javítási nyomok láthatóak az útvonal megszüntetéséről.

De bizony ezen útvonal az, ami mentén nem volt egy szál fa sem, így utazónk leírása ezen útvonalhoz illeszkedik leginkább, s gyanúm szerint ezen az útvonalon történt az utazás.

Mindkét útvonallal át kellett haladni a vasúton, s a patakon, melyekről említést sem tett utazónk. Palotát magát is érinteni kellett, mivel csak a Régi Fóti úton vagy a növényolajgyári malom töltésén kelhettek át a patakon, s ebben az esetben Palota egyik vagy másik szélét érinteniük kellett. Továbbá nem messze mehettek el a palotai erdőtől és az akkor már jó egy évtizede működő étteremtől8, ahova Palota lakosságát meghaladó számban jártak ki a pestiek kikapcsolódni hétvégénként. Mivel a fogadott idegenvezetője társadalmi helyzeténél fogva feltehetőleg nem járhatott ide ki, így számára nem is lehetett oly érdekes az erdő és étterem, nem is említette utasának.

Palotát elhagyva egy szakaszon mindenképp a Külső Fóti úton haladtak a Csömör-patakig, s ezen áthaladva tértek el az akkor még nem teljesen kialakított grófi út felé, s érhették el a kastélykert délnyugati bejáratát. Az említett istállóudvar maradványai még ma is láthatók, ahogy a mai műúton Fót belterületére érünk, hisz a nagy balos S-kanyar épp ezen épületcsoportot kerüli meg. A templomot mindenki ismeri, a körülötte létesített mintafaluból feltehetőleg nem sok maradt meg, hisz a templom körül volt, s ma a templom körül egy nagyobb szabad teresedés található, de ez irányú nyomozást nem végeztem.

Ezzel véget is ért útvonal-nyomozó munkánk. Utazónk nem Palotát látogatta meg, hanem Fóton a grófi kastélykertet, s az akkor újonnan megépült Ybl Miklós által tervezett híres fóti Szeplőtelen Fogantatás templomot és környékét. A cikk alapján sejthető, hogy akkor feltehetőleg az átlag pesti szemében a Károlyi-birtok neve az Palota volt, s nem Fót.

Mint látjuk az írói vénával megáldott utazónk a Magyarországon tapasztalt benyomásait a kor akkori lehetőségeinek megfelelően megosztotta a világgal, útleíró újságcikkben közölte élményeit. Ám mivel akkor még nem voltak ez irányú algoritmusok, mint manapság a FB-nak, a terjesztés különböző újságárusok, könyvtárak, kávéházak, s hasonlók végezték. S ezen terjesztés mint tapasztalhattuk magyar szempontból is sikeresé vált, született rá honi reakció is. Továbbá nem elhanyagolható szempont az sem, hogy ezen nemzetközi ‘terjedéssel’ – még ha csak érintőlegesen – de Palota neve is utazott.


PS: A cikk készre szerkesztése után, de még elküldése előtt bukkantam rá az alábbi 1839-es, a nagy pesti árvíz után készült térképre, mely kevesebb, mint 20 évvel az utazás előtt készült, s visszaigazolja az elképzelésemet.

1 – https://en.wikisource.org/wiki/Dictionary_of_National_Biography,_1912_supplement/Dicey,_Edward_James_Stephen

2 – https://books.google.hu/books?id=4bIZAQAAIAAJ&pg=PA376&lpg=PA376&dq=DICEY+Edward+Glimpses+of+Magyar&source=bl&ots=g5sWKei20p&sig=ACfU3U2dw32H793NCW-RCqhzpOcuDo8uVQ&hl=hu&sa=X&ved=2ahUKEwi9rrWfvo75AhU1RuUKHcjKBgIQ6AF6BAgNEAM#v=onepage&q&f=true

3 – A fordítás a Google Translate segítségével készítettem a nyers szöveg értelmező simításával, így apró pontatlanságok előfordulhatnak benne. De a lényeg kiolvasható belőle.

4 – http://real-j.mtak.hu/2271/1/BudapestiSzemle_1866_006.pdf

5 – https://maps.hungaricana.hu/hu/BFLTerkeptar/92/

6 – https://mienkahaz.blog.hu/2012/10/31/egy_elfeledett_temeto

7 – https://rakospalotaanno.hu/2022/12/18/a-palotai-omnibuszrol/

8 – https://rakospalotaanno.hu/2022/12/30/volt-egyszer-egy-palotai-park-vendeglo/

Házszámozási rend Palotán

– Mint magyar nemes: tiltakozom! Igenis, tiltakozom! Ősi kúriám falát nem fogjátok holmi számokkal összefirkálni!

