A cikknek nem célja sem a cikk alanya, sem a beállítottsága felett pálcát törni, ítélkezni, megbélyegezni. A cikk mondanivalója Kertbeny magyarságára, munkásságára, valamint a tudtán kívül világhírűvé vált szóalkotására fókuszál.
Kertbeny Károly Benkert Károly Mária néven látta meg a napvilágot Bécsben, 1824-ben. Anyja Graf Lina (1800 Pest – 1868 Bécs) festő, apja Benkert Antal (1794 Bécs -1846 Pest) kereskedő, színész, vendéglős és író volt, testvére, a rövid életű Imre (1825 Bécs – 1855 Bécs) szintén festő.
Károly Pesten a piaristáknál, majd Egerben tanult, utána 1838-ban Heckenast könyvkereskedésében inaskodott, aztán beállt katonának. Egy-két évet volt Prágában, Drezdában, majd hazatért. 1845-ben ismerkedett meg Petőfivel. Hasonló karakter, mint a nagy költő: betegeskedő, ábrándozó, különc figura. Igaz, hogy ugyanakkor magas férfi volt, Petőfivel ellentétben. Hazaszeretete, elhivatottsága a fordítói pályára ösztökéli. 1845-46-ban Rákospalotán működik, és jelenteti meg a következő cikket:
Jelenkor 95. szám 572. oldal, 1845.11.27
Beleveti magát a fordításba, Petőfit fordítja le németre. Kezdeti próbálkozásai és könyvkiadásai csúfosak. Bár német a neve, Bécsben született, a magyarsága mégis a legnagyobb, nagyobb sajnos, mint a fordítói képessége és szókincse. A korabeli sajtó ott üti, ahol éri.
Pesti Hírlap 1847.07.01 (906. szám 2. oldal)
Budapesti Híradó 1847.07.13 (625. szám 32. oldal)
Pesti Napló 1852.01.13 (3. évf. 553. szám 2. oldal)
1851 végén hazatér 4-5 éves külföldi „emigrációjából” és előbb Palotán, majd Pesten ismét nekiáll újabb munkákat kiadni a már külföldön megjelent fordítások után. Szép lassan, de belejön a fordításba, és eljön az idő, mikor már munkásságáról elismerően nyilatkoznak.
Budapesti Hírlap 1854.01.08 (314. szám 1756. oldal)
Budapesti Viszhang 1856.01.03 (1. évf. 1. szám 6. oldal)
1863-66 között készült belga kép
Folyamatosan köteteket adott ki, mely vállalkozások hol sikerültebbek voltak, hol nem, élete végéig anyagi gondjai voltak. A bohém, csapongó művészlelkek életét élhette véleményem szerint, mindamellett, hogy valószínűleg nem volt egy sikeres vállalkozó alkat. Bécs, München, Svájc, Franciaország, Brüsszel, Köln, Hannover, Berlin voltak élete állomásai, és csak 1875-ben tért vissza Pestre, ahol az önkormányzat biztosított a részére a Rudas-fürdőben szállást és segélyezte haláláig. A magyar litertatúra nagykövete volt, aki egész életét a magyar írók és költők európai megismertetésére és elismertetésére tette fel. Agglegényként betegeskedve egyszobás lakásokban könyvhalmok közt élt. „Küss die hand, bocsánatot kérek, hogy még élek!” – állítólag ez volt a kedvenc beköszönése. 1876-ban a Petőfi Társaság felvette tagnak. 1882-ben kapott szélütést és hunyt el, az egyetemi klinikán. Dr. Pávai Gábor tudatta Jókaival a hírt, aki temetésére, (mely a Köztemetőben volt) koszorút küldött.
1879-ben többek közt Kertbeny igazolta a tényt, hogy a Petőfiről készült leghíresebb dagerrotípia 1845-ben készült (Szentmártoni Szabó Géza: Tükör által homályosan – Petőfi dagerrotíp arcképe, 1999).
Vajon miért hívta / hívatta magát 1845-47 között rákospalotainak Kertbeny? És egyáltalán miért változtatott nevet? Vajon kinél lakott Palotán? Megannyi, csak tippelhető kérdés. A későbbi Hampel-villának, a Sommariva-féle teleknek és hutirai Lukácsy Sándornak (a gazdasági egyletnek) volt ezidőben Rákospalotán angol-kertje. Ekkoriban még nem volt gyakori a névváltoztatás. Lukácsy és Érkövy (Ploetz) volt az, aki nevet változtatott és Palotához köthető (bár kutatásaim szerint Lukácsy csak 1857-ben változtatott nevet). Az is érdekes, hogy az orvos, akinek a kórházi osztályán Kertbeny elhunyt Pávai Vajna dr. volt, aki hutirai Lukácsy Sándorral volt rokoni kapcsolatban. Lukácsy 1840-től a Pest Műegylet tagja, jogász, a Nemzeti Casino és az MGTE tagja, a Pesti Takarékpénztár részvényese volt, így foroghattak hasonló körökben. Lukácsy is a népművelés megszállottja volt. Ha tippelni kellene, azt mondanám, hogy Lukácsy nyári lakában lakhatott Benkert 1845-től, aki itt vette fel a Kertbeny nevet és itt kezdte el a versfordítói pályáját. Így a Kertbeny név, nemcsak a Ben-Kert név megfordítása, de egyúttal utalhat a palotai kertre, parkra is, ami körülvette Lukácsynál, „a nemzet kertészénél”.
Gyászértesítője
A józsefvárosi rk. halotti anyakönyv bejegyzése
1882-ben halála után közzétett portré
A cikk végén pedig akkor derüljön fény a két szóra melyet Kertbeny használt először a világon, cca. 1868/69-ban: hetero- és homoszexualitás. Amennyire évtizedeket áldozott életéből a magyar irodalom külföldi elterjesztésére – mely munkájában rengeteg küszködés és gúny vette körül, annyira volt a pillanat alatt megfogant szóképzése remek és a nagyvilág által azonnal elfogadott. E „munkája” futott be világhírt. A szavakat, melyeket alkotott, annak a jogi munkának a keretében kezdte használni, mely a melegek beleegyezésen alapuló szexuális aktusainak üldözése ellen, az eleve bűnösnek és betegnek titulált melegség megszüntetéséért állt ki (Forrás: Takács Judit: A magánélet szabadságáról – Ami maradandó Kertbeny Károly munkásságából, illetve Rubiconline: Homoszexualitás és heteroszexuális társadalom a 19. század második felétől napjainkig).
Fennmaradt irataiból gyanítható, hogy ő maga is meleg volt, mely tulajdonsága kapcsán szintén kirekesztettség és üldözés volt a „jutalma”. 2002-ben síremléket állítottak neki a Fiumei úti Sírkertben. Mivel az Új Köztemetőben lett eltemetve, azt gondolom, talán ott kellett volna a síremléket felállítani, igaz, azóta a Kerepesi temető lett a művészek nyughelye.
Az is világosnak tűnik, hogy, valójában nem „Puskás”, vagy a „kocsi” a legismertebb magyar szavak a világon, hanem Kertbeny „hetero- és homoszexuális” szavai.
Cs. Lengyel Beatrix – Stemlerné Balog Ilona: A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára c. munkájában egyértelműsítik, hogy Kertbenyről Bécsben készült dagerrotipia az első kép, mely a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár gyűjteményébe került (maga Kertbeny adta ajándékba 1874-ben). A Kertbenyről 1847/48-ban készült kép sokkal jobb állapotú, mint a Petőfiről készült kép.