Megjelent a Magyarország 1928.11.15-i (35. évf. 259. szám. 14. oldal) számában:
Kodolányi János veszett ebének kalandos története
Kodolányi János és az iskolatej
Megjelent a Magyarország 1930.11.06-i (37. évf. 252. szám 6. oldal) számában:
Kodolányi János legviccesebb írása a 25-ös autóbuszról
Megjelent a Magyarország 1930.04.17-i számában (33. évf. 88. szám 2. oldal):
Szalatnai Rezső: Emlékek Kodolányi Jánosról – benne az író viszontagságos palotai időszakának felelevenítése
Szalatnai Rezső az alábbiakban emlékszik Kodolányira, és hogy a rákospalotai kilátástalan helyzetében írta legszemléletesebb, megindító novelláit.
Kodolányi János: Életrajzi adatok – levél Várkonyi Nándornak
Kodolányi János író 1928-1932 között élt Palotaújfalun, 3 helyen is, utoljára a Bethlen u. 136-ban. 1928-ban levelet írt Várkonyi Nándor levéltárosnak, akivel aztán hosszú levelezést folytatott évtizedeken át. E levelében foglalja össze addigi életútját (megjelent a Hitelben, 1994, 7. évf. 9. szám 85. oldal):
Alaksza Ambrus: Dies Irae
Alaksza a Klebelsberg Kuno községi polgári fiúiskola tanára volt 1932-34-ben. E műve a Nyugat 1934. évi 17-18. számában jelent meg, tehát Rákospalotán írta, Első verseskötetét (A vándor visszanéz, 1935) Babits Mihály segítette megjelentetni.
"Dies irae, dies illa
solvet saeclum in favilla
teste David cum Sybilla."
Fakanál, só és favilla,
faszemöldök, könny és pilla,
fasikoltás, jaj és trilla.
Sóhajtana szám, de nem mer,
szívem töltve gyötrelemmel,
torkomon görcs, nyelvem nem nyel.
Bűnnek étke, borsos étek,
gyomrom reszket, hányni késztet,
csöppnyi bűn az igaz élet.
Émelygés a halál ára,
vétek s név kell a fejfára,
végzésre nincs appelláta.
Szent Ambrus, ha szónokolna,
értem kegyes szót, ha szólna,
a lelkem sem fuldokolna.
Jézus szeme rám-rámtéved,
lábom, karom mégis téved,
s ágyat vetek az erénynek.
Esős, őrült látomások
locsolnak meg, s lelkem ázott
talaján én egyre ások.
Uram! mint seb, számon épp oly
hasadozó, véres sikoly,
szánt, csak szánt a gyilkos téboly.
Örök tűzre könyved vessed,
lobbantsd lángra pergámented,
kegyes Isten! Tedd meg, tedd meg!
Nyissad füled fáradt szómnak,
ne higyj többé írott szónak,
nézd, lelkemben csupa jó mag.
Sok-sok éj húll, csillag rebben
ezért állok Veled szemben:
nincs esettebb, mint az ember.
Fényt az égre újjad hintett,
ínyemen méz, édes ihlet,
reményem már számban íz lett.
Ítéletet úgy mond rajtam
hogyha széket ülsz is majdan:
verebednek enni adtam.
Szegénykének árpát mértem,
jót akartam, jót nem értem,
bocsásd meg, hogy mégis éltem.
Zelk Zoltán: Mikor felnőtt lettem
Az Újmajor Palota felett közvetlen helyezkedik el (a Károlyi Sándor út legeslegvégén). E versében említi meg a palotai palánkot is. Zelk 1934-től lakott jó 20 éven át Zuglóban, a 30-as években ismerte meg Palotát is.
Mikor először mentem éjszaka haza
és elhagyva a várost,
már lenn az Ujmajorban,
mert elkapott hozzá a kedv,
letéptem néhány csillagot,
de aztán hagytam visszaszállni őket:
csak egyszer óriás az ember,
ne éljen vissza erejével,
beértem annyival
– csodálkozzanak reggel majd a népek –,
csokorba kötöttem az eperfákat.
(S hogy mit nem tudnak a kutyák
a máskor acsarkodva deszkarágók!
most gödröt ásva a palánk alatt,
lábamhoz bújtak, csapatban kísértek,
hazáig el nem hagyva lépteim.)
Visszanéztem a kapuból:
minden a helyén: a vagongyár,
a gőzmalom, a bakterház, a lankák,
a Szamos és a Homoród,
s a házak is. Egyetlen lámpa égett:
a degesz tárcájú kupecnél
csapkodták ásszal, tizessel az asztalt.
Aztán mi még? A konyha.
Az asztalon a lábas és a tányér.
Anyám takart szomorúsága:
tudta, felnőtt ember ül asztalánál,
az kanalazza a krumplilevest.
Zelk Zoltán: Szilveszter a Fóti úton
A vers 1935-ben született. A Régi Fóti út csak 1955 táján lett átnevezve, addig Fóti út volt egyszerűen.
Ilyen zenét tenger se tudhat,
sem a vihar, ily harsogót,
se százezer motor, mint itten
e rossztüdejű horkolók.
Orral, fog közt, sípoló mellel
fújják… fölszáll és összecsap
száz szörnyű hang. És szinte csobban
és habzik, amint megdagad
és nekilódul a falaknak…
de visszapattan, nem leli
útját s újabb s újabb hörgéssel
és sziszegéssel lesz teli
a terem. S önnönharsogásuk
árja alatt úgy alszanak,
mint folyó mélyén az iszapban
nagybajszú, páncélos halak.
Ha mélyebb lenne ez az éjjel
és ringatóbb ez az iszap,
ha nem hajítná partra őket,
mely fölissza az éjt, a Nap…
ha nem tátná torkát feléjük
a Váci út és a liget,
melynek bokrai közt lapulva
leseng a csontfogú hideg…
vagy nappal is vattás meleggel
őrízné őket ez a ház:
csattogna térdükön a kártya,
járná a talonmáriás,
mint hajdan a kocsmák ölében,
mikor az egyheti robot
bére ott szállt az izzadt kártyák
között, mint egy elváltozott,
mint egy füstté vált púpos angyal –
hej, régi, régi szép idők…
ihattak akkor, telt a bérből
s ilyenkor Szilveszter előtt
Angyalföld, Újpest, Zugló népe
hogy várta már a perceket,
mikor összefogózva járják
táncuk a kihúnyt év felett…
Ím, itt az év utolsó napja,
a horkoló had ébredez.
Mocskos idő. Hó hull s a hóra
hamuszínű eső szemez.
Melegedőben, kapu alján
és párás henteskirakat
előtt álldogálnak merengve,
féllábon, akár a ludak,
míg jő az est. Szilveszter éje.
S akár a többi éjeken,
örüljön az, aki a menhely
öblös termében megpihen,
akinek pad jut… Láthatatlan
tömeg közt könyökölve fut
facér, szabó, pincér, kovács, hogy
elérje a nyitott kaput…
Nem látomás ez, künn a járdán
üveget lóbál egy legény
s ordít: „Igyunk, hisz Szilveszter van,
egy fa alatt találtam én,
szagoljátok csak, rum van benne…
lehet vagy két liter… Igyál!” –
s a drága kincs a dermedt ujjak
között táncát megkezdi már.
Jó nyájra lelt a halál itten…
A faszesz már gyomrukba mar
és fölcsap gyulladt torkaikból
vijjogva, rekedten a dal!
Boldog, aki mély-mély ködökbe,
indás gőzök alá merül…
rókáznak már, üvöltnek és a
földön egy asszony elterül,
majd egy vasöntő, ki hörögve
kíséri még a dallamot,
egy asztalos zuhan melléje,
aztán egy kocsist s egy vakot
terít a gyilkos szesz a földre –
a többi még járja tovább
s vélük táncolnak fönn a felhők,
vélük a Fóti úti fák!
Ez volt a Szilveszter, barátom,
ez volt a tánc! Három halott
hirdeti, hogy a Fóti úton
a vidám halál mulatott.
Három halott… mellük zenéjét
nem harsogja már a terem –
Nem volt munkájuk életükben,
hát most már túlnan se legyen
szerszám kezükben. Már örökkön
igyák az aranyszín italt,
rummal gyógyítsák sebzett torkuk,
táncoljanak s fújják a dalt!
Babits Mihály: Palotai est
A mű a Recitativ c. verseskötetben jelent meg 1916-ban.
Végre falun ér az estem
nincsen este Budapesten
s én az estét kedvelem
este az én reggelem
lelkem mint a rossz madár
nappal alszik, este száll
amikor te becsukod,
kinyitom az ablakot.
Álmosan borúl a nap
vörös arccal az égaljra
mint a részeg az asztalra
és az árnyak hullanak
nyúlanak
és a fények szelidülnek
és a sarkok feketülnek
és a lángok gyullanak
gyullanak.
Minden ablakot kitárok
minden gondom elszivárog
és egy palotára várok
melyet a csönd ujja rak.
És a csönd hangjára várok,
messziről képzelt bojtárok
néma nótát fujjanak.
Messziről csodára várok:
tünjön föl egy új alak!
Messziről egy rémre várok:
takarózzon be az árok,
szerelemben ijedt párok
paplan alá bujjanak.
Messziről egy kéjre várok
messziről egy fényre várok
melytől megyógyúl a vak
és a látóra hull hályog.
Messziről egy holdra várok
melytől elvakúl a nap.
A rákospalotai lóvasút előzményei
1854-ben ad hírt a pesti sajtó, hogy Alphonse Loubat francia vállalkozó 1852-ben Párizsban városi vasutat fejlesztett ki, a sínt a macskakövek közé fektette és lóval vontatta a társaskocsit, melyet korábban csak omnibuszként használtak. Korábban New Yorkban élt, ahol 1828-tól próbálkozott a városi vasút megteremtésén.
Vasárnapi Újság 1854.11.05 36. szám 309-310. oldal
Két év múlva 1856-ban az alábbi rövidke hír jelent meg több újságban is:
Budapesti Hírlap 1856.12.04 281. szám 2. oldal
Politikai Újdonságok 1856.12.03 49. szám 433. oldal
Budapesti Visszhang (1856.12.11 50. szám 410. oldal)
Tehát az akkor cca. 1 175 000 fős Párizsnak a nyomába szegődött a cca. 2600 fős Rákospalota! Palota igényelte a tömegközlekedést, lévén már 1847-ben a pünkösdi hétvégén 12 270 fő utazott a váci vasútvonalon, mely létszám döntő hányada Palotára rándult ki. Ekkor Palotán 1600-2000 fő körül laktak. 1 hétvége alatt tehát a teljes lélekszám ötszöröse özönlötte el a Palotai Nagyerdőt. Moccanni sem lehetett, nemhogy leülni, még kevésbé enni s mulatni. Aztán elült 10 évre az ügy, vélhetően nem tudtak megfelelő befektetői gárdát verbuválni. 1866-ra elkészült a Kálvin térről induló Újpestig tartó első (mai) magyarországi lóvasút (Európa 6. vonala). Károlyi végül ezt a vonalat finanszírozta meg. Elkészülte után azonnal el kezdte Palota krémje (vagy akkor ahogy mondták: Palota intelligenciája) tervezni a saját lóvasútját.
Sürgöny 1866.12.28 6. évf. 295. szám
Nefelejts 1868.06.28 26. szám 312. oldal
A Hon 1870.01.09 8. évf. 6. szám 3. oldal
Budapesti Közlöny 1870.06.04 4. évf. 127. szám 2372. oldal
A Hon 1871.03.18 9. évf. 64. szám 3. oldal
És végül 1872.05.01-jén adták át a nagyközönségnek a palotai lóvasutat. Bár többször gazdát cserélt, megvalósult a palotaiak nagy álma és mind a mai napig ugyanazon az útvonalon közlekednek a „köpőládák”, igaz, ma már villamos formájában.