– Urambátyánknak nincsen igaza! II. József is számot íratott a bécsi Burgra!

– Ő megteheti, mert nem magyar úr! Csak kalapos király! Egy nemesembert nem lehet megszámozni, mint egy birkát! Ez nem áll az alkotmányban… Nincs a Hármaskönyvben …

– De urambátyám, 1785-öt mutat a kalendárium …

– Elég baj az! Bezzeg másképpen volt a régi szép időkben …

Így reagáltak a magyar nemesek az országgyűlésen mikor II. József 1786-ban kiadta a népszámlálással párhuzamosan a házak számozásáról szóló rendeletét először Magyarországon. II. József, mint felvilágosult uralkodó, a trónon töltött évek alatt folyamatosan azon munkálkodott, hogy birodalmát korszerűsítse. Javaslatai ugyanakkor megelőzték a korát, így nem teljesíthette be fő életművét. Halálos ágyán majdnem minden rendeletét visszavonta, beleértve a házszámok kötelező felhelyezését is.

A népszerűtlenség egyik oka az is lehetett, hogy időnként megbélyegző jellege is volt a házszámozási procedúrának: Prágában például a zsidókat vették ekképpen nyilvántartásba. A Habsburg-monarchia cseh és osztrák tartományaiban a sorozást szolgálta, Bécsben pedig a rendőrség még a koldusok és csavargók kiszűrésére is igyekezett használni. A bécsi polgárok ellenérzései miatt azonban a számozás sokáig csak a hivatalos iratokban jelent meg, a házak falán nem.

Hát akkor hogy is tájékozódtak régen az emberek a városokban számozott házak, utcanév táblák nélkül? Bizony, kissé nehézkesen: templomok vagy boltok, fogadók, vendéglők cégérei szerint igazodtak el. A cégérek még a múlt században is fontos útbaigazításul szolgáltak különösen az írni-olvasni nem tudó falusiak számára. A pesti Aranykéz utca vagy Dob utca (régen Három dob utca) még ma is őrzik a régi kocsma cégérek emlékét.

Japánban, ahol sem Tokióban, sem a többi nagyvárosban nincsenek utcanevek az eligazodás mégsem olyan bonyolult, mint az idegenek hiszik: a kerületeken belül részkerületek, azon belül házcsoportok alapján lehet behatárolni a célt, maguk a házak pedig meg vannak számozva. Igaz, aki azt szeretné, hogy könnyen megtalálják, kis térképvázlatot nyomat a névjegyére vagy üzletének reklámjára.


A fenti rövid kis házszámtörténeti összefoglalót, érdekességeket a netről ollóztam össze. De mi is lehetett a helyzet ezzel kapcsolatban Palotán? Nem én vagyok az első, aki Palota esetében kutakodott e tekintetben. Rátonyi Gábor Tamás 2015-ben már foglalkozott ezzel. Jelen cikkben az ő észrevételeire alapozva viszem tovább, vizsgálom felül és pontosítom a rendszert.[1] Néhány mondatát – idézőjelek között – átemelem e cikkbe, úgyse tudnám azokat jobban megfogalmazni, s a továbbiakban csak RGT jelzéssel hivatkozok rá. Kutatásom alapja az 1928-as Rákospalota rendezett tanácsú város belsőségének térképe ill. Magyar Királyi Honvéd Térképészeti Intézet 1941-ben kiadott Rákospalota és Pestújhely térképe, melyek információt tartalmaznak a házszámozásról is, továbbá a mára kialakult rend. Ezeknek alapvetően erősíteniük kell egymást, de pár helyen ellentmondás van, amit alapvetően magyarázni szükséges. Ezek későbbi átszámozások ill. téves szerkesztésekből adódhatnak. A későbbi átszámozásoknak nyomának kellene lennie a tanácsi ill. önkormányzati jegyzőkönyvekben.

Ide tartozik még alapinformációként a főváros közterület-elnevezés témakörét szabályzó 94/2012. számú rendelete, s annak a házszámozási rendjét meghatározó paragrafusa, melyet egy az egyben beillesztek ide.

