Thaly Kálmán és Görgei Artúr Palotán

A két ismert alak – Görgei, mint ’48-as tábornok, Thaly pedig a Magyar Történelmi Társulat és az MTA tagja, továbbá a Klapka-induló szövegírója – a cikk szerint egy ünnepélyre érkezett Palotára. Akkortájt egy ismert ünnep volt, a minden év nyarán (augusztus 15-20 között) megrendezett Lukácsy-féle dinnyeünnep. Ezen a polgárság vett részt, nem egyházi vagy régi falusi ünnep volt. Horváth Mihály 1872-ben vette meg a Püspökvillát, Thalyval együtt indította útjára a Történelmi Társulatot és ő is, mint mások, 1867-ben térhetett haza. Így el tudom képzelni, hogy több emigráns vett részt az ünnepen, nem csak Görgei és Thaly. Görgeiről fennmaradt egy kertészkedős képe. Elképzelhető, hogy már ekkor 1867-ben érdekelte a kertészet, melynek szépségét itt a Lukácsy által felügyelt kertészeti egyleti telken meg is csodálhatta. Persze, most csak hangosan gondolkodom és nem kell kombinálni, ki miért is jött el végül Palotára. A cikkből kiderül, hogy ekkor még sokan árulónak vélték a tábornokot a világosi fegyverletételért, ezért léptek elé s nem azért, hogy jó szívvel üdvözöljék. A cikk a Pesti Hírlap 1909.09.28-i (31. évf. 229. szám 9. o.) számában jelent meg:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük