Volt egyszer egy palotai Park-vendéglő

Az egykori Park-vendéglőt sokan keverik még mindig a Brunovszky-, vagy a Horváth nagyvendéglőkkel, melyek mind egymás közelében voltak. “A Brúnó” és a Horváth-kert a mai Görgey Artúr utca utolsó két épülete volt, egymással és a Rákospalota-Újpest vasúti megállóval szemben és átellenben. A Park-vendéglő a mai Szilágyi utcában volt, kb. ott ahol a 12-es villamos vágányának kitérője van, ahol annak vágánya elindul az aluljáró felé (kb. a mai Szilágyi u. 26. helyén állhatott).

Az 1839-es vasúti nyomvonalterv térképen a (“nLäng” szótöredék alatt a) vízszintes halvány vonallal jelezték a későbbi vasútvonalat. A Jäger Haus (vadászház) környéke (szürkés színű fákkal telirajzolt terület) volt az 1800-as évek elején ültetett palotai erdő. A képen nincs a leendő vasúti pálya mellett semmilyen kocsma vagy vendéglő sem. Az erdőbe a mai Batthyány utca őse torkollik be, az erdő mellett pedig a megyei Csárda felé tartó Pozsony utca ősét láthatjuk felrajzolva. (PML XV. 6. (PMT) 42; 41/1 – 42/6)

Az 1840-es még mindig csak nyomvonalterv térképen szintén látjuk a nyomvonal alá eső palotai erdőt, ám itt a vadászházat az erdő mellett jelölték. Kocsma vagy vendéglő nincs feltüntetve a térképen. A Batthyány u. fut el az erdőig, míg mellette fasorral övezve jelölik a Pozsony utcát (Fóti utat). (MNL OL S_68_-X.-_No._56.)

Az 1847-es Rákospalota térképen a falu belsőségének (házas telkes rész, maga a lakott terület) határa a sötét rózsaszín vonal. Utólag pirossal vezették rá a Sommariva-villa (a mai Leányjavító) telkét. Az út, ami elér a majd függőlegesen futó vasútvonalig, a mai Batthyány utca őse. A vasút túloldalán láthatjuk az eredeti vasúti indóházat, kicsit lejjebb az újabb, jelenlegi vasúti indóházat (állomást). A vámház mögött, a mai újpesti oldalon látjuk a kereszt alakú épületet, amit kétszer is felrajzoltak. Ez volt a vendéglő. (PML IV. 165. d. (PMU) 117)

Az 1883-as palota térképen szépen megszerkesztve látni a kereszt alakú főépületet és a melléképületeket is, a jobbra ívelő vonalpár a lóvasúti vágány, ahogy rávisz a mai Pozsony utcára átszelve a vasúti pályát. (MNL OL S_79_-_No._609/3.)

Ezen az eredetileg 1884-ben készült rajzon pedig stilizáltan 29-es számmal szerepel a Park-vendéglő az 1-es az “új” állomásépület, a 31-es a Grófi út (a mai Károlyi Sándor út), mellette a leányjavító épülete. A bal alsó sarokban már ott áll a későbbi Brunovszky-féle vendéglő épülete is. (OSZK TK79)

Nemzeti Újság 1846.09.01 (41. évf. 343. sz. 552. o.)

Bár az első utalást csak 1846 nyaráról találtam a “palotai vendéglőt” illetően, elképzelhető, hogy már 1845-ben megnyílt. 1845.11.10-én volt az első próbaút a vasúton, így Károlyi István gróf már időzíthette az állomás mellé kigondolt korcsma és kávéház megnyitását ezen időpont környékére, hiszen a pálya hivatalos megnyitására valószínűleg mindenképp készen akart állni. A következőkben megpróbálom rekonstruálni mikor ki vezette az árendába adott vendéglátóhelyet.

Budapesti Híradó (1847.04.18 577. sz. 262. o.)

Pesti Divatlap (1847.04.25 17. sz. 541. o.)

Pesti Divatlap (1847.05.09 19. sz. 607. o.)

Bár nem minden újságíró volt azonnal elégedett a megnyílt vendéglővel és a mellé épült kávéházzal, az kiderült, hogy a ház “holland” stílusú. A következő híradásokból viszont már a sokkal pontosabb svájci stílus fog kiderülni.

Pesti Hírlap (1848.06.02 304. sz. 108. o.)

Budapesti Közlöny (1854.08.05 487. sz. 2735. o.)

Az első időkben, vélhetően annak, hogy a vendéglő bérlők nem voltak a legjobbak, sűrűbben cserélt vezetést a vendéglő. A rossz vezető kevesebb pénzt termel, márpedig a bérleti díjat ki kell tudni fizetni. Az első ismert egy Széchenyi nevű volt 1854-től.

Hölgyfutár (1857.07.25 8. évf. 168. sz. 747. o.)

Hölgyfutár (1857.11.13 8. évf. 260. sz. 1137. o.)

A második ismert vendéglős 1857-ben Szarka József lett.

Pesti Napló (1858.07.24 9. évf. 2535. sz. 3. o.)

Pesti Napló (1859.05.25 10. évf. 2786. sz. 1. o.)

Nefelejts (1860.09.02 2. évf. 23. sz. 273. o.)

Színházi Látcső (1863.05.30 1. évf. 54. sz. 4. o.)

Szarka tehát 1857 és 1863 között egészen biztos a vendéglő élén állt.

A Hon (1872.05.04 10. évf. 104. sz. 3. o.)

A harmadik ismert vendéglős Ott Adolf volt, 1872-től már biztosan ő üzemeltette a vendéglőt. Neje Zartl Karolina volt. 8 gyermekük biztos, hogy született, Erzsébet lányuk Palotán. Az ifjabbik Adolf is besegített apjának, Ödön nevű fia neki is Palotán született. Id. Adolf 1880 körül elhunyt:

Pesti Hírlap (1881.01.08 3. évf. 7. sz. 8. o.)

Budapesti Hírlap (1885.02.16 5. évf. 46. sz. 7. o.)

Bolond Istók (1887.06.12 10. évf. 24. sz. 12. o.)

Zartl Karolina rokona Zartl László vitte tovább az üzletet, mint a listánkon negyedik vendéglős.

Fővárosi Lapok (1881.08.05 177. sz. 1040. o.)

1890-ben egy Dorner Nándor nevű vendéglős bérelte a helyet és Zartl-t (aki Karolina rokona volt) és nejét Greifenstein Mariskát tette meg üzletvezetőnek (HU BFL – VII.185 – 1890 – 0966). 1898-tól már Bohácsy József neve tűnik fel, mint aki a vendéglőt viszi, így ő az ötödik ismert alak.

Vendéglősök lapja (1898.07.05 14. évf. 13. sz. 5. o.)

Népszava (1904.08.13 32. évf. 100. sz. 9. o.)

Valamikor 1905-körül ismét gazdát cserélt a vendéglő és Szili Mihály lett a hatodik üzletvezető.

Népszava (1906.08.24 34. évf. 199. sz. 1. o.)

Népszava (1910.06.26 38. évf. 151. sz. 13. o.)

Szili 1911. szeptember 28-án meghalt 40 éves korában. Érdekesség, hogy Ott Adolf unokája Jenő (kinek apja ifj. Adolf az USA-ba disszidált még valamikor a 80-as évek elején) 1909-ben Palotán beházasodott a Csörgey vendéglős családba és vette el Máriát. A vendéglő ezek után lakóházzá alakíttatott át. A vendéglő sorsa a pár évvel korábban történt erdőirtással lett azonos.

Zsemley Oszkár: Magyar városok és vármegyék monográfiája 24. Rákospalota és Rákosvidék (1938, 185. o.)

Az Újság (1923.07.10 21. évf. 152. sz. 4. o.)

A Parkvendéglőt egyébként az 1874-es évben említették a nevén, addig az üzletvezető nevét viselte az épület. Azokban az években épültek és alakultak a környék más vendéglői is így már nem lehetett a beazonosíthatóság kapcsán csak rákospalotai vendéglőnek hívni.

Az 1883-as birtokrészleti jegyzőkönyv szerint grófi tulajdonban volt a vendéglő és környéke, a palotai erdővel együtt, feltételezhető, hogy ez egészen/legalább az első világháborúig fennálló tulajdonviszony volt.

Bár már 100 éve megszűnt, a durván 75 évnyi működése alatt annyi és annyi mulatságot, bált, táncestet, hangversenyt, színi előadást és egyleti gyűlést látott az épület, mint nem sok más helyszín.

Egykorú kőnyomat a és Pest-Vác között már működő vasútról, a régi állomásépületről és a mögötte látható tornácos fából készült Park-vendéglőről. Cca 1850. (Hungaricana.hu)

A palotai erdő, cca 1891 (Hungaricana.hu – FSzEK)

A vendéglő tornácos főépülete, cca 1908-1911 (Hungaricana.hu – Zempléni Múzeum)

A Park-vendéglő Divald Károly egyik képeslapján szereplő fotója kinagyítva. A tornácos főbejárat a mai Szilágyi utcával párhuzamosan feküdt. Fagerendás, ácsolt, kereszt alakú épület volt. A felső szinten volt a szállás, egy külön épületben pedig a kocsma. 1900.

A vendéglő kicsit jobb felvételen és színezett egy Weisz Berthold-féle képeslapon. 1908. Az utcafronti homlokzaton jól látszik a Park Vendéglő felirat.

A Park-vendéglő pontos helyét Hajba Károly úr az alábbi helyre teszi a fellelhető térképek átvizsgálása után (piros körrel jelölve a vélelmezett helye, az általam gondolt Szilágyi u. 26-os telektől északabbra ill. a villamos vágány közvetlen közelében):

A palotai omnibuszról

A főváros tömegközlekedésének másfél évszázada (Szerkesztő: Bencze Géza, Budapest, 1987, I. rész, 29-31. oldal) című munkában olvashatunk arról, hogy Újpest és Pest között 1844-ben indult meg a rendszeres omnibusz közlekedés majd a palotai vasútállomás megnyitását követően Palota és Újpest közt is omnibuszjárat létesült 1846-ban. Hazánkban 1831-ben Buda-Pesten létesült az első ilyen menetrend szerint járó társaskocsi járat, mely nem volt más mint 2-4-5 lovas zárt kocsi amire viteldíj ellenében az útvonalán bárhol le- és fel lehetett szállni. Az újpesti volt az első viszonylat, ami Pest határán túl is közlekedett. A viteldíjért rendszeres közlekedő fogatok 5 évvel korábban, 1826-ban indultak el először Franciaországban.

Az Életképek 1846.08.15-i (4. évf. 7. sz. 226. o.) számából tudjuk, hogy a palotai állomásról a gróf Fótra is közlekedtetett társaskocsit. Ezek valószínűleg csak időszakos jelleggel, események idején jártak. Ezt erősíti az 1856.10.16-án megjelent híradás (Hölgyfutár, 7. évf. 239. sz. 969. o.), miszerint a fóti versenypályára fognak omnibuszok közlekedni.

Életképek 1847.08.15 (5. évf. 7. sz. 218. o.)

Galgóczy: Pest, Pilis és Solt törvényesen egyesült megye monographiája II. (Budapest, 1877, IV. Társadalmi és miveltségi viszonyok rész) kötetében írja, hogy a lóvasút mellett Újpesten tavasztól őszig még járt omnibusz. A palotait nem említi, vélhetően addigra az 1872-ben megindult lóvasút teljesen feleslegessé tette a társaskocsizást.

