Szerző: Horváth Csaba

Aki sokat jár Öreg-Palotán, az talán ismeri a volt olajgyárhoz vezető utca sarkán a zöld irodaházat. Jelenleg a Mayex Kft. telephelyeként üzemel. Gyakorlatilag semmi sem utal arra, hogy a Palota egyik legrégibb polgári lakóépületéről van szó: a Hampel-villáról. Megpróbálom összefoglalni az épület elmúlt 180 évét.

Rákospalota 1847-es térképén a falu belsőségét rózsaszínnel jelölték. A Sommariva-villa kutatásaim szerint 1850-ben épülhetett, így csak utólag jelölték a térképen. A patak alatti rész viszont már ekkor is ki volt épülve, és a posztómanufaktúra alatti két telken ált a falu két akkor villája. Az érthetőség kedvéért feliratoztam az utcákat és bejelöltem a Hampel-villa körülbelüli helyét.

A Pesti Hírlap 1848.03.17-i (1054. szám 228. o.) számában megjelent hirdetés. A leírás alapján (angol kert, tó, szuterén, stb.) egyértelmű, hogy erről az épületről van szó. A „legújabb modorra készült kert” azt sejteti, hogy jó esetben pár éves ingatlanról van szó. Mivel a számtartótól lehetett kibérelni, ezért Károlyi István gróf volt az építtető és tulajdonos. Egész Palotán ennek az egy teleknek volt egy kis tavacskája. A park egészen az 1950-es évekig megvolt.

Ez a hirdetés a Pesti Hírlap 1849.05.18-i (292. szám 64. o.) számában jelent meg.

Károlyi István nagyjából 1821-1840-ig, majd 1843-1849. februárja közt Fóton élt, végül 1850-es szabadulását követően tért újra vissza ide. Az 1845-1848 közti évekre tenném a Hampel-villa felépítését, ha tippelhetnék. Ugyanakkor tény, hogy Mühr Ferenc, aki az uradalmi tiszt (gazdatiszt, intéző, jószágkormányzó) volt, már 1830-ban Palotán lakott (6 gyermeke még 1818-1824 között Szegváron, egy pedig 1826-ban Derékegyházán született), mikor 8. gyermeke – Mária Henrika – Dunakeszin megszületett.

Ekkortájt még csak a Juhos – Attila – Kossuth – Énekes utca – Fő út eleje volt kiépülve, azok is parasztházakkal. A Kossuth utcában megvolt a ref. és r. kat. templom és az iskoláik, a Kossuth utcai kocsma, no meg a két malom (az őrlő és a posztógyári). Arra gondolok, hogy az ekkor még hasonló tájolású, de a Hampel-villánál fele akkora a jelenlegi Érkövy-villa helyén álló épület volt az uradalmi tiszti épület. Egyszerűen a faluban nem volt máshol komolyabb, úriasabb épület. Az 1860-as térképen 5-össel jelölték a Hampel-villát, míg 8-assal az általam vélelmezett gazdatiszti házat. Látható a térképen, hogy a többi épület a nyeles telkeken elhelyezkedő falusias házak. Az olajgyári tó a képen nem azonos a kerti tavacskával, az a patak felduzzasztott vízfelülete volt, míg a tavacska az angol park díszítő eleméül szolgált.

Visszatérve a Hampel-villára: évente kerestek új bérlőt az ingatlanra, míg az 1850-es évek folyamán gr. Traunné Bethlen Borbála meg nem vette az ingatlant.

Pár szó a Grófnéről:

Bethlen Borbála (*1800 +1880 Budapest) első férje gr. Bethlen Ádám (*1790 +1863) akitől elvált, második férje gr. Kendeffy Ádám (*1795 +1834), aki elhunyt, majd 3. férje gr. Abensberg-Traun Xavér Ferenc (+1867), akivel 1843-ban kötött házasságot Budweis (Ceské Budéjovice) városában, majd Petronellben, az ősi Traun-kastélyban telepedtek le. Első férjétől született Bethlen Hermina, aki gr. Pejacsevich Márk neje lett. Második férjétől született Katinka lánya, aki gr. Andrássy Gyula (miniszterelnök majd külügyminiszter) felesége lett, illetve Sissy királyné udvarhölgye 1869-től 1896-os haláláig.

A Honderű 1843.07.08-i számában (1. évf. 1. szám 24. o.) írnak arról, hogy Traunék is Pozsonyi házukba várják a „felső tízezret”.

Az Életképek 1846.04.04-i száma (4. évf. 14. szám 4. o.), ahol azt olvassuk, hogy adományt gyűjtött Traunné Pesten.

A Pesti Hírlap 1896.05. 15-i számában (134. sz. 2. o.) a grófnőről megemlítik, hogy 1847-ben Pozsonyban élt és tartott fenn házat. Lánya Andrássyval annak emigrációja során ismerkedett meg. Traunék Párizson át Nizzába mentek volna, de Traunné lábát törte. Így vettek részt Párizsban azon a bálon, ahol Andrássy és Katinka egymásra talált. 1856-ban és házasodtak össze és ezután tértek haza 1857-ben.

Buza a „Palotai tegnapok”-ban tudni véli (valójában Novák József Lajos: Néprajzi értesítő 14. évf. 1913 – Tanulmányok: Rákospalota néprajzi leírása munkájában szerepel), hogy e házban szállásolta el a királyt Traunné. Attól tartok ez kacsa (Novák egy Juhász Mihály bácsi elmondása alapján állította ezt), azonban az nem, hogy Andrássy neje – a saját lánya vendégeskedett itt nála. Az 1851-es (ami valójában 1852-ben volt) hadgyakorlat a vasút káposztásmegyeri oldalán zajlott, és ott volt a 21 éves a király kimondottan Angliából hozatott pompás sátrakban elszállásolva.

Viszota Gyula: Gróf Széchenyi István munkái 15. Gróf Széchenyi István naplói 6. 1844-1848 c. megjelent munkájának 809. oldalán olvashatunk arról, hogy 1847-50-es évekre Traunék Karczag Benjámin Pesten annak Zrínyi u.-i házát bérelte ki, de rövid időn belül felmondta a bérletet.

A Divatcsarnok 1853. 1. évf. 47. sz. 950. oldalán olvashatjuk, hogy Traunné és Katinka Párizsban időznek, innen fognak hazatérni. Mivel a források úgy írnak Traunnéról, mint aki magyarnak nevelte Katinka lányát, ezért feltételezhető, hogy férjével és lányával együtt Ausztriában élt.

Levéltári források kutatása híján megállapítható, hogy több háza is volt a Traun házaspárnak, utazgattak is, de a legvalószínűbb, hogy Andrássy hazatérését követően (de mindenesetre csak az 1850-es években) vehették meg a palotai ingatlant.

