A vers 1935-ben született. A Régi Fóti út csak 1955 táján lett átnevezve, addig Fóti út volt egyszerűen.
Ilyen zenét tenger se tudhat,
sem a vihar, ily harsogót,
se százezer motor, mint itten
e rossztüdejű horkolók.
Orral, fog közt, sípoló mellel
fújják… fölszáll és összecsap
száz szörnyű hang. És szinte csobban
és habzik, amint megdagad
és nekilódul a falaknak…
de visszapattan, nem leli
útját s újabb s újabb hörgéssel
és sziszegéssel lesz teli
a terem. S önnönharsogásuk
árja alatt úgy alszanak,
mint folyó mélyén az iszapban
nagybajszú, páncélos halak.
Ha mélyebb lenne ez az éjjel
és ringatóbb ez az iszap,
ha nem hajítná partra őket,
mely fölissza az éjt, a Nap…
ha nem tátná torkát feléjük
a Váci út és a liget,
melynek bokrai közt lapulva
leseng a csontfogú hideg…
vagy nappal is vattás meleggel
őrízné őket ez a ház:
csattogna térdükön a kártya,
járná a talonmáriás,
mint hajdan a kocsmák ölében,
mikor az egyheti robot
bére ott szállt az izzadt kártyák
között, mint egy elváltozott,
mint egy füstté vált púpos angyal –
hej, régi, régi szép idők…
ihattak akkor, telt a bérből
s ilyenkor Szilveszter előtt
Angyalföld, Újpest, Zugló népe
hogy várta már a perceket,
mikor összefogózva járják
táncuk a kihúnyt év felett…
Ím, itt az év utolsó napja,
a horkoló had ébredez.
Mocskos idő. Hó hull s a hóra
hamuszínű eső szemez.
Melegedőben, kapu alján
és párás henteskirakat
előtt álldogálnak merengve,
féllábon, akár a ludak,
míg jő az est. Szilveszter éje.
S akár a többi éjeken,
örüljön az, aki a menhely
öblös termében megpihen,
akinek pad jut… Láthatatlan
tömeg közt könyökölve fut
facér, szabó, pincér, kovács, hogy
elérje a nyitott kaput…
Nem látomás ez, künn a járdán
üveget lóbál egy legény
s ordít: „Igyunk, hisz Szilveszter van,
egy fa alatt találtam én,
szagoljátok csak, rum van benne…
lehet vagy két liter… Igyál!” –
s a drága kincs a dermedt ujjak
között táncát megkezdi már.
Jó nyájra lelt a halál itten…
A faszesz már gyomrukba mar
és fölcsap gyulladt torkaikból
vijjogva, rekedten a dal!
Boldog, aki mély-mély ködökbe,
indás gőzök alá merül…
rókáznak már, üvöltnek és a
földön egy asszony elterül,
majd egy vasöntő, ki hörögve
kíséri még a dallamot,
egy asztalos zuhan melléje,
aztán egy kocsist s egy vakot
terít a gyilkos szesz a földre –
a többi még járja tovább
s vélük táncolnak fönn a felhők,
vélük a Fóti úti fák!
Ez volt a Szilveszter, barátom,
ez volt a tánc! Három halott
hirdeti, hogy a Fóti úton
a vidám halál mulatott.
Három halott… mellük zenéjét
nem harsogja már a terem –
Nem volt munkájuk életükben,
hát most már túlnan se legyen
szerszám kezükben. Már örökkön
igyák az aranyszín italt,
rummal gyógyítsák sebzett torkuk,
táncoljanak s fújják a dalt!