A Nővilág 1860.06.03-i számában (4. évf. 23. sz. 364. o.) az alábbiakat olvashatjuk:

Ezek szerint 1860-ban sem futottak már Újpestről társaskocsik Palotára. Valószínűleg – bár a lóvasút ekkor még csak álom volt – az egyre népszerűbb és sűrűbb vonatközlekedéssel az Újpestre, majd onnan Palotára történő kizötykölődés nem vehette fel a versenyt. Ennek ugyanakkor ellentmond a Pesti Napló 1862.11.25-i számában (13. évf. 3837. sz. 1. o.) megjelent hivatkozás (bár lehet a példát jegyző cikkíró csak emlékeiben kutatott és nem feltétlen egy aktuális és fennálló állapotot rögzített):

Mivel ezek után már semmilyen híradást nem találtam a palotai omnibuszokról, így elmondható, hogy 1846-tól közlekedtek Újpestről Palotára rendszeresen, Palotáról Fótra meg időnként, de valószínű, hogy a vasút gyors térhódítása miatt (tán 15 év alatt) a vállalkozások működtetése nem vált rentábilissá. Ez a gyenge minőségű utaknak volt köszönhető, mert nem hogy falun, de Pesten is rengeteg rossz minőségű földút volt még akkor és a kocsik rettentően ráztak, illetve eső után és télvíz idején meg a sárban nehezen mozogtak. A vasúthoz, majd pedig a lóvasúthoz képest kevésbé voltak kényelmes és gyors megoldások a város peremén. Pesten és Budán – mivel a lóvasút is csak pár nyom- illetve útvonalon működött) gazdaságosan és már kövezett útvonalakon tudtak a társaskocsik közlekedni, nem beszélve arról, hogy a népességrobbanás miatt rengeteg ember vette igénybe a gyaloglásnál mégiscsak gyorsabb közlekedést.

Rákospalota népességének alakulása

Az alábbiakban gyűjtöttem össze az egyes forrásokban közölt népességi adatokat, hogy képet kaphassunk szűkebb pátriánk gyarapodásáról. A török hódoltság utolsó éveiben ürült csak ki a falu az ostrom miatt, utána (részben) visszaköltöztek a jobbágyok, ugyanez történt a Rákóczi-szabadságharc idején is. Az adófizetők a telkes jobbágyok, azaz az adófizető családfők voltak, feleség, gyermekek, cselédek ezekben az összeírásokban nem szerepeltek. Több adat ellentmondhat egymásnak, illetve mai szemmel pontatlan. Az 1950 előtti kerületre vonatkozó létszámadatokat visszamenőleg számolta ki a KSH az új kerület határait figyelembe véve. Mivel 1950-ig sokszor változott Rákospalota területe, én mindig a korabeli számlálási adatokat tüntettem fel.

ÉvRákospalotaPestújhelyXV. kerületForrás
1690néhány adófizető2
169617 adófizető2
169927 adófizető2
170137 adófizető2
170342 adófizető2
171525 adófizető2
172843 adófizető2
174475 adófizető2
1746594 fő2
1760104 adófizető2
1781880 fő2
1782834 fő2
1784/1787892 fő2
18041155 fő2
18161044 fő2
18231363 fő1
18261204 fő2
18281424 fő2
18371541 fő1
18411519 fő2
18461523 fő2
18511543 fő2
18572602 fő1
18692948 fő2
18703458 fő1
18804105 fő1
18906264 fő1
190011744 fő1
191025147 fő5547 fő1
192036008 fő7896 fő1
193042949 fő11340 fő2
194149035 fő11736 fő2
194956496 fő3
195059879 fő2
196061558 fő2
196263344 fő2
196463755 fő2
196663708 fő2
197062664 fő3
1980112810 fő3
199095593 fő3
200185232 fő3
201179645 fő3
201480287 fő3
202176875 fő3
202277037 fő3

1) Szabó Tivadar és Strauch Árpád: Rákospalota monográfiája (1927) – az ebben megjelölt források: Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai, Fények Elek: Magyarországnak és a hozzácsatolt tartományoknak mostani állapotja statisztikai és geográfiai tekintetben, Galgóczy: Pestmegye monográfiája.

2) Dr. Czoma László szerkesztő: Tanulmányok Rákospalota-Pestújhely történetéből (1974) – az ebben megjelölt források: Galgóczy, Consriptiones dicales 1696 (OL), Dicalis Conscriptio 1699, 1701, 1703 (PmL), Népesség összeírások 1774-1784 (PmL), Summarium popularis conscriptionis 1804-1836 (PmL), Schematismus venerabilis eleri dioecesis Vaciensis, Regnicolaris 1828 (OL), KSH.

3) KSH, saját gyűjtés.

Rákospalota népessége a XVIII. században (az adófizető jobbágyok számát 7-tel szorozva kapjuk meg nagyságrendileg a település létszámát)

A görbén jól látszik, hogy a Rákóczi-szabadságharc visszavetette a népességet, ahogy korábban a török fennhatóság utolsó éveiben is elmenekültek a faluból az emberek. Évente kb. 10, tízévente mintegy 100 fővel gyarapodhatott Öregfalu ezekben az években.

Rákospalota népessége a XVIII. sz. közepétől a XX. sz. közepéig

A népességnövekedés 1850-ig továbbra is az évi 10 fős, évtizedenként pedig 100 fős volt. A szabadságharc lakosságcsökkenést hozott, de utána a vasút léte elkezdte vonzani a betelepülőket is. Káposztásmegyer elvesztése a paraszti életmód átalakulásával járt, megindult a zöldség- és gyümölcstermesztés. A1850-1870 közt évtizedenként 1000 fővel gyarapodott a falu. Az 50-es években elindult a saját posta és az olajgyár is. Az Alvég után kialakult a Felvég és kelet-nyugati irányba is megindult a falu terjeszkedése. Az 1870-es évektől a lóvasút adott újabb löketet, erőre kapott az Újpestre történő ingázás. Az 1870-90 közti években már évtizedenként 1400 fős gyarapodás volt jelen. Ekkor jött létre Újfalu és a bérmunkások, iparosok letelepülésével exponenciálisan növekedett már Rákospalota népessége.

A XV. kerület népességének alakulása

A II. világháború alatt kb. a népesség 10%-a menekült el, halt meg, vagy deportálták. A kerület 1950-re érte el újra a 60 ezres népességet. 1960-ig évi 500 fő mindösszesen a lakosság létszámának emelkedése, a következő dekádban, 1970-ig pedig gyakorlatilag stagnált a népességnövekedés. 1970-től elkezdték építeni Újpalota városrészt, ami hatalmas népességnövekedéssel járt, a több, a mintegy 15 ezer új lakás 50 ezer új lakót jelentett. 1980 után a teljes magyar társadalom elkezdett fogyni, ez figyelhető meg a kerület népességében is. Új lakások már nem épültek olyan mértékben, hogy az a lassú fogyást érdemben ellensúlyozni tudta volna.