Aztán meghal a 3. férje is 1867-ben és az özvegy 1869-ben megválik a villától:

A Hon 1869.10.19-i számának (7. évf. 240. szám 3. oldal) cikkéből kiderül a vételár is.

A méltatlanul elfeledett id. Hampel Antalról is ejtsünk pár szót:

1811-ben született Sziléziában és 1901 hunyt el Budapesten. Első neje Lechner Paulina (*1814 +1853), második neje Lechner Zsuzsanna (*1821 +1901) – vélhetően húga az első nejnek. Ifjabb Dr. Hampel Antal (*1843.10.29 Pest +1876.02.24 Nagyszeben) főgimnáziumi tanár, neje Schmidt Katalin, testvére Hampel József (*1849.11.10 Pest +1913.03.25 Budapest) régészprofesszor, az MTA tagja, az ő neje pedig Pulszky Polixéna (*1857.06.21 London +1921.04.25 Budapest). A legifjabb Dr. Hampel Antal (*1870.07.31 Rákospalota +1924 után). földművelésügyi miniszteri tanácsos, neje Láng Erzsébet (a Láng Gépgyár igazgatójának lánya).

Id. Hampel Antal Bibanco Gyula kereskedelmi iskolájában (alapítva: 1830) volt tanító, majd azt Bibanco halálakor, 1841-ben átvette. Egészen 1868-ig vezette az intézetet.

A Budapest folyóirat 1974. évi 8. számában megjelent írás a kereskedelmi iskola kezdeteiről, Bibanco és Hampel tanárokról, valamint arcképeikről. A Hampelről fennmaradt fotó alapján a rajzok meg vannak cserélve és a nagy bajszú kitüntetéssel ábrázolt férfi Hampel.

A fotó tulajdonosa a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum.

A Katolikus Hetilap 1873.02.06-i (29. évf. 6. szám 60. oldal) számában megjelent hír, miszerit 1871-ben az rk. templomot, 1873-ban pedig az iskolát támogatta.

Hampel évtizedekig egyházi gondnoka volt a Szent István Bazilikának, segédkezett az építkezésnél, ti. ő teremtette meg rá a pénzt a tér körül kialakított üzletek felépítésével, melyekből aztán pénzhez jutott. A bazilika óráját saját pénzéből készíttette el. A Váci úton a mai Lehel tér környékén hatalmas telkekkel bírt, melyet felparcellázott és úgy adta el a földeket. Ezen beruházásairól és tevékenységéről külön cikk volna hasznos.

A Magyar Újság 1874.11.17-i (8. évf. 263. szám 3. o.) számában megjelent hír. Ugyanaz év január 4-én szólt a hírek arról, hogy Horváth Mihályhoz (a Sommariva-villába) is betörtek.

Hampeltól Müller Péter vette át az iskolát 1868-ban és legfeljebb 10 éven át vitte (Magyar Újság 1871.09.24 5. évf. 219. szám 4. o.).

Az iskola 1885-ben már Prasszer és Gross vezetése alatt állt (Mohács és Vidéke 1885.08.30 4. évf. 35. szám 4. o.).

Hampel iskolájánál is ugyanazt látjuk, mint Kalchbrennernél, a végén már senki sem tudta, hogy mikortól állt fenn az iskola és ki is alapította…

Az 1888.08.15-i (10. évf. 226. szám 15. o) Pesti Hírlap hasábjain már az újraszervezett iskoláról kapunk híreket.

A Pesti Hírlap 1889.09.01-i (11. évf. 240. szám 14. o.) számában Aranyossy igazgató már hibátlanul tudja az alapítás dátumát.

Az iskola a második világháborúig fennállt. 1912-től Budapesti V. kerületi Csanády utcai Aranyosi Nyilvános Négyévfolyamú Fiú Felső kereskedelmi Iskola, 1940-től Kereskedelmi Fiúközépiskola, 1944-től Budapesti V. kerületi Csanády utcai Állami Kereskedelmi Fiúközépiskola, majd az államosítást követően 1946-tól Szende Pál Állami Kereskedelmi Fiúközépiskola, 1950-től Közgazdasági Középiskola, 1952-től Közlekedési Közgazdasági Technikum lett. Ekkor a XIII. kerület Gömb u. 53 alá helyezték át. A jogutódja a BGSzC Katona József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, ami a Váci út 107-ben működik. Elmondható tehát, hogy hasonlóan változatos jogutódlási folyamat révén, teljesen más néven és képzésekkel, de papíron továbbél az iskola lassan 190 éve.

Ifjabb Hampel Antalról:

A fiatalon elhunyt ifj. Hampel Antal rövid életrajza a Nagyszebeni Áll. Főgimnázium 1875/76-os iskolai értesítőjében jelent meg.

Dr. Hampel József életútjáról:

A cikk a Vasárnapi Újság 1913.04.06-i (60. évf. 14. szám 272. o.) számában jelent meg.

Ismét visszakanyarodva a villa történetéhez a családtagok taglalását követően: 1908.11.17-én a vallás- és közoktatási minisztere rendelete kihirdetésre kerül (hivatalos Közlöny 1901.12.01 (16. évf. 23. szám 369. o.):

Ebből a cikkből az is kiderül, hogy a mai Csillagos köz, melynek korábbi elnevezése Csáky köz volt Csáky Albinéról kapta nevét, hisz nem férje, hanem ő volt a palotai történésekhez köthető. 1908-9-ben tehát még mindig a Hampel családé a villa, melyet a szanatórium részére kibérelt az állam. Érdekesség, hogy 12 beteggel indultak, akik papok és tanárok voltak. Ezek szerint jól fogyott a misebor 🙂 Ez volt az ország első elvonó intézete.

