A Fortuna Mozgó

A korábbi palotai moziról szóló bejegyzésben, mely a Tavasz Mozgóról szólt, említést tettem a Fortuna moziról is. Miután előkerültek dokumentumok erről a moziról is, így meg lehet végre róla hitelesen emlékezni, nincs szükség a találgatásaimra.

A Darabanth Kft. 35. Nagyárverésén 2021. májusában került kalapács alá horror áron az alábbi képeslap, mely 1913-ban futott:

Aztán sikerült hozzájutnom a képeslap “kistestvéréhez”, melyen Halassy kiadásában ugyanez a kép 1916-os dátummal ellátott képeslapon ismét kapható volt. Kistestvér, mert osztott képeslap két képpel, így az én fotóm feleakkora, de ugyanúgy szereli a vezetéket rajta a villanyász. Az 1913-as bélyegzésű képeslapot még Fischer Dezső és Társa adta ki, ezek szerint Halassy tőle kapta meg a képet.

Korábbi feltételezésem tehát, – hogy a Tavasz utcában esetleg a Fortuna cipőgyár telkén ált volna egy sátoros mozgó – nem volt jó.

Mivel a képeslapokon szerepel a Zápolya utca felirat, így már nem volt nehéz beazonosítani az épületet. A mai Szerencs u. – Oroszlán u. ( az akkori Zápolya u. – Földvári u.) sarkán áll az épület, mely otthont adott a mozgónak. Persze már korántsem olyan díszes homlokzatú a ház, de a klinkerrel körbefuttatott pinceablak árulkodó volt. Az utca kanyarulatában pedig a Rákos út házai láthatók, hiszen ott törik meg a Szerencs utca.

Az újabb kutatás során a legkorábbi említés 1912. májusából került elő:

Szövetkezeti Értesítő 1912.05.04 4. évf. 9. sz. 8. o.

1915-ből van utoljára adat a Fortunáról. Halassy 1916-ban tán még azért jelentette meg újra a képet, mert akkor még üzemelt/vegetált a mozi, vagy csak simán nem is tudott arról, hogy a mozi időközben bezárt. Úgy tűnik, hogy nem állt a mozi mellé Fortuna istennő és 4 év után kénytelen volt bezárni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük