Szerző: Hajba Károly

A káposztásmegyeri rom forráskritikai vizsgálata

Plan von einem Theile des Donaustromes … – Fabó-Holló 2003 – I/1. 207 – p157

Plan Von dem jährlich bezohen werdenden Lagerplatzes – – Fabó-Holló 2003 – I/1. 52 – p107

---

Jel	Év	Római őrtorony ( név – helyszín leírása – felmérés – sarokfal)	Középkori templom ( név – helyszín leírása – felmérés – sarokfal)
a	1863		Rómer – káposztásmegyeri puszta – tételes felmérés – van sarokfal
b	1866	Rómer – nincs leírás: állítása szerint nem templom – nem mér – ???
c	1874		Arányi – csárda közelében – lerajzolja, de nem mér – van sarokfal
d	1877		Galgóczy – csárdával szemben nincs mérés – nincs részletes, csak általános leírás
e	1878		Salamon – Sas kocsma mellett – nem mér, csak leírja – van sarokfal
f	1897	Kuzsinszky – csárda mellett nem mér, csak leírja – már nincs fal

---

„Az Árpád-királyok korában a királyi udvartartáshoz, a terjedelmes királyi és királynéi urodalmak kezeléséhez, szükséges mindenféle szolgálatot az udvarnokok és cselédek teljesítették a részökről firól fira átengedett földek használatáért, a nélkül, hogy a kincstártól fizetést húztak volna; sőt ők fizettek a kincstár részére, a mennyiben a nem szabadokra kirótt szedővedőből (collectából) vagy adóból felényi terhet tartoztak viselni, mint egy-egy földmivelő paraszt.

Az udvarnokok és cselédek roppant tömege, mely miatt volt annyira terhes királyaink szokásos körútjai alkalmával a király és kísérete megszállása, volt hivatva gondoskodni nem csak az udvari szolgálat ellátásáról, hanem a királyi háztartás anyagi és szellemi szükségei kielégítéséről is. A királyi kápolna (capella regia) személyzete végezte az udvarban az isteni tisztelet szertartásait; a tárnokok és pohárnokok gondoskodtak a királyi asztalra szükséges élelmi czikkek és borok kiállításáról; a vadászok vaddal, a halászok hallal látták el a királyi konyha szakácsait; a lovászok nevelték a királyi ménesekben a harczi paripákat és kocsis lovakat; a király saját mesteremberei, ötvösei, csiszárai, nyergesei, kovácsai stb. állították elő az udvar használatára s fényűzésére megkívántatott iparműveket; a férfias időtöltésűl szolgáló királyi vadászatok alkalmával mozgásba jött a vadászok, peczérek, solymárok, madarászok serege; a királyi lakomák vidám zaját az igriczek zenéje élesztette s a kitörő jókedv csapongásait a regösök éneke fűszerezte.”

Fent jelzett regősök és településük már rég elenyészett, de egy fennmaradt régi iratból, s a benne foglaltakhoz köthető dolgok ismeretében rengeteg érdekes összefüggés ismerhető meg. Ezek közül a Regtelekre vonatkozó részeket járjuk most körbe. A korábbi „Palota névadó épülete” című cikkemben^[1] is szó volt már ezen oklevélről.

Mint az 1800-as években szerte a korabeli országban, így Erdélyben is gazdag társasági élet folyt, s ezen élet szervezettebb formáját egyesületi keretek között folytatta az akkori polgári értelmiség. Egyik ilyen ünnepi esemény volt Marosvásárhelyen a Kemény Zsigmond Társaság 1881. május 8-i ülésén Szabó Károly székfoglaló értekezésének felolvasása is. Szabó Károly^[2] történész, tanár és könyvtárnok, 1858-ban lett a MTA
levelező tagja, nemsokára Kolozsvárra költözött, és ettől kezdve kutatásait a régi magyar bibliográfiára is kiterjesztette. Ezen kutatásainak egyik eredményéről számolt be ezen a székfoglalón „a királyi regősökről” címmel. Ezen értekezésben ismertette azon oklevél előkerülésének körülményeit is, melyben Palota régmúltjáról számtalan információt ismerhetünk meg, s ugyanezen előadás keretén belül hangzott el a fenti bevetető idézet is. Az értekezés teljes terjedelmében a Századok 1881. évi VII. füzetében jelent meg.^[3]
Jelen írásban többször is idézek ebből az értekezésből, s mindjárt a következő a régi oklevél előkerüléséről.

„A gróf Lázár-család medgyesfalvi levéltárában, melyet a mult nyáron Szilágyi Sándor és Koncz József barátim társaságában volt szerencsém átvizsgálni, akadt kezembe az az érdekes oklevél, melyben a királyi regösök eddig ismeretlen nevét latinul is magyarúl is, s az általok lakott falu Regtelök nevezetét valódi örömmel pillantottam meg, mert első tekintetre is észrevettem, hogy e puszta nevek nem csak mint nyelvkincsek becsesek,
hanem jelentésükkel egy gyenge fénysugárt is vetnek az Árpád királyok udvartartása fölött borongó homályba.”

Az oklevél 43 cm hosszú és 64 cm széles, hátulján királyi pecsét nyoma található. A pergamen kb. fele jelentős mértékben rongált, sérült, de az ítéletlevél maradék részén a kutatás szempontjából fontos legérdekesebb és legfontosabb információkat tartalmazó része épen fennmaradt.

„Ezen oklevél I. Lajos királynak Budán 1347. febr. 2-dikán kelt levele, melyben átirja és megerősíti Pál országbírónak Visegrádon 1346-ban kiadott itéletlevelét, melylyel a Pest vármegyei Regtelök falu határának egy része iránt az adományos Loránd comes budai aranykémlő és esküdt polgár ellen István, Csobod pesti polgár testvére, mint a szomszéd Pardi falu birtokosa által támasztott perben az adományos Loránd javára dönt, s egyszersmind Regtelök határait, a felek közt történt kiegyezés szerint, körülményesen leírja. …

Következik a per tárgyalásának előadása s a felek kiegyezése szerint hozott ítélet, a határ leírásával együtt, melyben ki van fejtve, hogy a kérdéses Regtelök, melynek egy részét a szomszéd Pardi birtokosa ezen faluhoz tartozónak vitatta, valósággal királyi conditionariusok, a regösök birtoka volt, és így azt a király, ezek magtalan kihalta után, mint királyi jószágot Loránd budai polgárnak teljes joggal adományozhatta.

A fölolvasott sorok szerint a ma már nem létező Regtelök falu szomszédai a Pest vármegyei Pardi, Palota, Hártyán más néven Mező-Szentmárton és Szent-Mihály faluk voltak, melyek közül Pardi és Mező-Szentmárton elenyészett s ma csak Palota falu s a pusztává vált Szent-Mihály létezik. E két szomszéd helység fekvése azonban magában is biztos tájékozást szolgáltat az iránt, hogy Regtelök határa a Pest város határával szomszéd Palota falu és Szent-Mihály puszta között terült. S minthogy a határleírás szerint Regtelök éjszak felé volt határos Palotával, bizonyos, hogy attól délre, és így Pest mai határához közel, a budai királyi laktól, melynek közelében találjuk túl a Dunán a királyi solymárok és kovácsok által lakott Solymár és Kovácsi helységeket, — egy órányi távolságra sem feküdt.”

Ezen határleírás alapján Regtelek területe valahol a mai Pestújhely és Újpalota területén lehetett. A fenti 2. katonai felmérés térképén sárga tömör pötty jelöli Regtelek ismert helyét, s vastag köröcskék az említett települések mai régészeti lelőhelyekkel beazonosítható helyét. Ezek alapján a vékony kék vonal a korabeli határjárás egyfajta vélelmezett vonalát ill. településhatárait mutatja be vázlatosan.

Regtelek pontos helye Regecze Péter 1914-es ásatása óta elvileg ismert, de pontosabb meghatározását Írásné Melis Katalin a Czoma-féle kötetben elnagyolta, s későbbi szakirodalom sem pontosította a rendelkezésre álló adatok alapján. Valahová az Őrjáró tér környékére sejtették, de a helyet – Gerecze leírása alapján – nem szerkesztették ki pontosan. Pontos helyét először Rátonyi Gábor Tamás határozta meg^[4], s tőle függetlenül később én is ugyanide határoztam meg, még mielőtt megismertem volna RGT munkásságát. Gerecze szavaival: „a pestujhelyi sanatorium kapujától 300 és a rákossztmihály-rákospalotai villamos vasúttól 200 Méterre elterülő dombnak még el nem hordott felén” és „a Régi szőlők-dűlőjén … népvándorlás kori (1400-1500 éves) temető terült el”. A pontos szerkesztés a Kolozsvár utcai Általános Iskola melletti Besenyő park területére adódik. A méretek kb. 15 %-os ide-oda pontatlanságát megengedve az alábbi mai alaptérképen látható 90 m átmérőjű piros körön belül lehetett.

Ugyanezen kör látható az alábbi 1823-as Pest-Buda–Óbuda áttekintő katonai jellegű térkép^[5] kivágatán is. A tájékozódást és összehasonlítást segítendő mindkét térképre rávetítettem a mai utcahálózat egy részét. Itt látható, hogy a helyszín ráesik egy a Széchenyi utcával párhuzamos vonulatú dombhátra, mely dombhát két magaslata között található. Ez akár összecsenghet a Regvölgy megnevezéssel is, mivel két dombhát között terülhetett el, ill. Gerecze többször Regtető megnevezéssel él, azaz ő egy dombháton áshatott.

Az Őrjáró tér helyét, ami ettől a völgytől egy kicsit északabbra található, zöld folt mutatja, ahol szintén volt egy magaslat, de nem olyan magas, mint az előbbi.

Ha a térkép úthálózatát nézzük, akkor feltűnik, hogy amennyiben a szőlő miatt nem kellene egy kicsit kerülnie a térkép készítéskori földútnak, akkor akár itt is átmehetne az út nyomvonala. Jobbra az út az 1800-as évek elején már működő Paskál-malom felé vezet, mely malom környékén lehetett anno Párdi település is. A másik irányban pedig Palota található. Így nem zárható ki, hogy az Árpád-korban Párdi és Palota között közlekedve áthaladtak Regteleken is.