21. §
(1)
A sorszámozást az alábbiak szerint kell megállapítani:
a) a Dunára merőlegesen haladó utcák számai mindig a Dunához közelebb eső ponttól kezdődnek. A Dunával párhuzamosan haladó utcák számai a pesti oldalon a Rákóczi úthoz közelebb eső végüktől, a budai oldalon a Széchenyi Lánchídhoz közelebb eső pontjuktól kezdődnek,
b) a mellékútvonalakon a sorszámozást a főútvonalaktól kell kezdeni. Ha egy mellékútvonal több főútvonalhoz is kapcsolódik, akkor a helyi viszonyokat figyelembe véve kell a sorszámozás irányát megállapítani,
c) a számozás 1-gyel kezdődik és a számok kihagyás nélkül emelkednek a közterülethez csatlakozó utolsó ingatlanig, akkor is, ha a közterület több kerületet érint,
d) utcánál a számozás növekedésének irányába nézve jobb oldalon a páratlan, bal oldalon a páros számokat kell alkalmazni. Egy oldalon beépített utcánál – ha a másik oldal beépítésére belátható időn belül nem kerül sor – a számozás folyamatosan emelkedik (1, 2, 3 stb.),
e) a terek épületeinek, telkeinek számozása folyamatosan emelkedő számsorrendben az óramutató járásával ellentétes irányban történik. A számsor a Duna vagy a Rákóczi út, valamint a Széchenyi Lánchíd felől betorkolló utca jobb oldalán kezdődik, és a bal oldalon ér véget,
f) kialakult számozás után megosztott ingatlanok eredeti (alátörés nélküli) sorszáma megszűnik, s az újonnan kialakított telkek számának megfelelően, a számsor növekedésének irányában az a, b, c, d stb. alátörést kap (pl.: 19/a, 19/b, 19/c),
g) kialakult számozás után egyesített ingatlanok az eredeti sorszámukat megtartják (pl.: 13-17),
h) lakótelepi és lakóparki épületek házszámszámozását a használatbavételi eljárással egyidejűleg kell megállapítani.
(2)
Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérni csak a helyi hagyományok figyelembevételével lehet.

Az igazi kezdetekről nekem nincs kellő infóm. Ám a már többször említett 1883-as országos felmérés során adózási szempontok miatt készített birtokrészleti jegyzőkönyv már házszámokat is tartalmaz. Utcanevek nem találhatók ebben a jegyzőkönyvben, de szelvényszám és dűlő megnevezés van, így a – jelen esetben csak a hivatali – tájékozódás ez alapján történt. S nem meglepő módon az előfelvételi lapokon is megjelennek a jegyzőkönyv ház számai. A jegyzőkönyvbeli 60-as házszámhoz Hampel Antal[2], míg a 62-eshez Fellner József[3] földbirtokos tartozik, akikről Horváth Csaba már írt cikkeket; s a rajzon szépen meg is jelennek a hozzájuk kötött épületek, a 60-as szám a mai Énekes utca 12/a alatti irodaépület ill. a torkolat másik sarkán az Énekes utca 10/b szám alatti lakóház. Ha jobban belemélyedünk e számok rendjébe, akkor azt figyelhetjük meg, hogy ez a számozás minden dűlőben újból kezdődik, így ugyanezen jegyzőkönyv más ívein, még pl. a Nádastó dűlőbeli földterületeknek is vannak ház számai. Ez a rendszer hasonlít a feljebb említett Japánban megmaradt rendszerhez.

Arról sincs infóm, hogy ezek a számok ekkor meg is jelentek-e e házak falain. Gyanúm szerint még nem. Így itt feltehetőleg még nem feltétlenül a mai – szűkebb – értelemben vett házszámokról lehet szó, habár ebből fejlődhettek ki.

„Ami biztosan tudható, hogy Rákospalotán még 1860-ban is telekszámozás volt, például a mai nevelőintézet, a volt Sommariva-kastély a 339-es számú telken állt (mai címe: Pozsony u. 36). Az utcanevek és házszámok kérdése általában akkor került egy-egy település hatósága érdeklődésének a fókuszába, amikor rendezett tanácsúvá vált, ekkortól ugyanis az utcanevek elnevezése és a házszámozás megállapítása is hatósági feladattá vált. Ez Rákospalotán 1923-ban következett be (ekkortól lett város az addigi nagyközség), 1923-tól tehát már bizonyosan a mai utcaszámozási rendszer volt érvényben (de vélhetően már korábban is élt a ma ismert szisztéma). Olyan irat, ami a rákospalotai telekszámozást felváltó házszámozási rendszer bevezetésének pontos dátumát is megadná, nem került elő egyelőre.”

Az 1860-as térképen a volt Sommariva-kastély telkén a 247½ szám látható, de mint a fenti példa is mutatja, két nyilvántartási rend futhatott együtt párhuzamosan. Az egyik a birtokrészlet száma, a mai helyrajzi szám, a telekingatlan nyilvántartási számának akkori megfelelője és a ház száma, ami a mai házszámozásnak felelhetett meg, de ekkor még inkább az épületek hatósági nyilvántartása lehetett.

