Palotai történetek

Megjelent a Kakas Márton 1911.05.07-i (18. évf. 19. szám 6. o.) számában.

Megjelent a Kakas Márton 1908.12.27-i (15. évf. 52. szám 12. o.) számában.

Megjelent a Kakas Márton 1899.02.26-i (6. évf. 9. szám 9. oldal) számában.

Kutatásaim alapján Rákospalotán élt és működött, majd bukott le az első ismert magyar bélyeghamisító. Mindez 1880-ban történt. Időrendben beollóztam pár cikket, amikből kiderül néhány érdekes részlet az ügyével kapcsolatban:

Fővárosi Lapok 1880.04.30 99. szám 496. o.

Fővárosi Lapok 1880.05.05 103. szám 515. oldal

Politikai Újdonságok 1880.05.05 26. évf. 18. szám 218. o.

A Hon 1881.04.05 19. évf. 94. szám 2. o.

A Hon 1881.04.12 19. évf. 101. szám 2. o.

A Fortuna börtön a Várban volt, a mai Fortuna u. 4. szám alatt. Niedermann Gyula pedig az az orvos volt – és akiről később szanatóriumot neveztek el Pestújhelyen a mai Őrjárat utcában – a Lipótmezei Országos Tébolyda igazgatója volt 1884-1899 között. Vélhetően az 1871-es, 1874-es réznyomatokat és az 1874-es színesszámú krajcárost hamisíthatta. A tudósítás is lehet pontatlan, mert ebből az időből nincs tudomásom 5 Ft-os névértékű bélyegről. A világ ismert bélyeghamisításainak szentelt honlapon több hasonló bélyegképet is megtekinthetünk ebből az időszakból: http://stampforgeries.com/forged-stamps-of-hungary/

Megkérdeztem Glatz István igazságügyi bélyegszakértő urat, hogy kijelentésem, miszerint Kiss János az első magyar bélyeghamisító, megállhatja-e a helyét? Se megerősíteni, se cáfolni nem tudja – szólt a válasza. Ő elsősorban a produktumokkal, azaz – jelen esetben a hamis – bélyegek azonosításával, azok tulajdonságaival, illetve a katalógusokban történő nyilvántartásba vételével foglalkozik. A legritkább esetben derül ki a hamisító kiléte. Válasza számomra azt jelenti, hogy mindaddig, míg egy korábban működött magyar hamisítót nem találunk, tekinthetjük Kiss Jánost az első ismert magyar bélyeghamisítónak.

Ide kapcsolódik, hogy az egyik legismertebb bélyegtervező, Varga Pál is Rákospalota szülötte. Életrajzát itt találják: https://hu.wikipedia.org/wiki/Varga_Pál_(grafikus) .

Kiegészítés: Tamáska Ábrahám háza, ami a 358-as számot viselte a mai Karácsony Benő parkban volt, ahol a gördeszka pálya található. E helyütt végezte tehát főszereplőnk a hamisítást.

Palota lakossága mindig lelkes volt, amikor a hazafiság került szóba, vagy tettekkel is bizonyítani kellett, hogy a palotaiak odaadó jó polgárai a nemzetnek. Díszpolgári címet mostanság is úgy adományoznak, hogy megvizsgálják, hogy az arra érdemes személy „mit tett le az asztalra”, mennyivel öregítette lakóközössége, városa jó hírnevét. A korábbi időkben azért az emberek nem voltak naprakészek a hírekből, sokkal inkább az aktuális országos politikai viszonyok, azok hullámai határozták meg – egy-egy helyi újság híradásai mellett – hogy az emberek kivel, mivel és mekkora mértékben szimpatizálnak. Nem volt olyan szintű információ áradat, mint manapság, ahol mindennek a színét és fonákját is kivesézik az orgánumok és már az is fejtörést okoz, hogy eldöntse az ember, melyik hírek az igazi, vagy melyiknek akar hinni. Az akkori időkben – ahogy mostanság is – az emberek szinte feltétel nélkül képesek egy ügy, egy mozgalom, egy ember mögé állni, ha a kellő, megfelelő hívószavak hangzanak el. A Trianon utáni revizionizmus és a világválság utáni fellendülés elég lendületet adott Gömbös karrierjének, a vidék mindenhol ünnepelte. Ne felejtsük el, hogy ekkor még Rákospalota egy 10 éves város volt, nem volt még Nagy-Budapest, de Palotán rengeteg munkás élt. Ekkortájt emelték (1933 év végén) a Hubay téri ereklyés országzászlót is.

Utólag, később persze az emberek már a saját bőrükön érezték, hova vezet a folyamatos agresszió, gyűlöletkeltés, a túlzó és csaló propaganda, az ellenségkeresés. Az ország nyilas uralom alá került, majd belesodródott a II. világháborúba, e tíz év szörnyűsége pedig újabb 4 évtizedig konzervált állapotokat és sorsokat. Az állampolgárok lettek a vesztesei 50 évre saját „hiszékenységüknek”. Természetesen egyedül az állampolgár volt az, aki nem tehetett arról, hogy a hatalom úgy működött, ahogy, és hogy azok a legnagyobb károkozók, akikbe bizalmát vetette és bízott.

Gömbös rövid életrajza: A Tanácsköztársaság után indult politikai karrierje során létrehozta a MOVE-t, majd vezérkari századosként a nemzeti hadsereg megszervezését kapta feladatul, nem sokkal később Horthy hadügyminiszter államtitkára lett. Az Egységes Párt ügyvezetője lett 1922-től, a politikai hatalomból azonban 1924-re kiszorult. Ekkor hozta létre az MNFP-t, a röviden csak fajvédőnek hívott pártot. Ezután pártját megszüntette, és mintha „visszavonulót” hirdetett volna. Horthy vitézi címet adományozott részére, majd mikor a Bethlen-kormány a gazdasági világválságba belebukott 1932-ben megszerezte a hatalmat és miniszterelnök lett. Nemzeti Munkaterve Mussolini ihlette programját részben a vidék és a parasztság életkörülményei javítására építette, mely meghozta számára ezen rétegek szimpátiáját. Radikális fellépése sokaknak tetszett. Külpolitikájában igyekezett mind Hitlerrel, mind a Szovjetunióval jó kapcsolatot kiépíteni. A javuló gazdasági adatok mellett nem mondott le az ország Trianon utáni területi igényeiről. Egyre inkább jobbra tolódó, keresztény, nemzeti, autokrata politikát folytatott, ami politikai küzdelemmé fajult és 1935-ben olyan erőszakos lépéseket tett, melyek során még sortüzet is bevetett. A politikában egyre inkább elnyomó, csalásra játszó lett, a propagandát monopolizálta pártja nyerési esélyét megsokszorozandó. Totális uralomra tört, mindenhova saját kádereit ültette. Végül kudarcot vallott, mert nem tudott egy nagy tömegpártot létrehozni, és a kisgazdák elleni fellépése még Horthynak is sok volt. 1936-ban végül vesebetegségben halt meg.

A díszpolgári cím adományozása az MTI tolmácsolásában:

Önarcképe a 1919.06.08-i Vasárnapi Újságban (66. évf. 23. szám 265. o.) jelent meg.

1889-ben született Újpesten, rk. katolikus családban. Újpesten a Károlyi u 16., majd a Jókai u. 9. szám alatt lakott. Az 1910-es években már állított ki képeket. 1912-ben elveszi a református Veigl Ilonát. 1922-ben már Rákospalotán lakik, a Fő út 49-ben. 1931-ben már a Horthy Miklós út 61-ben lakik (átnevezték a Fő utat pár évvel korábban). 1932-ben kerül be a hírekbe… (Esti Kurir, 1932.01.24 10. évf. 19. szám 7. o.)

Életrajzáról csak ennyit közölt az 1935-ben megjelent Művészeti Lexikon:

1955-ben hunyt el. Van, hogy az embernek nincs saját stílusa, ettől még zseni az is, aki olyan szinten másol, mint ahogy a zsenik festettek – ez az én halkan megjegyzett véleményem.

Ismert képei:

• Fekvő akt 92×60 cm
• Lány aranyban 99×60 cm
• Falusi részlet 48×60 cm
• Fürdőző nő 55×40 cm
• Tenger sziklákkal 18×25,5 cm
• Lány kosárral
• Libaúsztató 40×50 cm
• Magányos ház a Kárpátokban
• Vásár 25×35 cm
• Holdvilág utca
• Vonuló katonák 50×36 cm 1915
• Várakozó asszonyok 14,5×11,5 cm
• Piaci jelenet
• Téli napsütésben 40×50 cm 1914
• Velence
• Az Udvardy család címere
• Vöröshaju női akt 50,5×70,5 cm
• Udvarlás 49×36 cm
• Hátakt 25×32 cm
• Kilátás cca 1911
• Hegyi táj cca 1911
• Kertek alján cca 1911
• „Aquinkum” táján cca 1912
• Önarckép
• Vízesésnél
• Téli táj

Kedves Olvasó! Nem egy trágár kifejezést olvasott fentebb. A moslék a szeszgyári lepárlás során visszamaradt melléktermék, a szárazra szárított gyümölcsmaradék (darált és préselt héj, szár, csutka, mag….) melyet rendszerint egy közeli sertéshizlalda vásárolt fel, higított fel vízzel, majd adott oda „étrend kiegészítőként” a disznóknak.

Ilyen gyárak már a XIX. század második felében alakultak, mikor a szeszipar is erőre kapott Magyarországon. Nem véletlen, hogy Kőbányán a sertéstelepek, a szalámigyárak, a söripar elterjedését követően a kapcsolódó kiegészítő és segédanyagoknak (vagy korábban nem hasznosított dolgoknak) is (maláta, tápszer, konzerv) már gyáraik keletkeztek. Hogy 1896-ban Palotán milyen szeszt gyártottak, ami kapcsán moslékgyártásra adták a fejüket Brack Jakab és társai, nem tudni, mindenesetre működésképes gondolat volt. A palotai szőlő dűlő ekkor már csak nevében volt szőlős, a filoxéra elpusztított mindent, és 1907-től 20 éven át ezen a területen épült ki a MÁV-lakótelep. Vélhetően tehát a felvásárolt környékbeli gyümölcsöt préselték ki, talán bérmunkában, és tettek szert az alapanyagra. Valószínűsíthető, hogy az olajgyár mögött a Közvágóhídon tudtak értékesíteni az áruból, a vágni szánt állatok etetését oldották meg a moslékkal. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy az időközben 1910 táján megjelent Dozzi szalámigyárnak tudták eladni a termék egy részét. De a nagy mennyiségben tartott birkák etetését is megoldhatták a moslékkal. Vélelmezem, hogy az üzem pár (tíz) fő helyi munkaerőt alkalmazott, az alapítók nem dolgoztak helyben, a „gyár” ment magától.

Palotai zsidó kereskedőtársaival és rokonával alapította tehát az üzemet. Szinte semmilyen fellelhető dokumentumra sem leltem a működéssel kapcsolatban. Brack 1897-ban a Kisfaludy u. 6-ban lakik. A későbbiekben tisztviselő, hivatalnok lesz, a rákospalotai önsegélyező egylet munkájában is részt vett, melyet 1895-ben alapítottak. Brackot az 1900-as évek elején a címjegyzékekben, mint biztosítási hivatalnokot találjuk a VI. Teréz körút 8 szám alatt, majd kávémérése van az Akácfa u. 5-ben, később a Izabella u. 83-ban. 1913 után már róla sincs híradás. A temetői nyilvántartásból kiderül, hogy 1858-ban született és 1930-ban hunyt el, a Kozma utcai temetőben nyugszik. Ez évben szűnik meg a moslékgyár is.

Brack Sándor cégtársról és nyilván rokonról, annyit tudunk, hogy az 1880-as évektől bőrrel majd cipővel, majd borral és textillel is kereskedett, számos céget indított, de sok esetben befuccsoltak vállalkozásai. Már 1895 táján bevezette a „tucatjával olcsóbb” árusítást.

Az információszegény bejegyzésem indoka maga a termék, melyet különösebben hirdetni nem kellett, a zsidó tulajdonosok dokumentációi, fennmaradt iratai pedig sokkal gyérebbek és hiányosabbak sok esetben a változatos kereskedelem, költözések és a meghurcoltatások miatt, melyek során talán jobb is volt, ha az embernek és emberről nincsen meg minden irat visszamenőleg sok sok évre.

Palotán is a polgárosodás megindulásával igény keletkezett a helybéli fényképészek meglétére. Borsy Béla, volt az egyik legkorábbi, akiről tudunk is valamit.

Borsy Imre Lajos Béla a korabeli Marcibányi-Dombegyházán, mai nevén Kisdombegyházon született 1867-ben kisnemesi családban. Édesanyja lefkóczi és farkasfalvi Király Anna volt. Abban az időben autodidakta módon tanultak meg fényképezni. Ha valaki fényképezőgép vásárlásra adta a fejét, akkor az a masina drágasága miatt eleve arra készült, hogy majd kitanulja a szakma csínját-bínját és ezzel akarja keresni a kenyerét. A kiegyezés után sorra alakultak a műtermek, ahol díszlet és kelléktár állt rendelkezésre a kabinetfotók elkészítésére. A későbbiekben, a képes újságok megjelenésével született meg a fotóriporteri, a tudósító szakma, és vált országutazóvá a fényképész. Több lánytestvérét ismerjük. Máriát, aki 1877.02.20-án Zimándközön – mely falu nincs messzi Kisdombegyházától, de már a mai Románia területén fekszik – született. Ilonát, aki 1913-ban már özvegy menczelné volt, továbbá Gyarmaty Ödönné Borsy Erzsébetet. Apjuk kántor volt, ahogy apjuk más gyülekezetben kapott állást, úgy költözött a család is arrébb. Ugyanebben a faluban hunyt el fivére Imre Endre Kálmán, aki Mezőkovácsházán született 1874.05.30-án (+1875.11.12). Volt még egy fívére, Lajos Károly aki 1870 körül született Magyarpécskán (a mai Románia területén, mai neve Pécska), aki megélte a felnőttkort és cukrász lett Debrecenben (és 1907-ben hunyt el).

Munkásságát igazolandó maradtak fent általa fotografált képek. A korabeli kabinetképeket kartonpapírra ragasztották melyeken fel volt tüntetve a fényképész neve és címe is.

A Darabanth Kft. egyik 2016-os aukcióján az alábbi tétel került kalapács alá:

Ezek szerint az 1900-as évek legelején Borsy Soroksáron működtette műtermét.

1910-ben a Friss Újságban jelent meg a hirdetése. (1910.12.31 15. évf. 312. szám 7. o.) Ez azt jelenti, hogy 1910-ben ezt a műtermet bezárta és ekkor költözhetett át Rákospalotára.

Úgy látszik nem volt jelentkező a műteremre, mert még egy évvel későbbi is hirdette (Friss Újság, 1912.01.13 17. évf. 11. szám 9. o.)

1914-ben születik egy házasságon kívüli gyermeke, akit végül elismer. Érdekesség, hogy r. katolikus hitét valamikor megváltoztatta, mert itt már, mint református vallású szerepel. Özv. Bódy (Bódi) Irma fivérének Lajosnak a cukrásznak volt a neje. Két gyermeke is született a párnak (Endre Károly 1887-1902 és Béla 1906-1907), de mindkettő kiskorúként hunyt el. 1907-ben meghalt Debrecenben Lajos is. Hogy eztán mikor gyúlt szerelem (szeretet) az özvegy és Borsy fényképész közt, nem tudni, de 1908-14 között kellett összeköltözniük. Borsy nem vette el Irmát, mert Irma 1934.05.08-án, mint özv. Borsy Lajosné hunyt el Rákospalotán. Borsy 1916-ban végrendelkezik. A gyermek 1918-ban meghalt, Borsynak eztán új kapcsolata lett. 1919-ben már özvegy Babos Bertát veszi el. Az is lehet, hogy sosem jött ki a fényképész keresetéből és a mindenkori nejével tartatta el magát.

Ez a kép kartonlap a Székesfehérvár Városi Képtár tulajdona, 1905-ös évszám-megjelöléssel került fel a Fortepanra. Hogy csak saccolták-e az évet, vagy magán a képen szerepel a dátum, nem tudni. Ha már 1905-ben is palotai volt Borsy, akkor a Soroksári műterem csak egy próbálkozás lehetett. Ráadásul két helyen nem tud kuncsaftokat fényképezni, így akkor Soroksárra segítőre is szüksége volt. Valószínűbb, hogy a soroksári évek után került Palotára. Az is igaz azonban, hogy mégiscsak igénybe vett segédet a munkájához, erre az alábbi hirdetése a bizonyíték (Pesti Hírlap 1915.04.25 37. évf. 114. szám 30. o.):

Az is igazolódni látszik, hogy a retusőrnek maga mellé vett özvegy-asszonyokat vehette el (Pesti Hírlap 1922.11.15 44. évf. 260. szám 8. o.).

1924-ben Óbudán veszi el harmadik feleségét, aki szintén özvegyasszony, a házasságot 1926-bontják fel. 1925-ben Hénap József veszi át a műtermet, Borsy negyedszerre is megnősült, visszatért szülőföldjére, 1926.12.28-án elveszi az özvegy Winkler Jolán Katalint. Bár a haláláról még mindig nem találtam adatot, valószínűsíthető, hogy – mivel ekkor már a 60. életévét taposta – itt hunyhatott el. A mai Bácska utca legelején tehát nagyjából 1910-1925 között működhetett a műterme.

A Hodobay Árverezőház 119. papírrégiség árverésén találkozhattunk a fenti két képével. A matricákon itt is megjelenik a két B betű, mint logo.

Saját tulajdonú képem Borsytól. Cca. 1910-es évek. A hátoldalon Jancsó Irma és Imre neve.