Az Őrjáró téren talált sírok véleményem szerint még akkor keletkezhettek, amikor még szigorúan nem a templomok köré temetkeztek, mint felszentelt hely. Országszerte rengeteg soros temető található, melyek nem templomok körül alakultak ki. Eleinte máshova járhattak templomba; például a rákospalotai ősi templomba, vagy egy a kőtemplom előtt fennállt fatemplomba, ami körül még nem volt temető kialakítva, vagy esetleg Párdira. Ezt ma már szinte lehetetlen kideríteni. A soros temetők használata legkésőbb a XII. század közepéig befejeződött.^[6]

Ezen mód szépen illeszkedik a temetkezési szokások apró változásának sorába. A még nem katolikus hitű népesség soros honfoglalás kori temetkezése egy az ősi kultuszból eredő hierarchikus rend szerint; soros keresztény szertartású temetkezés már hierarchia nélkül; ugyanez már a felszentelt helyként működő templom körül, majd Mária Terézia egészségügyi intézkedései nyomán a temetők kikerülnek a települések akkori központjából.

Gerecze ásatási jelentésében említést tesz arról, hogy „talált még itt egy idegen napokkal ezelőtt két III-ik Bélától származó darabot is, de ezt nem sikerült megszereznem.”^[7] Fentiekből (soros temetők megszűnésének időpontja, Regvölgy megnevezés ill. a datáló érme) vélelmezhető egyrészről, hogy a templom valamikor a XII. század elején-közepén épülhetett, ill. akkortól kezdtek körülötte temetkezni, s a tatárjárás után és amiatt szűnt meg a használata; másrészről, hogy maga a település valahol a templomtól északra, északkeletre, az Őrjáró tér felé helyezkedhetett el a mai Törökszegfű térnél a Tátika utca két oldalán található Szocreál lakótelep helyén; ott ahol a fenti térképen két magaslat között egy völgy helyezkedett el.

---

[1] Rákospalotaanno – Vendégírások – Palota névadó épülete

https://rakospalotaanno.hu/2023/11/12/palota-nevado-epulete/

[2] https://hu.wikipedia.org/wiki/Szab%C3%B3_K%C3%A1roly_(t%C3%B6rt%C3%A9n%C3%A9sz)

[3] Századok – 15. évf. VII. füzet 1881 – 37. o. https://adt.arcanum.com/hu/view/Szazadok_1881/?pg=558&layout=s

[4] Helyem, Házam, Palotám – III. évf. 3. sz. 2017 – 23. o.

https://adt.arcanum.com/hu/view/HelyiLapok_Bp15kerulet_2017/?pg=148&layout=s

[5] Pest-Buda–Óbuda áttekintő katonai jellegű térképe – BFL XV.16.d.241

https://maps.hungaricana.hu/hu/BFLTerkeptar/68/

[6] Révész László: A 10‒11. századi temetők regionális jellemzői a Keleti-Kárpátoktól a Dunáig, Szeged, 2018 – 24. oldal: „A jelenleg rendelkezésünkre álló adatok szerint a soros temetőkben talált legfiatalabb érmék II. (Vak) Béla király (1131‒1141) veretei; e temetőtípus használatával tehát az ő uralkodásának idejéig számolhatunk.”

https://real-d.mtak.hu/1135/7/dc_1551_18_doktori_mu.pdf

[7] Budapest Régiségei – 49. szám 2016 – 133. o.

https://epa.oszk.hu/02000/02007/00052/pdf/EPA02007_bp_regisegei_49_2016_131-143.pdf

Gyanítom sok lokálpatrióta palotai elmerengett már azon, hogy milyen is lehetett Palota a középkorban, honnan is jöhetett ez a településnév, de források hiányába csak bizonyosság nélkül szárnyal fantáziánk. Vagy mégsem? Szedjük össze az apró infómorzsákat, s lássuk mi sül ki belőle.

Jelen cikkben két nagyobb fejezetben tágabb értelemben is körbejárom, hogy mit lehet tudni Palota névadó épületéről. Az első nagyobb lélegzetű fejezetben a tények mentén mutatom meg, hogy hol is állt az épület. Nyelvészet, régi térképek és levéltári kutatás. A második kisebb fejezetben a megérzéseim mentén próbálom leírni, hogy milyen is lehetett ez az épület. Ezen elképzelések építész lévén szakmai megérzésekből táplálkoznak, s amolyan munkahipotézisnek szánom. Mindenki elmondhatja ezzel kapcsolatos észrevételeit, pro vagy kontra érveit.

I. HELYSZÍN

Nyelvészet
A ‘palota’ szóalak hódító világkörüli útját, mely egyik leágazása a település(rész)ünk neve lett, Róma híres dombjának elnevezéséből indult, ahol is Augustus óta a császárok udvara állt, s ez a Palatium. Innen származik a görög palation (‘császári udvar’), majd kerül be a környék, a Balkán-félsziget szláv nyelveibe feltehetőleg polata formában, mint királyi, főúri lakóház, mely nagyságával, díszítésével és berendezésével kiemelkedik az egyéb – akkor még eléggé szegényes – házak sorából.

A honfoglalás környékén, már itt a Kárpát-medencében kerül be nyelvünkbe palota formában, s jelentése sem változott, de idővel kiegészült a főúri lak díszterme ill. díszes ebédlője jelentéskörrel is. Nincs ezen jelentéskör másképp egész Európa más nyelveiben sem. A szó nyelvi definíciójából közvetlenül nem következik, de szubjektíven ezen épületet jellemzően emeletesnek is érezzük.

A korabeli Nyír nevű településnek már a magyar nyelvben meghonosodott palota szót felhasználva adtak új nevet Loránd ispán idején, s feltehetőleg nem is ok nélkül. Az, hogy ezen névadás tudatos vagy spontán volt, nehéz eldönteni, s nem is tárgya jelen kis írásnak. Ez a névadás nem volt egyedi jelenség, hisz talán egy kezünk nem elég arra, hogy megszámláljuk a valaha volt kárpát-medencei Palota nevű települések számát. Egyik leghíresebb Veszprém és Székesfehérvár között, a Bakony keleti oldali hegyei között fekszik.

Ezen településnév első írásos említése egy 1346-os oklevélben történik meg, melyből fontos információkat kapunk a település korabeli történetéhez. S ezzel észrevétlen át is lépünk a következő, a levéltári anyagokat taglaló fejezetbe.

Levéltár
A település nevének első említése mellett eme oklevélből az is megtudható, hogy az ekkori tulajdonosa Loránd ispán, akinek ezidőtájt indul be a budai karrierje. 1337-től kimutathatóan rendszeres tagja a budai tanácsnak, s ő lesz a mindenkori király által kinevezéssel kézben tartott rektorság megszűnése után az első, maga a város által választott bíró, 1347. február 18-án már az, s mivel a bíró választás mindig tavasszal Szent György napján április 24-én volt, nem kizárt, hogy tárgyi oklevél keletkezésekor már az. Ezt követő évtizedekben rendszeresen bíró a csekély számban fennmarad oklevelek tanulsága alapján.

S ha ez a település „Palota”-ként lett nevesítve, akkor kellett lennie egy olyan épületnek is, ami miatt így nevezték el. Azaz legkésőbb már ekkor állt az épület, s teljes pompájában, s így ez válhatott Loránd ispán kialakuló birtokrendszerének központja. Ezen birtokrendszer legnagyobb kiterjedésében a mai kerületnél is nagyobb volt, például délen egy ideig ide tartozott a mai Paskál és környéke is. Loránd leszármazottai egyre kevésbé tudták megtartani a birtokot, de nagy valószínűséggel a magot, s az épületet a török korig birtokolhatták valamilyen formában. Ebből az is következik, hogy eddig az épület lakott is volt, s emiatt karban is tarthatták.

A török kor kezdetével megszűnik minden a Lorándfiakhoz akárcsak közvetve is köthető írásos nyom. Így feltételezhető, hogy az épületet sem lakták a török kor alatt, mivel az ezután ismert tulajdonosainak már nem ez volt a birtokközpontja. A XVI. század közepén Ali bin Nasuh budai tímár birtoka volt, mint puszta. Magyar tulajdonosai nem ismertek, 1619-ben Koháry Pétert iktatták be Palota birtokába, majd 1633-ban Újfalussy Gergely kapta a nádortól, kik érthetően nem itt a török fennhatóság alatt rendezték be rezidenciájukat.

A következő közvetett nyomhoz nagyot kell ugranunk az időben, egészen 1931-ig, mikor is a református egyház által kiküldött templom-összeírásban az óvárosi református templom kérdőívében a ‘ha régi templom is volt, az erre vonatkozó feljegyzések’ rovatba az alábbiak kerültek lejegyzésre[1]:

Ősi temploma volt, mely a török uralom alatt tönkrement, azután a lelkész „magánházban papolt” (1). Később „a budai királyok idejéből fennmaradott régi rongyos palota fennálló részébe” (2) jártak istentiszteletre, majd 1718-ig egy nádszínben tartották istentiszteleteiket, akkor aztán egy fatemplomot építettek.

(1) L. Dvornikovics püspök jelentését Kollonicshoz 1700.
(2) L. az egyházmegye egy régi jegyzőkönyvében.

Palota 1705 körül a Rákóczi-féle szabadságharc következményeként lakatlan, 1712/1713-ban nincs református lelkésze, s 1718-ban épül meg a fatemplom. Ezek alapján a következő kronológia kör vonalazódik. Az 1700-as századforduló környékéig magánháznál tartják az istentiszteletet, 1705 és 1712 közötti időszak egy részében használták a ‘rongyos palotát’, majd 1713 és 1718 között egy nádszínben volt az istentisztelet.

Azaz az épület az 1700-as évek elején még állt, s egy részét biztonságosan tudták használni.

Körülbelül erre az időszakra utal a következő bejegyzés is. A tanúkihallgatás 1717-ben történt, de egy 1703-ban történt eseményről, mely során említésre került egy kőház is. Itt a kőház csak annyit jelöl, hogy szilárd, s nem fa szerkezetű. Ez össze is cseng az előbbi kronológiával, miszerint a szabadságharcig megtárnak használták, s a visszatelepülés után egy rövid időre itt lehettek a reformátusok istentiszteletei [2].

A következő említés szerint a Pest–Pilis–Solt vármegye 1728. évi regnicoláris össze-írásában a Palotát leíró részben az alábbiakat olvashatjuk [3].

A possessioban, mint a lakosok eskü alatt vallották, van egy kúria, romjai ma is láthatók. Nem tudják, milyen földek voltak számára kihasítva, de attól az időtől kezdve, mióta földesuruk megengedte, a nevezett kúriához tartozó földek használatát, évente a többi census mellett egy karmazsin bőrt kellett a földesúrnak adniuk.