Érdekességképpen ezen a térképen található ½ és ¾ kiegészítő számjellel ill. a betűjellel ellátott ‘házszámozás’ is, de mindenhol az alapszám mellett. Pl. 33, 33½ és 33¾. Ha RGT-nél ez nem elírás, akkor az általa jelzett szám a ház száma lehetett, mivel a 247-es szám az akkor szomszédos temető Szövőgyár utca kastély felőli oldali részét jelölte, míg a másik oldalit a 247a. Azaz a 247-es telkek (Sommarivai és az ótemetők) valaha egyek lehettek, s ez csak úgy logikus, ha ez a térképen látható szám a birtokrészlet száma, s nem a ház száma.

„Azt hihetnénk, hogy Palotán a házszámozás középpontja valamelyik ősi utca (Kossuth, Fő vagy Régi Fóti), vagy a központi terek valamelyike (Széchenyi, Hubay Jenő), de nem: a Pozsony utca az origó (maga a Pozsony, volt Vasút utca is régi, de nem tartozik a legelső utcák közé). A Pozsony utca mindegyik keresztutcája innen kezdődik 1-es számmal, vagyis például a Sződliget utca 1., és a Károlyi Sándor utca 1. is a Pozsony utca sarkán van. Kivétel persze itt is van: a Fő út, hiszen az folytatólagosan halad keresztül rajta. Így a Pozsony utcától Pest és Fót határa felé egyaránt nőnek a házszámok.”

Ez a kivétel zavart egy kicsit és alaposabb nyomozásba kezdtem. Nyilakkal láttam el az 1928-as térképen Palota összes utcáját, s hasonlókat tapasztaltam pl. a Fő út Kossuth utcától a Széchenyi térig tartó szakaszán, a néhai Grófi úton a patakig, ami akkor a belterület határa volt a várossá válás idején, s a Kossuth utcán. A Fő út további szakaszába futnak be a Pozsony utca felől induló házszámozású utcák.

Ismerve az akkori községháza helyét, illetve innen a fóti birtokközpont felé történő grófi hazautazás feltételezhető útvonalát, össze is áll a kép, hogy mi is lehetett a rendszer. A községházáról kiinduló utcák számozása innen kezdődik, s a Fő út – Pozsony utca – Grófi út útvonalat követve, erről az útvonalról induló utcák számozása innen indulnak, s ez is a fontossági sorrend. Lásd a Fő út Újpest felé eső szakaszát. Feltehetőleg ez a rendszer nem a nagyközséggé váláskor lett kialakítva, hanem jóval korábban, amikor a grófnak még nagyobb beleszólása lehetett a település életébe, de már a néhai községháza épületének megépítése után, mivel ez a kiindulópont. Ez a rendszer jellemzően nem mond ellent RGT által megfigyelteknek. A mellékelt térképen ezeket a ‘kibocsájtó’ útszakaszokat zölddel jelöltem, s zöld pontsorral Palota akkori határát.

Palota fejlődése nem állt le a fenti rendszer kialakulása után, s ezt is kezelni kellett. Egy olyan rendszert kellett kidolgozni, ami folyamatosan és nyilvánvalóan megadja az utcák házszámozásának rendjét, s ehhez nagyon alkalmasok voltak a nagy vonalas dolgok, a vasút és a patak. A térképen a vasutat feketével, a patakot kékkel jelöltem, s Pestújhely határát kék pontsorral. A kialakuló utcarend beleilleszthető egy – kisebb torzulásokkal kialakult – derékszögű rendszerbe, így van egy ÉNy-DK irányú és egy DNy-ÉK irányú utca-nyomvonalvezetés. Az előbbiek házszámozása a váci vonaltól, az utóbbiaké a pataktól indulnak, s a házszámozások is ezzel együtt. Bizony a ma már Újpesthez tartozóterületeken is a vasúttól indultak a számozások, csak ott a Duna felé és nem attól elfelé, míg a vasúttal párhuzamos utcák a Fő út vasúton túli – már Újpesthez tartozó – szakaszától induló számozásokkal. Igaz ez a Villasorra is.

De hogy nem legyen minden egyszerű, az eddig vázolt rendszer a pataktól északra nem teljes mértékben áll fenn. Ott egy másik, s akár a gróf által (vagy ellene?) inspiráltatott rendszert alkottak meg a szabályalkotók. Itt ugyanis a DNy-ÉK irányú utcák házszámozása – az alapkoncepciónak megfelelően – a patak felől indult. Csakhogy az erre merőleges irányú utcák számozása a grófi út felé növekednek, ott érnek véget. A térképen pirossal jelöltem a ‘befogadó’ útszakaszokat. Azaz a Grófi út és a Külső Fóti út között az alaprendtől eltérően megfordult a számozás iránya. Ez a rendszer már mindenképp a várossá válás után került kialakításra, s hogy miért így, az egy nagy kérdés, az okát nem tudom.

