Erről a házról Buza Péter történész Palotai Tegnapok c, művében azt írja, hogy Palota legrégebbi épülete lehet és a Dózsa-féle parasztháborút és egy palotaromot is felemleget könyvében. A parasztlázadáshoz köti A Rákospalota monográfiája c. kötet, Borovszky, de Zsemley Oszkár is a Kőrakásdűlő elnevezés kialakulását. A palotai jobbágyok az itteni urat akár ki is végezhették és a palotát fel is gyújthatták. Ásatások ez ügyben nem zajlottak, leírások nem maradtak fenn, így az egész történet a történelem homályába vész. Strauch és Szabó szerint a 18. században hordták el a romok alól a csontokat. Az 1884-es Palota-térképen a Kőrakás-dűlőt cca. a mai MOL benzinkút helyén találjuk. Egy másik, Buza könyvében bemutatott dűlő-térképen pedig a mai Pozsony utca és a Szilas patak közötti résznek jelölik, durván a mai Dal utcától nyugatra, át a vasúton a Fóti úttól északra nagyjából az Attila utcáig bezárólag. Nos ha egyszer a XV-XVI. században volt is a dűlőben palota – aminek még az írmagját is elhordták – az is a Sín utcai háztól több 100 méterre helyezkedett el.
Ami bizonyos: Pósta Béla 1892-ben talált egy több száz sírból álló temetőt a mai Géza fejedelem tér alatt. Elképzelhető, hogy a temetőtől nem messze – a vasútvonal helyén, illetve ma már az újpesti oldalon – feküdt talán a Nyírnek(?) hívott település, mely a tatárjárásig állhatott fenn ( mivel a legkésőbbi datált, a sírokból előkerült érmét 1204-ben verték). Ennek lehetett központja az ominózus uradalmi épület (palota), aminek a maradványai után kapta a dűlő a Kőrakás nevet. A vasút mindkét oldalán sok homokbucka volt annak idején, így nem elképzelhetetlen, hogy az uradalmi épület egy magasabb ponton helyezkedett el. A vasút majd a lóvasút építésével egyidejűleg megkezdődött a környék rendezése is, szép lassan eltűntek a homokhalmok és beépült a környék. A Géza fejedelem tér és a Püspök-villa is része volt a Kőrakás-dűlőnek, a tér helyén 130 éve még egy 6 méter magas bucka magaslott.
A keveredés, miszerint a Sín u. 24 -nél találta meg Pósta a temetőt azért esett meg, mert a Leánynevelő intézet 1889-1899 közt a Sín u. 24-ben működött és innen költözött át a Püspök-villaként nyilvántartott Pozsony utca 36. szám alatti villába és annak parkjába így a Leányjavító és a Püspök-villa azonos helyszínt takar, de az ásatások idején ez nem így volt.
Irásné Melis Katalin: Árpád-kori temetők a pesti határban, 11-13 század (Budapest Régiségei 31. szám, 1997). c. munkájában világossá teszi a helyszínt, mivel a Pósta által a helyszínről készült beszámolót közli. Tehát a Sín u. 24. számú ház alatt nem feküdt Árpád-kori temető.
De ha nincsenek középkori alapok, akkor vajon mikor épülhetett az épület?
Az 1860-as palotai térképen még nincs rajta az épület. Felbermayer Ágoston palotai ponyvagyáráról híradás első ízben egy 1870-es hirdetésből értesülünk: August Felbermayer 1840-ben lett bécsiből pesti polgár, vászonkereskedőként kezdte, majd saját céget alapított 1846-ban.
Gazdasági Lapok 1870.07.10 (22. évf. 28. sz. 390. o.)
Akkor még a mostani Sín utca nem létezett, ezért ez a megfogalmazás a ház helyére nézve. Az özvegy vitte tovább a gyárat, akit Brandstädter Fraciskának hívtak leánykorában. Egy 1861-es újság beszámol arról, hogy már özvegy lett Franciska, egy 1864-es példánya pedig arról tájékoztat, hogy akkor már Beniczky Károly feleségeként vitte az üzemet.
Sürgöny 1861.07.30 1. évf. 173. sz. 4. o.
Sürgöny 1864.07.10 4. évf. 156. sz. 4. o cégbejegyzések rovata
Mindezekből azt a következtetést lehet leszűrni, hogy 1860-1870 között épülhetett az épület és 1864-1870 között, de inkább 1870-ben költözhetett Palotára a gyár. A legvalószínűbb, hogy az 1869-es parcellázás során vették meg a területet és épült fel a főépület (a későbbi Sín u. 24.) és a melléképületek 1870-re. A gyár Pestről, Józsefvárosból, a Sörgyár u. 12. szám alól költözött Palotára. Goelles János Beniczky Kornélia férje volt, így vett részt a cég vezetésében, halála utána Beniczky Károly lett gyermekei gyámja.