A Magyar Ipar Almanachjában (1930, 80. o.) jelenik meg az életrajza

Életrajzából kiderül, hogy festőnek is készült. 1928-ban átnevezik az utcát Bácskára. Valószínűleg ekkor lesz a 2-es számból 4-es is. Több képet is találtam az újságokból, melyek Hénap fotót közöltek:

Képes Krónika 1920.10.05 (2. évf. 40. szám 1094. oldal) – jócskán már Palotára előtt kerülése előtt jelentek meg fotói

Tolnai Világlapja 1927 (27. évf. 30. szám 38. oldal)

Az egyetlen ismert általa készült kabinetkép. Hátulján ez olvasható: „Szeretetel (sic!) az én felejthetetlen Kedves jó anyámnak.” Sajnos dátum nélküli kép. Saját tulajdon.

Hénap 1910-ben még Verőcén veszi el nejét, akit 1925-ben elveszít. Csak 1936-ban házasodik meg újra.

Az új házasságát 1936-ban az V. kerületben köti meg. Érdekes, hogy ekkor már szobafestőként működik. Valamikor tehát az 1930-as évek legelején hagyta abba a fényképészetet. Ezt igazolja az, hogy 1929-ben érkezik a házba Pelka Rezső fényképész segéd, aki elveszi az ott lakó Csánki Zsófiát. Mivel Csánkiéké volt az épület már 1911-ben is, így valószínű, hogy a fényképész műtermet (és lakást) mindvégig bérelte az aktuális fényképész.

Ugyanakkor Hénap 1929-ben (Pesti Hírlap 1929.04.13 51. évf. 83. szám 28. o.) még társulni szeretne, vélhetően erről a vágyáról lemondhatott, hiszen, mint fényképészről az 1930 utáni időszakból már nincs róla információnk. Az alábbi hírlapi közlésből pedig kiderül, hogy Pelka Rezsőnek 1935. év végén nyoma veszett:

Friss Újság 1935.12.29 (40. évf. 296. szám 11. o)

Pelka egyik rokona itt élt Palotán, a család sziléziai származású volt. Hogy miért nem tudott hosszú éveken át még működni a fényképészet, meg nem mondható. Lehet, hogy az utódok nem voltak otthon annyira a családi vagy arckép fotózásban, vagy nem szerettek osztályképeket fotózni. Lehet a konkurencia erősebb vagy olcsóbb volt. Ez a műterem tehát nagyjából 1910-1935 között a három fényképész keze alatt működött.

A bejegyzés 2020.07.23-án és 2020.09.22-én, majd 2022.05.20-án frissítésre és pontosításra került.

A Rákospalota Anno Képei fészbúk csoportban tett Szabó Attila úr egy érdekes bejegyzést még 2017.08.03-án: „Hol itt az IGAZSÁG? – két azonos kép, más cégérrel” címmel. Közzétette az alábbi két képet:

Forrás: Hungaricana.hu Képcsarnok, tulajdonos: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Forrás: Hungaricana.hu Képcsarnok, tulajdonos: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

Mindkét képen ugyanaz az épület. Eddig semmi különös. No de ugyanaz az utcakép, mi több ugyanaz a pillanat. Az emberek, a fák, a villamos, a sárban a keréknyomok. Egyetlen egy más: a vendéglő felirata. Az egyiken Csörgey éttermei, a másikon Buza éttermei feliratok állnak. Hogy lehet ez? Ennek a rejtélynek próbáltam utána járni. Mentségemre legyen mondva, ezek a képeslapok még nincsenek meg a gyűjteményemben, különben már talán én is kiszúrtam volna, hogy itt egy REJTÉLLYEL állunk szemben….

Csörgey Lajos kocsmáros 1897-ben még a Rókay-házban (ez a mai Pozsony u. – Kajár utca kereszteződése után feküdt – Vasút u. 12.) vendéglős, majd 1900-ban már ebben az épületben üzemelteti saját név alatt a vendéglőjét. Lajos Csörgey Imre fia volt, aki Kecskeméten, 1903-ban hunyt el. Imre és felesége apja, Sándor testvérek voltak, így neje egyben unokatestvére is volt. 1904-1905 körül elhunyt Lajos, mert 1905. őszén Csörgey Lajos özvegyét (csörgei Csörgey Idát, a rákospalotán élő Csörgey Sándor és Laszip Mária lányát) zsarnói Zsarnay Győző rendőrtanácsos veszi el. A pár a férfi lakásába költözik a Gellérthegy u. 5-be, aki egyébként 1906. márciusában öngyilkos lesz betegsége okán. Ida csak 1931 áprilisában hal meg itt Palotán. A 1905. júliusában meghirdetett vendéglőt Muhr Görgy veszi meg, akinek nem jön be a számítása, mert 1906. novemberében visszaköltözik Pestre, a Csengery u. 45. alá. 1907-ben Podruzsik Ferenc veszi át az üzletvezetést. Ő korábban az újpesti Görgey u. legvégén működő Horváth Imre-féle vendéglőt vitte. Aztán legalább 1910 és 1922 között Buza Antal a vendéglő tulajdonosa. Buza korábban az angyalföldi Meder utcában működtette az egységét. Ő a Rákospalotai Szikvízgyár felügyelő bizottsági tagja is volt. Utána Molnár Mihályé lesz a vendéglő, 1923-ban Dirbász János veszi meg az épületet. Dirbász korábban több helyen is vezetett vendéglőt, mint pl. az újpesti Attila és Rákóczi utcákban. 1928-ban átszámozzák a házakat, a Fő út 15-ből 23-as szám lesz. Ma a 25-ös számot viseli az épület. Ekkortól Horthy Miklós, majd a háború után Dózsa György nevét kapja az utca, mely csak a rendszerváltás után kapja vissza régi nevét. 1932-ig biztosan ő vezeti az éttermet. Találtam olyan híradást is ahol Delacasse-féle vendéglőként említik. Neje Csizmadia Julianna a szemközti Kazinczy u. 2-ben hunyt el 1953-ban (a ház mivel saroképület, így a másik címe: Kazinczy u . 1.). A világháború után már nem vendéglő, hanem társasház az épület, volt benne 1960-ban szegkovács műhely, majd Ápisz papírbolt, illetve az utolsó huszon-akárhány évben festékbolt is. A fészbúkos Rákospalota Anno képei csoport jeles tagjának, Mátyás Gyöngyi családjának 1960 óta ad otthont az épület.

Az 1920-as években az új Csörgey Géza-féle vendéglő az Eötvös u. 8. szám alatt működött. Géza nem a fia volt Lajosnak, de vélhetően rokona volt. Egyébként a Csörgey család rokonságban állt az Ott famíliával, akik meg a Park Vendéglőt vitték a mai Szilágyi utcában.

Fenti információkból kiindulva csak az történhetett, hogy egy 1905 előtti képet és amely Csörgey vendéglőjét ábrázolta, 1916 körül ismét felhasználták, de úgy, hogy a negatívot felnagyították, majd a feliratokat átjavították, végül kicsinyített papírképet készítettek. A negatívról kellett dolgozniuk, mivel az eredeti képhez kissé eltolva készült el az új kép, melyen olyan részlet is van, ami a régin nem szerepelt. A felnagyítás majd kicsinyítés miatt lehet a Buza-éttermei kép kevésbé éles, és másképpen fényes. Nem vagyok se fotós, se számítógépes guru, de mivel Csörgey vendéglőjéről 1905 körül készülhetett a kép, Buza vendéglőjéről pedig rá 10 évre, ezért a fordított eset kizárható. Kizárhatjuk a hasonló arcú, külsejű, ruházatú emberek mesterien beállított pózoltatását is, mivel a keréknyomokat és a fák állapotát nem tudták volna leutánozni 10 év után. Akkor tehát – ahogy a csoporttag Rosta Attila rátapintott a lényegre: „Már akkor volt Photoshop?” hozzászólásával fején találta a szöget – nem marad marad más hátra, mint a fennmaradó egyetlen elfogadható magyarázat: igen a képet megmásították. Hamisításról nem beszélhetünk, mert az eredeti negatívval dolgoztak. Hogy vajon miért nem volt könnyebb kisétálni a Fő útra és készíteni egy felvételt Buza vendéglőjéről, azt nem tudni. Esetleg az I. világháború szólt közbe íly módon. A kiadó vállalat nem akart pontatlan lenni, ezért az élethez igazította a képet. Vagy a kiadó vállalat nem helyi vagy pesti cég volt, és nem akartak költeni az utazásra. Az ok rejtély marad egyelőre…

(szerkesztés alatt…)

Ez a cikk dr. Kövér György, az ELTE professzor emeritusának „A tékozló Wotzasik fiúk” címmel, 20 évvel ezelőtt megjelent publicisztikája kapcsán készült, szándéka pedig az azóta digitalizált – és így hozzáférhetővé vált – adatok alapján egyfelől a rákospalotai vonatkozás, másfelől Samu, Ferri és a többiek sorsán való további töprengés.