De egy kicsit térjünk vissza a vasúton túli újpesti területre.

„Istvántelekről például (emlékszünk ugye, hogy 1950-ig az is Rákospalotához tartozott) bizonyosan tudjuk, hogy 1950-ben, mikor Újpesthez került a városrész, megfordították a házszámozást, így az Istvántelki úton is, ahol ma az 1. van, ott voltak a nagy számok. Az Istvántelki nagymozgó nevű mozi például eredetileg az Istvántelki út 4. szám alatt volt, ma ugyanez a telek az Istvántelki út 69-71. számot viseli. Újpesten ugyanis „rendesen” Pest felől számozódik minden, s mikor megkapták Istvántelket, akkor észlelték, hogy itt minden „fordítva” számozódik, így az utcák házszámozását egyszerűen megfordították.”

Itt egy kis pontosításra szorul RGT feltételezése, mert bizony az átszámozás még Palota életében megtörtént. Az 1928-as térképen még a fent vázolt – pestivel ellentétes – rendszerben volt a házszámrend, de az 1941-es térképen már fordítva.

Pestújhely és Újpalota házszámozási rendje illeszkedik a fővárosi koncepcióhoz; a további részletek RGT eredeti cikkében találhatók meg.

„Hogy Budapest többi volt elővárosával mi a helyzet, nem tudom megmondani, egyáltalán nem lehet kizárni, hogy ezekben a ma már fővárosi kerületként számontartott településeken is volt házszámváltozás. Kettőnek próbáltam utánajárni, a XVI. és a XXII. kerületek ismerőit kérdeztem, hogy volt-e a városrészekben házszámváltozás, de nem tudtak ilyesmiről.”

Próbálkozások voltak, de a feltehető ‘helyi ellenállás’ miatt ez nem történt meg, s mint látható a mai – előzményeivel talán ’89 óta létező – szabályozás elismeri a helyi hagyományok figyelembevételét. A ’60-as években több fordulóval próbálták egységesíteni a házszámozás rendjét, de végül is 1967-ben, s feltehetőleg végleg, levették a napirendről. Erről lásd az alábbi 1967-es VB jegyzőkönyveket[4]. Így érthető RGT ismerőseinek ‘nemtudása’.

Pár szót még említeni érdemes a korai térképeken megjelenő utcanevekről is.

„Nincs a birtokomban bizonyító erejű írásos emlék ennek az okáról, de nyilvánvaló: a rákospalotaiak világképének a közepén nem Pest vagy Budapest helyezkedett el, hanem a saját településük. Az utcák számozását sem a Budapest-irány határozta meg, hanem a saját városközpontjuk. Ezt alátámasztja az a tény is, hogy a Fő utat egy időben „Pestről jövő útnak” nevezték, vagyis nem ők mentek Pestre (Pestre menő út), hanem a pestiek jöttek ide, Palotára. Azt gondolom, nagyon egészséges lokálpatrióta szemlélet ez, …”

Az első utcanév jellegű felirat az 1860-as térképen jelenik meg, szám szerint három. A három kivezető út visel nevet, a Pesttel, Újpesttel és Fóttal kapcsolatot biztosító utak. Ezek megnevezése rendre ‘Pestről vezető út’, ‘Káposztás Megyeri-út’ és ‘Fótra vezető út’. Ebből egyértelműen kitűnik, hogy az elnevezés a fóti birtokközpontra fókuszál, azt tekinti a szemléletmód központjának. Pestről Fótra az irányultságot tükröz, míg Megyeri az mellérendeltséget.

1: https://bpxv.blog.hu/2015/06/20/hazszamok_hazszamozas_rakospalota_numero_telekszamok_helyrajzi_szamok

2: https://rakospalotaanno.hu/2019/09/22/a-hampel-villa/

3: https://rakospalotaanno.hu/2019/09/27/az-erkovy-villa/

4: https://library.hungaricana.hu/hu/view/HU_BFL_XXIII_102_a_1_1967-09-13/?pg=232&layout=s

Hol is volt a Nadály-tó?

Vendéglátóm „A palotai piócás tavak”1 című írását szeretném kiegészíteni jelen kis írásommal.