1945-ben már a Népszava ír arról, hogy 120 ágyas gyermekkorház lesz a szanatóriumból. 1946-ban már az itt működő gyermekotthonnak gyűjtenek pénzt (Szabad Szó). 1949-ben a telefonkönyvben mint Állami Gyermekotthon szerepel az intézmény. Szintén ebben az évben mint az OTI rendelőintézetét említik az Árpád u. 12-es címet. 1953-tól hívják a Fő út és Pisztráng utca közti utcát Énekes utcának. A Szabad Nép 1950-ben megírta, hogy a hajdúhadházi és r.palotai gyermekotthonokat a Tiszadobra ill. a Szabadság-hegyre költöztetik át. A fenti cikk az 1953.12.10-i Esti Budapestben (2. évf. 289. szám 1. o.) jelent meg. Mivel a II. vh. után minden állami tulajdonba került, így ekkor már biztos, hogy nem volt Hampeléké a az ingatlan tulajdonjoga. Szerintem ebből a gyermek utógondozóból semmi sem lett, a terület – immáron Horváth Mihály u. 2. számozással – az olajgyár része lett, egészen annak 2006-os megszűnéséig. Azóta cégek telephelyeként funkcionált az épület. Nyilván műemléki helyreállítása nagy pénz volna, nem beszélve arról, hogy már a nagy méretű telekből szinte semmi sincs meg, egyáltalán, hogy egy normális méretű kertet visszaállíthassanak, ahhoz le kéne bontani körülötte több épületet is. Legalább egy emléktáblát vagy védettséget kaphatna az épület. Sajnos úgy hírlik, az egész olajgyári területet dózerolni akarják és egy istentelen nagy létszámú lakóparkot akar valaki ide építeni, ami aztán végleg agyonnyomja Palotát, mert az 1000 új lakásba költöző vagy 3000 új lakoshoz csak rendelőt, postát, rendőrséget, közértet és főleg utakat nem fog Palota kapni a beruházótól.

2019.08.06-án a Fő téri térplasztikánál egy fa gyökere megbontotta az alapkő fedkövét, így a Répszolg munkatársai az alapkő alatt rejtőzködő időkapszulát – biztonsági okokból – eltávolították. Később döntenek majd a kapszula sorsáról. – szólt a xv. kerületi médiában a hírek.

Az első a Magyar Hírlap 1969.03.18-i (2. évf. 76. szám 5. oldal), a második a Magyar Nemzet aznapi (25. évf. 64. szám 3. oldal) számának a cikke. Már furcsának hathat, hogy ekkor még „Rákospalotázták” Újpalotát. A Gazdálkodó út a mai Nyírpalota utca. A Páskomliget utcai kereszteződésében áll a Fő tér a térplasztikával, ahol az alapkő pihent. Kedves ismerősöm, Kovács Ildikó tudósította a kerületieket az augusztus 29-i kapszula felbontásról, mely során igazolást nyert az 50 évvel ezelőtti tudósítás, miszerint pénzjegyeket, alapító okiratot, rendezési tervét és újságokat rejtett a fémláda. A tervek szerint – mai tárgyakkal kiegészítve a tartalmát – visszakerül a helyére az időkapszula.

A legtöbb napilap és hetilap megemlékezett 50 éve az alapkőletételről, mindenki optimistán várta az új lakótelep tervezői által ígért minőségi élettereket.

A Hétfői Hírek 1969.03.17-i (13. évf. 12. szám 3. oldal) számának cikke. Azért a felhőkarcoló, a jégpálya, de még a mozi is csak ígéret maradt……

Az akkori városvezetés, a Fővárosi Tanács VB elnöke Sarlós István volt. A jelenlegi főpolgármester Tarlós István. 50 éve múlva tehát „?arlós István” lesz a városvezető, ha jól okoskodom 🙂 !

A hírek szerint a mai nap (2019.09.12-én) zárják vissza a láda fedelét. 95 éves koromban – ha még írom ezt a blogot – ígérem újra beszámolok a kapszula sorsáról!

Rákospalotának nemcsak nagyon korán volt középfokú leányiskolája (Kalchbrenner Karolina intézete, cca. 1847/57), nemcsak az ország első leányjavító intézetének (EMMI Rákospalotai Javítóintézete és Központi Speciális Gyermekotthona, 1889) ad otthont, nemcsak egy régi (fiú)gimnáziummal dicsekedhet (Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium, 1878) és nemcsak kertészeti és gazdasági iskolái voltak úttörők a maguk nemében, de bizony innen indult a magyar gyógypedagógia is. Nem a siketeké, nem a vakoké, hanem a bárgyú, kretén, retardált, idióta embertársaink érdekében és javára. Mára ezek a szavak durvának hatnak, akkortájt (1875) elfogadottak voltak és nem volt pejoratív tartalmuk.

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái 3. kötet 779-781. oldalain található Frim életrajza:

Frim Jakab, bölcseleti doktor, hülyék és gyengeelméjűek intézetének igazgató tulajdonosa, szül. 1852. máj. 1. Körmenden Vasvármegyében, hol atyja tímármester volt; a gimnáziumot Nagykanizsán járta. A papi pályára készült, de 14 éves korában egy hülye gyermek iránt érzett szánakozás más pályára terelte s ő a hülyék nevelésére szánta magát. Varasdon, Horvátországban tanítói alkalmazást nyert és itt egy hülyének nevelésével is foglalkozott. Majd Körmenden, Sárváron, Szentpéterfán tanított, utóbbi helyen egy hülyét is nevelt. Innét Szőnyi Pál budapesti nevelőintézetébe ment házi nevelőnek. Öt évi tanítóskodás után azon meggyőződésre jutott, hogy a neveléstudományban való alapos jártasság nélkül kedvenc eszméjének nem élhet, mi okból Kőszegen a póttanfolyamot hallgatta; azután Budapesten tanítóképző-intézeti növendék lett. hol ösztöndíjjal jutalmaztatott. E mellett egy nagykereskedő házánál egy hülye gyermek nevelésére vállalkozott. A tanképesítés elnyerése után egy hülye gyermeket vett magához és ennek nevelésével foglalkozott. Érintkezésbe lépett a Németországban fennálló hülye-nevelő-intézetek egyik-másik igazgatójával s levelezés útján iparkodott tapasztalatokat gyűjteni. 1875-ben államsegéllyel külföldi útra indult; meglátogatta a németországi hülyeintézeteket, sőt Hollandiában a hágai s Oroszországban a rigai hülyeintézetet és a prágait is megnézte. Midőn utazásából visszatért, megbetegedett és ezen betegsége alatt egy egylet segéllyel járult törekvéseihez, úgy hogy 1875. nov. 1. Rákospalotán – megnyithatta a Munka c. hülyék intézetét, melyet azonban, az intézet felügyelésére kiküldött bizottság nézeteit nem osztván, öt negyed év múlva megszüntetett. mire 1877. febr. 1. ugyan azon házban, saját erejéből fölállította az Első magyar hülye-nevelő és ápoló intézetet; azonban még azon év nov. 1. beköltözött Budapestre (Újpestre – a szerk.). Ekkor ő felsége magánpénztárából 300 Ft-ot, a magyar kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium 500 Ft-ot és a fővárosi tanács 200 Ft-ot adományoztak ; ennyivel támogatják évenként az intézetet. F. ezért alkalmas helyiséget vett fel a budai oldalon (I. kerület, Alkotás utca 16. sz.) és itt van az intézet 1880. nov. óta. Több fővárosi intézetnek tiszteletbeli tagja. Az 1876. szegedi országos kiállításon és az 1878. párisi világkiállításon érdeméremmel, az 1879. székesfehérvári országos kiállításon ezüst érdeméremmel tüntették ki. — A hírlapirodalomban F. volt az első, ki a nevelésnek ez elhanyagolt ágára terelte a közönség figyelmét; irt 1875. máj. a Pester Lloydba, aztán a Pesti Naplóba, Független Polgárba s több napi lapba. Felolvasást tartott 1875. máj. a központi Fröbel nőegylet képzőjében és 1882. márc. az Iparegyesületben. — Munkája: A hülyeség s a hülyeintézetek különös tekintettel Magyarországra. Bpest, 1884. — 1879-től fogva intézetéről kilenc Értesítőt adott ki s -ezekben több cikke jelent meg.”