Azaz létezik egy kúria, de ilyen jellegű épület csak egy volt, nem említettek többet. 1749-ben Újfalussy László utód nélkül hal meg, így a fiskális birtok, s vele együtt Palota is visszaszállt a Kincstárra. Ekkor a pozsonyi kamara által lefolytatott több tucat oldalas tételes birtokfelmérés történt, melyben a palotai részben újból felbukkan egy uradalmi ház is. Megpróbáltam átírni és lefordítani az ide vonatkozó bekezdést [4].

Secundo datur Domus allodialis ex duobus cubiculis, et culina constans antiqua ex tegulis crudis structa fundamentum attamen=== Lapideum in vicinitate contigua cellarium muratum habens hanc nunc Textor in habitat gratis, ut penit(-)us non corrumpatur.
Item habetur unum stabulum recenti(orib)us tectum quod una cum allodio et cellario m(iserabile) statu p(re)senti estimabatur iuxta text(imonia)les sub L(iter)is A, B et C. 

p(ri)mo
   Opus architectorum á ..................... 160
s(ecun)do
   Opus  Murariorum á ....................... 204
t(er)tio
   Fabri Serary á ............................. 4
qu(ar)to
   Mensary .................................... 2,50

                             In S. .......... 368,50

Másodrészt: stabil, ősrégi kétszobás és konyhás uradalmi ház nyerstégla alappal. Kőfalú pince található a szomszédban, melyben most ingyen lakik a takács, hogy a belső részek ne romoljanak tovább.
Van egy felújított tetejű istálló is. Az uradalmi (épület) és pince felújításának jelenlegi becsült munkái és költségeit az A, B és C rovat tartalmazza az alábbiakban:

először
   Építész munkája ......................... 160
másodszor
   Kőművesek munkái ........................ 204
harmadszor
   Lakatos munka ............................. 4
negyedszer
   Felmérés .................................. 2,50

                           Összesen ........ 368,50

Ez a 368 forint 50 krajcár (azaz 0,83 Ft) mai értékben kb. 4,5 – 5,0 mFt lehetett akkor [5].

Térképek
Az eddigiek ismeretében nézzük meg az Első Katonai Felmérés Palotát ábrázoló részletét.

A fentiek ismeretében nem nehéz elképzelni ill. elfogadni, hogy a levéltári irodalomban 1749-ig többször dokumentált épületet egy 45 évvel későbbi kiadású térképen megjelenő – s eddig beazonosítatlan épületet jelölő – épületjellel azonosítsuk. De szerencsénkre ennél van egy meggyőzőbb bizonyíték is. Ezt a fenti térképet sokan ismerhetik a netről. Ez a felmérés korabeli egyetlen hivatalos másolata (Reinzeichnung Kopie), s egy kicsit a megjelenés küllemére fókuszáltak jobban a másolók. Vegyük elő az eredetit (Original Aufnahme), amit 1783-ban a Kinszky ezredből vezényelt Abaffy főhadnagy a felmérő csapatával itt a helyszínen készített, s most Bécsben őriznek. Ezen anyag másolatának rendelkezésemre bocsájtásáért külön köszönet illeti Jankó Annamáriát.

S ha itt megtekintjük ugyanazon épületet, azt láthatjuk, hogy mellette egy kisebb piros színű, azaz kő vagy tégla anyagú épület is állt. S most vessük össze az 1749-es leírással. Kőfalú pince található a szomszédban. Ezek után bátran kijelenthető, hogy megtaláltuk Palota névadó épületének pontos helyét. Ez ma nagyjából az alábbi légifotóra felrajzolt piros körön belül lehetett anno.

De legyünk ennél alaposabbak, mivel, ha nagyot állítunk, azt alaposan alá is kell támasztani. Vizsgáljuk meg a lehetőségeket egy logikai mátrixban is az alábbi két kérdésre adható válaszok mentén.

1: A térképen látható épületjel ezt az épületet ábrázolja vagy sem?

2: Megérte a térképkészítés korát az épület vagy sem?

	2	I	N
1
I		OK	Ha nem ez az épület, akkor melyik épületjel ábrázolja ezt az épületet, vagy miért nincs ábrázolva; továbbá mit ábrázol ez az épületjel?
N		Nem létezik ilyen eset.	Milyen épületet ábrázol ez az épületjel, s miért nincs róla semmiféle levéltári anyag?

Mint látható, abban az esetben, ha a térképi jel nem ezt az épületet ábrázolja, akkor több újabb kérdés merül fel, amire válaszolni kellene, míg az ellenkező esetben semmiféle újabb megválaszolandó kérdés nem merül fel. Ebből Ockham beretvájának elvét alkalmazva a legvalószínűbb eset az, hogy az épületünk még éppen megélte a térképkészítés idejét és nagy szerencsénkre fel is került arra.

Ezzel két legyet is ütöttünk egy csapásra, hiszen a helyszín megtalálásával megoldódott a rejtély, hogy mi lehetett az EKF térképén az a kereszttel ellátott piros épületjel. Persze a kereszttel kapcsolatos rejtély továbbra is fennáll.

Időben a következő térképen, mely az 1815-ben készült, már nem látható az épület. Tartalmában minimálisan változott, de megjelenésében sokkal jobb minőségű az alábbi 1820-as térkép.

Itt már a Fő utca mindkét oldala beépített. A két időpont között, s feltehetőleg már a Károlyiak idejében itt jelentős mértékű tereprendezés történt, s ennek során bonthatták el az épületet, s szedték le az eredeti terepszintet majdnem vízszintesre. Ez érintette a Fő utca ezen szakasza mindkét oldalát, a Kossuth utca volt református templomtól a néhai Hampel-villáig tartó szakaszát és a mai Kertköz utca és Lóvasút utca mindkét oldalát. Néhány árulkodó jel még ma is látható, ha a Fő utcáról bekukkantunk a Kál közbe ill. megnézzük a Kossuth utca 8. eredeti terepszintjét egy arra történő séta alkalmával.

Annak ellenére, hogy ezen a területen folyhatott a középkori Palota gazdálkodói élete, s biztos sok nyom is kerülhetett a földbe ez idő alatt, semmi régészeti nyom nem található itt az egyedüli Kajár utca 7. (Pozsony utca torkolata) kivételével (lásd a fenti légifotón a balra lent piros pöttyökkel bekarikázott részt!). Eddig tarthatott a tereprendezés ezen az oldalon.

Egy pillanatra tekintsünk rá egy az EKF előtt 1775-ben készült Pest melletti hadgyakorlatokhoz készült térképre. Itt is feltűnik ezen a helyen két épület, persze eddig nem lehetett tudni, hogy ez azonos az EKF-en beazonosított épülettel.

Kőrakás
Itt kell tennünk egy kis kitérőt, hogy tisztázzunk egy dolgot. A megtalált épület igen nagy valószínűséggel nem köthető a Kőrakás-dűlő névhez, annak nem lehet szerintem névadója.

A fenti régi térképeken mindenhol látható az az akkortájt szőlőnek használt terület, amin ma a Leánynevelő található. Ezen túlról, a mai Károlyi Sándor úttól indult maga a dűlő a Megyerre vezető akkori út és a patak közötti területen egészen a mai Újpesten a Sporttelep utcán túli területig, az Attila utca képzeletbeli meghosszabbításáig. S ezen terület Palotához eső felén, a mai Platán utcai tömb helyén találta meg Pósta Béla a tatárjárás után felhagyott, tekintélyes méretű árpád-kori soros temetőt. A soros jellegű temetőkhöz nem tartoztak templomok, azaz itt sosem állt az. A fennmaradt jegyzőkönyvek alapján azonban több sírt érintően olyan nyomok vannak, mely ásásra, felülépítésre utalnak. Így ezen a területen egy felépített, majd idővel elbontott építmény lehetett. Ezen építményt annyival a tatárjárás után építették, hogy a temető emléke már nem élt az itt lakók emlékezetében, de sem az 1775-ös legrégebbi ezen területet ábrázoló első térképen, sem az EKF szelvényein nem látható még romként sem. Az EKF mind a fóti rossztemplom dűlői romot, mind az alagi romtemplomot jelzi rudera felirattal, s az 1775-ös térképen az alagi rom mindenképp ki vehető. Ha itt lett volna számottevő rom a két időpont környékén(1775, 1783), akkor az felkerült volna a térképekre.

Levéltári irodalom nem jelez olyan épületet, amivel ezt azonosítani lehetne, s a vélelmezhető létezésének időtartama is jóval kisebb, mint a tárgyi épületünk, így nem lehetett mérvadó épület; de mivel egy magaslaton állt, mely korabeli környezetének a legmagasabb pontja lehetett, így korának nem is egy egyszerű általános épülete lehetett. Ezen valaha volt épület az eredeti dűlő területén belül volt, míg a rongyos palota innen a dűlő határától legalább fél kilométerre helyezkedett el anno. S mivel a Szentmárton-hegyen állott, szintén a tatárjárás után felhagyott templom helyén még a mai napig is találni köveket, így ezen a századforduló előtt és után elhordott területen is sokáig lehettek kövek a területén – eleinte kupacban, idővel, ahogy elhordták építkezésre, már csak nyomokban – s adhatták a dűlő nevét.

Ezzel első, a tényeket tárgyaló résznek a végére értünk.

II. ÉPÜLET

Előre bocsátom, hogy az itt következő rész nem lehet más, mindenképp spekulatív; de a gondolatébresztés ezzel a célom, egy amolyan vitaalap. Lehet a leírtak mellette vagy ellene érvelni, s az érvek mentén kihozni a lehető legtöbb infót a rendelkezésünkre álló ismeretekből.

A fennmaradt levéltári anyagból nincs utalás az épület emeletes voltára, a fenti birtokösszeírásban két szobát és konyhát említenek, s kicsit korábban is kúriáról beszélnek, ami jellemzően földszintes épület. Azaz a török-kor végére már mindenképp földszintes lehetett az épület. De mint fent a nyelvészeti részben láthattuk, a palota díszes, azaz látványos, s jellemzően emeletes épület. S nagyon ilyennek kellett lennie, ha az egész települést erről az épületről nevezik el idővel.

Feltételezett építtetője vagy kibővítője Loránd ispán Budán lakott. S vélhetően az itt újonnan kialakuló rezidenciáját is a budai minták alapján alakíthatta ki. Így nézzünk körül építészeti szempontból egy kicsit Budán. Német eredetűek lakják, kereskedelmi kapcsolataikkal szorosan kapcsolódnak az ekkorra már megalakult Hansa Szövetség szász városaival, s feltehetőleg budai lakóépületeik kialakításában is jelentős hatással lehetett az ő stílusuk.

Milyen lehetett ekkor egy budai lakóépület? Buda ilyen szempontból elég jól kutatott. Épületei utcára merőleges tetőgerinccel a telek oldalhatárán és utcafrontján állt; jellemzően már emeletesek, s a földszint akár szilárd (kő vagy tégla) anyagú is lehetett, az emeleten megjelenhet már a favázas szerkezet is, akár kis konzolos előre tolással; a fa váz és kitöltő tégla anyaghasználat váltásait akár színváltások is követhetik. Az emeletre ekkor még feltehetőleg a földszinttől elkülönülően kinti lépcső vezet fel a konzolos vagy oszloppal alátámasztott felső tornácra.

Megérzésem, véleményem szerint egy ehhez hasonló leírású épület lehetett itt is. Az már kideríthetetlen, hogy ki kezdhette el az épület építését, de vélhetően ha Loránd ispán nem újonnan építtette, akkor jelentős mértékben kibővíttette azt a fent leírt épületkarakterhez igazodóan. A földszint mindenképp boltozatos kialakítással téglából készült, ami sokáig fennmaradt. Az emelet favázas szerkezettel készülhetett, ami a török kor alatti karban nem tartás miatt elévülhetett, s talán elbontásra is kerülhetett. Ezt támasztja alá az 1728. évi regnikoláris összeírásában említett kúria megnevezés is.

Amit tudunk az épületről:

a) a XIV. században épült vagy ekkor jelentős mértékben kibővítették;

b) építtetője/kibővítője német kulturális közegben és anyagi jóllétben Budán élt;

c) megjelenése a kor szokásaihoz mérten is feltűnő lehetett;

d) nincs alápincézve, nyerstégla alapja van, a pince külön épült tőle valamikor;

e) a földszintje évszázadokig megmaradt és használható volt;

f) s itt háromosztatú volt, 2 szoba és 1 konyha.

---

[1] https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/imgview/reformacio-500-mnl-megyei-adatbazis/7813/

[2] https://library.hungaricana.hu/hu/view/PESM_Lf_29_2/?pg=225&layout=s&query=palota&fbclid=IwAR1yRljBDRs3YXI0GXhSbKTZUcIufcPJVwaIXnTqviLzYm4nR7M2ZYqOPxk

[3] https://library.hungaricana.hu/hu/view/PESM_Pmm_08_2/?pg=424&layout=s

[4] Enigma, Finaly, ForditoPro, GT és FB csoport

[5] https://artortenet.hu/magyar-penzertekindex-arak-es-devizak-alapjan-1754-tol/

Sok FB használó a vele történt mindennapos eseményeit egy megosztással pillanatok alatt tudatja a nagyvilággal. Jönnek a lájkok, megvan a boldogság, hisz ’együtt rezonálok a világgal’. Ezen vágy nem újkeletű, csakhogy régebben keveseknek adatott meg. Minél régebben, annál kevesebbel történt meg, s annál komolyabb esemény kellett hozzá, s ha még évekkel későbbi reakciókkal is, de olykor előfordult az is. Egy hasonló eseménybe „keveredett bele” Palota is, amúgy csak érintőleg. De lássuk mi is történt úgy bő másfél évszázada.

Az 1850-es évek közepe táján egy bizonyos Edward Dicey¹ nem sokkal a Cambridge-i tanulmányai befejezése után későbbi író munkásságához tapasztalatszerző útra indult Európa felénk eső részére, s ennek során hazánkat is meglátogatta. Ez leginkább Pest-Budán eltöltött napokat jelentett halottak napja környékén, s ennek keretén belül egyszer kiruccant vidékre is. S hova máshova, mint Palotára. Legalábbis ő úgy gondolta.

Utazásairól több cikket is írt, így magyarországi kalandjáról is külön Glimpses of Magyar Land (Pillanatképek Magyarországról) címmel. A Budapest Történetének Bibliográfiája kivonata alapján a cikk először 1859. novemberében jelent meg egy mára már teljesen feledésbe merült újságban, a Geopharmacy Lodge-ban. A cikk rövid ismertetése: „angol utazó részletes ismertetése Pest-Budáról a szabadságharc után; a főváros hangulata, a fő utcák új palotái mellett elhanyagolt, ósdi házak; éjszakai élet; Rákospalota–Újpest (Károlyi-birtok) leírása”. A cikk magyar részről az örök feledés homályában maradt volna, ha Dicey később, mint már neves író a híres és Európa szerte ismert MacMillian Magazinban 1866. márciusában újból meg nem jelentette volna, s ami már el is jutott hazánkba. Erre már a Budapesti Szemle egyik 1866-os számában A. L. tollából egy karcos lapszemle jelent meg. Erről a BTB kivonata: „A cikkíró pincértől, kocsisoktól kapott felvilágosításai alapján semmi nevezeteset nem látott, felületes ítélettel mindent leszól: pesti házakat, utcákat, öltözködést, műveltséget”. Ez nem éppen egy hupikék hüvelykujj, inkább egy mélynarancs mérges fej, de reakció. Ezzel nincs vége a cikk életének, mivel Trianon után a magyarok nemzetközi megítélésének tárgyaláskor sokszor előjött még, de ennek részletezése nem tárgya jelen kis írásnak, csak egy példa arra, hogy hogyan jelenhetünk meg a nagyvilágban. A cikk itt² olvasható angolul a Macmillian Magazin tárgyi számának digitalizált változatában a 376. oldalon.

S most nézzük a Palotát érintő részt³:

„Egyik nagyváros nagyon hasonlít a másikra; és, mint mondtam, Pest nagyon kevéssé különbözik attól, hogy bármely más azonos nagyságú várostól megkülönböztethető legyen, kivéve a nép sajátos viseletét. Miután a pár nap alatt elég jól kimerültem, –  addig sétálgatva az utcán, míg már kívülről nem ismertem őket – megkértem egy ismerősömet, hogy mutasson egy olyan helyet a környéken, ahova ki tudok kocsikázni megnézni azt. Mindenekelőtt közölte, hogy nem tud olyan kirándulást ajánlani nekem, amit érdemes lenne megtennem; s miután biztosítottam afelől, hogy csak látni szeretném a környéket, és nem érdekel, hova megyek; akkor javasolta, hogy menjek el Palotára, a Károlyiak vidéki székhelyére. A tanácsot, ahogy ez történt is, jól adták; egyetlenegy félnapos kirándulás sem mutathatna meg többet a Pest környéki vidékből. A város új, szép része, mint olyan, a Duna közelében fekszik; a külvárosok messze beljebb húzódnak. Alacsony, fehérre meszelt és vörös csempés házakkal teli, hosszú, széles utcák vezetnek ki a nyílt vidékre. Útvonalunk a Bécs felé vezető főút mentén volt, amely Magyarország legfőbb postaútja; és mégis alig jutottunk túl a házakon, amikor a Csüggedés Mocsarában^a találtuk magunkat. Az út helyenként térdig érő homokban és sárban futott; lazán kövek hevertek középen, nagy keréknyomok húzódtak mindkét irányban. A nyitott hintóm szerencsére könnyű volt – és majdnem végig szemetelt is az eső – különben a hintó elé fogott két erős ló aligha tudott volna minket húzni. Az út azonban a karbantartás hiánya ellenére mégsem volt használaton kívül; zsúfolásig tele volt szekerekkel és omnibuszokkal, amelyek ide-oda jártak a főváros és annak Újpest nevű külvárosa között.

Az utat nem javították meg, mivel Magyarországon valahogy nem kell rendben tartani az utakat; ez volt az egyetlen magyarázat, amit el tudtam képzelni. Utunk a nagy város temetője mellett vezetett el. Aki Németország felől érkezik, annak teljesen megdöbbentő lehet ezen temető lepusztultsága. A hely sivár kinézetéből – gazzal benőve és elbozótosodott sövényekkel körülvéve, törötten és foghíjasan — azt gondolhatta volna, hogy a temetőt már nem használják; mégis, alig néhány nappal azelőtt mintegy harmincezer ember gyűlt össze itt Halottak napján, hogy imádkozzanak a halottakért. Mindenütt ugyanaz a mozdulatlanság volt. Vásárnap volt a külvárosban, és a parasztok tolongtak a vidékről; a férfiaknak gyapjú kabátjuk és nadrágjuk volt, amelyek úgy tűnt, hogy a lábukra zsinórral átkötött szövetcsíkokból álltak; a nők többnyire rövid, kék cuccos ruhákat biztosítanak – azt hiszem, Manchesterben készültek – meztelen és térdig csupasz lábakkal. A nők voltak általában a teherhordók. A városba menve gyümölcsöt, tojást és fát vittek; hazafelé jövet, vállukon hálós zsákok voltak megrakva, hatalmas, korongszerű fekete durva kenyérrel tömve. Férfiak és nők egyaránt szép, jó megjelenésű fajták, napbarnítottak, cserzettek és csapzottak; beléjük ivódott a kosz, egyáltalán nem ismerik a vizet. Mégis, bármennyire is piszkosak voltak, a kosz – így legalábbis távoli szemlélődésből úgy tűnt – száraz, forró, egészségtelen szennyeződés volt. A tapasztalataim szerint sajnálnom kell, hogy egy fedél alatt alszom bármely ország közönséges parasztságával, amelyet láttam – kivéve talán az Egyesült Államokét; de, ha meg kell tennem, akkor a magyarral is megragadom a lehetőséget, mint bárki mással. Bármilyen vadak és vad külsejűek is voltak, bizonyos függetlenség és férfiasság látszott rajtuk, ami nem egészen látható a megfelelő osztályban a kedvezőbb helyzetű vidékeken. Ráadásul az egyetemes kosz és rendetlenség közepette a szegénység abszolút látszata sem volt. A koldusok nem voltak gyakoriak; és a rongyok ritkák voltak.

Közel s távol, minden mi látszott Károlyi grófé volt. Ha hinni lehetett a kocsisomnak, a ház feje mesésen gazdag ember volt; és minden bizonnyal minden jele megvolt azoknak a nagy birtokoknak, amelyeket Anglia sajátosságának szoktunk tekinteni. De – s ez az a körülmény, ami minket leginkább megdöbbentett az egész kirándulás során – hogy Palotára érjünk, Pesttől néhány mérföldre elhagytuk a főutat, és átvágtunk a mezőn. Ezeket a szavakat szó szerint használom, nem metaforikusan. Mérföldeket hajtottunk egy sivár és csupasz mezőn, melyből rengeteget láttam magyarországi utam során. Nem volt út: a keréknyomokon kívül semmi sem mutatta nekünk, merre is kell mennünk. Eleinte azt hittem, hogy kocsisom eltévesztette az utat, minthogy egy rövid úton átvágott az országon. De úgy tűnt, hogy ez a rendes útvonal Palota és a metropolisz között – a távolság talán nyolc mérföld lehetett. A sivár terepet bejárva egy pompás magán lovaspályára bukkantunk, amelyet a Károlyiak használatára építettek. Rengeteg munkást alkalmaztak a parkban, eltakarították az őszi leveleket az ösvényről, és menedékbe hordták a fagy csípte virágokat. Mintha – legméltatlanabbul – a „Nagy Ház” vendége lettem volna, mindenki, akivel találkoztam, szinte alázatos tisztelettel érintette meg a kalapját. A vezetőm alig várta, hogy felkeressem a kastélyt, és kijelentette, hogy az idegeneket mindig szívesen látják; de mivel megtudtam, hogy a ház lakott, elutasítottam, hogy meglátogassam. Így hát átvittek a nagy istállóudvarhoz, ahol lovászlegények lézengtek, majd kimentem Palota mintafalujába, amelyet a gróf a munkások részére épített. A házak elég kényelmesek és hangulatosak voltak; de mindenhol koszosak. A falu közepén állt a magánkápolna, amelyet Károlyiék a maguk fajtáik pihenőhelyéül építettek. Hogy építészetileg jó ízlésű-e vagy sem, az egy másik kérdés. De pompájához kétség sem férhetett, még kevésbé a költségeihez. A kápolnát a római Teneraniból rendelt szobrok díszítették, és firenzei mozaikokkal díszítették. Költségtől függetlenül. A „költség nem számít”, voltaképpen ez volt az a jelző, amellyel valaki hajlamos volt az építmény leírására. Károlyi grófról Pesten mindenki úgy beszélt, mint a közszellemű, energikus tulajdonosok mintájáról; és minden, amit láttam, arra késztetett, hogy azt feltételezzem, hogy a dicséret jogos. Ez a nemesember, akinek városi rezidenciája Pesten, vidéki székhelye Palotán volt, és akinek százezreket kell költenie birtoka szépítésére és feljavítására, soha nem vette a fáradságot, hogy parkját összekösse Pest felé vezető úttal. A legnagyobb dicséret, amit mindenkitől hallottam a grófról, hogy igaz magyar volt; és szerintem ez jóban és rosszban egyaránt így van.„

^a – angol kultúra allegorikus irodalmi fogalma a reménytelenségre – https://en.wikipedia.org/wiki/Slough_of_Despond

S A. L. tollából a válaszreakció:

De most járjuk mi is végig ezt az utat, nézzük meg mit is élhetett át angol utazónk. Ehhez egy 1856-os Pestet és környezetét bemutató térképet⁵ használtam fel, ami gyakorlatilag az utazás idején készült.

Az útvonal-nyomozást bemutató térkép, melyre a cikk során hivatkozom.

A leírás, mint kiindulópont megemlíti az akkori Pest északi határában volt található néhai híres Váci temetőt. Emiatt rögtön kizárhatunk két útvonalat, amelyen Pestről Palotára lehetett eljutni. Ezeket a mellékelt térképen piros szakaszocskákkal jelöltem. A legdélebbi a mai Thököly út már akkor kialakuló nyomvonala Zugló állomásig, majd innen enyhén jobbra tartva az út a néhai Paskál malomnál, valahol a mai Egressy útnál keresztezte a Rákos-patakot. Innentől a korabeli földútnak nincs semmiféle mai folytatása, a mai úthálózaton átlósan haladhatott át érintve a Wesselényi Őrjárat utcai torkolatát, s onnan tovább is északra haladva a Penny környékén érhette el a Régi Fóti út akkori nyomvonalát, s ezzel Palota akkori beépített területét. A másik kizárható útvonal a Vágány utca a Róbert Károly körútig, majd átvágva az Erzsébet királyné útjára a mai körvasútig, ahol akkor még csak Pest határa volt, de nem volt még vasút. Innen a Rákos és Széchenyi kereszteződést érintve haladt tovább ez az útvonal a már említett pennys találkozási pontig.

Most térjünk vissza Pestre ahonnan néhai utazónk a mai Váci út már akkor is kialakult nyomvonalán indult el Palota felé, érintve a Váci Temetőt. A temetőről itt⁶ lehet tájékozódni részletesebben. Ebből kitűnik, hogy a temető katolikus részét 1847-ben lezárták, itt jól érzett valamit utazónk, így a közel egy évtized alatt egyre több sír gondozatlanná válhatott, ahogy esetleg a sírban fekvő hozzátartozói is távoztak az élők sorából. De ebben a gondozatlanságban természetesen benne volt a Petőfi által is megírt patópálos „ej, ráérünk arra még!” temperamentum is.

A váci temető Pesten. Keleti Gusztáv rajza alapján, 1868.

Az ősi váci útról nem leltem képi anyagot, de a rajta közlekedő omnibuszokról lehet némi elképzelésünk e blog tavaly év végén megjelent egyik írása alapján⁷. A kátyúk a mai utaknak is kötelező részei, így azt mindenki napi szinten megtapasztalhatja.

Pesttől pár mérföldre letértek a váci postaútról és a leírása alapján úgy tűnik, hogy többet mentek úttalan utakon, mint a leágazásig. Ebből az is következik, hogy útjuk során nem érintették az akkor már dinamikusan fejlődő Újpestet. Már csak azért sem, mert ha igen, akkor arról gyaníthatóan írt volna, hisz korábban nevesítette is. Így gyakorlatilag két útvonal maradt, mindkettő a Rákos-patak akkori kettős torkolatánál csatlakozott le a Váci útról. Ezeket zöld pöttyökkel jelöltem.

Most nézzük az északibb útvonalat.  Ez a letérési pont ma a Duna Plaza-val szemben a Faludi utca, majd az Újpalotai utca a vasúti kereszteződésig, ahol – átlépve az akkori Pest határát – beléptek a Károlyi birodalomba, ahonnan valami ilyesmi látvány tárulhatott a szeme elé:

Nem sok kocsikázás után elérhették a mai Árpád út nyomvonalát, amely a térkép szerint  fasorral volt szegélyezve egészen a vasúti kereszteződésig. Ez a mai felüljárótól kicsit északabbra található régi Fő úti átkelő. Innen nagyjából a Bartók Béla utca mentén érkezhettek el a Szövőgyár utcáig, majd az Énekes utcán, s a Horváth Mihály (ma már a közforgalomtól elzárt) utcán át a patak felett.

De ha jobban megszemléljük a térképet, akkor láthatjuk, hogy egy tekintélyes szakaszon bizony fákkal szegélyzet volt a mai Árpád út, így nemigen írhatta volna utazónk, hogy “a keréknyomokon kívül semmi sem mutatta nekünk, merre is kell mennünk.”

A délibb útvonal Váci útról történő letérési pontja a Rákos-patak hídja után volt, majd a mai Béke utcát, amely a térképen már kezdeményben látható, a Gyöngyösi utca kereszteződése környékén metszhette át, s a mai Angyalföld délkeleti vége környékén léphették át Pest határát, s léphettek be ténylegesen a Károlyi birodalomba. Ez az útvonal már akkor sem lehetett ‘nagyon legális’, mert ez a terület ekkora már ki lehetett parcellázva, s az eredeti térképen is javítási nyomok láthatóak az útvonal megszüntetéséről.

De bizony ezen útvonal az, ami mentén nem volt egy szál fa sem, így utazónk leírása ezen útvonalhoz illeszkedik leginkább, s gyanúm szerint ezen az útvonalon történt az utazás.

Mindkét útvonallal át kellett haladni a vasúton, s a patakon, melyekről említést sem tett utazónk. Palotát magát is érinteni kellett, mivel csak a Régi Fóti úton vagy a növényolajgyári malom töltésén kelhettek át a patakon, s ebben az esetben Palota egyik vagy másik szélét érinteniük kellett. Továbbá nem messze mehettek el a palotai erdőtől és az akkor már jó egy évtizede működő étteremtől⁸, ahova Palota lakosságát meghaladó számban jártak ki a pestiek kikapcsolódni hétvégénként. Mivel a fogadott idegenvezetője társadalmi helyzeténél fogva feltehetőleg nem járhatott ide ki, így számára nem is lehetett oly érdekes az erdő és étterem, nem is említette utasának.

Palotát elhagyva egy szakaszon mindenképp a Külső Fóti úton haladtak a Csömör-patakig, s ezen áthaladva tértek el az akkor még nem teljesen kialakított grófi út felé, s érhették el a kastélykert délnyugati bejáratát. Az említett istállóudvar maradványai még ma is láthatók, ahogy a mai műúton Fót belterületére érünk, hisz a nagy balos S-kanyar épp ezen épületcsoportot kerüli meg. A templomot mindenki ismeri, a körülötte létesített mintafaluból feltehetőleg nem sok maradt meg, hisz a templom körül volt, s ma a templom körül egy nagyobb szabad teresedés található, de ez irányú nyomozást nem végeztem.

Ezzel véget is ért útvonal-nyomozó munkánk. Utazónk nem Palotát látogatta meg, hanem Fóton a grófi kastélykertet, s az akkor újonnan megépült Ybl Miklós által tervezett híres fóti Szeplőtelen Fogantatás templomot és környékét. A cikk alapján sejthető, hogy akkor feltehetőleg az átlag pesti szemében a Károlyi-birtok neve az Palota volt, s nem Fót.

Mint látjuk az írói vénával megáldott utazónk a Magyarországon tapasztalt benyomásait a kor akkori lehetőségeinek megfelelően megosztotta a világgal, útleíró újságcikkben közölte élményeit. Ám mivel akkor még nem voltak ez irányú algoritmusok, mint manapság a FB-nak, a terjesztés különböző újságárusok, könyvtárak, kávéházak, s hasonlók végezték. S ezen terjesztés mint tapasztalhattuk magyar szempontból is sikeresé vált, született rá honi reakció is. Továbbá nem elhanyagolható szempont az sem, hogy ezen nemzetközi ‘terjedéssel’ – még ha csak érintőlegesen – de Palota neve is utazott.

---

PS: A cikk készre szerkesztése után, de még elküldése előtt bukkantam rá az alábbi 1839-es, a nagy pesti árvíz után készült térképre, mely kevesebb, mint 20 évvel az utazás előtt készült, s visszaigazolja az elképzelésemet.