Kutakodásunkban továbbra is a Palotáról készült régi térképek lesznek segítségül, hisz én alapvetően ezen a(z) – általam csak karto-topográfiának nevezett – területen tudok hozzátenni, pontosítani információkat Horváth Csaba írásához, s általában a helytörténeti kutatásokhoz. A karto előtag itt azt jelzi, hogy a hely leírásában erősen a régi térképekből nyert adatok dominálnak, szemben a régészeti topográfiával, ahol is egy helyszín leírása régebben jellemzően szöveges volt; továbbá nálam nagyobb területekre, míg máshol kisebb területekre vonatkozik. Az elemzések során a térinformatika azon részét használom, ami a terület mai alaptérképét veti össze az időben lépésről lépésre visszafelé lépkedve a korabeli kataszteri jellegű ill. a még korábbi még nem kataszteri jellegű térképekből kiolvasható információkkal; ill. sűrű helyszínelést is alkalmazok az egyes térképen nem feltétlenül látható, de még esetleg mai is meglévő apró terepi nyomok után kutatva.

Csaba a cikkében a piócás helyét a Néprajzi Értesítő 14. évf. 1913 Novák József Lajos: Rákospalota néprajzi leírása alapján a Nevesincs-tó helyére gyanítja. Én ennek jártam utána a saját tudományos eszközeim felhasználásával.

A kutatás során a mai, az 1928-as és az 1860-as kataszteri jellegű, részletesebb térképi információkat is tartalmazó alaptérképeket; az 1847-es szintén kataszteri jellegű, de áttekintő jellegű ‘Rendezési Terv’-et; továbbá az első katonai felmérés térképét használtam fel. A térképek georeferálása nem erre a területre lett optimalizálva, de jelen vizsgálati szinten ennek most nincs is jelentősége. A 3 részletesebb térképnek a saját pozíciója alapján megrajzoltam az egyfajta vázát. A mai térképen a mai állapot vonalas elemeinek ‘tengelyei’-t (a szürke sáv az M3-as területe), míg a régebbieknél a területi foltokat ill. egy ott látható patakmeder tengelyt. Ezután az 5 térkép és 3 foltvázlatból egy mátrixot szerkesztettem a fent említett eleve meglévő pontatlanságok meghagyásával.

Az alábbi mátrixban az oszlopfőkben a térképek időrendben (EKF, 1847, 1860, 1928, 2022), míg a sorkezdetekben a foltvázlatok (1860, 1928, 2022) helyezkednek el. Ebből az is következik, hogy a jobb alsó sarok a mai állapot és foltja, míg tőle balra átlósan felfelé az 1928-as és 1960-as térképek a saját foltjaikkal láthatóak.

A második sor és 6. oszlop metszete (1860-as foltvázlat a mai térképen) egyből megadja a választ, hogy hol is volt a Nadály-tó. Ez az Aporháza utca és – a patak közigazgatási területét teljes mértékben magába foglalóan – a Szilas-patak közötti terület lakóépületek utáni ipari jellegű területe az M3-ig. Így a korabeli piócás nem húzódott a Nevesincs-tóig, de nem véletlenül lehetett ennyire közel hozzá.

Gyanúm szerint a korabeli Nadály-tó és a mai Nevesincs-tó a Szilas-patak egy olyan szakasza lehetett, ahol nagyon minimális volt a patak lejtése és a patak itt így gyakorlatilag egy láp volt nagyon lassú vízáramlással, mely megfelelő hely volt a piócáknak. S itt feltehetőleg a klasszikus módon gyűjthették is, amit idővel intenzívebb medencés formára alakították át. A piócázás „leáldozásával” a mai ipari jellegű terület alacsonyabb, vízzel érintett részének nagyobbik felét feltöltötték, mivel az akkori tulajdonosa (Károlyi?) így tudta jobban értékesíteni azt, s az akkor már fejlődgető nagyközségben több homokhátat hordtak el, s volt töltőanyag bőven.

A mátrixból az is kitűnik, hogy a Liva-malom megtápláló csatornája már a szabadságharc előtt is a mai Patakpart utca nyomvonalán haladt, s emiatt nem volt zavaró, nem keletkezett mocsár azzal, hogy a visszamaradó terület egy része (a mai Nevesincs-tó magja) lefolyástalanná vált vagy már az is volt, mivel ezen csatorna a víz nagy részét elvitte, s a csurgalékvíznek egy másik csatornát is ástak, melyet fent a mátrixban a zöld szaggatott vonal jelez. (Lásd az alábbi Google-térkép kék vonalát!)