Pestújhely népessége

Pestújhely, mint Széchenyi-telep jött létre 1896-ban, a parcellázások és építkezések miatt az első 15 évben kialakult egy 5000 fős népesség. A község észak, nyugat és dél felé nem tudott fejlődni, hiszen Palota és Zugló közrefogta. Az 1910-es évektől 20 év alatt duplázta meg a népességét a területének teljes kiaknázása mellett. Csak családi házak épületek, se mezőgazdasági, se ipari létesítmény nem született, főként polgári családok, iparosok költöztek ide.

Az első Depeche Mode koncert

A Facebookon működő Rákospalota Anno Képei csoportban leltem meg jelen bejegyzésem témáját. Bármilyen is hihetetlen, de 1985.07.23-án az akkori Volán-pályán (ma: Reac-pálya) fellépett mintegy 10 ezer ember előtt a még mindig létező Depeche Mode együttes. ez volt a Vasfüggönyön inneni első koncertjük.

Egy 2013-as remek jegyzet is készült a visszaemlékező szervezőket megszólaltatva, itt érhető el.

A Youtube-on fent van a koncert felvétele, leginkább csak vágóképekkel, de így is nagyon érdekes felvétel:

Hogy miért is volt ez anno akkora szám?

A Budapest Sportcsarnok (max: 12.500 fő) 1982 kora tavasszal, a Petőfi Csarnok pedig 1985 áprilisában került átadásra (max: 3.500 fő). Ezeken kívül még a Népstadion és a Kisstadion (max: 14.000 Fő) szolgált nagyobb koncertek megtartására. Próbáltam összeszedni, a még mai fejjel is ismert sztárok fellépéseit:

1982: Uriah Heep

1983: Amanda Lear, Tina Turner, Carlos Santana, Johhny Cash, Chick Korea, Chuck Berry

1984: Boney M.

1985: Dire Straits

Nyilván nem teljes a lista, de látható, hogy a kezdetekben nem volt dömping külföldi sztárfellépőkben. Igazi modern (1980-as évekbeli) banda pedig addig talán nem is lépett fel itthon. Ezért is volt kuriózum a nagyságrendileg 10-11 ezer néző előtt megtartott rákospalotai koncert. A nézők kétharmada ugyan állítólag NDK-s turista volt, még így is több hazánkfia volt itt, mint a későbbi PeCsa-koncerteken bármikor.

Akiknek furcsa neve és furcsa szakmája volt: Haering Ede és Haering Hertha

Bizonyos Haering Ede polgári iskolai tanító 1875-ben kezdi meg tanítói tevékenységét. Előbb tanító helyettes Budán a III. kerületben, a Korona utcai iskolában, majd Sepsiszentgyörgyön segéd tanító. 1894-től a Szegeden a II. kerületi állami fiú polgáriban, aztán a szintén Szegeden levő III. kerületiben. 1893/4-től preparálással tölti a szabadidejét.

Független Magyarország 1905.10.22 (4. évf. 1293. sz. 21. o.) – magasztaló cikk Hearing Ede munkáiról

1905-ben az Országos Királyi Tanáregyesület már ajánlotta beszerzésre Haering preparátumait. 1906-ban aztán megnyitotta kis műhelyét.

Vadászat és Állatvilág 1906.07.15 (6. évf. 14. sz. 160. o.)

1908-ban az üzeméből növi ki magát a Műipar és Tanszergyár Rt. 1910-ben nyugdíjba ment az iskolából. A cégben műszaki igazgatói pozíciót töltött be. 1917 után az üzem szüneteltette tevékenységét, még 1923-ban is ez volt a helyzet. Utána nem hallunk a cégről többet. Ezek az évek nem kedveztek az ilyen sok munkát igénylő ámde szűk megrendelői körrel rendelkező vállalkozásoknak.

1857-ben született, 1903-ban vette csak el feleségét (Schwecht Hermina Vilma, szül.: 1861), holott idősebb lányuk Hertha már 1892-ben megszületett. Nagyon kevés adat maradt fenn a családról. Mindenesetre a lány örökölte apja kézügyességét, szorgalmát és a preparáció iránti érdeklődést. Lehet, hogy valamiért az üzem vezetésével összekülönbözhetett, mindenesetre Rákospalotán kötött ki a család.

Köztelek 1911.09.30 (21. évf. 77. sz. 2455. o.)

Ede 1914-ben hunyt el, ekkor a Batthyány u 15-ben éltek. Felesége 1950-ben hunyt el. Fiából, Oktáv Sándorból körorvos lett, Palotán házasodott 1922-ben. Vélhetően az ő fia, aki szintén Ede volt járt a Wágner Manó Gimnáziumba.

Hertha fivére lakásában az akkor Erzsébet (Sződliget) u. 7. sz. alatt lakott és kezdetben méhészkedett, mint oly sokan akkor Palotán.

Magyar Méh 1921.05.hó (42. évf. 5. sz. 95. o.)

1923 után egy ideig nincs hír róla. Aztán már, mint apja tevékenységének folytatója bukkan fel:

Palota Újpest 1931.12.24 (11. évf. 50-52. sz. 8. o.)

Mivel Hertha mindig bérlő volt, így nehéz megállapítani, hogy az Erzsébet u. 7. és 9. szám esetén arrébb költözött-e egy házzal, vagy csak az 1928-as házszámkorrekció miatt módosult a cím. Az 7-ből elvileg 11-es lett, a 9-es pedig már a módosítást követő házszám volt.

1933 őszétől újabb helyen, az Állomás köz 3-ban lakik már, és újabb hirdetéssel jelentkezik:

Nimród 1933.11.10 (21. évf. 32. sz. 516. o.)

Hivatalos Közlöny 1936.02.15 (44. évf. 4. sz. 82. o.)

1937. tavaszán ismét az Erzsébet (Sződliget) utcában találjuk:

Vadászat Halászat 1937.02.28 (5. évf. 4. sz. 44. o.)

Nimród 1938.01.20 (26. évf. 3. sz. 47.)

És végül 1938 legelején visszatér a szülői házba, a Bem u. 28. sz. alá. Persze nem igazán érthető, hogy miért került vissza 1939 év végén az Erzsébet u 33. alá megint egy kis időre. Utolsó hirdetése 1944-ben jelent meg. A II. vh. után könyvelő szakmát tanulta ki. Hajadon maradt haláláig, ugyanakkor nem tudni miért változtatott végül nevet és lett Hargitai. Mivel Brassó környékén született (akkor: Türkös, ma: Négyfalu) merülhetett fel benne ez a vezetéknév és talán nem akart német hangzású névvel élni, mikor már borítékolható volt a német vereség.

Vadászat Halászat 1944.03.15 (12. évf. 5. sz. 50. o.)

Apa és lánya 50 éven át preparáltak, ebből 30 éven át Rákospalotán készítették a minőségi munkákat. Tán még mindig vannak olyan gyűjtemények vagy magánházak, ahol az ő munkáik lógnak a falon.

A Sín utca 24. igazolható története

2012-es állapotában

Erről a házról Buza Péter történész Palotai Tegnapok c, művében azt írja, hogy Palota legrégebbi épülete lehet és a Dózsa-féle parasztháborút és egy palotaromot is felemleget könyvében. A parasztlázadáshoz köti A Rákospalota monográfiája c. kötet, Borovszky, de Zsemley Oszkár is a Kőrakásdűlő elnevezés kialakulását. A palotai jobbágyok az itteni urat akár ki is végezhették és a palotát fel is gyújthatták. Ásatások ez ügyben nem zajlottak, leírások nem maradtak fenn, így az egész történet a történelem homályába vész. Strauch és Szabó szerint a 18. században hordták el a romok alól a csontokat. Az 1884-es Palota-térképen a Kőrakás-dűlőt cca. a mai MOL benzinkút helyén találjuk. Egy másik, Buza könyvében bemutatott dűlő-térképen pedig a mai Pozsony utca és a Szilas patak közötti résznek jelölik, durván a mai Dal utcától nyugatra, át a vasúton a Fóti úttól északra nagyjából az Attila utcáig bezárólag. Nos ha egyszer a XV-XVI. században volt is a dűlőben palota – aminek még az írmagját is elhordták – az is a Sín utcai háztól több 100 méterre helyezkedett el.

1884-as térkép, rajta a Kőrakás dűlővel. stilizált és pontatlan ábrázolás, csak a fontosabb épületek, helyek bemutatásához készült

Ami bizonyos: Pósta Béla 1892-ben talált egy több száz sírból álló temetőt a mai Géza fejedelem tér alatt. Elképzelhető, hogy a temetőtől nem messze – a vasútvonal helyén, illetve ma már az újpesti oldalon – feküdt talán a Nyírnek(?) hívott település, mely a tatárjárásig állhatott fenn ( mivel a legkésőbbi datált, a sírokból előkerült érmét 1204-ben verték). Ennek lehetett központja az ominózus uradalmi épület (palota), aminek a maradványai után kapta a dűlő a Kőrakás nevet. A vasút mindkét oldalán sok homokbucka volt annak idején, így nem elképzelhetetlen, hogy az uradalmi épület egy magasabb ponton helyezkedett el. A vasút majd a lóvasút építésével egyidejűleg megkezdődött a környék rendezése is, szép lassan eltűntek a homokhalmok és beépült a környék. A Géza fejedelem tér és a Püspök-villa is része volt a Kőrakás-dűlőnek, a tér helyén 130 éve még egy 6 méter magas bucka magaslott.

A keveredés, miszerint a Sín u. 24 -nél találta meg Pósta a temetőt azért esett meg, mert a Leánynevelő intézet 1889-1899 közt a Sín u. 24-ben működött és innen költözött át a Püspök-villaként nyilvántartott Pozsony utca 36. szám alatti villába és annak parkjába így a Leányjavító és a Püspök-villa azonos helyszínt takar, de az ásatások idején ez nem így volt.

Irásné Melis Katalin: Árpád-kori temetők a pesti határban, 11-13 század (Budapest Régiségei 31. szám, 1997). c. munkájában világossá teszi a helyszínt, mivel a Pósta által a helyszínről készült beszámolót közli. Tehát a Sín u. 24. számú ház alatt nem feküdt Árpád-kori temető.

De ha nincsenek középkori alapok, akkor vajon mikor épülhetett az épület?

Az 1860-as palotai térképen még nincs rajta az épület. Felbermayer Ágoston palotai ponyvagyáráról híradás első ízben egy 1870-es hirdetésből értesülünk: August Felbermayer 1840-ben lett bécsiből pesti polgár, vászonkereskedőként kezdte, majd saját céget alapított 1846-ban.

Gazdasági Lapok 1870.07.10 (22. évf. 28. sz. 390. o.)

Akkor még a mostani Sín utca nem létezett, ezért ez a megfogalmazás a ház helyére nézve. Az özvegy vitte tovább a gyárat, akit Brandstädter Fraciskának hívtak leánykorában. Egy 1861-es újság beszámol arról, hogy már özvegy lett Franciska, egy 1864-es példánya pedig arról tájékoztat, hogy akkor már Beniczky Károly feleségeként vitte az üzemet.

Sürgöny 1861.07.30 1. évf. 173. sz. 4. o.

Sürgöny 1864.07.10 4. évf. 156. sz. 4. o cégbejegyzések rovata

Mindezekből azt a következtetést lehet leszűrni, hogy 1860-1870 között épülhetett az épület és 1864-1870 között, de inkább 1870-ben költözhetett Palotára a gyár. A legvalószínűbb, hogy az 1869-es parcellázás során vették meg a területet és épült fel a főépület (a későbbi Sín u. 24.) és a melléképületek 1870-re. A gyár Pestről, Józsefvárosból, a Sörgyár u. 12. szám alól költözött Palotára. Goelles János Beniczky Kornélia férje volt, így vett részt a cég vezetésében, halála utána Beniczky Károly lett gyermekei gyámja.

Budapesti Közlöny 1879.11.08 (13. évf. 258. sz. 8874. o.)