Budapesti Közlöny 1879.11.08 (13. évf. 258. sz. 8874. o.)
Budapesti Közlöny 1880.02.07 (14. évf. 30. sz. 978. o.) a hirdetmény igazolja, hogy Károlyitól vették a telket, nem volt megelőzőleg a teleknek más tulajdonosa. Az egyes végrehajtások során valamiért nagyvonalúan bántak a területek meghatározásával, hol 2000+500, hol 3000 négyszögöl volt az árverés tárgya.
Károly a cég jegyzését 1864-72 közt látta el, 1875-ben már végrehajtást foganatosítottak ellene. Az 1878-81-es években már a házaspár is folyamatosan végrehajtás alá került. Benciczkyékről a későbbiekben már nincs hír. Az 1883-as Palota-térképhez készült birtokrészleti jegyzőkönyv (MNL OL S79-No. 609/1) szerint akkor már Bossányi László tulajdona a telek. Ezzel össze is vág a következő hír:
Váczi Hírlap 1888.12.02 (2. évf. 49. sz. 3. o.)
Az 1883-as térképen látszik a kert kialakítása és a gazdasági épületek is. Az akkori Mária (a mai Sín) utca ér véget az emeletes háznál, ami a mai 24-es számú épület.
Az 1884-es nyaralónegyed térképen már Bossányi van felvezetve a telekre. A területek nem egyeznek a hírlapi adatokkal, de itt is látszik, hogy 3 helyrajzi számon volt nyilvántartva a teljes terület. A pirossal jelzett telkeket adta el Károlyi gróf, a zöldek még megvásárolhatóak voltak.
Jónásék és az állam között történt ingatlancsere 1899-ben volt (de ezt a Püspök-villa történeténél ezt már leírtam). Jónás Emil és Huszár Mária nem itt lakott aztán, hanem az Erzsébet (ma: Sződliget) u. 12-ben ill. 20-ban volt lakcímük (ez még vizsgálat tárgya, hogy csak házszám módosulás volt-e, avagy arrébb költöztek). Két fiuk született ifj. Emil (1903) és Elemér dr. (1899). Elemér numizmata lett és a Nemzeti Múzeum őre volt korai, 1939-es halála előtt. Id. Emil 1934-ben hunyt el, a halotti értesítőjén a Mária u. 24-es ház van megjelölve, mint postacím.
A ház tehát a család birtokában volt legalább 1934-ig, de bérlők lakták. 1939-ben már Kovács Rezső és nejéé az épület, lehet Elemér halála után váltak meg az épülettől. A II. vh.-t megelőzően Kleinék laktak az épületben. A gazdasági épületek nagyjából a Belső közből nyíló Sín u 19/b ás 21/b helyén állhattak. Elképzelhető, hogy valamelyik átépítve még része a mai épületeknek. Feltételezem, hogy az épület a II. vh. után tanácsi (önk.) tulajdonba került, a házat lakásokra osztották (ami korábban is megtörténhetett már) és lassú állagromlása azóta is tart. Időközben a lakásokat értékesítették, a homlokzatra sajnos még nem jutott pénz.
Összefoglalásként tehát, amit biztosan lehet állítani, hogy nincs középkori története az épületnek, ami csak nagyjából 1869-ben épült, a telket pedig szép lassan feldarabolták és már csak a vasút és az épület közötti telekrész az, ami megmaradt a majd 3000 négyszögöles kertből. Vitatkoznék a kerületi építészeti értéklappal a tekintetben, hogy hutirai Lukácsy Sándor telke ezen telek alatt (ettől délre) helyezkedett el egészen a mai Sín és Sződliget utcák által határolt területen, márpedig mindenki a saját telkén építkezett és lakott. Barokkos elemeket felfedezhetünk akkor is, ha az épület neobarokk stílben készült el annak idején, eltérően a többi villától, amik neoklasszicista/historizáló módban épültek. Sajnos általánosságban elmondható, hogy a legtöbb épület elvesztette homlokzati jegyeit, díszítéseit, a fényképek rendkívül csekély volta miatt helyreállításuk lehetetlen, sok esetben a saját kezű helyreállítás, a szigetelőanyagok, rossz osztású és méretű nyílászárók használata rontott is az arányokon.
Köszönöm, régóta izgatta a fantáziám, mi is lehetett az épület régen, illetve a leánynevelő is. Sajnálom, hogy ilyen állapotban van, biztos szebb időket is megélt.