Az M3-as ezen mélyebb, lefolyástalan terület ÉNy-i harmadán halad át, s néhol akár 5-8 méter feltöltésével akkora nyomást fejt ki az altalajra, hogy – függetlenül a patak vizétől – a nagyjából K-DK felől ÉNy-Ny felé haladó talajvíz áramlása lelassul, feltorlódik és megjelenik a felszínen, ezzel kialakítva a Nevesincs tavat. A ’70-es évekig egyetlen légifotón vagy topográfiai térképen nem jelenik meg, míg utána határozottan. Így bátran kijelenthető, hogy a Nevesincs-tó a mai állapotában az M3-as következménye, de erről majd egyik másik cikkben is szeretnék írni.

1: [https://rakospalotaanno.hu/2019/09/02/a-palotai-piocas-tavak/]

A Bartók Béla utcai egyveleg titkai

Ha végig sétálunk a Bartók Béla utca Fő út és Batthyány utca közötti szakaszán, akkor az elmúlt több, mint 150 év családi ház építésének majd’ minden stílusát megszemlélhetjük. Találunk itt egy modern és a ’80-as években épült épületet is, de az ún. polgári – utcával párhuzamos tetőgerincű – és parasztházas, mely mint népi építészeti kifejezés értendő – utcára merőleges gerincű – lakóépületet is. Laikusnak annyira nem tűnik fel, de szakértői szemmel a régi parasztházak helyeinek ritmusában egyfajta, mára már ’sérült’ ritmus fedezhető fel. Jelen írás ezt a témakört a fent említett utcaszakasz vasúti oldala tekintetében járja körül.

Kutakodásunkban a Palotáról készült régi térképek lesznek segítségül, melyek száma az ország többi hasonló léptékű átlagos településhez mérten szerencsénkre elég tekintélyes. Jelen kutatás során a Palotát vagy egy részét is ábrázoló térképek nagyobbik része Pest közelségének köszönhető, mivel Pest-Buda – jellemzően valamely itt lefolytatott hadgyakorlat – áttekintő térképeként a ’jobb felső sarokban’ Palota is megjelent. A másik része a kötelezően előírt országos felméréseken túl gyaníthatóan a Károlyi uradalom területhasznosítási tevékenysége és ezen belül Újpest kialakítása előkészítésének is köszönhető. Mindenképpen ide tartozhat az az 1847-ben keletkezett ’Tekintetes Pest Megyében kebelezett PALOTA Helysége Határának Rendezési Terv szerinti TÉRKÉPE’ feliratú térkép is, melyen a Bartók Béla utca Fő úti oldalának a gimnázium és Pozsony utca közötti része volt még csak az itt Helység megnevezésű és a korabeli szóhasználattal belsőségnek nevezett belterület része. (Lásd az 1-es térképet!)

1| 1847-es Rendezési Terv térképe: Kb. 45 °-kal jobb irányba tájolt térképi helyzet, a mai Bartók Béla utca az ‘a’ és ‘b’ jelzés közötti utólag berajzolt kék vonal mentén található

A térkép még épp a szabadságharc eredményeként elért úrbéri rendszer eltörlése előtt készült, s alapvetően a külterületek területhasználatával és hasznosításával ill. ennek akkori jövőbeli tervezett változásával foglalkozott. További, már mindenképp a szabadságharc utáni bejegyzések is találhatók rajta piros színű tollfeliratként ill. még későbbi fekete ceruzás feliratként. A beillesztett térképrészletből kitűnik, hogy mai gimnázium területének legnagyobb részén a Hutiray felirat olvasható, hasonlóan a Lukácsy Sándor utca környékének területével, ahol később Lukácsy Sándor híres kertészete volt található. Hutiray Lukács Sándorról ITT1 olvashatunk többet. Azaz egy ideig a kertészet tevékenysége itt a gimnázium területén is folyhatott. A térképkivágat még sok más érdekességet tartogat számukra, de ezekkel más tanulmányokban foglalkozom majd.

A talán legrégibb csak Palotát ábrázoló térkép után nézzük meg a mai alaptérképet is. Ezen eltérő színezéssel jelöltem a különböző karakterű épületeket. (Lásd a 2-es térképet!)

2| mai alaptérkép: parasztház – szürke; polgári ház (1949-ig) – barna; ún. kádárkocka (szocializmus időszaka) – piros; legújabb idejű (’90 utáni) – narancs; 1884-es térképen már szerepelt – fekete kontúr

Ha áttekintjük a Bartók Béla, Batthyány, Bem és Fő utcák által körbezárt területet, akkor a Fő utcai háromszög kivételével nagyjából egyforma vagy dupla méretű és szabályos területű és kiosztású ingatlanokat látunk, de ha jobban szemügyre vesszük az apróbb eltéréseket, akkor egy érdekes mintázaton akad meg a szemünk. Több 2*2-es kiosztáson belül a telekhatárok belső sarkai nem egy pontban találkoznak, hanem egy kis eltéréssel, azaz a Bem utca és Bartók Béla utcákat összekötő telekhatárok közül minden második határozott vonalú, de a közöttük találhatók egy kis erre merőleges törésszakasszal futnak végig. Ezeket piros körrel jelöltem. Nem kell hozzá túl sok képzelőerő, hogy ezen utóbbi törésszakaszos telekhatárok későbbi megosztások eredményének feltételezzük, így képzeletben vegyük le ezeket a térképről. Ha ezután nézzük meg az így keletkezett nagyobb telkek és parasztházak mintázatát, akkor azt láthatjuk, hogy az összes ilyen nagyobb telek ‘jobb alsó’, keleti sarkában található egy parasztház, s a parasztházak legtöbbje ilyen pozícióban található.

Ezen feltételezett nagyobb telkek sarkai láthatók néhány korábbi 1949-es, 1928-as és 1884-es térképen zöld jelöléssel a fenti piros karikákkal együtt, továbbá feketével jelölve a parasztházakat. Nagyon szépen és egységesen jelennek meg sorba minden térképen, sőt az egyik azóta elbontásra került épület is látható illeszkedve a feltételezett ritmusba. Így gyakorlatilag az ezt a területet mutató legrégebbi térképig, az 1884-esig könnyen visszavezethető ez a struktúra. (Lásd a 3, 4 és 5-ös térképeket!)

3| 1949-es alaptérkép: kirajzolódó nagyobb telkek a Bem és Bartók utcák között – zöld rövid vonal; utólagos telekososztás töréspontja – piros kör; 1860-ban már meglévő telektömbök – zöld hosszabb vonal; az 1884-as térképen már szerepelt épület – fekete kontúr
4| 1928-as alaptérkép: kirajzolódó nagyobb telkek a Bem és Bartók utcák között – zöld rövid vonal; utólagos telekososztás töréspontja – piros kör; 1860-ban már meglévő telektömbök – zöld hosszabb vonal; az 1884-as térképen már szerepelt épület – fekete kontúr
5| 1884-1925 között használt alaptérkép: kirajzolódó nagyobb telkek a Bem és Bartók utcák között – zöld rövid vonal; utólagos telekososztás töréspontja – piros kör; 1860-ban már meglévő telektömbök – zöld hosszabb vonal; az 1884-as térképen már szerepelt épület – fekete kontúr

Egy 1868-as ‘Sz. kir. Pest Város és környékének átnézeti térképe‘ a vasútállomás környékén található, az 1860-as térképen a kertészet kivételével még üres területeket ‘Uj Palota‘ megnevezéssel már tartalmazza és kivehető a mai Batthyány, Sződliget és Bartók utcák vonala is. Ebből az következik, hogy ezt a vasút és régi településrész közötti területet a Károlyiak az 1860-as évek elején kezdték el felparcellázni. Jelen kis tanulmányon már túlmutat, de ezt kisebb mértékben többször módosították, mire a mai úthálózat kialakult.

6| 1860-as alaptérkép

A telkek mérete jellemzően egyforma, így érdemes az eredeti telekméretekre is egy kis figyelmet szentelni. Mivel az eredeti kiosztás óta a legtöbb akkori telekhatár ma is létezik, s ez jól vizsgálhatóan rögzítve is van a mai digitalizált alaptérképen is, így alkalmas a méretek tekintetében a pontosabb visszatekintésre. A részletekkel nem fárasztva most a nyájas olvasómat, a telkek osztása 15 bécsi öl szélesek és 40 bécsi öl mélyek lehettek. Ez pontosan 600 négyszögöl, ami egy fél kis- v. magyar holdnak felel meg.

Rövid kutakodó utunk végéhez értünk. Megállapítható, hogy ezen telkek, mint a környéken a legtöbb, a Károlyiak telekalakításának eredménye és eleinte első elképzelésben 15/40-es 600 négyszögölös telkek lettek kimérve és erre a jobb első sarokban építették fel a házakat, majd idővel a legtöbb telek továbbosztásra került, ahova későbbi korok épületei kerülhettek; de a legtöbb eredetileg kialakított épület még a mai nap is ott áll, ahova eredetileg építették őrizve Palota itt több, mint 150 éves múltját.

Felhasznált térképek:

Az 1, 3, 4 és 5-ös térképek megtalálhatók az Arcanum.hu publikus oldalán; a 2-es térkép saját szerkesztés; 6-os térkép a Rákospalotai Múzeum tulajdona (RPM 2010.10.1)

1: [https://bpxv.blog.hu/2013/04/15/ember_varos_lukacsy_sandor]