A családjáról annyit tudunk, hogy nagyapja Bauer József itt volt Palotán temetkezési vállalkozó a XIX. század végén. Édesapja Bauer István a Pesti Könyvnyomda Rt.-nél volt betűszedő, nyomdász. István, neje May Anna és a gyermekeik nem itt, hanem a Ferencvárosban laktak. A Ferencvárosban született 1885.08.21-én Ágoston, majd a lánytestvérei is. Valószínű Bauer József után örökölhettek és akkor költöztek Palotára „vissza”, mert 5 éves Teréz lányuk halálakor már itt a Csokonai u. 17-ben laktak. István, Ágoston apja 1910-ben hal meg, ekkor a család a Pázmány P. u. 11-ben lakott már.
A nagypapa, József után fennmaradt halotti értesítő. a Fő út 23-as cím azért érdekes, mert ez volt az rk. plébánia címe is, a mai Fő úti bölcsőde épülete.
Ágoston születési rk. ak. bejegyzése, Ferencváros, 1885.08.21
A szűk család szerepel csak István halotti értesítőjén – 1910.08.17 – a cég a saját halottjának tekintette az elhunytat.
Annából polgári iskolai tanárnő lett, Újpesten az I. sz. polgári leányiskolában. Ágoston, mint már Bocskai u. 14. szám alatti háztulajdonos szerepel az 1914-es Budapesti Czim- és Lakásjegyzékben. Az 1916-os címjegyzékben már ott a fényképész titulus, így 1915-16-ban kezdhette el az ipart, nem fiatalon, hiszen ekkor már 30 éves volt. A házszáma 1928 után változhatott 18-as számra.
A fotó 1920 körül készülhetett az ismeretlen friss házasokról. Saját példány.
Cserba János (aki a kép tulajdonosa) nagymamájának a fotója 1927/1928 fordulójáról , még a Bocskai utca 14-es címmel. A képet igazolványhoz használtál fel.
Forrás: Országos Széchenyi Könyvtár Fénykép- és Fotóművészeti Tára, 1928 után készült műtermi kép
Kis méretű (40×54 mm) iskolai fénykép, 1928 után készült, gumipecsétes.
Halotti anyakönyvi bejegyzése a polgári anyakönyvből, Újpesten. 1960.07.04
Azért újpesti a halála, mert az Árpád Kórházban hunyt el, de mindvégig a Bocskai u. 18. szám alatt lakott. Ha feltételezzük, hogy a 75 évesen elhunyt fényképész 60 éves koráig még aktív volt, akkor kb. arra jutunk a II. világháború idején hagyhatott fel a fotográfiával. Persze elképzelhető, hogy a háború után is csinált képeket és működött a műterme.
Elmondható tehát, hogy nagy valószínűséggel 1915-1945 között álltak a palotai emberek Bauer fényképezőgépe elé.