Fischer Dezső, a kisvállalkozó

Bár vállalkozásai közel nem éltek meg annyi évet, mint Rákospalota ismert vállalkozóinak üzemei, mégis a ránk maradt képeslapjai fontos támpontok lettek Rákospalota 100 évvel ezelőtti történelmének megismeréséhez. Azért gondolom, hogy ő testesíti meg az igazi kisvállalkozót, mert próbálkozott folyamatosan a sok kudarc ellenére is, megpróbált talpon maradni és nem tett szert komoly vagyonra. Az alábbiakban pontokba szedve tárom az olvasó elé Fischer Dezső életútját.

Szegeden 1857.11.15-én született Fischer Mihály kereskedő és Gassner Katalin fiaként római katolikus családban. Ismert testvérei: Zsuzsanna 1848, Kornélia 1850, Ödön 1852, Géza 1854, Irén 1859.

A Szeged Belvárosi egyházközösség anyakönyvében található bejegyzés (Forrás: familysearch.org)

Ödönnel és Gézával együtt került Újpestre, illetve Rákospalotára, talán 1880 körül.

Első közkereseti társaságát Fischer Gézáné Farkas Erzsébettel indítja el, Újpest Fő út 55. szám alatt, vas- és szerszámkereskedést nyitnak (Forrás: HU BFL – VII.175 – 1882 – 0062).

1883-ban egyéni céget is indít, melyet 1890-ig működtet.

1884-ben elveszi az evangélikus Kalchbrenner Augusztát, aki a leányiskolát vezető Kalchbrenner Karolina unokahúga. Felesége apja: Kalchbrenner Ágoston kereskedő, anyja Veldáry Sarolta Karola. Schopper Károly az egyik tanújuk.

Rákospalotai házassági anyakönyvi kivonatuk (Forrás: familysearch.org)

1884-ben már Rákospalotán lakik, 1885-ben az újpesti vaskereskedése a Fő út 60. szám alatt működik (Forrás: HU BFL – VII.173.a – 1884 – 1011). Ez évben Schopper Gyulával közös céget hoz létre (Forrás: HU BFL – VII.183 – 1885 – 0702). Nejével Rákospalotán az Erzsébet u. 450-be költözik (ami később az 514-es majd a 2429-es telekszámot kapja). Ez a Sződliget-Kurta-Bem utcák által határolt telek, vélhetően a mai Sződliget u. 33-as (korábban Erzsébet u. 25-27.) számú ház

A Rákospalota Pestújhely és Újpalota Helytörténeti Gyűjtemény „A rákospalotai határban fekvő uradalmi háztelkek, 1884” elnevezésű térképének részlete

1888-1889-ben az újpesti Fő út 75-ben lakik nejével a híradás szerint (bár szerintem csak keverték a cég címét és a lakcímet) (Forrás: HU BFL – VII.211.a – 1888 – 0375 és HU BFL – VII.173.a – 1889 – 0502). 1890-ben céget alapít Nádel Henrikkel (Forrás: HU BFL – VII.173.a – 1890 – 0631). 1891-ben ismét az Erzsébet utcai cím a lakcíme, és Nádel lakik a Fő út 60 alatt.

Időközben megszületnek gyermekei: Sarolta 1885-ben, Sándor 1886-ban, Károly 1888-ban, Auguszta 1891-ben, és Ágoston legutoljára. Mindannyian evangélikus vallásúak lesznek.

1891-től sajnos egyre többször kerül pénzzavarba.

1894-ben már árulja az újpesti Deák utcában levő házát.

1892-ben összeállt Fischer Lászlóval Újpesten a Fischer Dezső és Társa cégben.

1895.06.01-jén egy másik kereskedővel, az újpesti Heintzl Károllyal létesít társaságot (Forrás: HU BFL – VII.173.a – 1896 – 4004). Akkori címük már Újpest, Árpád út 62. (a korábbi újpesti Fő út lett Árpád útra átkeresztelve), de továbbra is Rákospalotán lakik. Cégük budapesti irodája a az VI. Erzsébet körút 26. szám alatt volt (Forrás: HU BFL – VII.173.a – 1896 – 4190, HU BFL – VII.183 – 1896 – 0517).

1898-ban is még az Erzsébet utcában lakik (Forrás: Tolnay Budapest évkönyve, Hiteles czim és lakjegyzék 1898. V. szakasz. 1566. oldal).