(Az életrajzot csak a mai helyesírás szerint írtam át.)

Frim zsidó származású volt, végül 1919.04.29-én hunyt el Budapesten. A Kozma utcai temetőben nyugszik.

A Hon 1875.03.23-i (13. évf. 67. szám 3. o.) híradása

A Hon 1875.05.02-i (13. évf. 100. szám 3. o.) híradása

A Hon 1875.11.28-i (13. évf. 273. szám 4. o.) híradása

A Hon 1876.06.22-i (14. évf. 142. szám 3. o.) híradása

A Hon 1877.01.19-i (15. évf. 17. szám 2. o.) híradása

A Hon 1877.01.28-i (15. évf. 26. szám 4. o.) híradása

A Fővárosi Lapok 1878.02.07-i (31. szám 152. o.) híradása

A Fővárosi Lapok 1878.05.25-i (121. szám 494. o.) számában megjelent köszönetnyilvánítás

A Hon 1879.07.30-i (17. évf. 183. szám 4. o.) híradása

Az 1875-ben Rákospalotán létrehozott intézet helyét homály fedi.[1] Ez idő tájt a Kalchbrenner-féle leány magániskola volt csak a községben a felekezeti iskolákon kívül, és szintén 1875 őszén indul el Istvántelken a Földműves- és Kertésziskola. Vagy egy urasági, vagy magánkézben álló villát (1869-től létesültek nyaralók a környéken) bérelt ki Frim, vagy esetleg az egyik iskola szobájában indította el gyógypedagógiai tevékenységét. Szóba jöhet Szabó Alajos villája is, melyben pont akkor indul el Szabó elemi iskolája, amikor a Hülyenevelde elköltözik Palotáról. Ismereteim szerint az akkori Erdősor (ami a mai Bartók Béla u.) több telke is Hampelé volt, aki ismerhette Röser Miklóst (Röser János unokabáttyát, hiszen pl. Pest város halottkéme Kuttner Sándor mindkét férfi kereskedelmi iskolájában tanított), aki segédkezett a Hülyenevelde megnyitásában, így adott lehetett egy villaépület az utcában, ha nem is kimondottan az, amibe aztán a Dózsa Gimnázium elődje elindult. A másik tippem a Hülyenevelde helyszínére pedig Hampel Antal villája. Pulszky Ferenc a kor legnagyobb szabadkőművese volt, lányát Polixéniát Hampel fia, József vette el. Röser, aki a „Zur Arbeit” német nyelvű (mert a legtöbb tag zsidó volt) páholy tagja volt – és amely páholy segítette a Frimet az elindulásban – akár kapcsolatai révén segíthetett is, hogy helyhez jusson az intézmény. A páholy többi ismert tagját (Ellischer, Goldzieher, Herzog, Polacsek, Buzzi, Németh Imre, Rózsaági Antal, Kanitz Mór) Horn Edét kivéve nem tudom Palotához kötni. Horn Ede Kertbeny Károllyal is dolgozott együtt, így akár Kertbeny is ajánlhatta a páholy tagjainak, hogy Palotán keressenek épületet a neveldének. Persze ezek csak elméletek.

Az 1864-es Újpest térképen a Váci úton volt a mai Zsilip utca után de még a mai Garam utca előtt a Duna felőli oldalon Weisz villája

1877. november 1-vel átköltözött Frim neveldéje Weisz Herman villájába (az akkori Újpest, Váci út 1474-be, ami később a Váci (ország)út 86. számot kapta. Az épület közvetlen az akkori Gyalugyár (a későbbi Budalakk-telep) szomszédságában volt, a mai Zsilip u. Váci út sarkától a 3. telek északra. A terület mai címe: Váci út 50-58.) Innen költözött tovább 1880-ban az I. kerület Alkotás u. 16. szám alá. 1886 októberében a II. ker. Nagy Rókus u. 36. alá költöztek, ez a mai Lövőház utca, itt kaptak miniszteri segítséggel egy kétszintes épületet. Az épület már nincs meg.[2] [3] 1888-tól az Alkotás u. 8005-6-os telken (2/a-b) működik az intézmény, amit szintén állami beavatkozás mentett meg a csődtől.[4] Ez és a korábbi Alkotás utcai épület sincs már meg, a Déli pályaudvar átépítésekor lebontották őket.[5] Ezután Frim és az intézet külön folytatja: az intézet állami tulajdonba megy át, míg ő magánintézetet alapít 1897-ben a mai XIV. (eredetileg VII.) kerület Erzsébet királyné útja 15-17. alatt, s melyet 1918-ig működtet. Az állami intézmény 1909 körül az Alkotás u. 53. alá, majd 1951-ben az I. ker. Csalogány u. 43-ba, 1952-ben a Bethlen Gábor tér 2-be, majd 2008-ban a III. ker. San Marco u. 48-50. szám alá költözött. Az Alkotás utcai épület helyén a MOM-park áll, a Csalogány utcai épületet pár éve bontották le. Az intézmény jelenlegi elnevezése: Budapest III. kerületi Csalogány Óvoda, Általános Iskola, Kézségfejlesztő iskola, EGYMI, Kollégium és Gyermekotthon.

Kiegészítés: Horváth Mihály történész birtokolta 1872-1878 között a Sommariva villát, aki szabadkőműves is volt. Akár a mai Leánynevelő Intézet helyén is működhetett (ha nem is a főépületben) a Hülyenevelde.

---

[1] Fővárosi Lapok 238. szám 1875.10.17 – 1063. oldal

[2] Orvosi Hetilap 30. évfolyam 49. szám 1886.12.05 – 1433-1434. oldal

[3] Fővárosi Lapok 310. szám. 1886.11.09 – 2262. oldal

[4] Néptanítók lapja 21. évfolyam 39. szám 1888.05.16 – 305-306. oldal

[5] HU BFL – VII.185 – 1889 – 1937

Talán senki nem tudja, az orvostudomány történetével foglalkozókat és a palotai helytörténészeket leszámítva, hogy micsoda exportcikk volt az 1830-as évektől a magyar nadály. Sok-sok millió darabot szállítottak Nyugat-Európába akkortájt, nagyon felkapott volt a piócák orvosi céllal történő felhasználása. Vérnyomás, érszűkület, visszér, gyulladások kezelésére használták, használják.