1 – https://en.wikisource.org/wiki/Dictionary_of_National_Biography,_1912_supplement/Dicey,_Edward_James_Stephen

2 – https://books.google.hu/books?id=4bIZAQAAIAAJ&pg=PA376&lpg=PA376&dq=DICEY+Edward+Glimpses+of+Magyar&source=bl&ots=g5sWKei20p&sig=ACfU3U2dw32H793NCW-RCqhzpOcuDo8uVQ&hl=hu&sa=X&ved=2ahUKEwi9rrWfvo75AhU1RuUKHcjKBgIQ6AF6BAgNEAM#v=onepage&q&f=true

3 – A fordítás a Google Translate segítségével készítettem a nyers szöveg értelmező simításával, így apró pontatlanságok előfordulhatnak benne. De a lényeg kiolvasható belőle.

4 – http://real-j.mtak.hu/2271/1/BudapestiSzemle_1866_006.pdf

5 – https://maps.hungaricana.hu/hu/BFLTerkeptar/92/

6 – https://mienkahaz.blog.hu/2012/10/31/egy_elfeledett_temeto

7 – https://rakospalotaanno.hu/2022/12/18/a-palotai-omnibuszrol/

8 – https://rakospalotaanno.hu/2022/12/30/volt-egyszer-egy-palotai-park-vendeglo/

– Mint magyar nemes: tiltakozom! Igenis, tiltakozom! Ősi kúriám falát nem fogjátok holmi számokkal összefirkálni!

– Urambátyánknak nincsen igaza! II. József is számot íratott a bécsi Burgra!

– Ő megteheti, mert nem magyar úr! Csak kalapos király! Egy nemesembert nem lehet megszámozni, mint egy birkát! Ez nem áll az alkotmányban… Nincs a Hármaskönyvben …

– De urambátyám, 1785-öt mutat a kalendárium …

– Elég baj az! Bezzeg másképpen volt a régi szép időkben …

Így reagáltak a magyar nemesek az országgyűlésen mikor II. József 1786-ban kiadta a népszámlálással párhuzamosan a házak számozásáról szóló rendeletét először Magyarországon. II. József, mint felvilágosult uralkodó, a trónon töltött évek alatt folyamatosan azon munkálkodott, hogy birodalmát korszerűsítse. Javaslatai ugyanakkor megelőzték a korát, így nem teljesíthette be fő életművét. Halálos ágyán majdnem minden rendeletét visszavonta, beleértve a házszámok kötelező felhelyezését is.

A népszerűtlenség egyik oka az is lehetett, hogy időnként megbélyegző jellege is volt a házszámozási procedúrának: Prágában például a zsidókat vették ekképpen nyilvántartásba. A Habsburg-monarchia cseh és osztrák tartományaiban a sorozást szolgálta, Bécsben pedig a rendőrség még a koldusok és csavargók kiszűrésére is igyekezett használni. A bécsi polgárok ellenérzései miatt azonban a számozás sokáig csak a hivatalos iratokban jelent meg, a házak falán nem.

Hát akkor hogy is tájékozódtak régen az emberek a városokban számozott házak, utcanév táblák nélkül? Bizony, kissé nehézkesen: templomok vagy boltok, fogadók, vendéglők cégérei szerint igazodtak el. A cégérek még a múlt században is fontos útbaigazításul szolgáltak különösen az írni-olvasni nem tudó falusiak számára. A pesti Aranykéz utca vagy Dob utca (régen Három dob utca) még ma is őrzik a régi kocsma cégérek emlékét.

Japánban, ahol sem Tokióban, sem a többi nagyvárosban nincsenek utcanevek az eligazodás mégsem olyan bonyolult, mint az idegenek hiszik: a kerületeken belül részkerületek, azon belül házcsoportok alapján lehet behatárolni a célt, maguk a házak pedig meg vannak számozva. Igaz, aki azt szeretné, hogy könnyen megtalálják, kis térképvázlatot nyomat a névjegyére vagy üzletének reklámjára.

---

A fenti rövid kis házszámtörténeti összefoglalót, érdekességeket a netről ollóztam össze. De mi is lehetett a helyzet ezzel kapcsolatban Palotán? Nem én vagyok az első, aki Palota esetében kutakodott e tekintetben. Rátonyi Gábor Tamás 2015-ben már foglalkozott ezzel. Jelen cikkben az ő észrevételeire alapozva viszem tovább, vizsgálom felül és pontosítom a rendszert.^[1] Néhány mondatát – idézőjelek között – átemelem e cikkbe, úgyse tudnám azokat jobban megfogalmazni, s a továbbiakban csak RGT jelzéssel hivatkozok rá. Kutatásom alapja az 1928-as Rákospalota rendezett tanácsú város belsőségének térképe ill. Magyar Királyi Honvéd Térképészeti Intézet 1941-ben kiadott Rákospalota és Pestújhely térképe, melyek információt tartalmaznak a házszámozásról is, továbbá a mára kialakult rend. Ezeknek alapvetően erősíteniük kell egymást, de pár helyen ellentmondás van, amit alapvetően magyarázni szükséges. Ezek későbbi átszámozások ill. téves szerkesztésekből adódhatnak. A későbbi átszámozásoknak nyomának kellene lennie a tanácsi ill. önkormányzati jegyzőkönyvekben.

Ide tartozik még alapinformációként a főváros közterület-elnevezés témakörét szabályzó 94/2012. számú rendelete, s annak a házszámozási rendjét meghatározó paragrafusa, melyet egy az egyben beillesztek ide.

21. §
(1)
A sorszámozást az alábbiak szerint kell megállapítani:
a) a Dunára merőlegesen haladó utcák számai mindig a Dunához közelebb eső ponttól kezdődnek. A Dunával párhuzamosan haladó utcák számai a pesti oldalon a Rákóczi úthoz közelebb eső végüktől, a budai oldalon a Széchenyi Lánchídhoz közelebb eső pontjuktól kezdődnek,
b) a mellékútvonalakon a sorszámozást a főútvonalaktól kell kezdeni. Ha egy mellékútvonal több főútvonalhoz is kapcsolódik, akkor a helyi viszonyokat figyelembe véve kell a sorszámozás irányát megállapítani,
c) a számozás 1-gyel kezdődik és a számok kihagyás nélkül emelkednek a közterülethez csatlakozó utolsó ingatlanig, akkor is, ha a közterület több kerületet érint,
d) utcánál a számozás növekedésének irányába nézve jobb oldalon a páratlan, bal oldalon a páros számokat kell alkalmazni. Egy oldalon beépített utcánál – ha a másik oldal beépítésére belátható időn belül nem kerül sor – a számozás folyamatosan emelkedik (1, 2, 3 stb.),
e) a terek épületeinek, telkeinek számozása folyamatosan emelkedő számsorrendben az óramutató járásával ellentétes irányban történik. A számsor a Duna vagy a Rákóczi út, valamint a Széchenyi Lánchíd felől betorkolló utca jobb oldalán kezdődik, és a bal oldalon ér véget,
f) kialakult számozás után megosztott ingatlanok eredeti (alátörés nélküli) sorszáma megszűnik, s az újonnan kialakított telkek számának megfelelően, a számsor növekedésének irányában az a, b, c, d stb. alátörést kap (pl.: 19/a, 19/b, 19/c),
g) kialakult számozás után egyesített ingatlanok az eredeti sorszámukat megtartják (pl.: 13-17),
h) lakótelepi és lakóparki épületek házszámszámozását a használatbavételi eljárással egyidejűleg kell megállapítani.
(2)
Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérni csak a helyi hagyományok figyelembevételével lehet.

Az igazi kezdetekről nekem nincs kellő infóm. Ám a már többször említett 1883-as országos felmérés során adózási szempontok miatt készített birtokrészleti jegyzőkönyv már házszámokat is tartalmaz. Utcanevek nem találhatók ebben a jegyzőkönyvben, de szelvényszám és dűlő megnevezés van, így a – jelen esetben csak a hivatali – tájékozódás ez alapján történt. S nem meglepő módon az előfelvételi lapokon is megjelennek a jegyzőkönyv ház számai. A jegyzőkönyvbeli 60-as házszámhoz Hampel Antal^[2], míg a 62-eshez Fellner József^[3] földbirtokos tartozik, akikről Horváth Csaba már írt cikkeket; s a rajzon szépen meg is jelennek a hozzájuk kötött épületek, a 60-as szám a mai Énekes utca 12/a alatti irodaépület ill. a torkolat másik sarkán az Énekes utca 10/b szám alatti lakóház. Ha jobban belemélyedünk e számok rendjébe, akkor azt figyelhetjük meg, hogy ez a számozás minden dűlőben újból kezdődik, így ugyanezen jegyzőkönyv más ívein, még pl. a Nádastó dűlőbeli földterületeknek is vannak ház számai. Ez a rendszer hasonlít a feljebb említett Japánban megmaradt rendszerhez.

Arról sincs infóm, hogy ezek a számok ekkor meg is jelentek-e e házak falain. Gyanúm szerint még nem. Így itt feltehetőleg még nem feltétlenül a mai – szűkebb – értelemben vett házszámokról lehet szó, habár ebből fejlődhettek ki.

„Ami biztosan tudható, hogy Rákospalotán még 1860-ban is telekszámozás volt, például a mai nevelőintézet, a volt Sommariva-kastély a 339-es számú telken állt (mai címe: Pozsony u. 36). Az utcanevek és házszámok kérdése általában akkor került egy-egy település hatósága érdeklődésének a fókuszába, amikor rendezett tanácsúvá vált, ekkortól ugyanis az utcanevek elnevezése és a házszámozás megállapítása is hatósági feladattá vált. Ez Rákospalotán 1923-ban következett be (ekkortól lett város az addigi nagyközség), 1923-tól tehát már bizonyosan a mai utcaszámozási rendszer volt érvényben (de vélhetően már korábban is élt a ma ismert szisztéma). Olyan irat, ami a rákospalotai telekszámozást felváltó házszámozási rendszer bevezetésének pontos dátumát is megadná, nem került elő egyelőre.”

Az 1860-as térképen a volt Sommariva-kastély telkén a 247½ szám látható, de mint a fenti példa is mutatja, két nyilvántartási rend futhatott együtt párhuzamosan. Az egyik a birtokrészlet száma, a mai helyrajzi szám, a telekingatlan nyilvántartási számának akkori megfelelője és a ház száma, ami a mai házszámozásnak felelhetett meg, de ekkor még inkább az épületek hatósági nyilvántartása lehetett.