A Wotzasik családdal a Fő út 57-59. számú telek kutatása kapcsán találkoztam először. Itt működött korábban Kalchbrenner Karolina leányiskolája, amit Stettnerné vett át, majd Fischer Dezső nősült ide, ahol aztán könyvkereskedését, nyomdáját, fatelepét működtette, melyet később Hajnal Miksa kaparintott meg, akitől aztán a Kismotor- és Gépgyárhoz került a telek, ami jelenleg is mint Jármű Zrt. üzemel. Mikor Stettnerné átvette az iskolát, azt az utca túloldalára költöztette át a Fő út 70-be, és csak vélelmezni tudom, hogy a telek és az ikervillák maradtak a Kalchbrenner hagyaték örököseinél. Ekkor érkezhettek (az 1880-as évekről beszélünk) a Marewitz és a Wotzasik családok, mint bérlők. Wotzasik Samu 1884-ben, a gyermekei (Mayer Miksa – új nevét Kálmán Ernő Milton) 1885-ben majd (Anna Paulina, Vilma Franciska és Ernő Lajos Ferenc) 1886-ban veszik fel a keresztény hitet Beller Imre palotai plébános segítségével. Wotzasik Samu, (a keresztségben Károly Ernő nevet kapott) – aki korábban Londonban, Párizsban, Bécsben lakott éveken át – már 1880-as évek elejétől Palotán lakik. Marewitz Karolina volt a felesége, aki Teplitzből (Teplice, Csehország), és aki 1872 óta volt a neje) származik, szüleit is hozta magával Palotára. Feltételezem, hogy a Samu által részben eltékozolt atyai örökség hiánya végül takarékos életet kívánt, Palotán találhatta meg a megfizethető bérleti díjat, Pest közelségét és a megélhetést nyújtó munkahelyet is. A munkahelyet, ami a vasút volt. Mivel a keresztapja az Osztrák-Magyar Államvaspálya vezérigazgatója volt, így nem elrugaszkodott a gondolat, hogy ő szerzett Samunak munkát. Palota pedig adta magát, ahol már ekkor jelentős számú vasúti tiszt élt. Hieronymi Károly egyébiránt szintén pozsonyi volt mint Wotzasik Mayer, Samu apja, a család a feje.

Jelen írásomhoz elkészítettem a legjobb tudásom szerinti Wotzasik-családfát. Azokat a személyeket, akik több-kevesebb ideig Rákospalotán éltek, zölddel jelöltem. Pirossal a külföldre szakadt családtagokat jelöltem. Ha a kedves olvasó maga elé veszi, megnyitja a családfa fájlt, láthatja, hogy Samu vagy 50 évet élt itt, ahogy itt éltek a gyermekei és azok rokonai is. Ami a kutatások során meglepetés volt, hogy az elsőszülött fiú, Jakab István is itt hunyt el, ahogy nővére Ferri is.

És akkor lássuk pontokba szedve milyen új információk derültek ki:

1. Az elsőszülött István Jakabot 1859. májusában keresztelik meg a római katolikus egyház tanai szerint Szentistvánvárosban (a mai Lipótvárosban). Ez tehát még az apa első végrendelete előtt történt, mely végrendeletben utaltak Jakab Istvánra úgy, mint aki egy korábbi feleségtől származik. Az anyakönyv nem hazudik. Thenhoffer Anna az anya, aki nem más, mint Denhoff Nina (a Nina az Anna becézett alakja). Ezt az utólagos, 1908-as bejegyzés is rögzíti.

Ez a momentum csak annyiban fontos a számunkra, hogy tehát nem az „új” anyuka génjei voltak azok, melyek a pazarló életmódot magukban hordozták, hiszen egyetlen édesanyja volt az összes Wotzasik-gyermeknek.

2. Jakab István, bár folyamatosan Pesten ill Bécsben élt – hiszen 1860-76 között született gyermekei mind a mai V. és VI. kerületben születtek – mégiscsak idős korára Rákospalotán házat vett és ott is hunyt el 1910-ben, csakúgy, mint második neje Kóczián (Góczián) Krisztina, ki egy évre rá követte őt a túlvilágra. Ez a palotai elhalálozás nem egy véletlenszerű rokoni látogatás alkalmával esett meg, mert már 1895-ben a nej megveszi az Erzsébet u. 23-as számú villát (HU BFL – VII.151 – 1895 – 0280) és mindketten az Erzsébet (a mai Sződliget) u. 29-ben hunynak el rá 15 évre. Voltak házszám változások, lehet, a két ház nem azonos és 3 házzal vásároltak arrébb nyaralót, mindenesetre az biztos hogy a házaspár a férj nyugdíjba menetele után haláláig Rákospalotán nyaralóval rendelkezett.

Az első nej, Fischer Magdolna legnagyobb gyermeke is csak 16 volt, mikor elhunyt, így a második nejre komoly feladat hárult az összesen 10 gyermek felnevelésében. A lánygyermekeiket jól házasították ki. Béla, aki a második nejtől született (és akit Jakab István a házasságkötésük után örökbefogadott) 36 évesen hunyt el. Az elsőszülött fiú, István a kolgyári Császár famíliába nősült be és Újbudán telepedett le.

3. Hogy miként s hogyan is lesz Palotán az Erzsébet utcában Jakab István nyaralótulajdonos, azt talán megvilágíthatja a következő tény. Egy Kanitz Fülöp Nándor nevű palotai tőzsdeügynök (Jakab István is az volt), aki 1889-ben az Erzsébet u. 518. szám alatt lakott, közjegyző előtt hozzájut Jakab István nagyvonalúsága révén nővérének Ferrinek a 1575 Ft 52 krajcáros adósságához (HU BFL – VII.151 – 1889 – 0860). Ekkortájt még nem volt utcaszintű házszám, az 518-as szám a későbbi 37-39. számú (a mai 45/a-b) házak helyén feküdt. Kanitz pár házzal lakott tehát arrébb Wotzasikék nyaralójától. Wotzasikné egyébként Róth Gyuláné szül. Braun Ilkától veszi a házat, s mily véletlen Kanitz nejét pedig Braun Máriának hívták. Ha tehát az nem lett volna elég indok, hogy testvérét Samut és családját nyaranta könnyen meg tudta látogatni (hiszen két utcára vett nyaralót a tékozló öcs lakásától), egészen biztosan, hogy azokkal az emberekkel, akikkel egyszer korrekt pénzügyi kapcsolatba került, olyan viszonyt tudott ápolni, mely viszonyt a későbbiek során kamatoztatni tudta. Tőzsdeügynökként pedig lehet, hogy eleve jól ismerték egymást.

Rákos-Palota nagyközség Káposztás Megyer pusztával, felvételi előrajzai 1883-ból. Az 518-519-es számok jelölik a telket, ahol Kanitz lakott, az utcában pár házzal feljebb volt (tán a mai Lukácsi S. u. torkolatánál álló 515-ös jelölésű ház) Wotzasik Jakab István nyaralója.

4. A vasútüzem ismert szereplői a továbbiakban is fel-felbukkannak a család életében. Jakab István Gizella Mária nevű lányát az a Spitz Gyula veszi el, aki 1884-ben szorkolai Sági nemesi előtagot és vezetéknevet kapott a királytól és a Magyar Északkeleti Vasút Rt. vezérfelügyelője volt. Zitterbart Ferenc – Hermina férje- is Teplicéből származik csakúgy mint Samu neje Karola. A Tiszavidéki Vasút képviselője volt. A házaspár egyik házassági tanúja Légrády Károly a híres Légrády Testvérek kiadó cég tulajdonosa volt. Margarétha István, aki Alojziát vette el, szintén az Északkeleti Vasútnál dolgozott állomásfőnökként, majd főellenőrként. Csircsi Janovich Miklós, csakúgy az Északkeleti Vasútnál volt állomásfőnök, majd főfelügyelő pedig Irén férje volt.

Úgy tűnhet tehát, hogy Jakab István a középkorú családapaként vasúti hivatalnoki állásba kerülő és a fiatalkori döntéseit idővel megemésztő Samunak megbocsáthatott, és elképzelhető, hogy az ő unszolására került Samu valamikor az 1880-as évek legelején a vasúti pályára. Jakab István a vasutas- és mérnöktársadalomban egy sokkal kiegyensúlyozottabb családapamodellt láthatott, ezért is hagyott csak ilyen frigyet jóvá a lányai esetén. Könnyen lehet, hogy belátta, hogy a sok gyerek jólétének a megteremtése olyan kockázatos döntésekkel jár, melyek vállalása esetén egy olyan széthulló családdal – de legalább is egymásnak feszülő családtagokkal – kell számolni, mint amilyen családja volt. Lehet, hogy ehhez a rádöbbenéshez és irányváltáshoz az is kellett, hogy neje 9 gyerekkel hagyta magára, mikor meghalt. Nem minden volt tehát a pénz. A testvérei közül voltak átkeresztelkedettek, volt aki mózes vallású maradt. Több fivére eladósodott, volt aki disszidált, Ferri nővérét kiforgatták a vagyonából. Nem akarhatott ilyen megkeseredett családot.