Két helyen is tartottak a XIX. században piócákat a községen kívül. Ezek az állatok a jó minőségű, de lassú folyású vagy állóvizeket kedvelik, úgy, mint mocsár, tó, nagy pocsolyák. Erre szakosodott emberek gyűjtötték őket, mindaddig, míg árendába nem adták a piócakereskedelmet. Az 1830-as évektől (lásd: az 1834-es helytartótanácsi rendeletet) már csak a több évre szerződött kereskedőké volt a gyűjtési és értékesítési jog, így a napszámosok már nem, csak a kereskedő gazdagodott a Franciaországba és más európai országokba szállított állatokon. Óriási vagyonokra tettek szert páran.

Biztos mindenkinek ismerős a VII. kerületben a Rottenbiller utca. Rottenbiller Lipótról kapta a nevét, ki 1848-tól Pest főpolgármestere volt. Az ő apja R. Fülöp volt a pesti halászok céhmestere és a piócakereskedő cégüket másik két fiával Károllyal és Péterrel 1832-ben alapította. Ő előttük pár évvel vágott bele a pióca kereskedelembe Lichtl Károly.

A képen az 1830-as Pest-Buda beépített területéről készült térkép részlete látható. A több ágú Rákos-patak két ága között (a mai: Röppentyű és Tahi utcák metszésénél) feküdt a Lichtl piócása. Az ágak egyesülése után feküdt az Ördögmalom (a Váci út és Madarász V. u. között a Tahi utca magasságában), melytől indult Észak-kelet felé a Palotára vezető út (ezt az utat ma már nem lehet megfeleltetni egyetlen meglévő útnak sem).

Ez a piócás tó („blutigeley” annyi mint: piócás) került aztán Rottenbillerék kezébe. A Rottenbiller-család egészen az 1870-es évekig kereskedett piócákkal. A 1878-as Budapestről készült méterrendszerben készült kataszteri jellegű térképen nevén nevezve már nincs a piócás, de a két tavacska árka fel van tüntetve. Ezután Angyalföld ezen részét is felparcellázták és a piócás megszűnt létezni.

Még utoljára 1872-ből kapunk híradást (Fővárosi Lapok 1872.12.10 283. szám 1235. oldal) a piócásról:

Ahogy azt alábbi cikkben olvashatjuk idővel a „Palotára vezető út”-ból rákospalotai lett a Rottenbiller-féle piócás, de láthatjuk, hogy hivatalosan Angyalföldön feküdt. Mivel a palotai határtól kb 1,2 km-re feküdt a terület, így a XIX. század közepén sokkal inkább palotainak is gondolhatták a területet, sem mint pestinek, hiszen Angyalföld a mai Hungária körút feletti része ekkor még nagyon gyéren lakott volt (A Természet 1931.08.15 27. évf. 15-16. szám 183. o.)

Volt azonban rákospalotának egy „saját” palotai piócása is. Ez a piócás a Liva malom előtt feküdt a községtől keleti irányban a Szilas-patak mentén. 1852 előtt hozhatta létre egy Spiller S. nevű vállalkozó. Ő csakhamar csődbe ment, utoljára 1860-ban találkozhatunk a nevével. A piócás helyét a Néprajzi Értesítő 14. évf. 1913 Novák József Lajos: Rákospalota néprajzi leírása) tartalmazza, a 9-es számmal van jelölve a helye. A nem méretarányos térkép alapján a Nevesincs-tó helyén lehetett a piócás. A patak mellett futó Aporháza utca 1903-ban még a Nadály utca nevet viselte. Elképzelhető, hogy Rottenbiller ezt a tavat is átvette. Ellentétben a lápvidékekkel, ahol keresni és szedni kellett a piócákat, az ilyen mesterséges tavakban kereskedelmi mennyiséget tenyésztettek az állatokból.

Az 1913-es Néprajzi Értesítő egy 1884-es térképmásolatról dolgozott.

Az 1852-es Pest-Buda térkép a Blutegel Anlage (piócás beruházás) felirattal. A piócás a „g” betű feletti, 4 részre osztott hasábbal jelzett terület jelentette.

A Rákospalota belsősége elnevezésű 1860-ban készült térképen mint urasági piócás van feltüntetve. Eszerint a becsődölt Spillertől gr. Károlyihoz került a terület (vissza).

A Második Katonai felmérés térképrészlete (1866-69), itt már piócás tóként aposztrofálva. A község nevének kezdőbetűje alatt van a csillaggal jelzett Liva-malom. A képen látszik a „piócás ház” és a 4 medence is.

A Harmadik Katonai felmérés (1884-87) térképrészletén, már nincs nevén nevezve a piócás, a területet azonban még feltüntették. Ekkortájt már nem voltak tenyésztésre fogva a tavak.

A Néprajzi Értesítő (15. évf. 1914 Novák József Lajos: Rákospalota néprajzi leírása) megadja a választ, hogy mi történhetett a palotai piócással:

Az Új idők 1936. 42. évfolyamában Pásztor Mihály: Magyar pióca Párizsban címmel írt cikket. Ebből kiderül, hogy mekkora üzlet volt a nadálykereskedelem:

A piócás tavak is már a múlté, emlékük a távolba vész. Talán a Nevesincs-tónál kaphatna a nadályipar egy kis emléktáblát, amely tavacska idén 07.01-i nappal fővárosi védelem alá került.

Az ÉLETképek folyóirat 2019/14. számában az első két oldalon a „Liwa-malom” felújításáról kapott az olvasó tájékoztatást. Amióta Palotán élek és helytörténetet kutatok csak „Liva” családnévvel találkoztam az olvasmányaimban. Írtam a szerkesztőségnek augusztus 10-én egy emailt, amire személyesen nem kaptam választ, ugyanakkor a 2019/15. számban az olvasóközönségnek válaszoltak, így akit érdekel a téma, választ kaphatott a „w” feltűnésének okára. A folyóirat válaszát ezúton is köszönöm.

A cikket elolvasván arra jutottam, hogy baj, hogy az önkormányzati képviselők a 2018.02.05-i testületi ülésükön elfogadtak egy határozatot arról – hogy mindössze 2 becsatolt irat alapján – hogy ezentúl w-vel kell írni a „Liva” nevet.

Jelen cikkem ezt a döntésüket szeretné pellengérre állítani, és bemutatni azt, miért értelmetlen dolog, ha nem szakemberek véleményeznek egy szakkérdésben és miért gondolja minden képviselő azt, hogy nála van a bölcsek köve. Nem az a gond, ha precízek akarunk lenni, hanem, hogy ez a név-kérdés, pont nem igényelt volna több precizitást. Úgy volt jó a név, ahogy volt.

Úgy gondolom, hogy egy önkormányzati testület nem jogosult (hatáskör hiányában) egy család nevének a megváltoztatására. Ha egy család neve az idők folyamán írásmódot vált – mert az élet úgy hozza – azt csak tudomásul lehet venni, az utolsó, legfrissebb írásmód létjogosultságának megkérdőjelezésére nincs lehetőség. Mert esetünkben ugye nem az történt, hogy az új tulajdonos átnevezte az ingatlant (mint ahogy pl. a plázák nevét megváltoztatják), hanem, hogy a névadó család neve túl snassz volt.

Példa: Édesanyám családneve Becságh. A kutatásaim alapján 1867-ben az egyik családtag kezdte így írni a nevét, ami korábban Becsák, még korábban Betsák írásmódú volt. Belátható, hogy nem jöhet, most elő senki egy olyan ötlettel, hogy miért nem leszünk holnap újra Betsákok? Leszögezem nem vagyok nyelvész, de talán a hasonlat akkor is érthető, ha egyébként a fenti gondolatmenet nem egy etimológiai székfoglaló.

A családfakutatásnál minden alkalommal szembesül az ember a családnevek folyamatos változásával, ha a családnév kicsit is elüt az egyszerűbb magyar nevektől és maga a név gondot okoz a környezetének a használatával. Nyilván akit „Feketének” hívtak, az évszázadokon át Fekete is maradt. Aki azonban külföldi származású, vagy neve idegen hangzású volt, a neve idővel akarata ellenére átalakult. Ezek alól csak a nemesi családok nevei a kivételek, amely családokban az írástudás sok száz éve jelen van, és így képesek voltak az eredeti írásmódot fenntartani, hiszen a családnevük volt a legnagyobb vagyontárgyuk is egyben.

Éppen ezért egy egyszerű betelepített család, vagy bevándorolt polgár az asszimilációs hatásokat kivédeni nem tudta, idővel annyiszor írták, értették félre a nevét, hogy „beletörődött” a megváltozott írásmódba.

Legidősebb Liwa József (cca. 1846 – 1910 körül) a mai Csehországból, az akkori Morvaországból érkezett. Ő vetette meg a lábát – nejével Prikovits Teréziával – Rákospalotán még a XIX. század legvégén.

Az 1895-ös közjegyzői okirat (HU BFL – VII.168.a – 1895 – 0580) legidősebb Liwa József aláírását tartalmazza. Az anyakönyvekben fellelt és 1876.01.12-én született, továbbá 1962.02.11-én elhunyt Liwa József pedig az ő fia volt. Ifjabb Liwa is 1932-ig – ahogy apja is tán élete végéig – cseh(-szlovák) állampolgár volt. Testvére Vince gyermeke az a László és Elvíra, akiknek a sírfeliratát szintén, mint „perdöntő” bizonyítékot vették figyelembe.

Budapest Főváros Levéltára egyetlen, a duplavét tartalmazó – a fent említett – közjegyzői iratot őrzi csak. Ellenben őriznek 12 db olyan közjegyzői, per és hagyatéki iratot, melyben a családnév szimpla v-vel íródott. Többek közt ilyen az 1910-ben készült peranyag (HU BFL – VII.2.c – 1910 – I.1125 ), amiben idősebb Liva József felesége Prikovits Terézia a rég eltűnt testvérét szeretné halottá nyilváníttatni. Liváné ekkor már özvegy volt és szimplavével írta a nevét.

A cikk végén található fájlban összeállítottam a Liva család leszármazási tábláját, melyből az is kiderül, hogy már 1900-tól számos esetben „Liva”-ként kerülnek be a családtagok az anyakönyvekbe.

A mormon egyház által működtetett familysearch.com oldalon található kereshető anyakönyvi adatbázis a duplavés névváltozatra az öreg Liva legalább hat gyermekéből összesen három gyermek esetén ad találatot (ifjabb József, Anna Mária és Vince). Szimplavé esetén 73 találatot ad a kereső országszerte. Az adatbázis közel sem teljes, de az arány jól látható. Az összes cseh/szlovák (tót) földről érkezett Liva nevét mindenhol az országban szimplavével írták.

Első állításom tehát az, hogy a szimplavés névváltozat szinte kivétel nélkül használatban volt az országban, és még a családdal kapcsolatos iratok és anyakönyvi bejegyzések (az elmúlt száz éve sajtóanyagáról meg nem is beszélve) nagyobbik felében is a szimplavés változat volt használva.

Második állításom az, hogy esetünkben csak azért nem magyarosodott el azonnal a palotai Liva család neve, mert az idősebb és ifjabb Liva József nem volt magyar állampolgár, az útlevelük pedig a duplavés családnevet tartalmazhatta. Tudjuk jól, hogy mikor intézzük a temetést, akkor a születési anyakönyvi kivonatot kell bemutatni, sosem pedig a későbbi dokumentumokat. Ezért maradt a két József „duplavés”.

Lássuk a korabeli híradásokat:

Magyarország, 1902.12.20 (9. évf. 302. szám 9. oldal):

Ahogy fentebb olvashatjuk, az öreg Liva tehát vehemens, indulatos, harapós – és ezen incidens után – haláláig féllábú is volt. Olvasható, hogy tévesen leibnitz-i származásúnak írják, de az város Ausztriában van, nem pedig Morvaországban. Az ügy további kimenetele ebből a cikkből derül ki (Pesti Napló 1904.06.28 55. évf. 178. szám 16. o.):

A fenti cikk a Független Magyarország 1905.02.21-i (4. évf. 1053. szám 12. o.) számában jelent meg. Neje Prikovits Teréz 1910-ben kérte a bíróságtól a rég eltűnt testvérének a halottá nyilvánítását, ekkor már özvegy volt, így az öreg Liva 1905-1910 közt hunyhatott el. Utána fia, ifjabb József vette át a malmot, Huszárék pedig a jeget árulták. Huszár Lajos egyébként Huszár András birtokos fia volt. Huszár Andrásé volt a Püspök villa az 1890-es években. Tőle kapta veje Jónás Emil (Huszár Mariska férje) az ingatlant és aztán őtőle vette meg az állam a területet végül a Leánynevelő Intézet részére.

Idősebb Liva Józsefné aláírása az 1910-13 között lefolytatott per egyik beadványán

A Budapest Főváros Levéltára által őrzött 12 db közjegyzői irat egyébként ifjabb József, Emma, Vince iratai, akik az önkormányzati rendeletben foglaltak szerint (József és Vince) pont a duplavés változat igazolására szolgáltak.

A családfa adatok alapján az is látható, hogy miután gépészként a pesti malmokban dolgozott (a Haggenmacherben biztosan) 1880 körül Aradra került (hiszen neje még 1880-ban eltemette Pesten az apját), és onnan érkezhetett meg Palotára az 1890-es évek közepén. Lehet, hogy a nehezen elviselhető „pokróc” természete, a hirtelen haragja miatt kellett költözniük. Elképzelhető, hogy otthon tótul, németül beszéltek és a rossz magyarsága miatt sem tudott jól beilleszkedni az öreg. Az is elképzelhető, hogy Prikovitsék vagyonosa(bba)k voltak és a nej családja finanszírozta a malmot, amit aztán az öreg magáénak érzett és emiatt perlekedett a családjával, amikor azok a saját belátásuk szerint próbáltak meg élni és gazdálkodni.

Prikovits Teréz apjának német nyelvű gyászértesítője

Érdekes mód azon meg sem ütközünk a „Prikovits”-ból végül „Prikovics” lett.

A harmadik megállapítás az, hogy valamely okból ifjabb Liva József is csak 1932-ben vette fel a magyar állampolgárságot, és csak 1930-ban vette el gyerekei anyját Varga Máriát, holott gyermekeik az 1900-as évek első évtizedében születtek. Ez a „rendezetlen jogviszony” lehetett a két névváltozat párhuzamos használatának az egyik alapja.

Liwa Elvíra sírja – benne szülei és testvére maradványaival a rákospalotai temetőben (Forrás: Billiongraves.com)

Liwa László és neje sírja a rákospalotai temetőben (Forrás: Billiongraves.com)

A negyedik megállapítás: a két sírban Liwa Vince és Neje („Szüleim”), Liwa Ilona ? („Testvérem”), Liwa Elvíra, továbbá Liwa László és Neje nyugszanak, tehát nem az idősebb és nem a fiatalabb Liwa, akik a malom tulajdonosai voltak az évek során. A malom nevét illető kérdésben tehát nem releváns, hogy egy közeli rokon síremlékére egyébként mennyire helyesen vésték fel a nevét. Azért mert a sírfaragó – talán az utolsóként élő Liwa Mária javaslatára – duplavével véste fel a neveket, még nem bizonyító erejű egy ilyen kérdésben.

Summázat: Az önkormányzati döntés elhamarkodott és értelmetlen volt. Annyi tény, hogy az idősebb és ifjabb Liva József a duplavés névváltozatot használta 1900 előtt. A későbbiekben azonban a családnév elmagyarosodása végbement, a hivatalos iratokban, az anyakönyvezés jelentős részében, a sajtóban és magában a köztudatban is szinte kivétel nélkül a szimplavés névváltozat volt használatban. Leszármazott – aki egyébként jogosan kérhette volna a duplavés változat használatát az önkormányzattól – kutatásaim szerint nem él.

Ez a cikk 4 napi munka árán készült el. Ha ugyanennyi időt fordított volna az önkormányzat is a kérdés körbejárására, akkor úgy gondolom, hogy nem gyakoroltak volna értelmetlen önhatalmat.

Melléklet: Liva-családfa

A cikkem abból az alkalomból íródott, hogy felújításra került a Liva/Liwa-malom. Ezúton köszönöm én is palotai polgárként mindazok munkáját, akik az elmúlt 20 évben tettek a leégett, kifosztott és tönkretett malomépület helyreállításáért. Vivát!

Több forrásban, mint pl. a Múlt-Kor Magazin (mult-kor.hu) 2005.03.24-i cikke (Lukácsi Attila írása), az önkormányzati sajtó, illetve az 1974-ben Czoma László által szerkesztett „Tanulmányok Rákospalota-Pestújhely történetéből” c. könyv Dr. Nagy Lajos által írt „Palota 1541-től 1848-ig” c. fejezetében is az 1770-as évszám szerepel, amikor is a Fűzes-dűlőben felépítették az új malmot.

Dr. Nagy Lajos tájékoztat arról is, hogy ugyanekkor „újjáépítik” a palotai tónál lévő malmot. A palotai tó a Szilas-patakon lejjebb, az olajgyár területén, majd később már csak a ma Hampel villaként nyilvántartott épület kertjében feküdt. Végül már csak egy korcsolyapálya maradt belőle a XX. század első évtizedeire. Most már mindezekből semmi sincs. A tó azért szűnt meg, mert a patakot becsatornázták a föld alá a gyár terjeszkedése folytán, és mert már magát a vizét se őrlésre, se kallózásra, se géphajtásra sem használták.

Borosy András: Pest–Pilis–Solt vármegye 1728. évi regnicoláris összeírása II. – Pest Megye Múltjából 8. (Budapest, 1997) című munkájában ezt olvashatjuk:

Tehát 1728-ban a település nem rendelkezett malommal. Az 1749.09.23-ra datált urbárium és constriptio viszont már így ír:

A két beollózott szövegrész tartalmazza azt, hogy a helyiség malommal rendelkezik, továbbá töltést építettek hozzá, jó halászóhely lenne.

A legkorábbi térkép amit leltem az 1775-ös Pest városáról és környékéről készült felvétel, mely Palotát is tartalmazza, mindjárt a két malommal (mühl) – a későbbi kalló malom előtt a patak már ekkor is ott a duzzasztott tó:

Most vessünk egy pillantást az Első Katonai Felmérés során készített Palotát ábrázoló térképrészletre (mely 1782-1785 között készült):

A község nevének kezdőbetűje alatt csillagggal jelölték a ma Liva-malomnak ismert malmot (ez volt tehát az új malom 1770-ből), továbbá a falutól észak-nyugatra a kétsoros töltéssel jelzett és tóvá duzzasztható patakszakaszon a másik csillaggal jelzett malmot, amiből a későbbiekben a kalló malom lett.

A régi malom tehát valamikor 1728-1749 között épült és első ízben 1770 táján kellett felújítani. Ezt követően 1817 körül a palotára költözött Kanitz Joachim-féle posztógyár része lett, mint kalló malom. A tó ekkor halastóként van aposztrofálva (lásd: Éble Gábor – Pettkó Béla: A nagy-károlyi gróf Károlyi család összes jószágainak birtoklási története – Budapest, 1911 – Franklin Társulat – mely az 1824-27-es időszaki állapotokat eleveníti fel.).

Az 1817-ben megjelent Tudományos Gyűjtemény első évfolyamának 9. száma 135. oldalán olvashatjuk az éppen költözés alatt álló posztógyárról történő híradást, ahol említik a tavat is. Elképzelhető tehát, hogy a gyár kiépítése már 1816-ban elkezdődött. Ekkor vélhetően a malomépület átalakításra került, ahogy aztán a gyár fejlődésével az eredeti épület el is tűnt.