Érdekességképpen ezen a térképen található ½ és ¾ kiegészítő számjellel ill. a betűjellel ellátott ‘házszámozás’ is, de mindenhol az alapszám mellett. Pl. 33, 33½ és 33¾. Ha RGT-nél ez nem elírás, akkor az általa jelzett szám a ház száma lehetett, mivel a 247-es szám az akkor szomszédos temető Szövőgyár utca kastély felőli oldali részét jelölte, míg a másik oldalit a 247a. Azaz a 247-es telkek (Sommarivai és az ótemetők) valaha egyek lehettek, s ez csak úgy logikus, ha ez a térképen látható szám a birtokrészlet száma, s nem a ház száma.

„Azt hihetnénk, hogy Palotán a házszámozás középpontja valamelyik ősi utca (Kossuth, Fő vagy Régi Fóti), vagy a központi terek valamelyike (Széchenyi, Hubay Jenő), de nem: a Pozsony utca az origó (maga a Pozsony, volt Vasút utca is régi, de nem tartozik a legelső utcák közé). A Pozsony utca mindegyik keresztutcája innen kezdődik 1-es számmal, vagyis például a Sződliget utca 1., és a Károlyi Sándor utca 1. is a Pozsony utca sarkán van. Kivétel persze itt is van: a Fő út, hiszen az folytatólagosan halad keresztül rajta. Így a Pozsony utcától Pest és Fót határa felé egyaránt nőnek a házszámok.”

Ez a kivétel zavart egy kicsit és alaposabb nyomozásba kezdtem. Nyilakkal láttam el az 1928-as térképen Palota összes utcáját, s hasonlókat tapasztaltam pl. a Fő út Kossuth utcától a Széchenyi térig tartó szakaszán, a néhai Grófi úton a patakig, ami akkor a belterület határa volt a várossá válás idején, s a Kossuth utcán. A Fő út további szakaszába futnak be a Pozsony utca felől induló házszámozású utcák.

Ismerve az akkori községháza helyét, illetve innen a fóti birtokközpont felé történő grófi hazautazás feltételezhető útvonalát, össze is áll a kép, hogy mi is lehetett a rendszer. A községházáról kiinduló utcák számozása innen kezdődik, s a Fő út – Pozsony utca – Grófi út útvonalat követve, erről az útvonalról induló utcák számozása innen indulnak, s ez is a fontossági sorrend. Lásd a Fő út Újpest felé eső szakaszát. Feltehetőleg ez a rendszer nem a nagyközséggé váláskor lett kialakítva, hanem jóval korábban, amikor a grófnak még nagyobb beleszólása lehetett a település életébe, de már a néhai községháza épületének megépítése után, mivel ez a kiindulópont. Ez a rendszer jellemzően nem mond ellent RGT által megfigyelteknek. A mellékelt térképen ezeket a ‘kibocsájtó’ útszakaszokat zölddel jelöltem, s zöld pontsorral Palota akkori határát.

Palota fejlődése nem állt le a fenti rendszer kialakulása után, s ezt is kezelni kellett. Egy olyan rendszert kellett kidolgozni, ami folyamatosan és nyilvánvalóan megadja az utcák házszámozásának rendjét, s ehhez nagyon alkalmasok voltak a nagy vonalas dolgok, a vasút és a patak. A térképen a vasutat feketével, a patakot kékkel jelöltem, s Pestújhely határát kék pontsorral. A kialakuló utcarend beleilleszthető egy – kisebb torzulásokkal kialakult – derékszögű rendszerbe, így van egy ÉNy-DK irányú és egy DNy-ÉK irányú utca-nyomvonalvezetés. Az előbbiek házszámozása a váci vonaltól, az utóbbiaké a pataktól indulnak, s a házszámozások is ezzel együtt. Bizony a ma már Újpesthez tartozóterületeken is a vasúttól indultak a számozások, csak ott a Duna felé és nem attól elfelé, míg a vasúttal párhuzamos utcák a Fő út vasúton túli – már Újpesthez tartozó – szakaszától induló számozásokkal. Igaz ez a Villasorra is.

De hogy nem legyen minden egyszerű, az eddig vázolt rendszer a pataktól északra nem teljes mértékben áll fenn. Ott egy másik, s akár a gróf által (vagy ellene?) inspiráltatott rendszert alkottak meg a szabályalkotók. Itt ugyanis a DNy-ÉK irányú utcák házszámozása – az alapkoncepciónak megfelelően – a patak felől indult. Csakhogy az erre merőleges irányú utcák számozása a grófi út felé növekednek, ott érnek véget. A térképen pirossal jelöltem a ‘befogadó’ útszakaszokat. Azaz a Grófi út és a Külső Fóti út között az alaprendtől eltérően megfordult a számozás iránya. Ez a rendszer már mindenképp a várossá válás után került kialakításra, s hogy miért így, az egy nagy kérdés, az okát nem tudom.

De egy kicsit térjünk vissza a vasúton túli újpesti területre.

„Istvántelekről például (emlékszünk ugye, hogy 1950-ig az is Rákospalotához tartozott) bizonyosan tudjuk, hogy 1950-ben, mikor Újpesthez került a városrész, megfordították a házszámozást, így az Istvántelki úton is, ahol ma az 1. van, ott voltak a nagy számok. Az Istvántelki nagymozgó nevű mozi például eredetileg az Istvántelki út 4. szám alatt volt, ma ugyanez a telek az Istvántelki út 69-71. számot viseli. Újpesten ugyanis „rendesen” Pest felől számozódik minden, s mikor megkapták Istvántelket, akkor észlelték, hogy itt minden „fordítva” számozódik, így az utcák házszámozását egyszerűen megfordították.”

Itt egy kis pontosításra szorul RGT feltételezése, mert bizony az átszámozás még Palota életében megtörtént. Az 1928-as térképen még a fent vázolt – pestivel ellentétes – rendszerben volt a házszámrend, de az 1941-es térképen már fordítva.

Pestújhely és Újpalota házszámozási rendje illeszkedik a fővárosi koncepcióhoz; a további részletek RGT eredeti cikkében találhatók meg.

„Hogy Budapest többi volt elővárosával mi a helyzet, nem tudom megmondani, egyáltalán nem lehet kizárni, hogy ezekben a ma már fővárosi kerületként számontartott településeken is volt házszámváltozás. Kettőnek próbáltam utánajárni, a XVI. és a XXII. kerületek ismerőit kérdeztem, hogy volt-e a városrészekben házszámváltozás, de nem tudtak ilyesmiről.”

Próbálkozások voltak, de a feltehető ‘helyi ellenállás’ miatt ez nem történt meg, s mint látható a mai – előzményeivel talán ’89 óta létező – szabályozás elismeri a helyi hagyományok figyelembevételét. A ’60-as években több fordulóval próbálták egységesíteni a házszámozás rendjét, de végül is 1967-ben, s feltehetőleg végleg, levették a napirendről. Erről lásd az alábbi 1967-es VB jegyzőkönyveket^[4]. Így érthető RGT ismerőseinek ‘nemtudása’.

Pár szót még említeni érdemes a korai térképeken megjelenő utcanevekről is.

„Nincs a birtokomban bizonyító erejű írásos emlék ennek az okáról, de nyilvánvaló: a rákospalotaiak világképének a közepén nem Pest vagy Budapest helyezkedett el, hanem a saját településük. Az utcák számozását sem a Budapest-irány határozta meg, hanem a saját városközpontjuk. Ezt alátámasztja az a tény is, hogy a Fő utat egy időben „Pestről jövő útnak” nevezték, vagyis nem ők mentek Pestre (Pestre menő út), hanem a pestiek jöttek ide, Palotára. Azt gondolom, nagyon egészséges lokálpatrióta szemlélet ez, …”

Az első utcanév jellegű felirat az 1860-as térképen jelenik meg, szám szerint három. A három kivezető út visel nevet, a Pesttel, Újpesttel és Fóttal kapcsolatot biztosító utak. Ezek megnevezése rendre ‘Pestről vezető út’, ‘Káposztás Megyeri-út’ és ‘Fótra vezető út’. Ebből egyértelműen kitűnik, hogy az elnevezés a fóti birtokközpontra fókuszál, azt tekinti a szemléletmód központjának. Pestről Fótra az irányultságot tükröz, míg Megyeri az mellérendeltséget.

1: https://bpxv.blog.hu/2015/06/20/hazszamok_hazszamozas_rakospalota_numero_telekszamok_helyrajzi_szamok

2: https://rakospalotaanno.hu/2019/09/22/a-hampel-villa/

3: https://rakospalotaanno.hu/2019/09/27/az-erkovy-villa/

4: https://library.hungaricana.hu/hu/view/HU_BFL_XXIII_102_a_1_1967-09-13/?pg=232&layout=s

Vendéglátóm „A palotai piócás tavak”¹ című írását szeretném kiegészíteni jelen kis írásommal.

Kutakodásunkban továbbra is a Palotáról készült régi térképek lesznek segítségül, hisz én alapvetően ezen a(z) – általam csak karto-topográfiának nevezett – területen tudok hozzátenni, pontosítani információkat Horváth Csaba írásához, s általában a helytörténeti kutatásokhoz. A karto előtag itt azt jelzi, hogy a hely leírásában erősen a régi térképekből nyert adatok dominálnak, szemben a régészeti topográfiával, ahol is egy helyszín leírása régebben jellemzően szöveges volt; továbbá nálam nagyobb területekre, míg máshol kisebb területekre vonatkozik. Az elemzések során a térinformatika azon részét használom, ami a terület mai alaptérképét veti össze az időben lépésről lépésre visszafelé lépkedve a korabeli kataszteri jellegű ill. a még korábbi még nem kataszteri jellegű térképekből kiolvasható információkkal; ill. sűrű helyszínelést is alkalmazok az egyes térképen nem feltétlenül látható, de még esetleg mai is meglévő apró terepi nyomok után kutatva.

Csaba a cikkében a piócás helyét a Néprajzi Értesítő 14. évf. 1913 Novák József Lajos: Rákospalota néprajzi leírása alapján a Nevesincs-tó helyére gyanítja. Én ennek jártam utána a saját tudományos eszközeim felhasználásával.

A kutatás során a mai, az 1928-as és az 1860-as kataszteri jellegű, részletesebb térképi információkat is tartalmazó alaptérképeket; az 1847-es szintén kataszteri jellegű, de áttekintő jellegű ‘Rendezési Terv’-et; továbbá az első katonai felmérés térképét használtam fel. A térképek georeferálása nem erre a területre lett optimalizálva, de jelen vizsgálati szinten ennek most nincs is jelentősége. A 3 részletesebb térképnek a saját pozíciója alapján megrajzoltam az egyfajta vázát. A mai térképen a mai állapot vonalas elemeinek ‘tengelyei’-t (a szürke sáv az M3-as területe), míg a régebbieknél a területi foltokat ill. egy ott látható patakmeder tengelyt. Ezután az 5 térkép és 3 foltvázlatból egy mátrixot szerkesztettem a fent említett eleve meglévő pontatlanságok meghagyásával.