Budapesti Közlöny 1880.02.07 (14. évf. 30. sz. 978. o.) a hirdetmény igazolja, hogy Károlyitól vették a telket, nem volt megelőzőleg a teleknek más tulajdonosa. Az egyes végrehajtások során valamiért nagyvonalúan bántak a területek meghatározásával, hol 2000+500, hol 3000 négyszögöl volt az árverés tárgya.

Károly a cég jegyzését 1864-72 közt látta el, 1875-ben már végrehajtást foganatosítottak ellene. Az 1878-81-es években már a házaspár is folyamatosan végrehajtás alá került. Benciczkyékről a későbbiekben már nincs hír. Az 1883-as Palota-térképhez készült birtokrészleti jegyzőkönyv (MNL OL S79-No. 609/1) szerint akkor már Bossányi László tulajdona a telek. Ezzel össze is vág a következő hír:

Váczi Hírlap 1888.12.02 (2. évf. 49. sz. 3. o.)

Az 1883-as térképen látszik a kert kialakítása és a gazdasági épületek is. Az akkori Mária (a mai Sín) utca ér véget az emeletes háznál, ami a mai 24-es számú épület.

Az 1884-es nyaralónegyed térképen már Bossányi van felvezetve a telekre. A területek nem egyeznek a hírlapi adatokkal, de itt is látszik, hogy 3 helyrajzi számon volt nyilvántartva a teljes terület. A pirossal jelzett telkeket adta el Károlyi gróf, a zöldek még megvásárolhatóak voltak.

Jónásék és az állam között történt ingatlancsere 1899-ben volt (de ezt a Püspök-villa történeténél ezt már leírtam). Jónás Emil és Huszár Mária nem itt lakott aztán, hanem az Erzsébet (ma: Sződliget) u. 12-ben ill. 20-ban volt lakcímük (ez még vizsgálat tárgya, hogy csak házszám módosulás volt-e, avagy arrébb költöztek). Két fiuk született ifj. Emil (1903) és Elemér dr. (1899). Elemér numizmata lett és a Nemzeti Múzeum őre volt korai, 1939-es halála előtt. Id. Emil 1934-ben hunyt el, a halotti értesítőjén a Mária u. 24-es ház van megjelölve, mint postacím.

A ház tehát a család birtokában volt legalább 1934-ig, de bérlők lakták. 1939-ben már Kovács Rezső és nejéé az épület, lehet Elemér halála után váltak meg az épülettől. A II. vh.-t megelőzően Kleinék laktak az épületben. A gazdasági épületek nagyjából a Belső közből nyíló Sín u 19/b ás 21/b helyén állhattak. Elképzelhető, hogy valamelyik átépítve még része a mai épületeknek. Feltételezem, hogy az épület a II. vh. után tanácsi (önk.) tulajdonba került, a házat lakásokra osztották (ami korábban is megtörténhetett már) és lassú állagromlása azóta is tart. Időközben a lakásokat értékesítették, a homlokzatra sajnos még nem jutott pénz.

Összefoglalásként tehát, amit biztosan lehet állítani, hogy nincs középkori története az épületnek, ami csak nagyjából 1869-ben épült, a telket pedig szép lassan feldarabolták és már csak a vasút és az épület közötti telekrész az, ami megmaradt a majd 3000 négyszögöles kertből. Vitatkoznék a kerületi építészeti értéklappal a tekintetben, hogy hutirai Lukácsy Sándor telke ezen telek alatt (ettől délre) helyezkedett el egészen a mai Sín és Sződliget utcák által határolt területen, márpedig mindenki a saját telkén építkezett és lakott. Barokkos elemeket felfedezhetünk akkor is, ha az épület neobarokk stílben készült el annak idején, eltérően a többi villától, amik neoklasszicista/historizáló módban épültek. Sajnos általánosságban elmondható, hogy a legtöbb épület elvesztette homlokzati jegyeit, díszítéseit, a fényképek rendkívül csekély volta miatt helyreállításuk lehetetlen, sok esetben a saját kezű helyreállítás, a szigetelőanyagok, rossz osztású és méretű nyílászárók használata rontott is az arányokon.

A Püspök-villa 175 éve

Képeslap az 1900-as évek elejéről

A Püspök-villaként ismert épület a mai Rákospalotai Javítóintézet főépülete, mely a Pozsony utcára néz. A telek A Pozsony és Károlyi Sándor utcák találkozásánál található a 36-os szám alatt.

Sommariva Aurél őrgróf 1845.01.15 -én vette el Poroszlay Amáliát, akinek apja a Poroszlay Frigyes Debrecen kancellárja, főbírája majd polgármestere volt. Aurél apja Karl Sommariva őrgróf, számos rend tisztje volt (és aki 1858.05.13-án hal meg Rákospalotán 77 éves korában). A Sommariva család egy ezer éves család, Lombardia tartomány Lodi városából származnak. A császári seregben ezred van elnevezve róluk, Hannibal Sommariva vértes ezredével már 1810-11-ben járt Magyarországon.

Karl Sommariva márki 77 évesen 1858-ban meghalt Rákospalotán. Az értesítőt Landerer és Heckenast nyomtatta. Forrás: Pannon Digitális Egyesített Archívum

A párnak 1851.05.03-án lánya született, Fóton anyakönyvezték, de ekkor már Palotán éltek. Az 1847-es Palota térképen utólagos rávezetéssel jelölték a Sommariva telket. Ezen tényekből arra lehet következtetni, hogy 1848-50 között épülhetett a ma is álló a Pozsony utcára néző villa. Bár ugyan a pár évvel korábban épült későbbi Hampel-villa akkortájt bérbe vehető volt, nem hiszem, hogy akár 5-10 éven át ott laktak volna Sommariváék, mielőtt ez az épület elkészült volna. Véleményem szerint a pár már az új házba költözött, ez dukált nekik – lehetett részben nászajándék is és hát egy gróf mégsem lakhatott akármilyen házban.

A térkép fejjel lefele ábrázolja Palotát, Halványan berajzolva rajta a mai Pozsony u, . a vasút alatt ott az áteresz (a mai aluljáró őse). Szép en megrajzolva a mai Batthyány u. mely végéről lehetett elérni az akkori eredeti állomásépületet, amit 1872-re lebontottak. Keresztformával jelölték a községen kívül álló korcsmát, a későbbi Park Vendéglőt. Forrás: Hungaricana Közgyűjteményi Portál

Az 1860-as térképen már jelölték a telket a házzal együtt. A Pozsony (Vasút) utcát korábban évszázadokig a Káposztásmegyerre vezető útként aposztrófálták csak. Forrás:: Rákospalota Pestújhely és Újpalota Helytörténeti Gyűjteménye

Amália 1872.05.18-án halt meg. Sommariva ekkor eladta az ingatlant. A vevő Horváth Mihály történettudós és püspök volt.

Poroszlay Amália halotti értesítője. A megözvegyült férj ezután Budapestre költözött. Forrás: Pannon Digitális Egyesített Archívum

A Fővárosi Lapok 1872.10.23 (9. évf. 243. sz. 1062. o.) híradása az új tulajdonosról

Horváth Mihály az Akadémia értesítő szerint sokat tartózkodott Palotán a villában, mert lakcímeként nem csak a pesti háza, hanem a villa is fel volt tüntetve a nyilvántartásban. Tavasztól őszig lakhatott és dolgozhatott itt.

Vasárnapi Újság 1878.09.15 (25. évf. 37. sz. 592. o.)

Horváth Mihály 1878.08.19-én hunyt el Csehországban. Felesége 1904-ig élt, Ernesztin lánya 1865-ben született még a száműzetése során, őt 1883.11.27-én vette el Kristóffy József. Nestor fia 1866-76 közt élt, két gyermeke csecsemőkorban hunyt el, Jenő fia 1875-ben született. Ernesztin 1880-ban végzett a Veres Pálné leányiskolában, 1883 februárban volt az eljegyzése, azaz ahogy 18 éves lett, el is kelt. Azt gondolom, hogy nem sokkal ez előtt adhatta el az özvegy a villát, a nagykorúvá vált leánygyermek a villa eladásból kaphatta meg hozományként az örökségét. Ami bizonyos, hogy már 1879-ben meghirdette a villát eladásra:

Fővárosi Lapok 1879.04.20 (16. évf. 91. sz. 446 o.) – hogy a Püspök-villáról van szó azt onnan tudjuk, hogy Horváthék pesti háza volt a Pipa u. 6 sz. alatt.

Az 1883-as Palota térképen (Forrás: Hungaricana Közgyűjteményi Portál) a villa telkére is rá van vezetve, ami a birtokrész jegyzőkönyvben is szerepel, miszerint a telek, a villa, a kert, a gazdasági épület Benedek Gáboré. Benedekről annyit tudhatunk, hogy a kor legmenőbb aranyékszer, órakereskedését üzemeltette a korabeli Hatvani (ma: Kossuth Lajos) utcában.

Ez a korabeli árjegyzék a Darabanth Kft. aukcióján szerepelt.

Befektetés lehetett a zsidó kereskedő részéről az ingatlan megvásárlása, 1889-ben több ízben találkozhatunk a feladott hirdetésével:

Pesti Hírlap 1889.06.04 (11. évf. 153. sz. 11. o.)

Huszár András nevével 1876-ban találkozunk először, mikor is nejével megvesznek a mai Zuglóban egy telket a Hajtsár (Hajcsár) úton (a mai Nagy Lajos király útja, legkorábbi neve: Marhahajtó út). A közjegyzői irat gazdászként említi, ahogy azt is megtudhatjuk belőle, hogy neje Gries (Grisz) Katalin írástudatlan (HU BFL – VII.184.a – 1876 – 1546). A telekre engedély nélkül húznak fel egy házat.

Házépítésre 1883-ban kértek engedélyt, melyet 1885-ben kaptak meg. A házat 1890-ben adták el 22304 Ft-ért. 1892-ben Huszár már a Vasút u. 62. szám alatt földbirtokos (HU BFL – VII.185 – 1892 – 1788). A Vasút utca 62-63. volt a villa régi címe. Ezért feltételezhetjük, hogy 1891-ben kerülhetett a villa Huszár és neje tulajdonába.

Ebben az évben történt meg az a gimnázium életében először és utoljára, hogy nem a jelenlegi helyén működött (ha működött) az iskola. 1891. szeptembertől egész decemberig ez a hirdetés jelent meg:

Budapesti Hírlap 1891.10.15 (11. évf. 283. sz. 8. o.)

Mivel a gimnázium a Bartók Béla (Erdősor) utca és a Fő út között fekszik vagy 145 éve, ezért valószínű, hogy ugyan felsőbb engedélyhez jutott Wágner az átköltözést illetően, mégis az iskola nem tudta megkezdeni a működését, több, mint valószínű, mert az új tulajdonos Huszár András ezt megakadályozta. Ha Benedek Gábor szerződést kötött a terület értékesítésére vagy bérbeadására, akkor a szerződés valami oknál fogva kútba eshetett. Márpedig nem szoktak elköltöztetni egy gimnáziumot, hogy bizonytalan az új ingatlan sorsa, vagy nem ismertek a birtokbavételi körülmények. Persze ez csak feltevés a részemről. Ugyanakkor milyen érdekes, hogy már akkor felmerült az ingatlan intézetnek való alkalmassága.

A Javítóintézet 1889.11.05-én kezdte meg a működését a Sín u. 24-ben. Ekkor nevezeték ki az élére özv. turchánkai és kralovai Jónás Józsefné Turcsányi Emíliát. A telket az állam Bossányi Lászlótól vásárolta meg. A főépület jelenleg is áll, lakóházként funkcionál, a melléképületek már nem állnak, a telek is felosztásra került azóta. 1899.03.15-én költözik az intézet a Pozsony utcába, az építkezés ott 1904-ig tartott. Akkor készült el a díszes pergola, a kápolna és a bentlakó lányok elhelyezését szolgáló épületek. Huszárék cserébe megkapták a Sín u. 24. sz. alatti ingatlant.

Képeslap-gyűjteményemből: Üdvözlet Rákospalotáról – Vasút utca, a Leányjavító főbejárata – 1908

Huszáréknak egy lányuk, Mária, és két fiuk Pál András és József született. Mária 1898-ban hozzáment az igazgatónő fiához, Jónás Emilhez. Emil apja Dévaványán volt jegyző, Emil 1920-23 között a nagyközség utolsó bírája volt. Még abban az évben Huszáréktól ajándékba kapták (nagy valószínűséggel hozományként) a Sín u. 24 alatti ingatlant, majd létrejött az állammal az ingatlancsere (HU BFL – VII.203 – 1899 – 0146). Pál Frecska Lídiát, Frecska Dániel vendéglős lányát vette el szintén 1898-ban (saját vendéglője az akkor Bem u. 14-ben volt). József pedig beházasodott a Liva (Liwa) családba, az Apor utcába. Liwa Emmát vette el 1899-ben.

A mai Sín u. 24. a kép közepén lévő 1 emeletes épület, amely előtt ma elhalad az akkor még nem kiépült Sín(akkori nevén Mária) utca. Az 1883-as térképen látszik, hogy díszkert vette körül az épületeket. Bossányi László a korábbi Felbermayer ponyvagyár ingatlanához az özvegy Brandstetter Franciska új férjétől Beniczky Károlytól juthatott hozzá 1879-ben, annak végrehajtása során. Az épület 1865 körül épülhetett.

A Magyar Állam 1898 óta tulajdonosa az ingatlannak és az intézménynek, melyet már többször átneveztek, sőt internálótábor is volt falain belül a Tanácsköztársaság ideje alatt.

Az elmúlt nagyjából 175 évben tehát gróf, püspök, ékszerész, gazdász és az állam volt a villa tulajdonosa.

Az URAK, akik felavatták a Fradi-pályát

A palotaiak “mindenhol” ott voltak. Hogy-hogy nem ők voltak az elsők, akik a Fradi pálya gyepén rúghatták a bőrt:

Forrás: Nagy Béla: 75 éves a Fradi-pálya. 1911-1986. Mesél az öreg (és az új) stadion (Budapest, 1986) 6. oldal

A legismertebb és legtöbb halálos áldozatot követelő magyarországi merénylet palotai áldozata

1931.09.13-án éjfél után nem sokkal Matuska Szilveszter felrobbantotta a biatorbágyi viaduktot, rajta a Bécsbe tartó gyorsvonattal együtt. A palotai Morvay Alajos mozdonyvezetőt hősnek kijáró tisztelettel temették el.

“A mozdonyvezető és a fűtő emlékére nevük, a baleset helyszínének és időpontjának feltüntetésével a 424,004 psz. mozdonyon emléktáblát helyeztek el. Az 1932. február 11-én délután, a Keleti pályaudvaron tartott ünnepség után, a babérgirlandokkal feldíszített gép különvonat élén Biatorbágyra közlekedett. A viadukton lépésben áthaladó szerelvényről – az áldozatok emléke előtt tisztelegve – két koszorút dobtak a mélybe. A baleset egyéves évfordulóján a Mozdonyvezetők Országos Segélyező Egyesülete székházában avatták fel a szerencsétlenül járt mozdonyszemélyzet emléktábláját. Ugyanezen a napon megemlékeztek a két életét vesztett vonatkísérőről is, a Keleti pályaudvar nagy tanácstermében tartott ünnepségen. A 301,001-et később (1937 szeptembere után) újjáépítették, illetve gyakorlatilag új mozdonyt építettek a balesetes gép egy-két alkatrészének felhasználásával. Ennek elkészültekor az emléktáblát erre a gépre szerelték át. A tábla másolatát 1988. szeptember 10-én elhelyezték Morvay Alajos egykori lakóhelyén, a budapesti Mozdonyfűtő utcában lévő ház falán is.”

(Forrás: Bárdos Imre Indóház 2005.09

“A Bécs felé tartó mozdony még sértetlenül áthaladt a robbanóanyag felett, de a második és harmadik kocsi aktiválta a halálos fegyvert. A vágányrész megszakadt, a mozdony, a poggyászkocsi, és további 4 személykocsi a 26 méteres mélységbe zuhantak. A hátralévő szerelvényeket a szerencsén túl a mozdonyvezető mentette meg, akinek hősi halálát igazolta, hogy kezét a fék fogantyúján találták meg: a kisiklást követően egyből fékezni próbálta a járművet. A tragédia egyetlen szerencsésnek mondható mozzanata, hogy a másodpercek töredéke alatt a kötőlánc is elszakadt, így a további szerelvények – ugyan nem maradtak helyükön – a halálos zuhanástól az utasaikkal együtt megmenekültek.”

Forrás: Múlt-Kor 2021.09.13

A legeslegelső hazai vasúti halott

Budapesti Híradó 1845.03.02 (140. szám 146. o.)

A National Geographic folyóiratban jelent meg egy cikk a vasúti “elsőkről”. Sikerült megtalálni a legelső dokumentált vasúti balesetet. Az áldozat egy rákospalotai földmíves lehetett, aki beállt napszámosnak és nem ecsetelt módon elhunyt. Napszúrást nem kaphatott márciusban, akkor inkább fagyási sérülések, tüdőgyulladás jöhet szóba, hacsak rá nem dőlt egy föld- vagy zúzottkő halom…. 1845 nyarára értek el Palotáig a vágánnyal, az első hivatalos próbaút 1845 novemberében volt, Vácig pedig 1846 júliusban lehetett első ízben utazni. Ez az eset valószínűleg a Nyugati és Palota közt meglevő 8 kilométeren történhetett Palota közelében. A haláleseti kifizetés mai értéken durván 1.225.000 Ft-nak felel meg, ami nem is rossz pénz. Pl. ma a Generali Biztosítónál – mely biztosító már 1845-ben is létezett – az 5 szintű utasbiztosításánál a közepes díjtételű termékmódozat esetén a biztosító 1.500.000 forintot fizet baleseti halálra, a két olcsóbbnál pedig semmit sem térít. Tudom ez nem egy precíz összehasonlítás, de mégis képet kaphatunk a 177 éve történtekről. Az elmondható, hogy tényleg korrekt kifizetést biztosítottak a Középponti Vasútnál a balesetet szenvedett és megbetegedett munkásaiknak.