A fenti, 1868-ban, William Lindley által készített térképen (BFL XV.16.b.221/10b) még az olajgyár fejlesztése előtti évek állapota látszik, megvan a tó, a patakon feljebb pedig ott a Liva-malom is.

Az 1883-ban Tunkel Hugó által készített térképen (1883 térkép (S 79 – No. 6093.) szintén az olajgyár területe látszik, alatta Hampel Antal telke, itt már a becsatornázott alsó patakszakaszt látjuk, a halastó megszűnt. Az alsó kép pedig a nagyított térképvázlat:

A nagyított ábrán szerepel a gyár épületeinek alaprajza, illetve Hampel kertje is a kis tavacskával. Ez a tó köszön vissza az Alkoholelvonó Intézetről készült képeslapokon is. A két malom sorsa tehát merőben eltérő volt, míg a régi malomból végül gyárépület, gyártelep lett, addig a Liva-malomként ismert örlőmalom egészen 1952-ig megőrizte eredeti funkcióját és magát az eredeti épülettömeget is.

Az olajgyár telepe 270-290 éves, így egyike a legrégebbi magyarországi gyártelepeknek, hiszen pl. a hollóházi porcelángyár is csak 1777 óta funkcionál. Talán egy emléktáblát megérdemelne, miután már nem műemlék és várja, hogy lebontsák és örökre megsemmisítsék…

Nem bűnös ki szive szerint 
tesz, bár a tette rossz 
Edvárd király, angol király 
se volt talán gonosz. 
  
Hiszem: lelkes volt, mint aki 
szent célra intetett 
s nem ismert benne habozást 
melléktekintetet. 
  
S ha zsarnok volt: tán látta már 
hogy más itt nem segít 
s az ő erős kezeivel 
lehet csak úr a britt. 
  
Hiszem hogy önfeláldozó  
és nagy tettekre kész 
s a hon baján segíteni 
bölcs volt a zsarnokész. 
  
Hogy éljen még az ideál 
melyet korcs kora tép 
munkálva tűrjön józanul 
az istenadta nép. 
  
Hogy szentül és zavartalan 
álljon a régi rend 
s dologhoz lásson biztosan 
a céda parlament. 
  
De az oroszlán is nemes 
mégis amerre jár 
csak szitkokat hall és sikolyt 
ez a nemes király. 
  
Ideálja nem védi meg 
mert régen könyvbe halt 
egy új nagy eszme születik 
de ő nem látja majd. 
  
S a madár akit ő etet 
kit ő kalitba zár 
a kalit ablakán kinéz 
s megszólal a madár. 
  
Kiáll miként egy welszi bárd 
megszólal: "Halljatok 
hazámnak hangja gyenge bár 
de néma nem vagyok." 

Kelevéz Ágnes: „Nem bűnös” (Babits és Edvárd király) [Jelenkor 1997. 07-08-as szám, 40. évf. 698. oldal] munkájában fejti ki, hogy jelen mű is Rákospalotán íródott.

Jómagam a Ferencvárosban születtem, és ott éltem, dolgoztam 34 éven át, sa bejegyzéshez stílszerűen: a József Attila lakótelepen. József Attilának csak 32 év adatott. A költőfejedelem nem élt sosem Palotán, de 1931 tavaszán több illegális szemináriumot tartott Palotán és Újpesten is. Erről az Andrásfi Gyulával készült cikk ír picit bővebben. Nos, mikor a gyalogos felüljárón áthaladunk jusson eszünkbe a költő, akit végül egy szárszói tehervonat gázolt halálra.

Megjelent: Magyar Ifjúság 1981.10.02 (25. évf. 40. szám 20. oldal)

1942-ben döntöttek arról, hogy a szárszói temetőből a Munkásmozgalmi Pantheonba helyezik át a földi maradványait. Ez május 3-án meg is történt (1994-ben ismét szárszón helyezték örök nyugalomra). Április 12-én még Szakasits Árpád tartott előadást Rákospalotán:

Népszava 1942.04.15 70. évf. 83. szám 7. oldal

József Attila egyik rákospalotai barátja Pintér Ferenc volt, akinek fennmaradt egy levele, melyet 1925-ben írt a költőnek:

Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapest, 1976) – Pintér Ferenc (1895-1932) rákospalotai költő, író volt

Vadász Ferenc regénye folytatásokban több hírlap után 1966-ban jelent meg nyomtatásban is, 1932-ben játszódik és az ifjú kommunisták mozgalmáról szól:

Heves Megyei Népújság 1964.04.22 15. évf. 93. szám 4. oldal

Megjelent a Kritika 1988/12-es számában 17. oldal – József Attila és Pintér Ferencről emlékszik vissza Ottó Ferenc zeneszerző

Oszkó Gyula, a későbbi Rajk per egyik vádlottja így emlékszik vissza a rákospalotai mozgalmi évekre és József Attilára:

Új Tükör 1985.06.16 22. évf. 24. szám 20. oldal

Az alábbi kis verse 1934.04.15-én jelent meg az Esti Kurírban (12. évf. 84. szám. 10. oldal):

Május 26-án lett volna 80 éves, író, költő, műfordító, pedagógus, népművelő, a cigányság jeles alakja, akit talán a legtöbben akkor láttak (ill. akkor hallottak róla) először, amikor pár éve egymásnak főztek ismert emberek az egyik kereskedelmi tévé műsorában. Egy éve hunyt el. Annak apropóján szeretnék megemlékezni munkásságáról, hogy 1972-ben képesítés nélküli tanítóként az akkor épült újpalotai „lila iskolában” kezdődött el pedagógusi pályája. A „lila iskola” most a László Gyula Gimnázium és Általános Iskola nevet viseli. Az alábbi cikk Choli bácsival készült még 1976-ban:

Talán majd, ha azok a döntéshozók – akik jelenleg is csak a pedagógusi szakma szétverését és az iskolák lerohasztását tartják feladatuknak – lecserélődnek és jönnek az újra tenni akaró és a gyerekek fejlődését és tanítását szem előtt tartó tisztességes hivatalnokok, akkor tűnhetnek fel újra a „Choli bácsik” is, akik nélkül a roma kisebbség felzárkóztatása kivitelezhetetlen és még mindig fényévnyi távolságú feladat. Ha nem kallódik majd el a tehetség és a szegénység nem üldözéssel fog együtt járni, akkor fogja látni a többségi társadalom, hogy mennyire hálás és kifizetődő feladat az oktatásba erőt és energiát feccölni. Mert cigányozni a legkönnyebb….