Az alábbi mátrixban az oszlopfőkben a térképek időrendben (EKF, 1847, 1860, 1928, 2022), míg a sorkezdetekben a foltvázlatok (1860, 1928, 2022) helyezkednek el. Ebből az is következik, hogy a jobb alsó sarok a mai állapot és foltja, míg tőle balra átlósan felfelé az 1928-as és 1960-as térképek a saját foltjaikkal láthatóak.

A második sor és 6. oszlop metszete (1860-as foltvázlat a mai térképen) egyből megadja a választ, hogy hol is volt a Nadály-tó. Ez az Aporháza utca és – a patak közigazgatási területét teljes mértékben magába foglalóan – a Szilas-patak közötti terület lakóépületek utáni ipari jellegű területe az M3-ig. Így a korabeli piócás nem húzódott a Nevesincs-tóig, de nem véletlenül lehetett ennyire közel hozzá.

Gyanúm szerint a korabeli Nadály-tó és a mai Nevesincs-tó a Szilas-patak egy olyan szakasza lehetett, ahol nagyon minimális volt a patak lejtése és a patak itt így gyakorlatilag egy láp volt nagyon lassú vízáramlással, mely megfelelő hely volt a piócáknak. S itt feltehetőleg a klasszikus módon gyűjthették is, amit idővel intenzívebb medencés formára alakították át. A piócázás „leáldozásával” a mai ipari jellegű terület alacsonyabb, vízzel érintett részének nagyobbik felét feltöltötték, mivel az akkori tulajdonosa (Károlyi?) így tudta jobban értékesíteni azt, s az akkor már fejlődgető nagyközségben több homokhátat hordtak el, s volt töltőanyag bőven.

A mátrixból az is kitűnik, hogy a Liva-malom megtápláló csatornája már a szabadságharc előtt is a mai Patakpart utca nyomvonalán haladt, s emiatt nem volt zavaró, nem keletkezett mocsár azzal, hogy a visszamaradó terület egy része (a mai Nevesincs-tó magja) lefolyástalanná vált vagy már az is volt, mivel ezen csatorna a víz nagy részét elvitte, s a csurgalékvíznek egy másik csatornát is ástak, melyet fent a mátrixban a zöld szaggatott vonal jelez. (Lásd az alábbi Google-térkép kék vonalát!)

Az M3-as ezen mélyebb, lefolyástalan terület ÉNy-i harmadán halad át, s néhol akár 5-8 méter feltöltésével akkora nyomást fejt ki az altalajra, hogy – függetlenül a patak vizétől – a nagyjából K-DK felől ÉNy-Ny felé haladó talajvíz áramlása lelassul, feltorlódik és megjelenik a felszínen, ezzel kialakítva a Nevesincs tavat. A ’70-es évekig egyetlen légifotón vagy topográfiai térképen nem jelenik meg, míg utána határozottan. Így bátran kijelenthető, hogy a Nevesincs-tó a mai állapotában az M3-as következménye, de erről majd egyik másik cikkben is szeretnék írni.

1: [https://rakospalotaanno.hu/2019/09/02/a-palotai-piocas-tavak/]

Ha végig sétálunk a Bartók Béla utca Fő út és Batthyány utca közötti szakaszán, akkor az elmúlt több, mint 150 év családi ház építésének majd’ minden stílusát megszemlélhetjük. Találunk itt egy modern és a ’80-as években épült épületet is, de az ún. polgári – utcával párhuzamos tetőgerincű – és parasztházas, mely mint népi építészeti kifejezés értendő – utcára merőleges gerincű – lakóépületet is. Laikusnak annyira nem tűnik fel, de szakértői szemmel a régi parasztházak helyeinek ritmusában egyfajta, mára már ’sérült’ ritmus fedezhető fel. Jelen írás ezt a témakört a fent említett utcaszakasz vasúti oldala tekintetében járja körül.

Kutakodásunkban a Palotáról készült régi térképek lesznek segítségül, melyek száma az ország többi hasonló léptékű átlagos településhez mérten szerencsénkre elég tekintélyes. Jelen kutatás során a Palotát vagy egy részét is ábrázoló térképek nagyobbik része Pest közelségének köszönhető, mivel Pest-Buda – jellemzően valamely itt lefolytatott hadgyakorlat – áttekintő térképeként a ’jobb felső sarokban’ Palota is megjelent. A másik része a kötelezően előírt országos felméréseken túl gyaníthatóan a Károlyi uradalom területhasznosítási tevékenysége és ezen belül Újpest kialakítása előkészítésének is köszönhető. Mindenképpen ide tartozhat az az 1847-ben keletkezett ’Tekintetes Pest Megyében kebelezett PALOTA Helysége Határának Rendezési Terv szerinti TÉRKÉPE’ feliratú térkép is, melyen a Bartók Béla utca Fő úti oldalának a gimnázium és Pozsony utca közötti része volt még csak az itt Helység megnevezésű és a korabeli szóhasználattal belsőségnek nevezett belterület része. (Lásd az 1-es térképet!)

A térkép még épp a szabadságharc eredményeként elért úrbéri rendszer eltörlése előtt készült, s alapvetően a külterületek területhasználatával és hasznosításával ill. ennek akkori jövőbeli tervezett változásával foglalkozott. További, már mindenképp a szabadságharc utáni bejegyzések is találhatók rajta piros színű tollfeliratként ill. még későbbi fekete ceruzás feliratként. A beillesztett térképrészletből kitűnik, hogy mai gimnázium területének legnagyobb részén a Hutiray felirat olvasható, hasonlóan a Lukácsy Sándor utca környékének területével, ahol később Lukácsy Sándor híres kertészete volt található. Hutiray Lukács Sándorról ITT¹ olvashatunk többet. Azaz egy ideig a kertészet tevékenysége itt a gimnázium területén is folyhatott. A térképkivágat még sok más érdekességet tartogat számukra, de ezekkel más tanulmányokban foglalkozom majd.

A talán legrégibb csak Palotát ábrázoló térkép után nézzük meg a mai alaptérképet is. Ezen eltérő színezéssel jelöltem a különböző karakterű épületeket. (Lásd a 2-es térképet!)

Ha áttekintjük a Bartók Béla, Batthyány, Bem és Fő utcák által körbezárt területet, akkor a Fő utcai háromszög kivételével nagyjából egyforma vagy dupla méretű és szabályos területű és kiosztású ingatlanokat látunk, de ha jobban szemügyre vesszük az apróbb eltéréseket, akkor egy érdekes mintázaton akad meg a szemünk. Több 2*2-es kiosztáson belül a telekhatárok belső sarkai nem egy pontban találkoznak, hanem egy kis eltéréssel, azaz a Bem utca és Bartók Béla utcákat összekötő telekhatárok közül minden második határozott vonalú, de a közöttük találhatók egy kis erre merőleges törésszakasszal futnak végig. Ezeket piros körrel jelöltem. Nem kell hozzá túl sok képzelőerő, hogy ezen utóbbi törésszakaszos telekhatárok későbbi megosztások eredményének feltételezzük, így képzeletben vegyük le ezeket a térképről. Ha ezután nézzük meg az így keletkezett nagyobb telkek és parasztházak mintázatát, akkor azt láthatjuk, hogy az összes ilyen nagyobb telek ‘jobb alsó’, keleti sarkában található egy parasztház, s a parasztházak legtöbbje ilyen pozícióban található.

Ezen feltételezett nagyobb telkek sarkai láthatók néhány korábbi 1949-es, 1928-as és 1884-es térképen zöld jelöléssel a fenti piros karikákkal együtt, továbbá feketével jelölve a parasztházakat. Nagyon szépen és egységesen jelennek meg sorba minden térképen, sőt az egyik azóta elbontásra került épület is látható illeszkedve a feltételezett ritmusba. Így gyakorlatilag az ezt a területet mutató legrégebbi térképig, az 1884-esig könnyen visszavezethető ez a struktúra. (Lásd a 3, 4 és 5-ös térképeket!)

Egy 1868-as ‘Sz. kir. Pest Város és környékének átnézeti térképe‘ a vasútállomás környékén található, az 1860-as térképen a kertészet kivételével még üres területeket ‘Uj Palota‘ megnevezéssel már tartalmazza és kivehető a mai Batthyány, Sződliget és Bartók utcák vonala is. Ebből az következik, hogy ezt a vasút és régi településrész közötti területet a Károlyiak az 1860-as évek elején kezdték el felparcellázni. Jelen kis tanulmányon már túlmutat, de ezt kisebb mértékben többször módosították, mire a mai úthálózat kialakult.

A telkek mérete jellemzően egyforma, így érdemes az eredeti telekméretekre is egy kis figyelmet szentelni. Mivel az eredeti kiosztás óta a legtöbb akkori telekhatár ma is létezik, s ez jól vizsgálhatóan rögzítve is van a mai digitalizált alaptérképen is, így alkalmas a méretek tekintetében a pontosabb visszatekintésre. A részletekkel nem fárasztva most a nyájas olvasómat, a telkek osztása 15 bécsi öl szélesek és 40 bécsi öl mélyek lehettek. Ez pontosan 600 négyszögöl, ami egy fél kis- v. magyar holdnak felel meg.

Rövid kutakodó utunk végéhez értünk. Megállapítható, hogy ezen telkek, mint a környéken a legtöbb, a Károlyiak telekalakításának eredménye és eleinte első elképzelésben 15/40-es 600 négyszögölös telkek lettek kimérve és erre a jobb első sarokban építették fel a házakat, majd idővel a legtöbb telek továbbosztásra került, ahova későbbi korok épületei kerülhettek; de a legtöbb eredetileg kialakított épület még a mai nap is ott áll, ahova eredetileg építették őrizve Palota itt több, mint 150 éves múltját.

Felhasznált térképek:

Az 1, 3, 4 és 5-ös térképek megtalálhatók az Arcanum.hu publikus oldalán; a 2-es térkép saját szerkesztés; 6-os térkép a Rákospalotai Múzeum tulajdona (RPM 2010.10.1)

1: [https://bpxv.blog.hu/2013/04/15/ember_varos_lukacsy_sandor]