A Magyar Könyvszemle egyedüli rákospalotai nyomdaként említi 1901- és 1902-ben Fischer és Deutsch könyvnyomdáját, de ez is kérész életű vállalkozás lehetett. A Rákospalotai Közlönyt és Komáromy László gyászjelentéseit nyomtatták. 1903-ban Deutch Mózes már önálló nyomdát indított, legalább 1908-ig párhuzamosan működtek mindketten.

1902-ben kereskedő és már Rákospalotán a Fő út 59-ben lakik (Forrás: HU BFL – VII.221.a – 1902 – 0305). Ebben az évben a Rákospalotai Hitelszövetkezet képviselője is (Forrás: HU BFL – VII.221.a – 1902 – 0288). A Fő út 57-59. volt eredetileg Kalchbrenner Karolina iskolája. Az 1895. év táján épült fel az iskola új épülete a Fő út 70-72-ben. A Fő út 57-59. szám alatti épületeket a Marewitz, majd Wotzasik család lakta, ide a korábbi Kalchbrenner ingatlanba került vissza Fischer Dezső a családjával.

1904.05.01-jén indítja el nejével a Fischer Dezső és Társa céget ami papír-írószer, nyomdaipari vállalkozás és könyvkereskedelmi üzlet lesz. 1906-ban foglalják a a Fő út 57-59. szám alatti vagyonát tartozás miatt (Forrás: Budapesti Közlöny, 1906. november 29. 277. szám). Ezután folyamatosan voltak végrehajtási ügyei.

1907-ben már szikvízgyárat üzemeltet a Fő út 59-ben(Forrás: HU BFL – VII.222.a – 1907 – 0188).

1910-ben, mint a Rákospalotai Vendéglősök Szikvízgyára Rt. képviselője, ekkor a Fő út 57 a címe, és nyomdatulajdonos is (Forrás: HU BFL – VII.222.a – 1910 – 0742).

1911.05.01-jén indítja el a Fischer Dezső és Társa Faárugyárat, melyben Horváth Hugóval, mint famegmunkálók vesznek részt.

Forrás: Központi Értesítő 36. év. 1. félév 44. szám – 1911.06.01

1912.12.21-én fejezi be a nejével létrehozott cég és a faárugyár is a működését.

1913-ban, mint könyv- és papírkereskedő lakik továbbra is a Fő út 57-ben, a kiskorú Fischer Ágoston gyógyszerész gyakornokkal, aki Müller Vilmos gyógyszerésznél tanul (Forrás: HU BFL – VII.222.a – 1913 – 0460), lánya ekkor megy férjhez.

1916-ban Fischer még mindig a Fő út 57-ben él, Horváth Hugó pedig az Erzsébet u. 22-ben és mindketten famegmunkálók. Fischer ekkor már sem papír- és könyvkereskedelemmel, sem nyomdászattal, sőt szikvízzel sem foglalkozik.

Forrás: A Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1916 (27. évfolyam 10. rész) rákospalotai címlistája

1918.11.13-án éjjel szívhűdés következtében hal meg a Fő út 57. alatti lakásán. Nejét túlélte, aki mindössze 53 évesen, 1918.03.20-án hunyt el. Talán a szívhűdés azt is jelenthette, hogy megszakadt a szíve.

Rákospalotai halotti anyakönyvi bejegyzése (Forrás: familysearch.org)

1918.04.30-án már arról értesülünk, hogy a Fortuna cipőgyár (IX. Mátyás u. 5.) tájékoztatja az olvasókat, hogy megvették a Fischer-Horváth-féle faárugyárat (ekkor már a Tavasz (ma: Bácska) utcából volt a telep bejárata).

Forrás: Budapesti Közlöny 52. évf. 100. szám 15. oldal – 1918.04.30

Forrás: Az Újság 20. évf. 46. szám 10. oldal – 1922.02.25

1922.02.25-én már eladót toboroz Hajnal Miksa a fakereskedésébe, amit Fischerék telkén nyitott 1922.04.10-én. 1927.12.18-tól Hajnal Miksa Fakereskedelmi és Építőanyag Rt.-je működik a telepen egészen 1949-ig. Ezután kerül ide a Szarka-féle Kismotor- és Gépgyár (a mai Jármű Rt. jogelődje).

Bár Fischer Dezső vállalkozásainak egyike sem élte meg a felnőttkort és elenyésztek, a nyomdaipari vállalkozása révén készült rákospalotai képeslapok örökre hirdetik nevét és sok információval látják el a mai kor kutatóját.


Egy hozzászólás “Fischer Dezső, a kisvállalkozó” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük